Dráma: eltört Chris Paul keze, egyenlített a Portland

Gobodics TamásGobodics Tamás
2016.04.26. 09:29
null
Kéztörés miatt vége Chris Paul szezonjának? (Fotó: AP)
Steph Curry kiválása után újabb súlyos sérülés történt hajnalban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában: Chris Paul, a Los Angeles Clippers irányítója kéztörést szenvedett, a Portland ezt kihasználva egyenlített a párharcban. A Charlotte újabb remek védekezéssel és Kemba Walker 34 pontjával szintén egálra hozta a Miami elleni szériát, a Thunder viszont 4–1-gyel lezárta a Dallas elleni sorozatot – igaz, indulatoktól az utolsó találkozó sem volt mentes.

 

 

Charlotte Hornets–Miami Heat 89–85

Walker vezérletével egyenlített a Hornets. Bár az első negyedben még nem igazán találta a ritmust a hazai alakulat, a másodikban robbantott és egy 22–4-es futással komoly előnybe került. Ugyan ezt később a Heat cserejátékosai eltüntették, a második félidőben végig a Charlotte járt előrébb, a végül 34 pontig jutó Kemba Walker pedig eldöntötte a találkozót – egymaga dobott sorozatban 11 pontot a negyedik negyed kritikus időszakában. Mellé fel tudott lépni a rendkívül magabiztosan játszó Jeremy Lin, az utolsó másodpercekben Courtney Lee süllyesztett el két büntetőt, a gárda pedig 40%-os mezőnymutatóval, 4/17 triplával is nyerni tudott – önbizalomtól duzzadva térhetnek majd vissza Miamiba.

Lépnie kell Spoelstrának. Nem húzott semmi meglepőt a Heat trénere, csapata pedig ezúttal sem tudott mit kezdeni a Charlotte védekezésével – igaz, ebben nagy szerepe volt annak is, hogy Goran Dragic faultgondok, Hassan Whiteside pedig egy kisebb sérülés miatt kevesebbet tudott pályán tölteni. A vendégek igyekeztek kintről szétszedni Linéket, de ez nem igazán jött be és az első két meccsen látott játékukból nem sok maradt erre az estére – ráadásul a szoros hajrából sem jöttek ki jól. Folytatás Miamiban, 2–2-ről...

A Hornets legjobb dobói: Walker 34/6, Lin 21/3, Lee 11/3
A Heat legjobb dobói: Johnson 16/12, Deng 15/6, Wade 12, Dragic 12/6

A párharc állása: 2–2.

 

Oklahoma City Thunder–Dallas Mavericks 118–104

Vége a párharcnak. Bár az első percektől kezdve az OKC járt előrébb, a Dallas végig látótávolságon belül maradt, sőt, a negyedik negyedben három pontra közelítette meg ellenfelét. Az utolsó percekben aztán Russell Westbrookkal és Kevin Duranttel már nem tudtak mit kezdeni a vendégek, a két klasszis együtt 69 pontot szórt, a hajrában több kulcsfontosságú játékot is végrehajtottak és ez egyszerűen túl sok volt a Mavsnek. A vége így 4–1, ennek ellenére a parázs hangulat most is megvolt – Mark Cuban Westbrooknak szólt be, amire Durant leidiótázta és a pályán sem maradtak el az összecsapások. A Thunder részéről üröm az örömben, hogy Enes Kanter megsérült egy betörés levédekezése közben, egyelőre nem tudni, hogy mekkora a gond – az ő kiesése hatalmas érvágás lenne a gárdának.

Mindent megtett a Mavs. Deron Williams, Chandler Parsons, Salah Mejri és David Lee sem lépett pályára ezen az estén, Rick Carlisle nyolc játékosát igyekezett minél inkább forgatni – ebben a csapatban most ennyi volt. Dirk Nowitzki megtette a magáét (24 pont, 3/6 tripla), Powell és Pachulia is jól játszott, az utolsó percekig szoros volt a derbi, de végül Durant és Westbrook túldobta a vendégeket – így nem borult a papírforma.

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 36/9, Durant 33/9, Adams 15
A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 24/9, Powell 16, Anderson 14/6

A párharc végeredménye: 4–1 a Thunder javára.

 

Portland Trail Blazers–Los Angeles Clippers 98–84

Chris Paul megsérült. Három negyeden keresztül szorosan alakult a meccs, bár inkább a Portland járt előrébb – viszont a harmadik játékrész során súlyos sérülést szenvedett a Clippers irányítója és vezére. Paul labdát próbált szerezni, de eltört egy csont a dobókezében, kivált a játékból és nem csak erre a szériára, de jó eséllyel a szezon hátralévő részére kidőlt, ami hatalmas érvágás Doc Riversék számára. Nem is tudtak mit tenni ezen az estén, a negyedik negyedben már dominált a Portland, így 2–2-ről folytatódik a párharc. További rossz hír a vendégek számára, hogy Austin Rivers és Blake Griffin sincs 100%-os állapotban, utóbbi a hajrában vált ki, miután előjött az a sérülése, amellyel a szezon nagy részét kihagyta…

Aminu is előkerült. Ugyan a Lillard-McCollum párosnak most nem igazán ment a játék (legalábbis a pontszerzés terén), az eddig csendesebb Aminu begyújtotta a rakétákat és 30 pontos karriercsúcsot rámolt be 6/10 triplával, 10 lepattanóval és három blokkal megspékelve. Az utolsó percekre elfogyó Clippers ezzel már nem tudott mit kezdeni, a záró negyedet 32–20-ra nyerte a Blazers, amely végig vezetett a találkozó folyamán és sikerével kiegyenlítette a szériát. Rendkívül érdekes ötödik meccs elé nézünk két nap múlva…

A Trail Blazers legjobb dobói: Aminu 30/18, McCollum 19/6, Lillard 12/6, Harkless 12, Crabbe 12/6
A Clippers legjobb dobói: Griffin 17/3, Green 17/9, Paul 16

A párharc állása: 2–2.

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek