Detroitban is kikapott a Cleveland, Davis ismét megsérült

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2015.11.18. 09:40
null
LeBron James a meccs hajrájában nem tudott segíteni a Clevelanden (Fotó: nba.com)
Andre Drummond és Reggie Jackson vezérletével a Detroit Pistons is elkapta a Cleveland Cavalierst az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, így LeBron Jamesék sorozatban másodszor kaptak ki. Steph Curry 37 pontos estéjével továbbra is veretlen a címvédő Warriors, Brooklynban is elbukott az Atlanta, Hassan Whiteside tripla duplája ellenére a Minnesota nyerni tudott Miamiban, a New York-i szurkolók pedig a karriercsúcsot dobó újonc Kristaps Porzingist éltették. A Washington simán intézte el a Milwaukee-t, a New Orleans viszont a 10. vereségét szenvedte el (a Denvertől) – ráadásul ismét megsérült Anthony Davis.

 

Washington Wizards–Milwaukee Bucks 115–86

Összeállt a Wizards védekezése. Legutóbb az Orlando ellen már jobban funkcionált a fővárosi gárda hátul, most pedig végig nagy akarattal és fegyelmezettséggel dolgozott – ennek köszönhetően 18 pontot szereztek leindításból és egy futást leszámítva kordában tartották a Milwaukee-t. A második negyedben nyolc perc alatt 28–8-as etapot vittek véghez Wallék, összességében bőven 50 százalék felett dobtak, és bár extra egyéni teljesítmény nem volt náluk, csapatként elöl-hátul olajozottan működtek.

Egy rohanás nem volt elég a Buckstól. Sem támadásban, sem védekezésben nem tudta tartani a lépést a Milwakee, gyorsabban játszott a Washington és a vendégek fő fegyverei be is sültek most – Greg Monroe egyetlen kosárral zárt, de Antetokunbo sem érte el a tíz egységet. A bő húszpontos hátrányból a harmadik negyedben egy 20–8-as rohammal próbált meg felállni a vendégcsapat, de ennél közelebb már nem jutott, Wallék mindenre tudtak válaszolni. A negyedik negyedben megsérült Otto Porter, de a hírek szerint nem komoly az eset, elővigyázatosságból már nem küldték vissza a pályára.

A Wizards legjobb dobói: Wall 19/6, Porter 19/3, Dudley 13/9
A Bucks legjobb dobói: Middleton 14/6, Bayless 13/9, Carter-Williams 12/6, Vásquez 12/6

Brooklyn Nets–Atlanta Hawks 90–88

Megküzdött a győzelemért a Brooklyn. Először a második negyedben, majd a harmadik negyed végén is tíz pont körüli hátrányt dolgozott le a hazai csapat és fej-fej mellett érkeztek meg a felek a hajrához – az utolsó percben Sefolosha triplájára tudott válaszolni Jack egy tempóval, fél perccel a vége előtt jöhetett a Hawks. Óriásit védekezett a Nets, Lopez kiosztott egy blokkot, majd gyorsan indultak, ennek végén Youngot faultolták keményen a vendégek – az erőcsatár 1.4 mp-cel a vége előtt elsüllyesztett két büntetőt. Lett volna még egy lövése az Atlantának, de Young elütötte az oldalbedobást, így nagy küzdelem után bravúrgyőzelmet aratott a Brooklyn.

Nem jött be a magas szerkezet. Teague és Bazemore hiányában Schröder és Tiago Splitter került be a Hawks kezdőjébe, Millsap hármast, Horford pedig négyest játszott – ez azonban sem támadásban, sem védekezésben nem működött, Splitter végül csak 12 percet töltött parketten. Horford és Millsap nem játszott rosszul, de pontszerzésben és főleg lepattanózásban is felülmúlta őket a Nets frontcourtja, Lopez (24 pont, 10 pattanó, 3 blokk) és Young (16 pont, 11 pattanó, 5 szerzett labda) mellett Joe Johnson közel járt a tripla-duplához – ráadásul Jack és Larkin révén a periméterről is tartotta a lépést a Nets.

A Nets legjobb dobói: Lopez 24, Young 16, Jack 14/9, Larkin 14/12
A Hawks legjobb dobói: Horford 18/6, Millsap 17/6, Korver 13/6

Detroit Pistons–Cleveland Cavaliers 104–99

Jackson és Drummond elintézte. A Pistons nagy párosa a teljes mérkőzés során dominált és így volt ez az utolsó percekben is. Drummond (25 pont, 18 pattanó) az utolsó két percben 3/4 büntetőt értékesített, amikor a Cavs megpróbálta őt faultolni, Reggie Jackson (23 pont, 12 gólpassz) szintén ekkor dobott egy nagy kettest, majd ő is elsüllyesztett két büntetőt – emellett jött a Pistons remek védekezése az utolsó percben, így négypontos hátrányukat villámgyorsan előnnyé fordították. A hazaiak négymeccses vereségsorozatot szakítottak meg egy nagy győzelemmel és 6–5-re javították a mérlegüket – tavaly karácsonykor aratták a hatodik sikerüket...

LeBron nem tudott segíteni a végén. Jamesnek ma a hármasai is ültek (4/7), már az első negyedben megelőzte Jerry Westet az örök pontlistán, félidőre 23 egységet szórt be, ám a nagyszünet után eltűnt – innentől már csak hét pontot szerzett, a clutch helyzetekben pedig nem döntött jól. Hiába vezetett 97–93-ra a Cleveland, James előbb Love-nak passzolt (aki kihagyta), majd eladta a labdát, végül Mozgovval dobatott egy tempót, ami szintén kimaradt – eközben a Pistons fordított és megnyerte a meccset.

A Pistons legjobb dobói: Drummond 25, Jackson 23/3, Morris 14/3
A Cavaliers legjobb dobói: James 30/12, Love 19/3, Smith 15/9, Williams 15/6

Miami Heat–Minnesota Timberwolves 91–103

Az utolsó negyedben fordított a Wolves. A záró tizenkét percet 19 ponttal nyerte meg a vendégcsapat, a remeklő Wiggins-Towns duó mellé ekkor lépett fel igazán LaVine és Muhammad a padról – a kemény védekezésekből, labdaszerzésekből átrohantak ellenfelükön. Erre nem tudott mit válaszolni a Miami, a Minny elkezdte hackelni a vonalról ezúttal veszélytelen Whiteside-ot, ez pedig döntőnek bizonyult – a vendégek idegenben 5–1-re (!) állnak, míg otthon egyetlen meccset sem nyertek meg.

Whiteside nem lett nyerőember. A center karrierje második tripla dupláját jegyezte 22 ponttal, 14 lepattanóval és 10 kiosztott blokkal – félelmetes estéjébe azonban erősen belerondított a 2/9-es büntetőzés, így a negyedik negyedben nem lehetett már pályán tartani. Ezt használta ki a Minnesota és folyamatosan támadta a gyűrűt, így hiába dobtak gyengébben Wigginsék, a palánk alatt végül meg tudták oldani az utolsó perceket. A Heatnél senki nem akadt, aki fellépjen, Bosh ma borzasztóan játszott, de McRoberts és Green sem volt faktor védekezésben – ráadásul Wade is újra gyenge napot fogott ki, így megszakadt a Miami hárommeccses győzelmi szériája.

A Heat legjobb dobói: Whiteside 22, Deng 20/9, Dragic 16/3
A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 24, LaVine 17/6, Muhammad 16/6

New York Knicks–Charlotte Hornets 102–94

Pozingist éltette az MSG. Júniusban még hangos „boo"-zással köszöntötték a Knicks-drukkerek a frissen draftolt erőcsatárt, azóta azonban nagyon megszerették – ma pedig eddigi legjobb meccsét játszotta. 11 lepattanója mellett ezúttal a dobásait is megtalálták a társak, így 29 pontos karriercsúccsal, közte 2/2 triplával jelentkezett, ráadásul védekezésben is sokat tett azért, hogy a Charlotte magasai ne nagyon tudjanak kibontakozni. A Knicks egyébként most szépen játszott, végig járt a labda és ha Anthony (18 pont, 11 pattanó, 5 gólpassz) kicsit pontosabban dob, simán nyertek volna a hazaiak – mellette még Afflalo is kiemelendő, de az 50 százalékos triplamutató főleg a sok üres helyzetnek köszönhető.

Walker és a kispad most kevésnek bizonyult. A Charlotte irányítója szezoncsúcsot jelentő 31 ponttal húzta csapatát, de a Hét Játékosának választott Batum egyetlen kosarat szerzett és Al Jefferson is több kárt csinált, mint hasznot – a kezdőcsapat egyáltalán nem működött. A padról azért Lin, Lamb és Hawes is tíz pont fölé jutott, de előbbi az utolsó percben dobott egy homályt, Anthony pedig blokkolta Batumot, így hiába volt végig szoros a meccs, nem tudott fordítani a vendégcsapat.

A Knicks legjobb dobói: Porzingis 29/6, Anthony 18/3, Afflalo 16/6
A Hornets legjobb dobói: Walker 31/6, Hawes 14/6, Lin 13

New Orleans Pelicans–Denver Nuggets 98–115

Anthony Davis megint megsérült. A Pelicans legjobbja mindössze hat perc után befejezte a mérkőzést, mert egy zárás közben megsérült a válla – nem tért már vissza, de Alvin Gentry a találkozó után azt mondta, hogy van rá esély, hogy akár már ma este, a Thunder ellen pályára lépjen. A New Orleans nélküle gyakorlatilag esélytelen volt, a második negyedben ugyan felzárkóztak, de a fordulás után már egyértelműen a Denver akarata érvényesült – a romokban heverő védekezés mellett már az akaratot sem mindig lehetett látni a hazai szemekben. A nehéz sorsolásuk egyik legkönnyebb meccsét is elbukták, így jelenleg 1–10-zel állnak – hogy lesz ebből playoff?

Megragadta a lehetőséget a Nuggets. Ellenfele problémáit tökéletesen használta ki a Denver, látványos és hatékony támadójátékkal a második félidőben szétszedték a Pelicanst – 50 százalék felett dobtak mezőnyből és ennyivel a triplavonalon túlról, az utolsó két negyedben pedig 64 pontot szereztek. A 32 pontos, 8-8 lepattanós és gólpasszos Gallinari tarthatatlan volt, de a padról Barton is hozta a most már megszokottá váló teljesítményt – ezzel 6–5-re módosult a csapat mérlege.

A Pelicans legjobb dobói: Anderson 24/3, Gordon 19/6, Smith 13/3
A Nuggets legjobb dobói: Gallinari 32/15, Barton 17/9, Harris 16/9, Nelson 16/12

Golden State Warriors–Toronto Raptors 115–110

37 és 12. Nincs új a nap alatt, a Golden State sorozatban 12. mérkőzését is megnyerte és még mindig veretlen – ehhez pedig Steph Curry 37 ponttal járult hozzá. Az MVP-vel kapcsolatban erre már nem is igazán kapjuk fel a fejünket, főleg hogy kilenc gólpasszára jutott hét eladott labda is, de gyakorlatilag ismét foghatatlan volt – 56 százalékkal dobott mezőnyből és 50 százalékkal triplázott. Könnyen azért nem adta magát a Raptors, ledolgozta 18 pontos hátrányát és labdája volt a győzelemhez, ám Curry támadóhibát harcolt ki Lowry-n, két clutch büntetőjével pedig eldöntötte a találkozót.

Közel állt a Toronto. A nagy hátrány eltüntetése után vezettek a vendégek a negyedik negyed közepén, de eladott labdáik nagyon sokba kerültek – ezeket rendre megbüntette ekkor a GSW, így elmaradt a bravúr. Lowry és DeRozan is remekelt, sőt a hat labdát szerző Carroll és a padról nagyon jól beszálló Joseph is fontos szerepet játszott, de a sokszor lyukas védekezésük és a clutch hibák a meccsbe kerültek – ötmeccses nyugati túrájuk első két állomását elbukták, így már csak 7–5 a mérlegük a jó rajt után.

A Warriors legjobb dobói: Curry 37/15, K. Thompson 19/6, Bogut 13
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 28, Lowry 28/6, Carroll 17/9

NBA, ALAPSZAKASZ
Washington Wizards
–Milwaukee Bucks 115–86
Brooklyn Nets–Atlanta Hawks 90–88
Detroit Pistons–Cleveland Cavaliers 104–99
Miami Heat–Minnesota Timberwolves 91–103
New York Knicks–Charlotte Hornets 102–94
New Orleans Pelicans–Denver Nuggets 98–115
Golden State Warriors–Toronto Raptors 115–110

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik