Hajléktalan is volt az NFL-draft egyik legnagyobb tehetsége

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.04.03. 15:32
null
Javon Kinlaw kalandos úton jutott el az NFL-draftig (Fotó: Getty Images)
Egyelőre úgy fest, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) a koronavírus-járvány ellenére is megrendezik a holt szezon legjelentősebb eseményének számító draftot április 23 és 25. között (magyar idő szerint 24-én hajnalban kezdődik). Az idei játékosbörze egyik húzóneve a védőfalember Javon Kinlaw, aki rossz körülmények között nőtt fel – az egykor hajléktalan tehetség útja igen kalandos volt, de kitartásának köszönhetően néhány hét múlva örökre megváltozik az élete.

A 22 esztendős Javon Kinlaw édesanyja, Leesa James 1995-ben Trinidad és Tobagóból költözött az Egyesült Államokba egy jobb élet reményében. Két évvel később megszületett harmadik fia, Javon. A nő vállalkozásba kezdett Washingtonban, ám 2008-ban az üzletfele az utolsó pillanatokban kihátrált, munka nélkül hagyva Jamest. A családot, amely addig elfogadható körülmények között élt, egyik pillanatról a másikra kilakoltatták előző otthonából, így hajléktalanná vált. Kinlaw ekkor tízéves volt. Több hét keresgélés (és fedél nélküli napok) után a famíliát végül egy barátja segítette ki, igaz, a körülmények nem voltak fényesek: omladozó, romokban heverő alagsor jutott hajlékul, amelyben egyetlen ágy volt csupán, még vízért is a szomszédhoz kellett átmenni.

„Volt gáz, illetve egy gáztűzhely – emlékezett vissza Kinlaw azokra az időkre. – Egy kis gyufával vagy épp mással meggyújtottuk, egy nagy edényben felforraltuk a vizet, amit aztán összekevertünk némi hideg vízzel, ezt átöntöttük egy vödörbe, felmentünk az emeletre, így fürödtünk.”

A fiú évente egyszer, iskolakezdetkor kapott új ruhát – éves „szettje” két farmerból, néhány rövidnadrágból, egy kapucnis pulóverből, pár darab pólóból és zoknikból állt.

„Azok után, amiken keresztülmentünk, nem gondolom, hogy ez annyira rossz lett volna. Számomra ennyi volt, sosem izgatott, hogy mit viselek, és ez most is így van. Hozzászoktam, hogy így élünk.”

A Kinlaw család ennek sem örülhetett sokáig, mivel a tetőszerkezet instabil volt, néhol be is omlott, így néhány hónap elteltével el kellett költöznie. Javon ráadásul egyre többször került bajba, nem szerette az iskolát, sokat lógott, jegy híján átugrotta a metróautomatát, és azért, hogy melegben legyen, testvérével egész napos program volt az iskola helyetti metrózgatás.

Javon Kinlaw kilencedikes volt, amikor Dél-Karolinába költözött az apjához, ám hamar máshol találta magát, miután alkoholista apja többször is kezet emelt rá, a férfi barátnője pedig utálta mostohafiát, nem is akarta, hogy velük éljen.

Javon Kinlaw a draft előtti felmérőn, a combine-on (Fotó: Getty Images)
Javon Kinlaw a draft előtti felmérőn, a combine-on (Fotó: Getty Images)

Így hát új hely után kellett néznie, és összeköltözött egy csapattársával. Kinlaw – aki ekkor már hatalmas termetű volt, 201 centiméteres magasságához mintegy 127 kilogramm párosult – második gimnáziumi évében ismerkedett meg az amerikai futballal, ám nem érdekelte kifejezetten a sportág, csupán szüksége volt valamire, amivel eltöltheti az idejét ahelyett, hogy bajba keveredne. Azt nem mondhatni, hogy Kinlaw berobbant volna a köztudatba, edzői szerint ugyanis nagyon rossz és lusta játékos volt, de mivel méreteivel kilógott a csapatból, rengeteg egyetem és főiskola felfigyelt rá, sokan láttak benne lehetőséget.

Kinlaw a második évben otthagyta a gimnáziumot, és egy edző,Will Muschamp segítségével átment a Jones College egyetemi előkészítőjébe, ahol egy speciális, általános oktatói és fejlesztési programra iratkozott be. Itt viszont hamar rápirítottak a szakemberek: ha olyan lusta marad, mint volt, villámgyorsan repülni fog. A fenyegetés észhez térítette a fiatal tehetséget, aki tudta, ha innen kiteszik a szűrét, tényleg nincs már hova mennie.

„Hogy őszinte legyek, nem a futball miatt mentem el arra az egyetemi előkészítőre. Csak azért mentem el, mert így tudtam hol aludni, és az ételért nem kellett fizetni. Ez az igazság.

A program elvégzése után Muschamp, aki a Dél-Karolina egyetem futballcsapatának edzője volt, elvitte alakulatához Kinlawt, aki eleinte étkezési problémákkal küzdött, nem tudta tartani a tömegét – az év elején megjelent 127 kilogramm helyett 157 kilogrammosan, aminek következtében életében először simán felborították a támadófalemberek. Kinlaw védőként ehhez nem volt hozzászokva, az eset megdöbbentette, gondolkodóba esett, onnantól kezdve teljesen megváltozott. Fegyelmezett lett, leadott a súlyából, többet járt edzőterembe, emellett elkezdett rendesen tanulni, valamint meccsvideókat és edzésfelvételeket nézni, hogy fejlődjön. Technikáját csiszolni kezdte, s mint mondta, ez volt az a pont, amikor igazán beleszeretett az amerikai futballba.

Kinlaw, miután összeszedte magát, három idényt töltött el a Dél-Karolina egyetemen, ez idő alatt pedig hatalmas kitartásának és folyamatos fejlődésének köszönhetően az NCAA egyik legnagyobb tehetsége lett belőle, aki rendre ellenfelei fölé tud kerekedni, és aki az NFL-ben is maradandó teljesítményre lehet képes.

Szinte biztos, hogy a legjobb 20-ban kiválasztják (egyes szakírók szerint akár a legjobb 10-ben is elkelhet), és ha ez így lesz, az azt jelentené, hogy Javon Kinlaw végérvényesen búcsút inthet a gyerekkorát végigkísérő nehéz körülményeknek, élete hamarosan teljesen megváltozik.

„Tisztában vagyok vele, hogy milyen pénzekről van szó a drafton. Az út, amit megjártam, nagyon, nagyon mély és rossz volt. Annyira rossz, amit senkinek sem kellene megtapasztalnia. Sok dolgot láttam, amit egy kölyöknek nem szabadott volna, és sok dolgot tettem, amit egy kölyöknek nem szabadott volna. Alagsorokban éltem. Nem számít, mennyi pénzt fogok keresni, hálásnak kell lennem, mert élhetek belőle. Függetlenül attól, hogy hol, de találok majd helyet, ahol élhetek. Úgyhogy nem érdekel, hogy milyen összeg lesz ez.”


„Évről évre változtam. Három vagy négy éve biztosan nem állhattam volna így itt. Az életem nagyot változott azzal is, hogy itt lehetek. Nem tudom, hogy a jövőben mi vár rám, de már most megváltozott minden.

Felhasznált források: ESPN, USA Today

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

A 2020-AS NFL-DRAFT 1. KÖRÉNEK VÁLASZTÁSI SORRENDJE
1. Cincinnati Bengals
2. Washington Redskins
3. Detroit Lions
4. New York Giants
5. Miami Dolphins
6. Los Angeles Chargers
7. Carolina Panthers
8. Arizona Cardinals
9. Jacksonville Jaguars
10. Cleveland Browns
11. New York Jets
12. Las Vegas Raiders
13. San Francisco 49ers
a Coltstól
14. Tampa Bay Buccaneers
15. Denver Broncos
16. Atlanta Falcons
17. Dallas Cowboys
18. Miami Dolphins a Steelerstől
19. Las Vegas Raiders a Bearstől
20. Jacksonville Jaguars a Ramstől
21. Philadelphia Eagles
22. Minnesota Vikings a Billstől
23. New England Patriots
24. New Orleans Saints
25. Minnesota Vikings
26. Miami Dolphins a Texanstól
27. Seattle Seahawks
28. Baltimore Ravens
29. Tennessee Titans
30. Green Bay Packers
31. San Francisco 49ers
32. Kansas City Chiefs
CSERÉK
1/13.
A San Francisco 49ers kapta az Indianapolis Coltstól a DeForest Bucknert érintő cserében
1/18. A Miami Dolphins kapta a Pittsburgh Steelerstől a Minkah Fitzpatrickot érintő cserében
1/19. A Las Vegas Raiders kapta a Chicago Bearstől a Khalil Macket érintő cserében
1/20. A Jacksonville Jaguars kapta a Los Angeles Ramstől a Jalen Ramseyt érintő cserében
1/22.
A Minnesota Vikings kapta a Buffalo Billstől a Stefon Diggst érintő cserében
1/26. A Miami Dolphins kapta a Houston Texanstől a Laremy Tunsilt érintő cserében

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik