Harden 54 pontja ellenére Rockets-vereség, sikersorozatban a Warriors

HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2018.11.27. 09:55
null
James Harden remekelt, de ez is kevés volt a Houstonnak (Fotó: twitter.com/WashWizards)
James Harden idei pontcsúcsa is kevésnek bizonyult, a Houston hosszabbításban maradt alul Washingtonban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) ma hajnali játéknapján. Kevin Durant ismét remekelt, a címvédő Warriors zsinórban harmadik győzelmével kez kilábalni a hullámvölgyből, tavalyi önmagát idézte a Boston New Orleansban, a Hornets elcsípte otthon a Milwaukee-t, szűken tudott győzni a Spurs és a Wolves idegenben, míg a Pacers gálázott a sok gonddal küzdő Jazz otthonában.

 

Charlotte Hornets–Milwaukee Bucks 110–107

Michael Kidd-Gilchrist azonnal éreztette a hatását. A védőspecialista hat mérkőzést hagyott ki bokasérülés miatt, Kemba Walker el is mondta a meccs után, hogy nagyon hiányzott nekik, és bár még nem teljesen egészséges, elképesztő energiát adott a csapatnak hátul. A Hornets 16 labdát szerzett, a második-harmadik negyedben 25 pontos előnyt épített fel, ebben oroszlánrésze volt MKG védekezésének, míg a támadójátékot ezúttal többen intézték: Walker megint nem dobott jól, de kiharcolt 16 büntetőt, a kezdőben Jeremy Lamb és Marvin Williams intézte a pontok jelentős részét, a padról pedig remekül szállt be a szintén két meccset kihagyó Tony Parker (15 pont, 6 gólpassz). A negyedik negyedre azért nem lehetnek büszkék, mert a nagy előnyt szépen fokozatosan leadták, a végén 108–107-nél nagyon kellett Walker két jó büntetője, majd egy jó csapatvédekezés, hogy túléljék a Bucks rohamát. Végül megúszták, így újra 50 százalékon állnak, playoff-helyen.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Hullámvasút meccs. Nem tudott végig egyenletes teljesítményt nyújtani a keleti második Bucks, az első negyedben elléptek 28–14-re, aztán Kidd-Gilchrist és Parker teljesen összekuszálta a soraikat – olyannyira, hogy a Charlotte egy 57–24-es rohanást mutatott be. Itt aztán megint jött egy hullámhegy, ahol beestek a hármasok (végül 16-ig jutottak), tudtak futni, megvolt a ritmus, ez azonban végül csak arra volt elég, hogy szoros vereséget szenvedjenek: Mike Budenholzer vezetőedző el is mondta a meccset követően, hogy két és fél negyeden keresztül nem tudtak mit kezdeni az ellenféllel. A számok szintjén egyébként nem festett rosszul a Milwaukee, Antetokounmpo majdnem tripla-duplázott (20 pont, 13 pattanó, 9 gólpassz, 3 blokk), a kezdőötös minden tagja eljutott 10 pont fölé, ezt a padról megtette Connaughton is, ráadásul DiVincenzo és Snell együtt 13 pontot dobott hibátlan célzással, nyerték a pattanózást is – ez a csomag a legtöbbször győzelmet ér, ma nem.

A Hornets legjobb dobói: Walker, Lamb 21/6-21/6, Williams 16/12.
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 20/3, Bledsoe 17/12, Connaughton 15/9, Lopez 15/3.

Cleveland Cavaliers–Minnesota Timberwolves 95–102

Megmutatta erejét a Minnesota. Négy nap alatt harmadik idegenbeli meccsét játszotta le a Wolves, Derrick Rose el is mondta, hogy az utazásokkal együtt olyan érzésük volt, mintha zsinórban harmadik este kellett volna játszaniuk. Ehhez képest végig kézben tudták tartani az összecsapást, köszönhetően annak, hogy Covington megtalálta a dobókezét (24 pont, 7 pattanó, 2-2 blokk és szerzett labda), Towns dupla-duplázott (21 pont, 10 pattanó), illetve Teague és Wiggins is hozzá tudott tenni elöl-hátul: a két hátvéd összesen 5 blokkot osztott ki. A negyedikben negyedet egy 11-0-s futással kezdték, ebben a játékrészben előlépett Rose és 10 pontot termelt, az itt megszerzett előnnyel aztán már jól sáfárkodtak. A rettentő idénykezdet után Butler elcserélése óta 6–2-vel állnak, és felküzdötték magukat az 50 százalékos mérleg alá.

Akart a Cavs, de ez kevés. Az utóbbi időben szépen összeállt a Cleveland játéka, sorozatos jó teljesítményeket láthattunk tőlük, ma viszont hiába játszottak keményen hátul és voltak elöl kiegyensúlyozottak, a meccset eldöntő ütést nem ők tudták bevinni, így marad a szimpatikus vesztes szerepe. Pedig Tristan Thompson ismét masszív volt a palánkok alatt (16 pont, 11 pattanó), a kezdőből csak Cedi Osman nem jutott el 10 pont fölé, Larry Nance Jr. flörtölt egy tripla-duplával (12 pont, 8 pattanó, 7 gólpassz), Hood 20 pontot termelt, a padról beszálló Kyle Korver pedig fénykorát idézően szórta meg magát. A két fiatal, Osman és Sexton (ketten együtt 8/31 mezőnyből, 6 gólpasszra 5 eladott labda) támadásbeli gyengélkedése azonban nem fért bele, ahogyan a csapatszinten eladott 16 labda sem.

A Cavaliers legjobb dobói: Korver 22/18, Hood 20/6, Thompson 16.
A Timberwolves legjobb dobói: Covington 24/12, Towns 21/6, Teague 13.

Washington Wizards–Houston Rockets 135–131 – hosszabbítás után

Harden és Gordon megőrülése sem volt elég. Szezonrekordot jelentő 54 pontot szórt be a regnáló MVP, Harden emellett 13 gólpasszt, 8 lepattanót és 3 szerzett labdát jegyzett 47 játékperce alatt, ráadásul hátvédtársa, Eric Gordon is parádézott, ketten együtt 90 pontot és 15 triplát tettek a közösbe. Clint Capela dupla-duplázott, PJ Tucker hathatós segítségével nyerték a lepattanózást, ez így összességében általában győzelmet ér a Rocketsnak, kivéve ma. Hiába szerzett már az első percekben 17 pontos előnyt a vendégcsapat, ahogy elkezdődött a rotálás, úgy lett egyre nyilvánvalóbb, hogy Chris Paul mindenes játéka és Gerald Green lendülete nagyon hiányzik a hátvédsorból, nem igazán tudták megállítani az ellenfél hátvédjeit, így a Wizards hamar eltüntette a komoly hátrányt, onnantól pedig ki-ki meccsé változott az összecsapás. A rendes játékidő végén egyébként a Rocketsnak volt lehetősége megnyerni a meccset, de John Wall blokkolta Gordon triplakísérletét, a ráadásban pedig teljesen elfogyott a Rockets – a texasiak megint csak 9–10-es mérleggel állnak, így Harden extrája ment a levesbe.

Több lábon állt a Washington. A fővárosiak lassan már menetrendszerűen szednek össze komolyabb hátrányt az első negyedben-félidőben, azonban most is időben kapcsoltak, és félidőben már ők vezettek. Összességében a siker kulcsa egyrészt John Wall (36 pont, 11 gólpassz) és Bradley Beal (32 pont) szenzációs játéka, amely ellensúlyozta a Harden-Gordon duót, másrészt a kispadról beszálló Markieff Morris (22 pont, 10 pattanó) és Jeff Green (13 pont, 5/6 mezőnyből) extrája volt, hiszen a túloldalon összesen jött kilenc egység a második vonaltól. A Washington azért majdnem elrontotta a végjátékot, Porter kihagyott büntetője után Capela duplája elég volt az egyenlítéshez, majd Wall eladta a labdát, és csak nagy nehezen tudta javítani a hibáját. A ráadásban Porter már nem hibázott, Wall is megpörgette még egyszer a tempót, ott már nem akadt izgulnivaló – a Wizards szépen lassan kapaszkodik, már kilencedik Keleten.

A Wizards legjobb dobói: Wall 36/6, Beal 32/12, Morris 22/9.
A Rockets legjobb dobói: Harden 54/21, Gordon 36/24, Capela 17.

Chicago Bulls–San Antonio Spurs 107–108

Ezt a Bulls rontotta el. Végig szorosan alakult a meccs, a hazaiak pedig sok lábon álltak: Zach LaVine ugyan nem dobott kiemelkedően, de 26 pontja mellett 8 pattanót és 7 gólpasszt jegyzett, hátvédtársa, Ryan Arcidiacono 8/12-vel dobott, Jabari Parker dupla-duplázott, Justin Holiday pedig öt hármast szórt be. Védekezésben ugyan akadtak üresjárataik, de a negyedik negyedet ők kezdték előnyből, itt viszont egyrészt nem tudtak mit kezdeni a rutinos Aldridge-DeRozan duóval, akik a végjátékban domináltak, másrészt hiába volt két esélyük is megnyerni az összecsapást, mindkétszer rontottak: előbb LaVine dobott rá egy reménytelen triplát, majd Arcidiacono csente el a labdát a bedobásnál, de középtávolija kimaradt. A Bulls kifejezetten jól játszott, de ettől még tény: elmúlt nyolc mérkőzésükön hetedszer kaptak ki – az viszont jó hír, hogy Lauri Markkanen elkezdi a teljes értékű edzéseket, a finn nehéztüzérre nagy szükségük van.

A rutin döntött. Nem játszott jól a Spurs, DeRozan és Aldridge sem tudott igazán előlépni, így Bryn Forbesra (13 pont, 6 gólpassz) és a Patty Mills-Jakob Pöltl duó vezette kispadra várt a feladat, hogy meccsben tartsa a csapatot – a Gregg Popovich által nagyon megdicsért második vonal oda is tette magát, 44 pont érkezett tőlük, így a sztároknak megadatott az esély, hogy a végén megnyerjék a mérkőzést. Aldridge 20 pontjából 11-et tartogatott erre az időszakra, DeRozannek is több clutch megmozdulása volt, így történhetett meg, hogy 101-98 után egy 10–0-t tudtak futni. Szerencséjükre egy újabb csavar már nem volt a történetben, így a San Antonio jó szájízzel mehet Minnesotába, ahol újra megpróbálhatnak 50 százalék fölé kerülni.

A Bulls legjobb dobói: LaVine 28/9, Arcidiacono 22/12, Parker 18/6.
A Spurs legjobb dobói: DeRozan 21, Aldridge 20, Mills 17/6.

New Orleans Pelicans–Boston Celtics 107–124

Nagycsapathoz méltóan. Idén talán először játszott úgy a Boston, ahogyan egy esélyeshez illik: már az első negyedben 8 eladott labdába kergették bele a New Orleanst, az itt megszerzett előnyt pedig kiváló játékkal megtartották. Jaylen Brown nem lépett pályára, de a kezdőötös így is parádézott: Kyrie Irving dupla-duplával és remek védekezéssel (26 pont, 10 gólpassz, 5 szerzett labda), Horford és Tatum ponterős játékkal, Marcus Morris dupla-duplával (19 pont, 11 pattanó) jelentkezett, míg a padról Rozier lépett elő és vágott be 14 egységet. A Boston Brown hiánya mellett azt is simán elbírta, hogy Gordon Hayward nem volt hatással a meccsre, az egál környékére kihozott lepattanózás és a 19 beszórt hármas bőven elegendőnek bizonyult. A vendégeknek nagyon kellett már ez az önbizalomnövelő siker, a Cavs ellen otthon kezdhetnek egy győzelmi sorozat építésébe.

Jrue Holidayt eltüntették. Elfrid Payton most már huzamosabb ideje sérült, így a korábbi All-Star sokszor az egyetlen játékszervező, ezt a terhet legtöbbször el tudja vinni, ma viszont nem: már az első negyedben 5 labdát csentek el tőle, és egész meccsen képtelen volt a megszokott fordulatszámon pörögni, elöl-hátul elnyomták a bostoni hátvédek. Ilyen esetben csak abban bízhatnak, hogy Anthony Davis (27 pont, 16 lepattanó, 5 gólpassz) és több kiegészítő egyszerre őrül meg – nos, Davis ma nem játszott rosszul, de nem is volt fergeteges Al Horford mellett, Mirotic beszórt ugyan hat triplát, de hátul rendre büntették a hiányosságait, a padról pedig ma Julius Randle sem hozott óriási extrát (15 pont, 5 pattanó). A negyedik negyedben még egy rohamot azért megpróbált a Pelicans, de a Boston hamar reagált rá, így a végjátékban a húzóembereket már ki is ültette a hazai gárda – a New Orleans 10 otthoni mérkőzéséből mindössze a másodikat vesztette el.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 27, Mirotic 25/18, Randle 15.
A Celtics legjobb dobói: Irving 20/15, Horford 20/9, Tatum 20/6.

Utah Jazz–Indiana Pacers 88–121

Nem esett jól a back-to-back. Tegnapi összefoglalónkban mi is felvetettük, hogy vajon a Donovan Mitchellt nélkülöző Utah hogy fogja kezelni az extra terhelést, mára kiderült, hogy nagyon nem jól. Már az első negyedben jobb volt a Pacers, de itt még tartotta magát a Jazz, fordulás után viszont fokozatosan nyílt az olló, hogy aztán a negyedik negyedben rendesen ki is üsse a hazaiakat az Indiana. Komolyabb értékelésbe kár is belemenni, az eredmény önmagáért beszél, Quin Snyder vezetőedző nem is csuklóztatta a kezdőötöst, senki nem játszott 29 percnél többet, a cseresor ugyanúgy nem állt a helyzet magaslatán – az ilyen meccseket gyorsan el kell felejteni. Úgy tűnt, hogy a Jazz a felejtést már a második félidőben megkezdte, így tovább romlott a hazai mérlegük, nyolc meccsből hatodszor hagyták el vesztesen a pályát – még szerencse, hogy legközelebb Brooklynban lépnek fel...

Oladipo nélkül is összeszedett volt a Pacers. A vendégek legjobbja továbbra is sérült, de ezúttal ez nem okozott gondot, végig sokkal nagyobb fordulatszámon pörgött az egész csapat, és a kilenc tripla, illetve 14 büntető ellenére nagyon simán győztek – a siker kulcsa a festék volt, ahová gyakorlatilag akadálytalanul jutottak be, ott pedig Rudy Gobert egymaga már nem tudott csodát tenni. A kezdők közül egyedül Bogdanovic játszott 26 percnél többet, a kispadról Doug McDermott (21 pont) idei legjobb teljesítményét hozta, Domantas Sabonis kis híján tripla-duplázott 13 pont, 10 pattanó, 6 gólpassz) – összességében heten értek el kétszámjegyű ponttermést, hátul is nagyon határozottak voltak. A Pacers ezzel a győzelemmel tapad a keleti élbolyra, két meccsre van a második Milwaukee-tól.

A Jazz legjobb dobói: Favors 13, Gobert 12, Ingles 10/6.
A Pacers legjobb dobói: McDermott 21/6, Turner 16, Bogdanovic 15/9.

Golden State Warriors–Orlando Magic 116–110

Kevin Durant megoldotta. Zsinórban másodszor jutott el legalább 40 pontig a Warriors klasszisa, 49 pontja mellé a megszokott módon 6 pattanót, 9 gólpasszt, 2-2 szerzett labdát és blokkot jegyzett, ráadásul a kisebb sérüléssel bajlódó Aaron Gordon levadászásában is sokat segített. Mellette Klay Thompson is hozta magát, többiek pedig igyekeztek 1-1 jó triplával, védekezéssel, passzal besegíteni a két húzóembernek. A végjátékban Durant még rátett egy lapáttal, megcsinálta a fontos játékokat, így bár megint nem volt egyszerű, de a címvédő Curry és Green nélkül is újabb győzelmet szerzett, zsinórban a harmadikat, amivel tartják magukat a nyugati második helyen. Curry egyébként kedden már teljes értékű edzést végezhet, vagyis hamarosan könnyebb lesz a Golden State élete – bár péntek hajnalban a torontói kirándulás minden lesz, csak könnyű nem.

Egy egészséges Gordonnal ment volna. Hátfájdalmakkal vállalta a játékot a vendégek fiatal kiválósága, de egyrészt nem ment neki a dobás, másrészt Durantet sem tudta lelassítani, a harmadik negyedben nem is bírta folytatni. Nélküle csak szoros vereségre futotta, mert az ismét remeklő Vucsevics (30 pont, 12 pattanó, 6 gólpassz) és a padról beszálló Terrence Ross (22 pont), Jonathan Isaac (15 pont) és Mo Bamba (11 pont, 6 pattanó) mellé kellett volna még egy jó teljesítmény. Ez lehetett volna Evan Fournier, DJ Augustin vagy Jonathon Simmons, de a kezdőben szereplő trió mindegyike gyengén dobott, enélkül pedig egy ennyire szabadon játszó Durant ellen nincs esély.

A Warriors legjobb dobói: Durant 49/12, Thompson 29/18, Cook 8/6.
A Magic legjobb dobói: Vucsevics 30/3, Ross 28/12, Isaac 15/9.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik