Gálázott a Clippers, Dallasban győzött a Bulls, Bostonban a Knicks

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2021.01.18. 09:23
null
Gálázott a Clippers (Fotó: Getty Images)
A Los Angeles a Pacerst verte meg 33 ponttal az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. Összeomlott a Celtics, Doncic extrája ellenére simán kikapott a Dallas, Denverben nyert rangadót a Jazz, túldobta a Sacramentót a New Orleans.

 

Boston Celtics–New York Knicks 75–105

Ezt felejtsük el. Parádés formában, sorozatban öt győzelemből érkezett meg erre a meccsre a Boston és bár többen is hiányoztak a csapatból (köztük a vezér, Jayson Tatum), de ez sem lehet magyarázat arra a teljesítményre, amit most teljesen váratlanul bemutatott az együttes. Hogy hova tűnt akár csak a legutóbbi meccs topformája, az rejtély, Brad Stevens vezetőedző sem tudott erre mit mondani, mindenesetre most 30 százalék alatt (!) dobtak mezőnyből és ennek köszönhetően idei legnagyobb arányú vereségüket szenvedték el a legkevesebb félidős és összesen dobott pontjukkal együtt – olyannyira, hogy az eddigi negatív csúcsuk például 93 pont volt, ezt húzták le 75-ig. Az egyetlen pozitívum Kemba Walker visszatérése volt, az irányító a szezon során először állt rendelkezésre, bár ő is benne volt ebben a borzalomban: 20 perc alatt 9 pontot, 3/13-as mezőnymutatót, 1/8 triplát, 4 gólpasszt és 5 eladott labdát tudott összehozni.

Megtörte a jeget a New York. Zsinórban öt vereség után tudott újra mérkőzést nyerni a Knicks, úgyhogy a vendégcsapatnak nagy szüksége volt erre az estére és ki is használta a Celtics gyenge napját, a tizenegy ponttal nyert első negyed után végig kézben tartotta az összecsapást. Julius Randle (20 pont, 12 lepattanó, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés), RJ Barrett (19 pont, 11 lepattanó, 3 gólpassz, 2 labdaszerzés) és Immanuel Quickley (17 pont, 8 gólpassz) már-már szokásosan jó számokkal zárt, rájuk építve pedig ha nem is brillírozott, de folyamatosan növelte a távolságot a New York, a kispadról 38 pont érkezett, ők jobban is dobtak, náluk rendben voltak a dolgok – a nagyarányú siker mindenképpen jót tehet nekik, következőleg a Magic ellen ezt bizonyíthatják is.

A Celtics legjobb dobói: Brown 25/9, Smart 10, Walker 9/3
A Knicks legjobb dobói: Randle 20/6, Barrett 19/6, Quickley 17/6

Dallas Mavericks–Chicago Bulls 101–117

Érthetetlen Bulls. Mérkőzéseken keresztül parádézik a LaVine-White páros a Chicagónál, de egyet sem tudnak ebből megnyerni, majd most jön egy meccs, ahol mindketten egyszerre hozzák idei talán leggyengébb játékukat, erre a csapat 16 pontos győzelmet arat Dallasban – egyelőre elég nehéz kiigazodni ezen a társaságon. Az biztos, hogy White (0 pont, 0/5 mezőnyből) és LaVine (1/8 mezőnyből, 0/5 tripla, de 10 pont, 10 gólpassz, ő azért nem volt rossz) sem hozta a megszokott szintet, de az is, hogy a kiegészítők most nagyon felszívták magukat: idei legjobb meccsét játszotta Lauri Markkanen (29 pont, 10 lepattanó), nagyon hasznos volt Wendell Carter Jr., a padról pedig Temple (21 pont, 9/15 mezőnyből), Porter Jr. (14 pont, 9 lepattanó) és Young (15 pont, 7/10 mezőnyből 19 perc alatt) is nagyszerűen szállt be. A 40–29-re nyert második negyeddel sikerült meglépniük, Temple akkor egymaga 15 pontot szórt és innentől végig vezettek, sőt, a harmadik-negyedik játékrész során mindig volt legalább kilenc egységnyi előnyük, kontrollálták az összecsapást - a záró etapban Porter Jr. 12 pontja is segített, nem inogtak meg. A nagyszerű sikerrel véget ért a hosszú idegenbeli túrájuk, most otthon fogadják a Houstont.

Hiába Doncic extrája. A Dallas vezére mindent megtett, hogy a sérülések és a koronavírus miatt tartalékos csapatát győzelemre vezesse, dobott 36 pontot 6/11 triplával (igaz, mezőnyből csak 13/30 volt), leszedett 16 lepattanót (6 támadó) és kiosztott 15 gólpasszt – ez volt karrierje 29. tripla-duplája, amellyel nem kisebb legendát előzött meg a vonatkozó listán, mint Michael Jordant. Az ő remek teljesítménye azonban most „ment a levesbe”, rajta kívül a többiek 2/20-at dobtak a triplavonalon túlról, a büntetővonalról is sokat hibáztak, ráadásul védekezésben sem találták a helyüket, úgyhogy a második negyedtől kezdve végig egyértelmű hátrányban voltak és tulajdonképpen teljesen sima vereséget szenvedtek. Kristaps Porzingis 20 pontos, 8 lepattanós, 2 blokkos meccsét még érdemes kiemelni, a sérülése után visszatérő magasember lassan felveszi a ritmust, de a 0/7 tripláját most sem teheti ki az ablakba...

A Mavericks legjobb dobói: Doncic 36/18, Porzingis 20, Cauley-Stein 10, Johnson 10/3
A Bulls legjobb dobói: Markkanen 29/6, Temple 21/6, Young 15

Oklahoma City Thunder–Philadelphia 76ers ELHALASZTVA

A Sixersnél megint kontaktkutatás zajlik még a Memphis elleni meccs miatt, akik előtte a hat pozitív esetet bejelentő Washingtonnal találkoztak, így ezt a mérkőzést elhalasztották.

Cleveland Cavaliers–Washington Wizards – ELHALASZTVA

A Wizardsnál még zajlik a kontaktkutatás és nincs meg a szükséges létszám a mérkőzések lejátszáshoz, így ezt a találkozót elhalasztották.

Denver Nuggets–Utah Jazz 105–109

Valamit törlesztett a Jazz. A két csapat szenzációs párharcot vívott a tavalyi rájátszás első körében, akkor a Jazz 3–1-es előnyről bukott el és esett ki, míg a Nuggets óriási fordítással jutott tovább a következő körbe. A két együttes nem is szereti egymást különösebben, úgyhogy most is parázs csatát láthattunk és ahogy arra számítani lehetett, ezúttal is szorosan alakult a vége – a nyolcpontos denveri fórt a harmadik negyedben tüntették el végleg a vendégek, annak hajrájában egy 7–0-val vették át a vezetést és onnantól már végig ők jártak előrébb. Ennek ellenére kiélezett lett a végjáték, bő egy perccel a vége előtt csak egy ponttal vezetett a Jazz, de aztán az amúgy gyengébben dobó Donovan Mitchell elsüllyesztett egy clutch tempót, majd egy támadáson belül hármat is hibázott a Denver, ebből O'Neale dobott két büntetőt, aztán Murray triplája után Gobert zsákolása állította be a végeredményt alig 1.4 másodperccel az órán. A Utah ezzel az idegenbeli sikerrel valamit törlesztett az említett PO-csatáért és sorozatban ötödik győzelmével továbbra is ott toporog a liga legszűkebb élmezőnyében, míg a Nuggets 6–7-tel most elég messze van ettől.

Több lábon állt a Utah. A Denvernél két nagyszerű teljesítményt is láthattunk, Nikola Jokicsra abszolút nem volt ellenszer (35 pont, 14 lepattanó, 9 gólpassz, 14/23 mezőnyből) és Jamal Murray is dobott 30 pontot, igaz, a második félidőben ő már azért elég sokat hibázott, ott meg sem tudta közelíteni az addigi teljesítményét. A Jazznél nem voltak ilyen kiemelkedő produkciók, de többen is hozták magukat, amíg a Nuggetsnél a két említetten kívül senki nem érte el a tíz pontot sem, addig a vendégeknél hatan is efölé jutottak, 50 százalék felett céloztak mezőnyből és 40 százalékkal tripláztak, ezzel ellensúlyozták azt, hogy 23–7-re (!) vesztették el a támadópattanózást. A több lábon állás viszont a végén kifizetődött, mert fontos pillanatokban mindig be tudott valaki találni, míg a Denvernél leginkább már csak Jokicsra lehetett számítani - a center szerint apró különbségek vannak a csapatok között, de ezek most a Jazz javára döntöttek.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 35/9, Murray 30/12, Dozier 9/6
A Jazz legjobb dobói: Clarkson 23/12, Mitchell 18, Bogdanovic 17/15

Sacramento Kings–New Orleans Pelicans 123–128

Fox nagy napja sem volt elég. Mindent megtett a győzelemért a Sacramento fiatal irányítója, De'Aaron Fox, aki 43 pontos karriercsúcsot hintett 17/27 jó dobással, 13 gólpasszal, valamint 4 labdaszerzéssel kiegészítve, őt abszolút nem tudta megfogni a Pelicans. A Kings számára viszont most ez sem ért győzelmet, a szokásosan szörnyű védekezés minden támadásbeli igyekezetüket ellensúlyozta, az első félidőben már 19 ponttal is égtek, majd bár egy nagy rohammal visszajöttek a hajrában és bő három perccel a vége előtt egyetlen egység volt csak a hátrányuk, de most ez volt tőlük a maximum. Itt a Pels megint sorozatban három labdabirtoklásból szerzett pontokat, amire már nem érkezett érdemi válasz, úgyhogy hiába Fox extrája, Marvin Bagley 26 pontja, vagy Buddy Hield öt triplája, újabb vereséget könyvelhettek el - amíg nem kezdenek el védekezni, addig ez vár rájuk.

Javított a New Orleans. Sorozatban öt vereség után tudott újra mérkőzést nyerni a Pelicans és ehhez most a sérült Lonzo Ballra sem volt szükség, a Kings-védekezés megoldotta a gondjaik jelentős részét. Zion Williamson (31 pont, 13/15 mezőnyből) szinte hibátlanul dolgozott elöl, Brandon Ingram is szórt 22 pontot, Eric Bledsoe is hatékonyan jutott 20 fölé, Steven Adams dupla duplázott, a padról pedig Redick és Hayes is kétszámjegyűt dobott. A mérkőzés nagy részében egyértelmű fórban voltak, a vége ugyan szoros lett, de amikor égett a ház, akkor tudtak reagálni és egy-két jó játékkal eldöntötték a küzdelmet, nem rontották el a végig a kezükben lévő meccset – nagyon kellett már nekik egy ilyen este, most meglátjuk, hogy a Jazz ellen mit tudnak ebből átmenteni.

A Kings legjobb dobói: Fox 43/9, Bagley 26/6, Hield 18/15
A Pelicans legjobb dobói: Williamson 31, Ingram 22/9, Bledsoe 21/9

Los Angeles Clippers–Indiana Pacers 129–96

A végén rohant el a meccsel a Clippers. Az első negyedben egy 20–5-ös rohammal került előnybe a hazai alakulat és onnantól igazából végig vezetni is tudott, a második negyedben volt közte 18, majd visszaiizadta magát a Pacers, de a harmadik játékrészben ismét ennyire nőtt a távolság és onnantól már nem volt visszaút. A Clippers 75–68 után döntött úgy, hogy ebből a meccsből elég és egy 16–4-gyel lezárta az érdemi kérdéseket, a záró etap elején meglett a közte harminc és onnantól már csak az volt a kérdés, hogy mennyi lesz a vége - kiütéssel győzött Tyronn Lue csapata, ráadásul egyénileg senkinek nem kellett megszakadni. Jól jellemzi az idei LAC játékát, hogy hárman is éppen húsz pontot dobtak, ebből ketten a padról (Morris és Kennard) és egyikük sem Kawhi Leonard volt – 55 százalékkal tüzeltek mezőnyből és 19 hármast bombáztak be, támadásban azt csináltak, amit akartak. Ezzel zsinórban negyedik győzelmüket húzták be és 10–4-gyel ott loholnak a Lakers nyakán a liga második legjobb mérlegével.

Most nem volt esélye a Pacersnek. Alapvetően rangadónak tűnt ez a találkozó, de az Indiana végül nem tudott felnőni a feladathoz, főleg védekezésben volt teljesen esélytelen a társaság, de ezúttal támadásban sem hozta az elvárt szintet a vendég együttes. Myles Turner hiánya nyilván rengeteget számított, őt nem tudták pótolni a védelem oszlopaként, ugyan a helyén kezdő Doug McDermott dobott 23 pontot 5/7 triplával, de egészen mást játszott, mint Turner és így megborult a rendszer – ráadásul McDermott-tal a kezdőben kiürült a kispad is, 65–14-re (!) kaptak ki a második sorból érkező pontok tekintetében. Voltak azért próbálkozásaik, a harmadik negyedben tényleg visszajöttek és éles meccset csináltak, de ahogy a Clippers ismét ritmust váltott, már tehetetlennek bizonyultak – kiütéses vereséggel zárták az idegenbeli túrát, most otthon fogadhatják a Dallast.

A Clippers legjobb dobói: George 20/6, Morris 20/12, Kennard 20/15
A Pacers legjobb dobói: McDermott 23/15, Sabonis 19, Brogdon 16/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Boston Celtics–New York Knicks 75–105
Dallas Mavericks–Chicago Bulls 101–117
Denver Nuggets–Utah Jazz 105–109
Sacramento Kings–New Orleans Pelicans 123–128
Los Angeles Clippers–Indiana Pacers 129–96

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik