James nyerte a Wade elleni párbajt

Vágólapra másolva!
2010.01.26. 08:27
null
Jamest nem volt könnyű megállítani a mérkőzésen (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 90. játéknapján hatalmas csatát vívott egymással a Cleveland Cavaliers és a Miami Heat – a mérkőzést végül LeBron James döntötte el, aki négy másodperccel a vége előtt értékesített két büntetőt, kialakítva ezzel a 92–91-es végeredményt.

Két szupersztár csatáját hozta a 90. játéknapon a Cleveland Cavaliers és a Miami Heat mérkőzése: LeBron James és Dwyane Wade is nagyszerűen játszott, de végül csak Jamesnek volt oka örömre.

Mindketten 32 pontig jutottak (James emellett 9 lepattanót és 4 asszisztot, Wade 10 lepattanót és 5 gólpasszt jegyzett), azonban a végjátékot James bírta jobban: négy másodperccel a meccs vége előtt értékesített két büntetőt, 92–91-es vezetéshez juttatva ezzel csapatát.

Ezt követően jöhetett a hazai pályán játszó Heat utolsó támadása (Mike Brown, a Cleveland vezetőedzője eredetileg két embert akart Wade-re állítani, azonban James ragaszkodott hozzá, hogy ő fogja a Miami sztárját), amelynek végén Wade elhibázta a dobást, maradt tehát a 92–91, ami a vendégek győzelmét jelentette.

Wade teljesítményével kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a félidőben már 30 pontnál járt, a folytatásban azonban szinte levették a pályáról, és ez sokba került a Miaminak. A Cleveland sorozatban ötödik győzelmét aratta, utóbbi 18 meccséből pedig 15-öt megnyert.

Az utolsó pillanatok döntöttek Portlandben is, ahol Chris Paul kosarával alakult ki a vendégek 98–97-es sikere. A New Orleans sztárja 24 pontig jutott a találkozón.

A Denver Nuggets megerősítette második helyét a Nyugati főcsoportban, miután 104–93-ra legyőzte a Charlotte Bobcats csapatát. A Carmelo Anthonyt nélkülöző hazaiak sorozatban hetedik győzelmüket aratták.

NBA
ALAPSZAKASZ, 90. JÁTÉKNAP
Utah Jazz–Phoenix Suns 124–115  
Boston Celtics–Los Angeles Clippers 95–89
Houston Rockets–Atlanta Hawks 95–102 
Miami Heat–Cleveland Cavaliers 91–92
Memphis Grizzlies–Orlando Magic 99–94 
San Antonio Spurs–Chicago Bulls 93–98
Denver Nuggets–Charlotte Bobcats 104–93 
Philadelphia 76ers–Indiana Pacers 98–109  
Portland Trail Blazers–New Orleans Hornets 97–98

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik