Gordon Hayward szállította a Hornets győzelmét, javított a Bucks

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2021.01.25. 10:10
null
Jaylen Brown-pont készül (Fotó: Getty Images)
Jaylen Brown és Damian Lillard is nagyot játszott, tovább robog a Clippers és a Raptors, vereséggel tért vissza a Washington – ez történt hajnalban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában.

 

Indiana Pacers–Toronto Raptors 102–107

Nem kellenek ide All-Starok. Legutóbb Kyle Lowry nélkül nyert a Toronto, most pedig az irányító mellett Pascal Siakam sem tudott pályára lépni, így két All-Starja nélkül állt ki erre a meccsre a társaság. A vendégeknél viszont többen is éltek az így megnyíló lehetőséggel, leginkább OG Anunoby, aki 30 pontos szezoncsúccsal, 4/6 triplával, 10 kiharcolt büntetővel, 8 lepattanóval és 5 labdaszerzéssel lett a Raptors legjobbja - a kiscsatár/erőcsatár egyrészt támadásban is parádézott, másrészt pedig védekezésben is nagyon sokat tett azért, hogy Domantas Sabonist leradírozzák a pályáról. Mellette Fred VanVleet és Norman Powell is elérte a 20 pontos határt, centerposzton Baynes és Boucher is igyekezett, a csapat pedig a második negyedben már meg tudott lépni, a nagyszünetben 11 ponttal vezetett - innen visszajött az Indy, sőt, a záró etapban kétszer a vezetést is átvette, de 82–82 után egy 8–0-t rohant a Toronto, majd 102–102-t követően Anunoby clutch büntetői lezárták a küzdelmet. Nick Nurse legénysége így már hatból ötöt nyert és egyértelműen olyan formába lendült, amit vártunk tőle, most viszont back-to-back újra meg kell vernie az Indianát.

A kulcsemberek betlijeivel nem megy. TJ Warren és Caris LeVert hiányában az nem nagyon fér már bele a Pacersnél, hogy a két legfontosabb játékos egyszerre fogjon ki rossz napot, márpedig most ez történt: Domantas Sabonis 1/10-et szenvedett össze mezőnyből (bár a 19 lepattanó és az 5 gólpassz javított ezen), Malcolm Brogdon pedig 5/22-es mutatóval zárt, közte 1/10 triplával – a tőlük szükséges szinttől mindketten messze elmaradtak. Ugyan a csapatvédekezésnek és Myles Turnernek (25 pont, 4/7 tripla, 3 labdaszerzés, 6 blokk) köszönhetően így is partiban tudtak lenni, nem szakadtak le nagyon és minden hátrányukból visszajöttek, de a végén kellett volna egy vezér, aki megoldja a clutch játékokat – ilyenjük viszont most nem volt, úgyhogy újabb vereséget kellett elkönyvelniük.

A Pacers legjobb dobói: Turner 25/12, J. Holiday 16/12, McDermott 13/3, Lamb 13/6
A Raptors legjobb dobói: Anunoby 30/12, VanVleet 21/12, Powell 20/6

Los Angeles Clippers–Oklahoma City Thunder 108–100

Nem lassít a Clippers. Sorozatban hetedik győzelmét aratta Tyronn Lue csapata, ezzel utolérte a ligát vezető Lakerst, úgyhogy továbbra is nagy formában van a társaság. A hazaiak ezúttal nem a látványos támadójátékkal, hanem a kemény, fizikális védekezéssel tudtak érvényesülni, az első negyedben ugyan még parádéztak (36-19-re nyerték), de utána nehezebben szerezték a kosarakat és óriási szükségük volt Kawhi Leonard extrájára - ő 34 pontig jutott 14/24 jó dobással, leszedett 9 lepattanót és kiosztott 8 gólpasszt is eladott labda nélkül, ő húzta magával a többieket. Paul George és az egész csapat most csendesebb volt a megszokottnál, de ezúttal ennyi is elég volt a sikerhez, egyszer sem voltak hátrányban és bár a végén visszajött hat-hét pontra a Thunder, de nem forgott veszélyben Leonardék győzelme. Most egy hosszabb idegenbeli túrára indulnak, a gondjuk pedig az, hogy George a meccs végén combhajlító-fájdalmak miatt nem tudott a pályán lenni, egyelőre nem tudni, hogy ezen mennyire kell aggódniuk.

Nem borított papírformát az OKC. Ezen az estén nem tudott igazán jól játszani a vendégcsapat, ugyan Shai Gilgeous-Alexander (23 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz) és George Hill (22 pont, 9/12 mezőnyből) vezetésével az első negyed után mindent megtettek, megfogták a Clipperst és igyekeztek közelíteni, de nem volt bennük elég erő ahhoz, hogy igazán megszorítsák ellenfelüket 17 pontos hátrányból. A 44 százalékos mezőnymutató mellett főleg a 20 százalékos triplázás miatt nem tudtak ennél többet kihozni a meccsből, nem voltak elég pontosak a bravúrhoz – ezzel most már hatból ötször kikaptak, süllyednek lefelé a tabellán.

A Clippers legjobb dobói: Leonard 34/12, Ibaka 17/6, Jackson 14/6
A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 23/3, Hill 22/9, Diallo 14

Boston Celtics–Cleveland Cavaliers 141–103

Kitombolta magát a Boston. Sorozatban három vereség után nagyon akarta ezt a győzelmet a Jayson Tatumot még mindig nélkülöző Celtics és a hazai csapat káprázatos játékkal be is húzta ezt a kívánt sikert. A társaság már az első negyedben átgázolt a Clevelanden, amikor közel húszpontos előnyt épített fel, majd a harmadik játékrészben végképp kiütötte ellenfelét: ott 41 pontot tett fel a táblára és éppen ennyi, 41 pont is volt már a különbség a felek között. Egyénileg ki kell emelnünk Jaylen Brownt, aki megint tarthatatlan volt, ezúttal 33 pontot szerzett 13/20-as mezőnymutatóval, az igazán nagy dolog ebben pedig az, hogy mindehhez alig 19 (!) játékpercre volt szüksége - döbbenetes teljesítményt nyújtott. Mellette nyilván többen is remekeltek, a védekezésük is nagyon egyben volt, főleg az elején, úgyhogy gálameccs lett ebből, most pedig a back-to-back második felén már visszakaphatják Tatumot is, talán kiegyenesednek.

Ez egy másik Cavs volt. A Brooklyn oda-vissza legyőzése után többet vártunk volna a Clevelandtől, de a vendégek most valamit nagyon elvesztettek abból a formájukból – lehet persze, hogy egyszerűen a Celtics mai védekezése nem volt egy ligában a Netsével, mindenesetre a Cavsnek most köze sem volt a mérkőzéshez. Jarrett Allen szerint egyszerűen „laposan” jöttek ki a parkettre és olyan hamar szétnyílt az olló, hogy utána már nem is nagyon tudtak felporögni – szerinte kicsit úgy érezték, hogy ők az esélyesek, nem volt meg a megfelelő mentalitásuk. Három győzelem után így egy kiütéses vereség húzta vissza őket a valóságba, most pedig a listavezető Lakerst fogadják majd.

A Celtics legjobb dobói: Brown 33/9, Walker 21/9, Edwards 18/6
A Cavaliers legjobb dobói: Sexton 13, Osman 12/12, Allen 12, Dotson 12/9

Orlando Magic–Charlotte Hornets 104–107

Megtörte a jeget a Hornets. Sorozatban négy vereség után tudott újra győzni a Charlotte és ehhez ismét extra játékkal járult hozzá Gordon Hayward, aki 39 pontot dobott 15/25-ös mezőnymutatóval, valamint 5/8 triplával, ráadásul ehhez hozzátett még kilenc lepattanót is. Az ő parádéja mellett dobott 15 pontot Devonte' Graham, a padról pedig Bridges és Ball is remekül szállt be, de mindez nagyon kevés lett volna, ha nem őrülnek meg az utolsó negyedben: voltak már 14 pontos hátrányban is, innen jöttek vissza és a záró etap 33–18-as megnyerésével izzadták ki a győzelmet. A győztes dobás végül stílszerűen Haywardé lett, mert nyolc másodperccel a vége előtt Terrence Ross még kiegyenlített 104–104-nél, de jött Hayward, aki 0.7 másodpercet hagyott csak az órán és beverte a meccsnyerő duplát – itt még némi kavarodás után egy büntetőt is dobhatott, azzal állította be a végeredményt. Nagyon kellett már ez a siker a társaságnak, James Borrego vezetőedző pedig annyit mondott a meccsnyerő figuráról, hogy odaadták a labdát Haywardnak, hogy csináljon vele, amit tud - most bejött, meglátjuk, hogy a back-to-back következő visszavágón is bejön-e.

Elrontotta a Magic. Három negyeden keresztül rendben voltak a hazaiak, Nik Vucsevics és Evan Fournier is remekelt, csapatszinten jól tripláztak, kézben tartották a dolgokat, aztán valamiért szétestek a záró etap elején, 13-ból 12 dobást elrontottak és belenéztek egy 4–25-ös pofonba. A végén így is volt esélyük nyerni, mert visszajöttek a hátrányukból és Ross kiegyenlített, de nem tudták megoldani Hayward levédekezését, így ismét kikaptak – Fournier csak annyit mondott erről, hogy az első három negyedükből kell építkezni és legközelebb nem „elcseszni” a legegyszerűbb dolgokat is a végén...

A Magic legjobb dobói: Vucsevics 22/6, Fournier 21/9, Clark 14/12, Anthony 14/6
A Hornets legjobb dobói: Hayward 39/15, Bridges 18/6, Graham 15/9

San Antonio Spurs–Washington Wizards 121–101

Két hét után rozsdásan tért vissza a Wizards. A koronavírus miatt két hete nem léphetett pályára a Washington, ez pedig nagyon érződött most a vendégek játékán, akik támadásban nem találták a ritmust, védekezésben pedig a rossz kommunikáció miatt követtek el csúnya hibákat. Így is voltak azért jobb periódusaik és igazából csak a második félidőben nőtt föléjük a Spurs, sőt, főleg csak a záró etapban domborodott ki a texasiak fölénye, azt 36–24-re nyerték a hazaiak, így lett közte húsz a végére. A fővárosiaknál így sem volt bevethető még hat játékos, de megoldották, a frissen leigazolt Alex Len rögtön játszott 21 percet és dobott 11 pontot, illetve pályára került a szintén most megszerzett Jordan Bell is, míg Bradley Beal ott folytatta, ahol abbahagyta: 31 pontot szerzett, igaz, nem volt a leghatékonyabb. A nem teljesen egészséges Russell Westbrook egyelőre nem váltotta meg a világot (9 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz), de Scott Brooks vezetőedző most még elnéző volt az egész csapatával szemben, szerinte nagy dolgokat nem lehetett tőlük elvárni ebben a helyzetben.

Nem hibázott a Spurs. Nem gálázott a San Antonio, de végül csak hozni tudta a kötelező győzelmet: a hazai alakulat 50%-os mezőnymutatóval és 48 százalékos triplázással zárt, ráadásul csak kilenc labdát adott el, úgyhogy nem nagyon panaszkodhatott Gregg Popovich. A döntő ütésre ugyan a negyedik negyedig kellett várni, de jobb későn, mint soha, ráadásul most egyáltalán nem voltak náluk olyan egyéni teljesítmények, amelyek hamarabb eldönthették volna a küzdelmet – DeMar DeRozan például megállt kilenc pontnál, de nem is kellett tőle több. A Spurs így két vereség után újra nyert és ismét 50 százalék felett jár, következőleg New Orleansba utazik.

A Spurs legjobb dobói: Mills 21/12, Walker 16/6, Aldridge 15
A Wizards legjobb dobói: Beal 31/9, Robinson 16/9, Len 11/3

Milwaukee Bucks–Atlanta Hawks 129–115

Tartalékos Atlanta. Az eddigi hiányzók mellett Trae Young és Clint Capela sem tudta vállalni a játékot a Hawksnál, az utóbbi időszakot nézve pedig a két legfontosabb játékosukról beszélhettünk az esetükben, így elég érzékenyen érintette ez a gárdát. Young hiányát még csak-csak elbírták, ugyanis John Collins (30 pont, 6/9 tripla) remekelt és De'Andre Hunter (33 pontos karriercsúcs, 14/21 mezőnyből) extrát játszott most, hogy több labdát kapott, ráadásul Danilo Gallinari is dobott 17 pontot alig 19 perc alatt, Capelát viszont nem tudták pótolni: 52–27-re bukták el a lepattanózást és 60–30-ra maradtak alul a festékben. Ezt a hátrányt nem lehetett máshol ellensúlyozni, így a simán elvesztett első negyed után végig hátrányban voltak, próbálkoztak alacsonyabb szerkezettel, de csodát az se hozott nekik, úgyhogy el kellett fogadniuk a vereséget.

Javított a Bucks. Két elvesztett rangadó után muszáj volt megnyernie ezt a mérkőzést a Milwaukee-nak és a hazai alakulat nem is rontotta el a kötelező feladatot. Mike Budenholzer együttese végig magabiztosan vezetett, egyáltalán nem forgott veszélyben a győzelme, szépen feltárta a Hawks-védekezés gyengeségeit (festék...) és könnyedén szerezte a kosarakat: 55 százalékkal tüzelt mezőnyből a gárda, volt 32 gólpassza is, szépen tette a dolgát. Egyénileg Jannisz Adetokunbo (27 pont, 14 lepattanó, 8 gólpassz, 9/13 mezőnyből, 9/15 büntető) és Khris Middleton (19 pont, 8 lepattanó, 7 gólpassz) is hozta a szokásos számait, igazából semmi különleges nem történt velük - Kelet második helyéről folytathatják a Raptors ellen.

A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 27, Portis 21/3, Middleton 19/3
A Hawks legjobb dobói: Hunter 33/6, Collins 30/18, Gallinari 17/9

Portland Trail Blazers–New York Knicks 116–113

Majdnem elrontotta a Blazers. Az egyhetes pihenő (meccshalasztások miatt) jót tett a Portlandnek, a hazai alakulat ugyanis a parádézó Damian Lillard (39 pont, 11/17 mezőnyből, 6/10 tripla, 8 gólpassz) vezetésével feledtette, hogy sem CJ McCollumra, sem Jusuf Nurkicra nem számíthat és az első félidőben valósággal átgázolt ellenfelén. A Blazers kereken 70 pontot tett fel a táblára a nagyszünetig és vezetett már 25 egységgel is, úgy tűnt, hogy kiütéses győzelmet arat, de aztán a harmadik negyedben kifulladt és a vége izgalmasan alakult: másfél perccel a vége előtt négy pontra visszajött a Knicks. Itt azonban Enes Kanter kiosztott egy nagyon fontos blokkot, Carmelo Anthony elsüllyesztett két clutch büntetőt és innentől könyörtelennek bizonyultak a hazaiak a vonalról, nem tették meg azt a szívességet, hogy hibázzanak. Így végül megúszták a leolvadást, behúzták a nagyon fontos győzelmet, most pedig back-to-back fogadják az OKC-t.

Thibodeau szerint Lillard sok volt nekik. A vendégek vezetőedzője, Tom Thibodeau szerint egyszerűen nem tudtak mit kezdeni Lillarddel, többféle védekezést is kipróbáltak rajta, de egyik sem működött, ez okozta a vesztüket. Thibodeau azt mondta, hogy Lillard mindent látott már korábban, mindenre megvan a válasza és ha ilyen napot fog ki, mint most, akkor nem nagyon lehet megállítani, ők sem tudták. Ezzel együtt azért az újonc Immanuel Quickley (31 pont, 5/8 tripla) remeklésére építve visszajöttek a meccsbe és szorossá tették a végét, de most nem jutott nekik ennél több – Julius Randle és Alec Burks is jól játszott, de Lillard és a Blazers felülmúlta őket.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 39/18, Simons 16/12, Jones Jr. 14/3
A Knicks legjobb dobói: Quickley 31/15, Randle 25/3, Burks 19/15

NBA, ALAPSZAKASZ
Indiana Pacers–Toronto Raptors 102–107
Los Angeles Clippers–Oklahoma City Thunder 108–100
Boston Celtics–Cleveland Cavaliers 141–103
Orlando Magic–Charlotte Hornets 104–107
Milwaukee Bucks–Atlanta Hawks 129–115
San Antonio Spurs–Washington Wizards 121–101
Portland Trail Blazers–New York Knicks 116–113
A Memphis Grizzlies–Sacramento Kings mérkőzést elhalasztották.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik