Denverben nyert a Jazz, ismét kikapott a Warriors

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2022.01.17. 10:12
null
Rudy Gobert visszatért, nyert is a Jazz (Fotó: Getty Images)
Tovább nőtt a sima győzelmet arató Suns előnye a tabella élén, a tartalékos Warriorsnak nem volt sok esélye Minnesotában – ez történt az NBA-alapszakasz vasárnapi játéknapján.

Detroit Pistons–Phoenix Suns 108–135

Nem hibázott a Suns. Kicsit lassan lendült bele, de végül kérdés nélkül, simán hozta a kötelezőt a listavezető. A vendégek az első negyedben még bőven adtak esélyt a Detroitnak, aztán a másodikban elkezdtek védekezni és a nagyszünetig tízpontos előnyt építettek fel, majd a fordulást követően végleg szétnyitották az ollót és eldöntötték a küzdelmet – húsz pont feletti fórral vezettek a harmadik játékrészben, onnan nem lehetett visszaút. Monty Williams bőven forgatta is csapatát, a 30 perces határt végül csak Cameron Payne lépte át, viszont tíz játékos is kapott legalább 14 minutumot, mindenki hozzátehette a magáét. Egyénileg Devin Booker (30 pont, 4 gólpassz, 11/18 mezőnyből) mellett a kispadról érkező JaVale McGee (20 pont, 9/10 mezőnyből 15 perc alatt) és az említett Payne (20 pont, 5 gólpassz, 8/12 mezőnyből) emelhető ki, csapatszinten pedig az, hogy 58,6%-kal dobtak mezőnyből, 40,7%-kal tripláztak, valamint 30 gólpasszt osztottak szét - ujjgyakorlat volt számukra ez a találkozó, a GSW vereségével együtt pedig már 2,5 meccsre növelték előnyüket a tabella élén. A Detroitról nem nagyon tudunk mit írni, Trey Lylesnek voltak szép megmozdulásai, Cade Cunningham és Cory Joseph dobott 21-21 pontot, de nem voltak egy súlycsoportban ellenfelükkel és végül náluk is a 30 perc volt a lélektani határ, mindenki ez alatt maradt.

Deandre Ayton megsérült. A Suns estéjét egy dolog árnyékolta be, hogy az első negyedben, alig nyolc perc játék után egy ártalmatlannak tűnő szituáció során, kontakt nélkül bokasérülést szenvedett Deandre Ayton. A kezdő center addig 3/3 dobását a gyűrűbe küldte és kiosztott 2 gólpasszt, de ezt követően nem láttuk - nem tűnt súlyosnak az eset, de az sosem jelent jót, ha valaki úgy sérül meg, ha nem ér hozzá senki, itt konkrétan Cade Cunningham ellen lábmunkázott védekezésben, majd egy fordulás után a bokájához kapott és véget ért számára az este.

A Pistons legjobb dobói:
Cunningham 21/3, Joseph 21/12, Lyles 18
A Suns legjobb dobói: Booker 30/3, McGee 20, Payne 20/9

Sacramento Kings–Houston Rockets 112–118

Visszavágott a Rockets. Két napja ugyanitt találkoztak a felek és akkor a Sacramento tudott nyerni, most viszont képes volt válaszolni a nyugati sereghajtó és egy fordulatos meccsen visszavágott azért a vereségért. A vendégek jól kezdtek és nyolc ponttal megnyerték az első negyedet, aztán jött a Kings rohama és a nagyszünetben már a hazaiak vezettek öt egységgel, majd a nagyszünetet követően ismét a Houston bizonyult hatékonyabbnak és végül a záró etapban újra a maga javára fordította a találkozót. Ehhez kellett, hogy a rengeteg eladott labda mellett ezúttal extra dobóformát mutasson a gárda és 54%-os mezőnymutatóval, valamint 40%-os triplázással zárjon, illetve az is, hogy a legfontosabb pillanatokban legyenek a topon: az utolsó felvonásban futottak egy 18-5-öt, Garrison Mathews pedig nyolc pontot vállalt ebből, közte egy 3+1-es játékkal. Ezek után előnnyel mehettek bele a hajrába, de 25 másodperccel a vége előtt, kétpontos előnyben dobást hibáztak – Jalen Green azonban visszaszedte a támadópattanót, Eric Gordon pedig könyörtelenül kosárra váltotta a pluszesélyt, így kiharcolták a győzelmet. Stephen Silas vezetőedző szerint most fejben és taktikailag is készen álltak a találkozóra, ami megmutatkozott, úgyhogy természetesen elégedett a sikerrel.

Most nem volt elég éles a Kings. Amíg legutóbb a játék képét tekintve azért szinte végig a Sacramento akarata érvényesült akkor is, ha nem tudott igazán ellenfele fölé nőni, most fordult a kocka és a találkozó alakulása inkább a Houstontól függött. A hazaiak legutóbbi két vezére közül De'Aaron Fox eléggé elveszett (majd a negyedik negyedben ki is állították), Marvin Bagley III pedig nem is tudott pályára lépni egy vállsérülés miatt, az ő hiánya azért eléggé érződött, a szerepét senki nem tudta átvenni. Christian Wood ezúttal is sok volt nekik (a Rockets magasembere 23 ponttal, 14 lepattanóval és 2 labdaszerzéssel zárt), míg náluk csak Buddy Hieldben volt komoly átütőerő elöl - a negyedik negyedben kapott 18-5 után már csak kapaszkodtak, de nem voltak elég élesek, így végül nem bírtak a nyugati utolsóval, emiatt kissé kellemetlen hazai vereségbe néztek bele.

A Kings legjobb dobói: Hield 27/15, Davis 17/6, Mitchell 16/6
A Rockets legjobb dobói: Wood 23/9, Porter Jr. 23/15, Mathews 17/12

Minnesota Timberwolves–Golden State Warriors 119–99

Simán nyert a Wolves. A hazaiak nagy energiával, elkötelezettséggel vetették bele magukat a küzdelembe és a GSW gondjait kihasználva magabiztos győzelmet arattak. A társaság nyolc ponttal nyerte meg az első negyedet és onnantól szinte végig előrébb járt, csak egyszer, a harmadik játékrészben tudta átmenetileg visszavenni a vezetést a Warriors, de aztán a negyed egy 12-1-es Minny-futással zárult, többször pedig nem került veszélybe Chris Finch alakulata - a záró etapban már dominált a gárda és végül nagy különbséggel tudott nyerni. A remek félpályás védekezés (leindításból azért sikerült 20 pontot kapni) mellett 54-32-re nyertek a festékben, 30 gólpasszt osztottak szét és szűk 50%-kal céloztak mezőnyből, Karl-Anthony Towns (26 pont, 11 lepattanó, 2 blokk) remekelt, D'Angelo Russell 12 gólpasszt osztott ki, míg a padról a Beasley-Nowell páros hozott 33 pontot és 8/14 triplát. Az utolsó 16 perc 40-19-es győzelme alapján abszolút megérdemelt a társaság sikere, ezzel pedig utolérte a Lakerst a nyugati hetedik-nyolcadik helyen.

Ezúttal ennyi volt a Warriorsban. Steph Curry, Draymond Green és Gary Payton II nélkül most nem tudott többet a GSW, a vendégeknél egyáltalán nem volt olyan játékos, aki helyzeteket generált volna, így pedig nem működött a rendszer – ezt a 39%-os mezőnymutató is világosan jelzi, nem járatták jól a labdát, nem tudtak érdemi lehetőségeket kialakítani. Jordan Poole 20 pontja szép, de igazából nem ő a pozitívum, és nem is az energikusan játszó, ám pontatlanul dobó Klay Thompson (13 pont 14 mezőnykísérletből), hanem a továbbra is remeklő Jonathan Kuminga, aki meccsek óta nagy formában van, most 19 ponttal, 7 lepattanóval és 10 kiharcolt büntetővel szállt be a kispadról. A találkozóhoz nem volt sok közük ebben a felállásban, úgyhogy most már leszakadtak a Sunstól, következőleg a Pistons elleni hazai viszont kötelező lesz.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 26/3, Nowell 17/9, Beasley 16/15
A Warriors legjobb dobói: Poole 20/9, Kuminga 19/3, Thompson 13/9

Denver Nuggets–Utah Jazz 102–125

Az utolsó negyedben döntött a Jazz. A felfrissült és kiegészült vendégcsapat nagyon nyerni akart ezen a meccsen a sorozatban négy vereség után, ez pedig érezhető is volt a társaságon és az első félidőben a kezébe is vette a dolgot a gárda: egy 15–2-es futással kétszámjegyű előnyt épített fel Quin Snyder alakulata, amit sokáig őrizgetett is. A harmadik negyedben tudott erre válaszolni a Denver és átmenetileg a vezetést is magához ragadta, de még azon játékrész végén reagált a Utah, majd a záró etapot egy 11–0-val nyitotta, amikor Nikola Jokics a kispadon ült – ez volt a döntő ütés, innentől már kontrollálták az eseményeket a vendégek. A Nuggets még egyszer megpróbált rohamozni, de egy gyors 10–2-vel ezt is elfojtotta a Jazz, onnantól pedig már csak a konkrét végeredmény volt kérdéses, amit végül kiütésessé tett a Utah: a 34-14-re nyert utolsó negyeddel húsz pont feletti különbséggel tudott győzni. Donovan Mitchell (31 pont, 4 gólpassz) és Bojan Bogdanovic (21 pont, 5 gólpassz) mellett elsősorban Rudy Gobert-t kell kiemelnünk, aki most tért vissza a koronavírusból és rögtön parádézott: 18 ponttal, 19 lepattanóval, 7/7 jó dobással és 2 blokkal jelentkezett, vele a pályán pedig + 36-ban volt a Jazz. Nagyon kellett már nekik ez a siker, úgyhogy egálban vannak a Memphisszel és csak két mérkőzés a hátrányuk a Golden State-hez képest.

Elfogyott a Denver. Három negyeden keresztül azért tartotta magát a Nuggets, néha vezetett is és úgy tűnt, hogy leharcolhatja vendégeit, hiszen ebben a városban azért sok csapat elfárad a szokatlan körülmények miatt – ehelyett azonban éppen a hazaiak fulladtak ki. Nikola Jokics párperces pihenőjéből nagyon rosszul jött ki a társaság, majd a visszatérésekor már lendületben volt a Jazz, így hiába a center idei kilencedik tripla-duplája (25 pont, 14 lepattanó, 15 gólpassz), ez sem volt elég – érdekesség, hogy a kezdőkkel egyébként pluszban voltak a hazaiak, a cseresor viszont 27-31 pontos mínuszt csinált, ezt nem lehetett ellensúlyozni. A 25,6%-os triplázás mellett az 51–39-re elvesztett lepattanózás sem segített, így ötből négy győzelem után újra kikaptak, ezzel pedig elvesztették a Jazz elleni alapszakasz-párharcot, mert már 3-0-ra vezetnek Gobert-ék.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 25/6, Gordon 20/6, Barton 16/6
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 31/12, Bogdanovic 21/3, Gobert 18

NBA, ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons–Phoenix Suns 108–135
Sacramento Kings–Houston Rockets 112–118
Denver Nuggets–Utah Jazz 102–125
Minnesota Timberwolves–Golden State Warriors 119–99

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik