Kevin Durant 44 ponttal tért vissza, hosszabbítást nyert a Spurs

ADORJÁN ISTVÁN, TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)ADORJÁN ISTVÁN, TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2015.01.01. 10:20
null
Kevin Durant (Fotó: Reuters – archív)
Hét meccsel zárult a 2014-es év az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). Kevin Durant félelmetes formában tért vissza, a Thunder–Suns 271 pontot hozott, James Harden újra 30 pont felett termelve oktatta a Hornetset, Tim Duncan mentett hosszabbításra a Spurs-Pelicansen. A nap égését a Cleveland mutatta be hazai pályán a Bucks ellen, míg a Celtics, a Pacers és a Clippers is viszonylag simán hozta hazai meccsét – utóbbi áldozata az egyre mélyebbre süllyedő Knicks volt.

Oklahoma City ThunderPhoenix Suns 137–134 – hosszabbítás után

Három húszas ment a süllyesztőbe. Hihetetlenül ponterős játékot hozott a Suns, melyben Markieff Morris (10/17 mezőny, 3/5 tripla), Dragic (7/12, 8 lepattanó) és Bledsoe (10/19,8 gólpassz) is jól teljesített támadásban, ahogy a padról beszálló Marcus Morris (7/11, 2/3 tripla), s mindezzel kompenzálni tudták, hogy a Thunder játékosai 49 alkalommal állhattak a büntetővonalra. A negyedik negyed végén drámai dobópárbaj kezdődött, melyben a Suns ledolgozta hét egységnyi hátrányát, sőt fordított is, de Durantet nem tudták feltartóztatni a vendégek. Közel állt a csodához a lepattanózásbeli hátrányban (39-50) játszó gárda, de a hosszabbításra elfogyott a hatékony támadógépezet ereje.

Egy jól időzített visszatérés. Durant (13/23 mezőnyből, 12/12 büntető, 10 lepattanó, 7 gólpassz) visszatérése remekül sikerült, igazi vezér módjára 20 pontot szerzett a mérkőzés utolsó 17 percében. A hosszabbításban Morrow faultal együtt dobott triplájának köszönhető 3+1-es játék fordította át a lélektani előnyt a Thunder javára, mely be is húzta a mérkőzést. Pedig a második negyed végén Westbrooknál ismét elszakadt a fonal és olyan vehemensen harcolt egy lepattanó utáni labdáért Lennel, hogy technikait kapott, majd pár másodperccel később kiszólt a vendég kispadra, mely után mehetett zuhanyozni.

A Thunder legjobb dobói: Durant 44/18, Westbrook 20/3, Ibaka 15/9
A Suns legjobb dobói: Bledsoe 29/6, Mark. Morris 25/9, Dragic 21/6

Boston Celtics–Sacramento Kings 10684

Elveszve a festékben. Cousinsnak papíron nincs méltó ellenfele a Celticsben, azonban Brad Stevens remekül forgatta a magasembereit, így a center vezette Kings-védelem teljesen becsődölt. Jared Sullinger 20 pontos, 11 pattanós dupla-duplával, a Zeller-Olynyk-Bass-Wright négyes pedig közel 58 százalékos pontossággal (és 36 ponttal) büntetett. A különbség fokozatosan nőtt, ráadásul a hátvédsorban az irányítóként kipróbált Evan Turner 11 gólpasszt osztott ki, Smart pedig a padról beszállva szórt be 3 triplát – Jameer Nelson cseresorból beugorva toldotta meg ezt 8 assziszttal, a rendszer azt is simán elbírta, hogy alig 24 százalékkal essenek be a hármasok.

Teljes csőd. Elmúlt 11 meccséből kilencedik alkalommal kulloghatott be az öltözőbe vert seregként a Kings – DeMarcus Cousins nem is bírta cérnával, a negyedik negyedben technikait érően kapott össze Marcus Smarttal, ami már a második volt neki, így kiállították. De vele sem lett volna ma esélye a Kingsnek, ahogy a 11 ponttal és 11 pattanóval záró center önkritikusan fogalmazott: ebben a helyzetben mindenkinek, beleértve őt mint vezetőt is, mélyen magába kell néznie, és megpróbálni csapatként kimászni a gödörből. Lesz honnan, mert az alig 36 százalékos mezőnymutató, a 2/15-ös tripla, illetve a 12 gólpasszra jutó 16 eladott labda siralmas produkció.

A Celtics legjobb dobói: Sullinger 20, Olynyk 15/3, Crowder 12/3.
A Kings legjobb dobói: Collison, Landry 14-14, McCallum, Cousins 11-11.

Indiana Pacers–Miami Heat 106–95

Kapaszkodik a Pacers. George Hill visszatérése nagyon jót tett a gárdának, a hátvéd ma is 20 ponttal jelentkezett, dobásainak felét értékesítette – a meccset azonban cseréi hozták. A harmadik negyedben még 68-61-ra égett hazai pályán az Indy, ekkor azonban CJ Miles (25 pont, 7 pattanó, 4 gólpassz) és CJ Watson (11 pont egyetlen rontott dobással) kézbe vette a dolgokat, és a játékrész végére már 78-70-re ők vezettek. David West is magára talált, az erőcsatár buzzer triplája láthatóan megrogyasztotta a vendégeket, a negyedik negyedben már esélyük sem volt. A győzelem azt jelenti, hogy az Indiana már csak 2 meccsnyire van tőlük – a Heat még a 8., playoff-helyen áll, de mögötte a Boston-Orlando-Indiana-Charlotte négyes is lőtávolon belül van.

A negyedik negyed. Ahogy Dwyane Wade jól megfogalmazta, ez a gárda Achilles-sarka – nem tudják lezárni a meccseket. Ma is szépen dolgoztak a harmadik negyed derekáig, de az ott kapott pofonból egyszerűen nem tudtak felkelni és fordítani. A húzóemberek pedig nem játszottak rosszul, Wade, Bosh és Deng is 50 százalék környékén dobott össze 53 pontot, Andersen 11, a padról Granger 14 pontot hozott – a kritikus pillanatokban azonban ezeknek a rutinos rókáknak megremeg a kezük.

Danny Grangert megtapsolták. Ha nem is kapott akkora álló ovációt, mint pár napja Miamiban LeBron James, a 2005 és 2014 februárja között a Pacerst szolgáló kiscsatár (ekkor cserélték el Philadelphiába) visszatérését megünnepelték a nézők. Granger félretette az érzelmeit, jól játszott – a Pacers sikerével a hazai drukkereknek ez így volt tökéletes.

A Pacers legjobb dobói: Miles 25/15, Hill 20/6, Watson 11/3.
A Heat legjobb dobói: Wade 20, Bosh 18, Deng 15.

Los Angeles Clippers–New York Knicks 99–78

Ujjgyakorlat. Bár a Knicks nem omlott össze, a Clippersnek nem volt nehéz dolga, hogy szépen zárja az évet: 15 triplával büntették a New York láthatatlan periméter-védekezését, a 3. negyed elején futott 13-0 után nem voltak megválaszolatlan kérdések. A hazaiaknál az sem okozott gondot, hogy két sztárjuk egyszerre betlizett (Paul 2/11-es, Griffin 6/16-os mezőnnyel zárt) – DeAndre Jordan 6/6-tal jelentkezett, Redick, Crawford, Hawes és a 3 triplát vállaló Jordan Farmar pedig szétlőtte az ellenfelet. A LAC zsinórban második győzelmével megállította a zuhanást, és megkezdte a visszazárkózást a nyugati élmezőnyre – december 25. és január 11. között otthon játszanak 9 meccset, a javulásra minden esélyük megvan.

Egyre mélyebb ez az alagút. Sorozatban 9. buktájával továbbra is a liga második legrosszabb csapata a Knicks, és nagyon nem is látszik a kiút ebből a spirálból. Annak örülhetnek, hogy a szezon előtt a triangle fontos láncszemének szánt Andrea Bargnani végre elkezdhette az évet (össze is balhézott rögtön Matt Barnes-szal) és JR Smith is életjeleket mutatott – de mindez édeskevés, a Clippers félgőzzel játszva intézte el őket. A sérülten kosarazó Carmelo Anthony becsületére legyen mondva, nem dobált el mindent, de igazából az sem számított volna, ha megteszi.

A Clippers legjobb dobói: Redick 20/12, Jordan 14, Crawford 13/6, Griffin 13.
A Knicks legjobb dobói: Anthony 19/3, Prigioni 9/3, Bargnani 9.

Houston Rockets–Charlotte Hornets 102–83

Érződött Al Jefferson hiánya. Bár a közel egy hónapra kidőlő Hornets-center nem a védekezés felkent apostola, kiesésével át kellett alakítani a gárda játékát. Mindenki igyekezett besegíteni a palánk alá – ebből azonban az lett, hogy kint óriási szabad helyek voltak, amit a Rockets kíméletlenül ki is használt. Kemba Walker sem tudott úgy pörögni, mint szokott, az ellenfél fojtogató csapatvédekezése kinyírta a passzjátékot, ő maga pedig megkapta személyi testőrnek Patrick Beverley-t. Különösen a második félidőben tűnt tanácstalannak a Charlotte, 55-38-ra égtek fordulás után.

Harden egyre jobb. Novemberben még csak 40 százalék körül dobott a Houston üdvöskéje, decembert viszont már közel 48-cal – ma éppenséggel 12/19-cel zárt, bevert nyolc triplát. Ebben a szezonban 14. alkalommal érte el a 30 pontos határt (listavezető), és egyáltalán nem csak a dobásokkal foglalkozik: ma például 6 gólpasszt és 7 pattanót is jegyzett.

A Houston egyre jobb. 22-9-es mérlege a negyedik helyre jó a csapatnak, ami különösen annak fényében remek, hogy rengeteg sérülés hátráltatta eddig a csapatot. Bár Josh Smith ezúttal sem váltotta meg a világot támadásban, a játék többi elemében, különösen a védekezésben kiváló volt: 4 pattanója és 3 gólpassza mellett 3-3 blokkja és labdalopása is akadt. Ha sikerül őt erre a vágányra terelni, akkor nem csak papíron, de ténylegesen is a liga legjobban védekező kezdőötöse lesz Houstonban.

A Rockets legjobb dobói: Harden 36/24, Beverley 14/12, Motiejunas 12.
A Hornets legjobb dobói: Henderson, Kidd-Gilchrist 16-16, Walker 12/3.

Cleveland Cavaliers–Milwaukee Bucks 80–96

Lemosták a hazaiakat. Saját szurkolói előtt végezte ki a Bucks a Cavalierst, melyben James, Love és Marion sem játszott, sorozatban harmadik vereségét könyvelte el a Blatt-legénység. Ahogy az előző mérkőzésen, úgy most is Irving próbálta húzni a csapatot (9/23 mezőnyből, 1/7 hárompontos, 5 lepattanó, 4 gólpassz), viszont ebben a szerepkörben teljességgel egyedül maradt. A harmadik negyedben 15 dobást hibáztak a hazaiak és mindössze szezonbeli negatív rekordot jelentő 7 pontot jegyeztek, mezőnyből 34%-os, a távoli dobások terén 25%-os pontossággal céloztak.

Éltek a lehetőséggel. A Bucks habozás nélkül és könnyen használta ki, hogy felforgatott csapattal lépett pályára a Cavs. Már az első negyedben 13 pontos előnyt építettek ki Knight-ék (11/19 mezőnyből, 4/9 hárompontos), s bár adtak némi lehetőséget a zárkózásra ellenfelüknek, a harmadik játékrészt 13-2-es rohammal kezdték, ami el is döntötte a győztes csapat kilétét.

A Cavaliers legjobb dobói: Irving, 25/3, Dellavedova 11/9, Waiters - Thompson 10-10
A Bucks legjobb dobói: Knight 26/12, Mayo 15/9, Antetokounmpo 14/3

San Antonio Spurs–New Orleans Pelicans 95–93 - hosszabbítás után

Az erőltetett menet méltó lezárása. Decemberben 18 mérkőzést játszott a Spurs, melyek közül négy ért véget hosszabbításban, de csak egyet, a mait tudta megnyerni a címvédő. Az NBA lepattanózási örökranglistáján a 10. helyre előrelépő Duncan (6/12 mezőnyből, 10 lepattanó, 5 gólpassz, 3 blokk) kétszer mentette meg a csapatot. Bő 10 másodperccel a rendes játék idő vége előtt egy floaterrel egyenlített, majd a végső dudaszó pillanatában behulló, hihetetlen, palánknak háttal végrehajtott pöcizéssel küldte hosszabbításba a csapatokat. Azonban nem ment volna sokra Ginobili (9/17, 5/8 tripla, 7 lepattanó, 3 gólpassz) extra dobóteljesítménye nélkül. Az argentin hátvéd a ráadásban dobott 8 pontjával kihúzta a bajból a hamar öt pontos hátrányba kerülő csapatot, mely végül megszerezte a győzelmet.

Nem ismételte magát a történelem. Ahogy a novemberben, San Antonióban aratott győzelem (100-99) alkalmával, úgy most is Davis (8/12 mezőnyből, 12 lepattanó, 4 szerzett labda, 1 blokk) szerezhette volna a győztes kosarat, hiszen 0,7 másodperccel a vége előtt behúzott egy támadólepattanót. Ekkor viszont jött Duncan heroikus mentése. A hosszabbításban Davis egyetlen dobáshoz jutott, melyet értékesített, viszont a társak az utolsó két és fél percben négy elhibázott dobást és két labdaeladást hoztak össze. Gyengén dobtak a vendégek, különösen az Evans - Holiday (6 lepattanó, 9 gólpassz) hátvédpáros, akik egységesen 5/18-cal zártak mezőnyből, csapatszinten 38%-os mezőny, 28%-os triplamutató állt a Pelicans neve mellett.
A Spurs legjobb dobói: Ginobili 26/15, Duncan 16, Belinelli 10
A Pelicans legjobb dobói: Davis 21, Anderson 18/6, Evans 15

NBA, ALAPSZAKASZ
Boston Celtics–Sacramento Kings 106–84
Indiana Pacers–Miami Heat 106–95
Los Angeles Clippers–New York Knicks 99–78
Cleveland Cavaliers–Milwaukee Bucks 80–96
Houston Rockets–Charlotte Hornets 102–83
San Antonio Spurs–New Orleans Pelicans 95–93, h. u.
Oklahoma City Thunder–Phoenix Suns 137–134, h. u.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik