Curry varázsolt, túldobta a Clipperst a bajnok

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2018.02.23. 10:00
Ellenállhatatlan formában játszott a Warriors szupersztárja és vezetésével pontzáporos meccset nyert a címvédő a Clippers ellen az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában – eközben a Cleveland otthon kapott ki a Washingtontól, mégsem lett minden rózsaszín LeBron Jameséknél. A Thunder Russell Westbrook dudaszós hármasával győzte le a Sacramentót, a Philly kiélezett végjátékot húzott be Chicagóban, sorozatban nyolc vereség után nyert a Knicks, a Nets rossz szériája viszont nem tört meg. 

 

Charlotte Hornets–Brooklyn Nets 111–96

A végén kerekedett felül a Hornets. A mérkőzés nagy részében vezettek a hazaiak, de egy kivételtől eltekintve végig látótávolságon, pár ponton belül volt a Nets, egészen az utolsó játékrészig – itt aztán még eggyel feljebb tudott kapcsolni Steve Clifford legénysége, másodszor is tíz pont fölé növelte a különbséget, ezzel pedig már eldöntötte az összecsapást. A két fővezér ezúttal is Kemba Walker (31 pont, ebből 14 a negyedik negyedben, 12/22 mezőnyből, 7 gólpassz) és Dwight Howard (15 pont, 24 lepattanó, ebből 8 támadó) volt, az ő kettejük játéka jelentette a különbséget és a Hornets 48 százalékos mezőny- és 52 százalékos triplamutatóval, 29 gólpasszal aratott fontos győzelmet.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

A Brooklynnak nyolc. Sorozatban nyolcadik vereségét könyvelhette el a vendégcsapat és bár az első félidőben végig partiban tudott lenni, a fordulás után egyszer már „elengedte" ellenfelét, majd még visszakapaszkodott, de az utolsó negyedben nem volt meg a szükséges erő ahhoz, hogy Walkerék újabb rohamára is válaszolni tudjanak. Egyszerűen nem volt ennyi támadópotenciál a gárdában, Howarddal nem tudtak mit kezdeni a palánk alatt, elöl pedig hiába járatták a labdát, sokkal rosszabbul (38 százalék mezőnyből, 32 százalék tripla) dobtak, mint a hazaiak, így nem tudtak nyerni. Az együttes még nyeretlen februárban és sok ideje már nincs arra, hogy elkerülje a „lenullázott" hónapot…

A Hornets legjobb dobói: Walker 31/12, Howard 15, Kidd-Gilchrist 13
A Nets legjobb dobói: Cunningham 22/12, Russell 19/6, Dinwiddie 12/3, Harris 12/9

Orlando Magic–New York Knicks 113–120

Burke és a védekezés: vége a szériának. Sorozatban nyolc vereség után tudott nyerni a New York és először húzott be egy meccset Kristaps Porzingis sérülése óta, van tehát ok az örömre a csapatnál. A siker titkát Trey Burke játékában és a sokkal agresszívebb védekezésben kell keresni, a 113 kapott pont inkább a nagy tempónak köszönhető, Jeff Hornacek is arról beszélt az összecsapás után, hogy végre védekeztek, ez adta meg az alapot - külön kiemelte, hogy Trey Burke lendülete sokat jelentett nekik hátul. Na meg persze elöl is, hiszen a kispadról beszálló hátvéd 26 ponttal és 6 gólpasszal tolta meg csapata szekerét, kontrollálta a tempót és irányította az együttest, mellette elég volt 23 pont Hardawaytől és hasznos játék a Kanter-O'Quinn kettőstől, így is hozta a kissé váratlan győzelmet a társaság.

Visszatértek Vucsevicsék, de ez sem volt elég. Nik Vucsevics közel két hónap, Aaron Gordon kilenc meccs pihenő után léphetett ismét pályára, mindketten 24-25 percet játszottak és hozzá is tudtak tenni (Vucsevics 19 pont, 6 lepattanó, 2 blokk, Gordon 9 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz), de ennek ellenére vereséget szenvedett a hazai csapat. Pedig Fournier 25 pontja is jól mutat, pontosabban is dobtak, mint a New York, az első negyedet meg is nyerték tíz egységgel, innentől viszont átvették az irányítást a vendégek, a Magic támadójátéka visszaesett és végül vereséget szenvedett. Az első negyed (11/12 mezőnyből, 5/5 tripla, 41 pont) még az egész szezon legjobb játékrésze volt támadásban, a folytatás viszont közel sem így alakult, következőleg Philadelphiában lehet javítani.

A Magic legjobb dobói: Fournier 25/9, Vucsevics 19/6, Hezonja 15/6
A Knicks legjobb dobói: Burke 26/6, Hardaway Jr. 23/3, O'Quinn 14

Cleveland Cavaliers–Washington Wizards 103–110

Nem tett jót a szünet. Az All-Star előtt sorozatban négy meccset, közte három rangadót nyert meg a korábban nagyon mélyen lévő Cleveland, de úgy fest, hogy ez a pihenő nem tett jót a gárdának – LeBron James (32 pont, 13/18 mezőnyből, 9 lepattanó, 8 gólpassz) parádézott, de a többiek még nem igazán ébredtek fel", 25 százalék alatt tripláztak, elrontottak nyolc büntetőt, hárommal több labdát adtak el és a lepattanózást is elvesztették. Jamesen kívül csak Smith és Thompson érte el a tízpontos határt, így pedig a kiváló kezdés (kilenc ponttal megnyert első negyed) ellenére bajban voltak, a negyedik negyedben már tíz egység feletti hátrányt szedtek össze és bár James sorozatban dobott 14 pontjával feljöttek 106–103-ra, most ez volt tőlük a maximum. Az All-Star meccs MVP-je egyébként azt mondta az összecsapás után, hogy szerinte nem játszottak rosszul, csak a Washington még jobb volt…

Nem kell ide Wall. Újabb nagy győzelmet aratott szupersztár irányítója nélkül a Wizards, a helyén játszó Tomas Satoransky ismét oktatott (17 pont, 6/7 mezőnyből, 4 lepattanó, 8 gólpassz, 0 eladott labda), senki nem vállalta túl magát, megvolt az egyensúly – járatták a labdát és nyolcan jutottak el legalább nyolc pontig. A végén ugyan volt egy hullámvölgyük, de mindig megtalálták a jó megoldást, az utolsó percben Bradley Beal villant meg, így nagyon fontos idegenbeli sikert húztak be – ezzel fél meccsre megközelítették a Cavalierst, 8–2-re állnak Wall kidőlése óta és most back-to-back fogadják a Charlotte-ot.

A Cavaliers legjobb dobói: James 32/3, Smith 15/9, Thompson 12
A Wizards legjobb dobói: Beal 18/6, Satoransky 17/3, Oubre 17/9

Chicago Bulls–Philadelphia 76ers 115–116

Elrontotta a Bulls. Bobby Portis extra napját (38 pontos karriercsúcs, 6/9 tripla) és a LaVine-Nwaba páros remek estéjét (48 pont, 8/10 tripla) kihasználva félig már meg is nyerte ezt a meccset a Chicago, 36 másodperccel az összecsapás vége előtt öt ponttal vezettek a hazaiak. Ekkor azonban előbb engedtek egy támadópattanót, majd elrontottak egy dobást, végül hat másodperccel az órán eladták a labdát, így pillanatok alatt lenullázták magukat – volt ugyan még egy lehetőségük a győzelemre, de azt is kihagyták, így mégis vereséget szenvedtek. Hiába az említett egyéni extrák, hiába a csapatszinten berámolt 18/34 tripla, nem tudta győzelemre váltani a jó játékot a gárda, pedig Fred Hoiberg változtatásra szánta el magát: a szezon hátralévő részében a fiatalok fejlesztése lesz a fő projekt, így Lopez és Holiday is kikerült a kezdőből, sőt, ezúttal egyáltalán nem is léptek pályára.

Győzelmet lopott a Philly. Legalábbis Joel Embiid így fogalmazott a találkozó után, szerinte támadásban nem volt gond, amikor kellett, akkor megcsinálták a játékokat, de védekezésben finoman szólva sem álltak a helyzet magaslatán. Ő és Ben Simmons azonban végül szállították ezt a nagyon fontos idegenbeli sikert, a center (30 pont, 13 lepattanó, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés, 4 blokk) egészen elképesztő számokat hozott és övé volt a clutch labdaszerzés hat másodperccel a vége előtt, Simmons (32 pont, 7 lepattanó, 11 gólpassz) pedig beverte az ebből adódó büntetőket, illetve előtte övé volt egy másik kulcsjáték, amikor leszedte a támadót és dobott belőle egy duplát fél perccel az órán. Ezzel sorozatban négy, vendégként elszenvedett vereség után tudtak újra nyerni, összességében zsinórban már hatodik győzelmüket húzták be és szombat este az Orlandót fogadják.

A Bulls legjobb dobói: Portis 38/18, LaVine 23/15, Nwaba 21/9
A 76ers legjobb dobói: Simmons 32, Embiid 30/9, Redick 14/9

Sacramento Kings–Oklahoma City Thunder 107–110

Westbrook dudaszós triplájával nyert a Thunder. A vártnál sokkal jobban megszenvedett ezért a győzelemért az OKC, főleg azok után, hogy 44–21-re nyerte a gárda az első negyedet – kiütés és erődemonstráció helyett azonban megfordult a helyzet és a záró etapban már a vendégeknek kellett kapaszkodniuk. A végjáték rendkívül izgalmasan alakult, átvette már a vezetést a Thunder, de aztán kiegyenlített a Kings és végül egyetlen másodperc maradt az órán, amikor oldalról jöhettek Anthonyék: Westbrook kapta a labdát a triplavonalon túl, kapkodva elemelte a hármast, ami a gyűrűben landolt, így dudaszós győztes kosárral tette teljessé idei 18. tripla dupláját. A regnáló MVP végül 17 pontos, 15 lepattanós, 12 gólpasszos TD-t gyártott, mellette Paul George (26 pont, 8-8 lepattanó és gólpassz), valamint Carmelo Anthony (23 pont, hét bedobott hármas) is remekül játszott, így bár magára ijesztett a gárda, végül hozta a kötelezőt.

Egyetlen játék hiányzott. Felülmúlta a várakozásokat a Sacramento, főleg a botrányos első negyedet követően – nagyon mélyről jöttek fel a hazaiak, kemény védekezéssel és megalkuvást nem tűrő játékkal. A 29 pontos Zach Randolph rendre megbüntette az OKC-t a festékben, amíg Cauley-Stein lefoglalta Adamset, rá nem jutott már érdemi védő, csapata már vezetett is, de a végjátékban sok volt nekik a Thunder három sztárja. A legvégén még Justin Jackson kis híján túlórára mentett, de Westbrook másképp gondolta, így elmaradt a bravúr, a De'Aaron Fox nélkül játszó Kings vereséggel kezdte az All-Star utáni időszakot.

A Kings legjobb dobói: Randolph 29/12, Hield 19/9, Temple 13/9, Carter 13/6
A Thunder legjobb dobói: George 26/9, Anthony 23/21, Adams 18

Golden State Warriors–Los Angeles Clippers 134–127

Curry gyógyszere elgurult. Varázslatos dolgokat művelt ezen az estén a kétszeres MVP, sorra dobálta az óriási hármasokat, a gyűrűig is folyamatosan eljutott, kiszolgálta a társakat, volt egy hatalmas buzzere és a hajrában is lehetett rá számítani. Végül 44 ponttal (14/19 mezőnyből, 8/11 tripla), 6 lepattanóval és 10 gólpasszal zárta az összecsapást, erre pedig nem tudott mit lépni a Clippers, bár a vendégek mindent megtettek azért, hogy meglepetést okozzanak – Curryt viszont most nem lehetett legyőzni, ráadásul amikor kellett, akkor Kevin Durant (24 pont, 8 gólpassz), Draymond Green (14 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz) és Klay Thompson (19 pont, 8/14 mezőnyből) is megvillant, így hiába rohamozott a LAC, nem tudott fordítani. A címvédő így 13–1-re áll az idei szezonban akkor, amikor vereség után lép pályára, Steve Kerr kérésének eleget téve sokkal jobban kezdte a meccset védekezésben, mint ahogy mostanában szokta és most back-to-backre utazik Phoenixbe, ahol akár a ligaelső pozíciót is visszaveheti a Houstontól.

Támadásban a Clipperst sem érheti kritika. 50 százalékos mezőnymutatóval, 28 bedobott büntetővel, 32 gólpasszal zárta az estét a vendégcsapat, amely ráadásul még a lepattanózást is megnyerte és kiemelkedő egyéni extra nélkül is berámolt 127 pontot. Tökéletesen oszlottak el a terhek, heten is eljutottak legalább 14 egységig, Lou Williams és DeAndre Jordan dupla duplázott, de amikor 62.7 százalékkal (!) dob az ellenfél és 56 százalékkal triplázik, akkor nehéz mit tenni - még az utolsó percben is közel volt ellenfeléhez Doc Rivers legénysége, de fordítani végül nem tudott. A találkozó után nem maradt más Gallinariék számára, mint a gratuláció…

A Warriors legjobb dobói: Curry 44/24, Durant 21/3, Thompson 19/6
A Clippers legjobb dobói: Harris 22/6, Williams 21/6, Gallinari 15/3, Harrell 15

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik