Idegenben is legyőzte a Clipperst a Brooklyn, remekelt a Raptors

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2021.02.22. 09:19
null
James Harden (Fotó: Getty Images – archív)
5–0-val hozta le nyugati túráját a nagy formában lévő Brooklyn, míg a szintén belendülő Raptors a keleti éllovas Sixerst is levédekezte az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. A Boston hosszabbítást bukott New Orleansban, a Denver Atlantában kapott ki, nyert viszont a Milwaukee, a New York, az Orlando és az OKC.

 

New Orleans Pelicans–Boston Celtics 120–115 – hosszabbítás után

24 pontos hátrányból nyert a Pelicans. Az első negyedben még nem voltak rosszak a hazaiak, de utána átrohant rajtuk a Boston, a második játékrészt nagyon elbukta a gárda, majd a harmadik negyed során még inkább szétnyílt az olló – 79–55-nél nem úgy tűnt, hogy lehet még esélye a New Orleansnak. Stan Van Gundy csapata azonban másképp gondolta, még azt a negyedet egy 19–8-as futással zárta, az utolsó etapban tovább folytatta a felzárkózást és a 24 pontos hátrányt négy perccel a rendes játékidő vége előtt eltüntette, 98–98-nál utolérte ellenfelét. Ott Zion Williamson 2+1-ével félig már meg is nyerte a meccset a gárda, de akkor még Jayson Tatum utolsó pillanatos dobása megmentette a Bostont és hosszabbításra küldte a feleket – ahol aztán 34 másodperccel az órán Brandon Ingram vert be egy nagy hármast egál állásnál, amire már nem tudott válaszolni a Celtics. Williamson az első félidei 4 pontja után 28 egységig jutott, leszedett 10 lepattanót, kiosztott 4 gólpasszt, Ingram 33 ponttal és 5/12 triplával zárt, de Josh Hart (17 pont, 10 lepattanó, 3 blokk) és Lonzo Ball is jól mozgott - Williamson szerint ez a meccs fordulópont lehet számukra, most olyan egységesek voltak, amilyenre eddig nem nagyon volt példa.

Elrontotta a Boston. Brad Stevens, a vendégek vezetőedzője szerint nagyon dühítő ez a vereség, mert száz százalékig nekik állt a zászló, ezt a meccset meg kellett volna nyerniük – a harmadik negyedben valamiért elfelejtették, amit addig jól csináltak, nem védekeztek, elöl pedig nem járatták a labdát, amit megbüntetett a New Orleans. Jayson Tatum (32 pont, 9 lepattanó) és Jaylen Brown (25 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz) most sem volt rossz, de Kemba Walker 5/21-es mezőnymutatója és 1/12-es triplázása már nem kerül fel a dicsőségfalra, csapatszinten 40 százalék alatt maradtak mezőnyből, 30 százalék alatt távolról, ráadásul végül a lepattanózást is elvesztették. Bő egy félidőn keresztül lejátszották ellenfelet, aztán teljesen másik arcukat mutatva lebontották a saját játékukat és bár Tatum egyszer még megmentette őket, de végül ismét kikaptak – 15–15-tel már csak hatodikak Keleten.

A Pelicans legjobb dobói: Ingram 33/15, Williamson 28, Hart 17/6
A Celtics legjobb dobói: Tatum 32/9, Brown 25/9, Thompson 14, Walker 14/3

Cleveland Cavaliers–Oklahoma City Thunder 101–117

Jobb volt a Thunder. Ugyan a vendégek sem voltak igazán jó formában a meccs előtt, de a jelenlegi Clevelandnél mindenképpen előrébb tartanak, ezt pedig a pályán is megmutatták – különösebb kérdés nélkül, magabiztosan hozták a győzelmet. A nagyszünetben már tíz pont felett járt a különbség, később volt az kereken húsz is és bár az elején még voltak gondok, de összességében egyértelműek voltak az erőviszonyok. Az OKC-nél Shai Gilgeous-Alexander megint nagyot játszott (31 pont, 9 gólpassz, 3/3 tripla), ezzel kapcsolatban pedig edzői és társai is elmondták, hogy szerintük All-Star szezonja van – csapatként 54 százalékkal dobtak mezőnyből és 46 százalékkal tripláztak, megtörték a vereségsorozatukat, következőleg pedig a Heat ellen bizonyíthatnak ismét.

Nincs kiút. A Cavs sorozatban tizedik alkalommal kapott ki, utoljára február 1-jén tudott mérkőzést nyerni J.B. Bickerstaff legénysége, azóta elvesztette a fonalat. Most jól kezdett, 20–10-re vezetett az első negyed derekán, de ezzel el is lőtte minden puskaporát, a folytatásban nem igazán tudta megnehezíteni a Thunder dolgát és végül igazából sima vereséget szenvedett. Jarrett Allen (26 pont, 17 lepattanó, 3 blokk, 11/11 mezőnyből) extra számait azért érdemes kiemelni, Collin Sexton (27 pont 50 százalékkal) és Darius Garland (21 pont, 8 gólpassz) is jól játszott, de egyrészt védekezésben puhák, erőtlenek voltak, másrészt a három említett játékos körül eléggé „üres” volt a csapat. Bickerstaff szerint jóval fizikálisabbá, agresszívebbé kell válniuk, különben nem lesz változás – kíváncsiak várjuk, hogy ez mikor történik meg.

A Cavaliers legjobb dobói: Sexton 27/3, Allen 26, Garland 21/6
A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 31/9, Horford 16/6, Diallo 15

Orlando Magic–Detroit Pistons 105–96

Vucsevics és Fournier jelentette a különbséget. A várakozásoknak megfelelően egyik csapatban sem volt túl sok pont, nem volt átütőerő, támadásban erősen limitált együttesekről beszélünk - azonban az Orlandónál volt két játékos, aki egyénileg hozzá tudta tenni a szükséges extrát. Nik Vucsevics 37 ponttal és 12 lepattanóval dominált belül, 14/27 dobása a gyűrűben landolt, míg a periméterről Evan Fournier büntetett, aki 29 ponttal, 7 lepattanóval és 7 gólpasszal próbálta összefogni csapatát – hozzájuk jött a 17 pontos Terrence Ross, ez a tűzerő pedig már elégnek bizonyult a sikerhez. Persze említsük meg, hogy Vucsevics sikerében az is szerepet játszott, hogy Mason Plumlee kivált a negyedik negyedben, így gyakorlatilag ellenfél nélkül maradt centerposzton és dobott is egymaga 15 pontot ekkor – mindenesetre zsinórban harmadszor nyertek, ami a 4–0-s rajtjuk óta a leghosszabb sikerszériájuknak számít.

Támadásban javulni kell. Voltak remek meccsei mostanában is a Detroitnak, de az utóbbi egy-kettőn nem találta a ritmust támadásban a csapat és így volt ez most is: 37.4 százalékkal céloztak mezőnyből és 27.5 százalékkal tripláztak, így azért még Orlandóban is elég nehéz nyerni. Nagyon hiányzott nekik Delon Wright, mert így gyakorlatilag nem volt érdemi irányítójuk, ami még jobban megfojtotta a játékukat és bár Jerami Grant így is dobott 24 pontot, de nem volt bennük elég tűzerő ahhoz, hogy győzni tudjanak – két nap múlva ugyanitt tehetnek még egy próbát.

A Magic legjobb dobói: Vucsevics 37/6, Fournier 29/9, Ross 17/9
A Pistons legjobb dobói: Grant 24/6, Jackson 17, Lee 12

Toronto Raptors–Philadelphia 76ers 110–103

Újabb nagy védekezés, újabb nagy győzelem. Nick Nurse rátalált valamire az utóbbi meccseken, a Milwaukee elleni két siker során bemutatott védekezést öröm volt nézni, most pedig megfogták a keleti listavezetőt is. Limitálták, de legalábbis emberi számokon tartották az MVP-formában lévő Joel Embiidet, elvették a Sixers kinti dobásait, gyenge meccsbe kergették Tobias Harrist és különösen a találkozó vége felé tudták ráerőltetni akaratukat ellenfelükre: az utolsó negyedben már csak 19 pontot kaptak, az addig egál mérkőzést ott döntötték el a maguk javára. Utoljára 91–92-nél voltak hátrányban, itt viszont egy 7–0-s futással a kezükbe vették a dolgokat és onnan már végig ők jártak előrébb, négy perccel a vége előtt volt tízpontos előnyük is és a hajrában már igazából nem kellett izgulniuk, nem forgott veszélyben a győzelmük. Egyénileg Pascal Siakam (23 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz), Fred VanVleet (23 pont, 5 lepattanó, 9 gólpassz, 5/10 tripla) és Chris Boucher (5/6 tripla, 3 blokk, vele a pályán +32-ben volt a Raps) emelhető ki igazán, de összességében megint a remek csapatmunkával tudtak nyerni – tegyük hozzá, hogy korábban voltak ők 14 pontos hátrányban is, de a védekezésük végül meghozta nekik az újabb sikert.

Idegenben nem megy. Akármilyen jó szezont fut a Sixers, vendégként sorozatban negyedik mérkőzését veszítette el Doc Rivers alakulata. Pedig jól kezdtek, a visszatérő Ben Simmons kiemelkedően játszott (28 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz, 9/11 mezőnyből), vezettek 14 ponttal, megnyerték az első félidőt, de igazán belendülni akkor sem tudtak támadásban: Joel Embiid 25 pontos, 17 lepattanós meccséhez 6/20-as mezőnymutató és sok fájó hiba társult, Tobias Harris pedig 17 dobásból szedte össze a 13 pontját. Csapatként 40 százalék alá csúsztak mezőnyből és 30 százalék alá távolról, az utolsó negyedben pedig mindössze 5/21 dobásuk akadt be – közben jött Boucher extrája, aki hat perc alatt öt triplát dobott, illetve Aron Baynes, aki kiválóan védekezett Embiiden. Rivers szerint megvoltak a helyzeteik, csak nem tudták őket értékesíteni, de azért annak van valami oka, hogy idegenben kezdenek a korábbi években látott önmagukra emlékeztetni – fél meccsre csökkent az előnyük a Brooklynnal szemben, össze kell szedniük magukat.

A Raptors legjobb dobói: Siakam 23/3, VanVleet 23/15, Boucher 17/15
A 76ers legjobb dobói: Simmons 28, Embiid 25/3, Harris 13/3

New York Knicks–Minnesota Timberwolves 103–99

Majdnem elszórakozta a New York. A hazaiak remekeltek nagyjából három negyeden keresztül, teljességgel levédekezték a Minnesotát, elöl pedig Julius Randle (25 pont, 14 lepattanó, 4 gólpassz) és RJ Barrett (21 pont 50 százalékkal) vezetésével szépen meglógtak: az első negyedet már 12 ponttal nyerték, később pedig 21-gyel is vezettek. Egy kissé érthetetlen összeomlás miatt azonban majdnem mégis elbuktak egy olyan meccset, amit nagyobb részt kézben tartottak: az utolsó negyedre teljesen szétestek és szűk három perccel a vége előtt már hátrányba kerültek. Végül azért megoldották, Barrettnek volt egy fontos dobása, majd fél perccel az órán Randle süllyesztett el két büntetőt, amellyel visszavették a vezetést, aztán egy jó védekezés után Alec Burks is pontosnak bizonyult a vonalról – négyből négyet dobott be clutch helyzetben, így végül mégis megnyerték a simából kis híján drámaivá váló meccset. Ezzel a győzelemmel Tom Thibodeau behúzta az első találkozóját korábbi csapata, a Minnesota ellen, egyúttal megbuktatta utódját: az akkoriban az ő segédedzőjeként dolgozó Ryan Saunderstől a találkozó után elköszönt a Wolves.

Edzőváltás. Ezúttal sem volt jó a Minny, ugyan Karl-Anthony Towns (27 pont, 15 lepattanó, 4 gólpassz, 3 blokk) és Ricky Rubio (18 pont, 6 gólpassz, 3/5 tripla) számai rendben voltak, de csapatként megint nem voltak sehol, bár a Knicks összeomlását kihasználva fájóbbá tették maguknak a vereséget, de ennyi volt tőlük a maximum. Sok sérülés és a koronavírus is sújtotta a csapatot eddig a szezon során, de a vezetőség most már megelégelte ezt a sehova sem vezető projektet: bő két év után kirúgta Ryan Saunders vezetőedzőt, aki anno Thibodeau után vette át a csapatot. Saunders 43–94-es mérleggel távozik a posztjáról és a hírek szerint a helyére a Toronto Raptors jelenlegi segédedzője, Chris Finch érkezik.

A Knicks legjobb dobói: Randle 25/6, Barrett 21/3, Burks 13/3
A Timberwolves legjobb dobói: Towns 27/9, Rubio 18/9, Edwards 12/9

Atlanta Hawks–Denver Nuggets 123–115

Atlantai bravúr. Váratlanul jól nézett ki ezen a mérkőzésen a Hawks és bár az első negyedben még voltak lyukak a védekezésen, de később egyszerűen ráerőltették akaratukat a Denverre - a nagyszünetben már ők vezettek nyolc ponttal, a harmadik negyedben simán tíz fölé növelték a különbséget, majd volt közte 22 is, igazából egyértelmű volt a helyzet. Trae Young abszolút tarthatatlan volt (35 pont, 6 lepattanó, 15 gólpassz), Clint Capela elöl-hátul villogott (22 pont, 10 lepattanó, 8/9 mezőnyből, remek védekezés Jokicson), de összesen hatan jutottak náluk tíz pont fölé, működött a rendszer – lepattanózásban is simán nyertek, a védekezésük sem volt rossz, úgyhogy bár gyenge formában voltak a meccs előtt, most viszont abszolút az történt, amit ők akartak, jár nekik a dicséret.

Fáradt Denver. Lassúnak, tompának, leharcoltnak tűnt a hat nap alatt negyedik meccsét játszó és ebből a négyből hármat is elveszítő Nuggets, amely idegenben már hatodszor kapott ki az utóbbi hét összecsapásából. Ami igazán feltűnő volt, az Nikola Jokics teljesítménye, aki csak erőlködött Capela mellett, a 15 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz tőle nagyon kevés most már és nem is bírta el csapata – igaz, támadásban Jamal Murray 30 pontjával és a jó triplázással még ellensúlyozták a dolgokat, de összességében nem volt bennük elég erő és tartás ahhoz, hogy nyerjenek. A jó kezdés (Michael Porter Jr. 10 pontot dobott az első negyedben, utána semmit) után fokozatosan szétestek és nem tudtak komolyabb akadályt gördítani a Hawks elé, a végeredményen a hajrában kozmetikáztak csak, az utolsó percre jöttek vissza tíz ponton belülre. Murray mondjuk elég ingerülten reagált az újságírói kérdésekre, szerinte elég volt már abból, hogy vajon miért kapnak ki – hosszú a szezon, meg tudják verni, akiket meg kell, ott lesznek a playoffban, néha kikapnak, ez van. Azt mondjuk nem részletezte, hogy nyugati hetedikként, 50 százalék környéki csapatként mennyire elégedett eddig...

A Hawks legjobb dobói: Young 35/12, Capela 22, Collins 12, Gallinari 12/3, Snell 12/12
A Nuggets legjobb dobói: Murray 30/9, Campazzo 16/12, Morris 15/3, Jokics 15/6, Barton 15/9

Los Angeles Clippers–Brooklyn Nets 108–112

Egyre ijesztőbb a Brooklyn. Az utóbbi mérkőzéseken nagyon elkapta a fonalat a Nets, a gárda Kevin Durant nélkül nyeri a rangadókat, egyre jobban néz ki a védekezése és Steve Nash is rátesz egy lapáttal: az utóbbi meccseken egyre hatékonyabb a small-ball úgy, hogy Jeff Green a center, most már ő a kezdő is DeAndre Jordan helyett, míg ezúttal a padról összesen három játékos lépett pályára, playoffrotációt láthattunk. Ez pedig nagyon jól működött, a szoros első negyed után kilenccel nyerték a másodikat a vendégek és onnantól végig ők vezettek egészen az utolsó fél percig – ott érte utol őket ismét a Clippers és egyenlített 108–108-nál. A Brooklyn azonban nem remegett meg és bár Kyrie Irving kihagyta a cluth dobást 11 másodpercnél, de a Clippers korábbi centere, Jordan leszedte a támadópattanót és vissza is tette azt a gyűrűbe, majd a következő játéknál Kawhi Leonardre támadóhibát fújtak – James Harden értékesítette is a büntetőket, ezzel pedig megnyerte a meccset a Nets. Harden amúgy is parádézott, 37 ponttal, 11 lepattanóval és 7 gólpasszal zárt, Irving 28 pontig, valamint 8 gólpasszig jutott eladott labda nélkül, a Brooklyn pedig úgy nyert, hogy 30 százalék alatt maradt a triplavonalon túlról – remek védekezéssel, clutch játékokkal, szinte végig vezetve. Az, hogy Durant hiányában is nyertek a Suns, a Lakers, majd most a Clippers otthonában, így 5–0-val hozták le nyugati túrájukat, az nagyon komoly fegyvertény, zsinórban hat sikert könyvelhettek el és a győzelmek számát tekintve utolérték a keleti éllovas Sixerst – most három fogható hazai meccsel zárják februárt, egyre inkább érdemes odafigyelni rájuk...

Nem tudott visszavágni a Clippers. A hónap elején egyszer már kikapott a Brooklyntól a Los Angeles, azt Paul George elég nehezen viselte és most mindent meg is tett azért, hogy visszavágjanak: 34 pontjával csapata legeredményesebb játékosaként zárt, 12/19-et dobott mezőnyből, leszedett 6 lepattanót, kiosztott 7 gólpasszt, rá nem lehetett panasz. Mellette Kawhi Leonard (29 pont, 13 lepattanó, 5/9 tripla) is igyekezett, de a visszavágás mégsem sikerült: gyakorlatilag végig futottak az eredmény után, majd amikor a hajrában „utolérték”, akkor két clutch hibával lábon lőtték magukat és kikaptak. Alapvetően két fő problémájuk volt, egyrészt ők 17 labdát adtak el, míg a Nets mindössze hatot (az ezekből kapott pontok aránya 27–5 volt...), másrészt small-ball ide vagy oda, a festékből 60–38-ra kaptak ki Greenéktől – ezzel a vereséggel visszacsúsztak a Lakers mögé a nyugati harmadik helyre, következőleg a Wizards ellen javíthatnak.

A Clippers legjobb dobói: George 34/12, Leonard 29/15, Zubac 13
A Nets legjobb dobói: Harden 37/12, Irving 28/6, Harris 13/9, Brown 13, Jordan 13

Milwaukee Bucks–Sacramento Kings 128–115

A Bucks sztárjaira nem volt ellenszer. Rendkívül agresszíven támadta a gyűrűt Giannis Antetokounmpo és Khris Middleton is, a Milwaukee két vezére olyan energiával játszotta le a meccset, hogy arra nem lehetett válasza a Kingsnek, így a hazaiak nemes egyszerűséggel túldobták ellenfelüket. Giannis karriercsúcsot jelentő 24 (!) büntetőt harcolt ki, ezekből 19-et a gyűrűbe is küldött és végül 38 ponttal, valamint 18 lepattanóval dupla-duplázott, míg Middleton 32 pontig, 8 lepattanóig, 6 gólpasszig, 4 labdaszerzésig és 2 blokkig jutott – kettejük 70 pontja olyan fórt jelentett, amely elég volt a győzelemhez. A gárda a nagyszünetben már 14 egységgel vezetett, ezt pedig tovább növelte a folytatásban, volt közte 23 is, majd a végén kicsit javított ezen a Kings, de összességében nem volt kérdés a győztes kiléte – Mike Budenholzer, a Bucks vezetőedzője is elégedett volt csapatával, szerinte ez az agresszivitás az, amire szükségük van a folytatásban is.

A hetedik. Zsinórban hetedszer is kikapott a Sacramento, bár ez most a vállalható kategóriába esik, hiszen egy ilyen formában játszó Milwaukee-val kevés csapat tud mit kezdeni. Luke Walton vezetőedző szerint egyébként a terv része volt az, hogy Giannist faultolják a gyűrű körül, mert mint mondta, 60-64 százalék körüli büntetőzőnek kell lennie, azzal pedig együtt tudnak élni a ziccerek, zsákolások helyett – ebből lett az, hogy a dobásait sem tudták tőle elvenni, plusz még a büntetőket is sokkal jobban dobta a vártnál. Összességében túl sok keresnivalójuk most nem volt, az újonc Tyrese Haliburton (23 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz) teljesítményének ugyan örülhetnek, de nagyjából itt véget is érnek a pozitívumok – a Fox, Hield páros meglehetősen gyengén játszott, kíváncsian várjuk, hogy összeszedik-e magukat, bár következőleg a Netshez utaznak...

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 38/3, Middleton 32/9, DiVincenzo 16/3
A Kings legjobb dobói: Haliburton 23/9, Jeffries 18/6, Fox 13/6, Hield 13/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Los Angeles Clippers–Brooklyn Nets 108–112
New Orleans Pelicans–
Boston Celtics 120–115 – h. u.
Cleveland Cavaliers–Oklahoma City Thunder 101–117
New York Knicks–Minnesota Timberwolves 103–99
Orlando Magic–Detroit Pistons 105–96
Toronto Raptors–Philadelphia 76ers 110–103
Atlanta Hawks–Denver Nuggets 123–115
Milwaukee Bucks–Sacramento Kings 128–115

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik