Collin Sexton és a Cavs elrontotta a brooklyni Nagy Hármas debütálását

GOBODICS TAMÁS, MIHÁLY NORBERT (KEZDO5.HU)GOBODICS TAMÁS, MIHÁLY NORBERT (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2021.01.21. 10:01
Közel 100 pontot dobott a Durant-Harden-Irving trió, de így is kikaptak a tartalékos Cavstől az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján. Joel Embiid győzelemre vezette a Sixerst a Boston ellen, a Pacerst verte a Dallas, a Torontót a Heat, ismét győzött a Clippers és a Warriors, megtörte vereségszériáját a Magic.

Cleveland Cavaliers–Brooklyn Nets 147–135 – kétszeri hosszabbítás utánCleveland Cavaliers–Brooklyn Nets 147–135 – kétszeri hosszabbítás után

Collin Sexton túl nagy falat volt a Nets számára. Habár a mérkőzés előtt még kérdéses volt a Cavs fiatal sztárjának pályára lépése, végül Darius Garlanddal ellentétben Sexton ott lehetett a parketten, hasonlóan az éppen a brooklyni csapattól megszerzett Jarrett Allen-Taurean Prince pároshoz. A kezdeti tapogatózást követően Cedi Osman (25 pont, 7 lepattanó, 7 gólpassz) iránymutatásával ragadta magához a kezdeményezést a hazai csapat, olyannyira, hogy a harmadik játékrész derekán már-már úgy tűnt, hogy akár pontot is tehetnek a meccs végkimenetelére. A Nets ellenben megrázta magát, így egy kiélezett végjáték után jöhetett a hosszabbítás, ahol viszont úgy tűnt, hogy a vendégek akarata érvényesül. A végig fantasztikus teljesítményt nyújtó, 42 pontos karriercsúcsot hintő Sexton triplájával azonban az ohióiak kiharcolta a második ráadást, ahol a Cavaliers kiválósága végérvényesen a kezébe vette a gyeplőt, egymaga dobott 15 pontot – többségét Irving felett – ezzel pedig el is döntötte az összecsapás sorsát.

James Hardennel (fehérben) először kapott ki a Brooklyn (Fotó: Getty Images)
James Hardennel (fehérben) először kapott ki a Brooklyn (Fotó: Getty Images)

Vereséggel debütált Kevin Durant, James Harden és Kyrie Irving triója. Ez volt az a mérkőzés, amelyre már egy ideje várt az NBA rajongótábora, hisz visszatért „száműzetéséből” Irving, így összeállt a brooklyni nagy hármas. Harden megszerzése óta mindkét meccsét megnyerte a Nets, s egyértelműen ők voltak ennek a parolának is az esélyesei, ezt alátámasztva jobban is kezdtek, ám az első negyed végén fordult a kocka, innentől pedig nagyrészt csak futottak az eredmény után. A trióból éppen a Houstonból érkező All Star volt az, aki visszább lépett, de fogalmazhatunk úgy is, hogy nem találta a dobásait, hisz az első mezőnykosarára egészen a harmadik negyedig kellett várni; mindezek ellenére végül tripla-duplával, 21 ponttal, 10 lepattanóval és 12 gólpasszal zárt, 6/14 rádobásból. A formával és az önbizalommal ellenben nem volt gond Kevin Durantnél (32 pont, 12 lepattanó, 8 gólpassz) és Kyrie Irvingnél (37 pont) sem, ám utóbbi Sextonon bemutatott védekezése mindennek volt nevezhető, csak éppen kosárlabdapályára valónak nem. Hármójuk közül Durant volt az, aki a rendes játékidő végén próbált irányt mutatni, ezzel kiharcolva a hosszabbítást, ahol többnyire érvényesült is a fölényük, ám az ihletett formában játszó Sextont nem tudták tartani, jöhetett a második ráadás, ahol viszont már esélyük sem volt, így vereséggel vonulhattak az öltözőbe.

A Cavaliers legjobb dobói: Sexton 42/15, Osman 25/12, Prince 17/9
A Nets legjobb dobói:
Durant 38/9, Irving 37/9, Harden 21/9

Indiana Pacers–Dallas Mavericks 112–124

A záró játékrészben már nem tudtak újítani a hazaiak. A Pacersnél Myles Turner is megsérült TJ Warren után, egyikük sem léphetett pályára és mivel még Caris LeVert sem bevethető, így egy viszonylag vékony rotációval álltak ki. Ennek megfelelően nagyrészt csak kergették ellenfelüket, Malcolm Brogdon (26 pont, 5 gólpassz) és Domantas Sabonis (25 pont, 10 lepattanó) duója hozta ugyan a kötelezőt, ám rajtuk kívül talán csak Doug McDermott (16 pont, 8 lepattanó) teljesítményét illeti dicséret, ez pedig így nagyon halvány volt a hazaiak részéről, még akkor is, ha a sérüléséből visszatérő Jeremy Lamb idei első mérkőzését játszva tíz pontot szórt. A Mavs a negyedik negyedet egy 11–3-as rohanással nyitotta, amelyre már nem volt válasza az Indianának, ezáltal pedig szezonbeli hatodik vereségüket is elkönyvelhették. A mérkőzés további érdekessége volt, hogy az állam enyhített a korlátozó intézkedésein, így minimális számú néző is helyet foglalhatott a csarnokban.

Porzingis szezonbeli legjobb formáját mutatta. Zsinórban három vereséget követően nagyon kellett már ez a győzelem a vendégeknek. Kristaps Porzingis 27 pontos és 13 lepattanós dupla duplával zárt, hatalmas elánnal játszott, megállíthatatlannak bizonyult, mellette Luka Doncic újabb tripla-duplával rukkolt elő – 13 pont, 12 lepattanó, 12 gólpassz –, s habár tizenöt mezőnykísérletéből csak öt hullott a gyűrűbe, ezen az estén bőven elbírta ezt is a csapata, ráadásul kulcsfontosságú zsugáival igyekezett ellensúlyozni a mérlegét. Tim Hardaway Jr. és Jalen Brunson egyaránt 19-19 ponttal segítette a vezéreit, ráadásul a legjobbkor léptek előre, a záró játékrész legfontosabb perceiben előbbi egy hárompontossal és egy duplával, míg utóbbi egy fontos gólpasszal vetette észre magát, és akkor még nem szóltunk Trey Burke-ről, aki 22 pontot rámolt be. Aggodalomra adhat azonban okot, hogy Doncic a mérkőzés folyamán több alkalommal is fájlalta a bal térdét.

A Pacers legjobb dobói: Brogdon 26/9, Sabonis 25/9, McDermott 16/6
A Mavericks legjobb dobói:
Porzingis 27/3, Burke 22/12, Brunson 19, Hardaway Jr. 19/9

Philadelphia 76ers–Boston Celtics 117–109

Joel Embiid pusztított. Folyamatos életveszélyt jelentett a palánk alatt a Philly centere, aki kiegyensúlyozottan és rendkívül hatékonyan büntette a Bostont – nem egy-egy jó szériája volt, hanem végig megoldhatatlan problémaként dolgozott. Embiid végül 42 pontig jutott 12/19-es mezőnymutatóval és 21 kiharcolt büntetővel, emellett leszedett 10 lepattanót, volt két gólpassza, két labdaszerzése és egy blokkja is mindössze 33 perc alatt – mellette a 22 pontos Tobias Harris, a 4/8 triplás Danny Green, a tripla-duplát közelítő Ben Simmons, vagy a padról 16 ponttal beszálló Shake Milton is jól mozgott, de 15 percre Dwight Howard is (7 pont, 10 lepattanó) jól helyettesítette Embiidet. Nekik köszönhetően végül megnyerte a rangadót a Sixers, de ehhez mindenkire szükség volt, a negyedik negyedet 31–17-re kellett hozzá megnyerni és az utolsó négy percben kellett dűlőre vinni a dolgot: 105–105-nél Green bombázott be egy nagyon fontos hármast, aztán kellettek jó védekezések, támadópattanók, Simmonstól egy clutch labdaszerzés és végül csapatszinten 6/6 büntető – nagy csatában nyertek, így 10–5-tel visszavették a vezetést Keleten.

Tatum nélkül is közel volt a Boston. Jayson Tatum és Robert Williams III továbbra sem állt rendelkezésre a Celticsnél, nélkülük kellett megoldani a feladatot és igazából ezt sokáig nagyon jól is csinálta a vendégcsapat - Jaylen Brown 26, Marcus Smart 25 pontot dobott, a padról Daniel Theis 23-mal szállt be, Kemba Walker pedig 22 perc alatt is beszórt 19 egységet 6 gólpasszal, az ő perclimitje is hátráltatta a társaságot. Így is vezettek azonban kilenc ponttal, de nem voltak elég stabilak ahhoz, hogy igazán meglógjanak és védekezésben nem tudtak mit kezdeni Embiiddel – Brad Stevens vezetőedző szerint a centertől egyrészt 42 pontot azért ne kapjanak, másrészt a duplázásokat is nagyon jól oldotta meg, úgyhogy rajta nem végeztek megfelelő munkát. A végén is hasonló gondokkal küzdöttek, ők túl sokat hibáztak a záró percekben, míg a Philly nagyon pontosan fejezte be a támadásait, itt ez döntött – Tatum nélkül is helytálltak, de mindez kevés volt az idegenbeli rangadó megnyeréséhez.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 42/3, Harris 22/3, Milton 16/6
A Celtics legjobb dobói:
Brown 26/9, Smart 25/3, Theis 23/3

Atlanta Hawks–Detroit Pistons 123–115 – hosszabbítás után

Három klasszisteljesítménnyel nyert a Hawks. A gyenge formában lévő hazaiaknál három olyan játékos is akadt, akik mindent beletettek ebbe a mai mérkőzésbe, Trae Young (38 pont, 10 gólpassz), John Collins (31 pont, 11 lepattanó) és Clint Capela (27 pont, 26 lepattanó, ebből 12 támadó, 5 blokk) is abszolút dominálni tudott, Capela konkrétan karriercsúcsot jegyzett a 26 lepattanóval és Karl-Anthony Towns 2019-es meccse óta ez volt az első 25-25-ös teljesítmény az egész ligában. A rendes játékidőben azonban ez sem volt elég, sőt, szinte végig hátrányban voltak (17-tel is égtek) és csak a negyedik negyedben mentették hosszabbításra az ügyet, azt 28–14-re nyerték meg és öt másodperccel az órán Capela zsákolása jelentett döntetlent. A ráadásban viszont már ők domináltak, ugyan az első percet 0–5-re elvesztették, de erre egy 15–2-vel reagáltak alig két és fél perc alatt, ezzel pedig eldöntötték a küzdelmet – nagyon kellett nekik ez a siker ebben a tartalékos összeállításban, következőleg Minnesotába látogatnak.

Jerami Grantre nem lehet panasz. A Pistons offszezonban megszerzett kiscsatár/erőcsatára zsinórban a 13. mérkőzésén érte el a 20 pontos határt, nagyon stabilan teljesít, ráadásul most 32 egységig jutott, ami új karriercsúcs nála – 54.5 százalékkal célzott mezőnyből, 40 százalékkal triplázott, leszedett 6 lepattanót, kiosztott 5 gólpasszt és csak egyetlen labdát adott el. A hosszabbításban a Detroit mind a kilenc pontját ő szerezte, de összességében nem kapott elég segítséget, hiába próbálkozott Blake Griffin, vagy Wayne Ellington, a Hawks nagy hármasához nem tudtak igazán felnőni – így is minden esélyük megvolt a sikerre, de a rendes játékidő végét elrontották, az utolsó negyedben nagyon összeestek támadásban, ezen pedig újabb mérkőzésük úszott el.

A Hawks legjobb dobói: Young 38/9, Collins 31/3, Capela 27
A Pistons legjobb dobói:
Grant 32/6, Griffin 17/6, Ellington 16/12

Toronto Raptors–Miami Heat 102–111

Fontos Miami-győzelem. A Butler, Herro, Bradley, Leonard, Harkless sort továbbra is nélkülöző Heatnek nagyon kellett ez az idegenbeli siker, ezt pedig most nagyon jó védekezéssel, illetve kiegyensúlyozott, több lábon álló támadójátékkal ki is harcolta egy riválisa vendégeként. A floridaiaknál Kendrick Nunn volt az, aki váratlan extrát hozott és messze idei legjobb mecsét produkálta (28 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz, 9/12 mezőnyből, 4/6 tripla a padról), a két kezdő magasember, Bam Adebayo (14 pont, 13 lepattanó, 7 gólpassz) és Kelly Olynyk (15 pont, 8 lepattanó, 8 gólpassz) rendkívül sokoldalúan játszott, Goran Dragic fontos dobásokkal jelentkezett (17 pont, 5 gólpassz), Duncan Robinson 4/6, Andre Iguodala pedig 3/4 triplát süllyesztett el – mindenki hozzátette, amit éppen kellett. Ezen felül viszont a védekezésük volt igazán döntő, egyrészt egy-egyben is jól lábmunkáztak, de kiemelendő a zónájuk, ami a második félidőben alaposan megfogta a Torontót – a harmadik negyedben volt egy 21–9-es Heat-roham, amely után már nem remegtek meg a vendégek, a záró etapban egyértelmű előnyben játszhattak és nem hibáztak annyit, hogy ezen változtathasson a Raptors. Erik Spoelstra elégedett volt övéivel, pénteken viszont jöhet a visszavágó ugyanebben a csarnokban.

Megtört a lendület. Három győzelem után magabiztosan és ellenfelénél egészségesebben léphetett pályára a Toronto, de Nick Nurse alakulata most valamiért nem találta a ritmust támadásban - már az első félidőben is ez volt a helyzet, a fordulás után viszont teljesen szétestek, onnantól alig 30 százalékkal dobtak és abszolút elvesztették az egyensúlyt. Végül több hármast dobtak rá, mint duplát és ez főleg a harmadik-negyedik negyedben jelentkezett, a 24 pontos Fred VanVleet el is mondta, hogy ilyenkor nem állhatnak meg annyinál, hogy kintről hajigálnak, meg kell mozgatni a zónát és minőségi helyzeteket kell kialakítani – ezt ők nem tették meg, így nagyon megállt a támadójátékuk. Most a megszokott pontszerzők közül sem Lowry (8 pont, 1/10 tripla), sem Powell nem tudott igazán érvényesülni, az általában remekül beszálló Boucher is elveszett Adebayóék mellett, így nem is igazán tudtak váltani – megtört a lendületük, az épülő győzelmi sorozatot egy fájó hazai vereség törte meg.

A Raptors legjobb dobói: VanVleet 24/9, Anunoby 18/12, Siakam 18
A Heat legjobb dobói:
Nunn 28/12, Dragic 17/9, Olynyk 15/6

Minnesota Timberwolves–Orlando Magic 96–97

Buzzer beaterrel nyert a Magic. Alapvetően a várt alacsony színvonalat hozta a találkozó, de a vége azért izgalmasra sikerült. Fél perccel az órán az újonc Cole Anthony egy nagy triplával két pontra hozta fel a vendég Magicet, majd Aaron Gordon blokkolta D'Angelo Russellt és az Orlando a győzelemért támadhatott, de Gordon dobása kimaradt – így viszont a Wolves nyerhette volna meg a meccset két büntetővel. Vanderbilt azonban hibázott, mindkét lehetőségét elrontotta a vonalról, az említett Anthony pedig három másodperccel az órán, kétpontos hátrányban megindult a lepattanóval, felrohant a triplavonalig, majd beleállt egy dobásba – beesett, ezzel a dudaszós hármassal hozta a győzelmet az Orlando számára. A Wolves nagyon bánhatja a dolgot, mert előtte egyébként 20 ponttal is vezetett már, a második negyedet 30–10-re húzta be, de nem tudta megtartani ezt a fórját a szokásosan hiányzó Towns-Rubio-Hernangomez trió nélkül, a Nik Vucsevicsre (28 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk) és a három hét után most visszatérő Evan Fournier 24 pontjára építő vendégek felálltak innen, majd nyertek, ezzel megtörték hat mérkőzésen át tartó vereségsorozatukat.

A Timberwolves legjobb dobói: Russell 19/12, Reid 14/6, Beasley 13/9
A Magic legjobb dobói:
Vucsevics 28/9, Fournier 24/6, Gordon 13/3, Anthony 13/9

Houston Rockets–Phoenix Suns 103–109

A vége szoros lett. Alapvetően egyértelműen jobb volt ellenfelénél ezen a meccsen a Suns, de a hajrát így is izgalmassá tette a Rockets, mert mindig volt benne egy-egy futás, amellyel eltüntette az addigi hátrányát. A Phoenix az első félidőben is jobb volt, a harmadik negyedben vezetett 20 ponttal is, majd a záró etap elején futott egy 10–0-t, amelyből Deandre Ayton nyolc ponttal és két blokkal vette ki a részét, de még ez sem zárta le a meccset, mert a legvégén a Houston 103–101-ig kapaszkodott fel. Itt azért ismét jött Ayton, illetve a 24 pontos Devin Booker és egy-két fontos játékkal csak hozták a győzelmet a vendégek javára, ami az utóbbi meccsek kevésbé meggyőző produkciója, illetve az egyhetes kényszerszünet után már nagyon kellett is nekik, úgyhogy 8–5-tel azért ott vannak a nyugati negyedik helyen. Az említett Aytont külön is ki kell emelnünk, hiszen 26 ponttal és 17 lepattanóval dupla szezoncsúcsot szállított, ez volt az idei legjobb meccse, felszívta magát Christian Woodék ellen - most négy hazai mérkőzést játszanak, ebből az első kettőt a Denver ellen.

Kapaszkodott a Rockets. Végig ott kellemetlenkedett ellenfele nyomában a Houston és minden hátrányból visszaküzdötte magát, ezzel nem lehet elégedetlen Stephen Silas vezetőedző, de a győzelmet nem tudták kiharcolni a hazaiak. John Wall hiányában ismét Eric Gordon (22 pont, 9/20 mezőnyből), Victor Oladipo (22 pont, 6 gólpassz, 7/22 mezőnyből) és Christian Wood (20 pont, 11 lepattanó, 8/18 mezőnyből) feladata volt működtetni a támadójátékot, de ők sem dobtak jól, úgyhogy csapatszinten is megálltak 42 százaléknál, a tripláik sem ültek és igazából csak a küszködés maradt nekik – ebben jók voltak, de vezetni szinte egyáltalán nem tudtak, úgyhogy hiába kapartak nagyot, végül el kellett fogadniuk a vereséget.

A Rockets legjobb dobói: Gordon 22/9, Oladipo 22/3, Wood 20/6
A Suns legjobb dobói:
Ayton 26, Booker 24/3, Paul 13/3

Golden State Warriors–San Antonio Spurs 121–99

Remekül játszott a Warriors. A Lakers elleni bravúr után ezúttal is nagyszerű teljesítményt nyújtott Steve Kerr csapata, amely gyakorlatilag végig uralta a Spurs elleni összecsapást azok után, hogy már az első negyedet 12 ponttal tudta megnyerni. A hazaiaknál hatékonyan dolgozott Steph Curry (26 pont, 11 lepattanó, 7 gólpassz, 10/17 mezőnyből), nagyon jól mozgott James Wiseman (20 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz 25 perc alatt), 34 pontot, 16 lepattanót és 5/9 triplát tett hozzá a Wiggins, Oubre Jr. duó, a többieknek már csak apróságokkal kellett mindezt kiegészíteni – csapatszinten 50 százalékkal céloztak mezőnyből, szűk 40 százalékkal tripláztak, szétosztottak 31 gólpasszt és a lepattanózást is megnyerték, összességében kézben tartották a dolgokat. A negyedik negyedben igazából már nem kellett aggódni, olyan előnyben voltak, amit csak menedzselni kellett, úgyhogy 8–6-ra javultak, amellyel ötödikek Nyugaton, következőleg pedig a New Yorkot fogadják.

Most nem volt sok keresnivalója a Spursnek. Két napja Portlandben parádés játékkal aratott sima győzelmet a San Antonio, ezen az estén viszont nem osztottak nekik túl sok lapot, igazából végig csak futottak az eredmény után, de több lépés távolságból. A vendégek alig 37 százalékkal dobtak mezőnyből és főleg a tripláikkal volt nagy gond, mindössze négyszer (!) találtak be csapatszinten 33 kísérletből, ez 12.1 százalékos mutatót jelent – innentől nem nagyon lehetett miről beszélni, ehhez jött a GSW remek játéka és már meg is volt a felek közötti nagy különbség. Baj így sincs, a 8–7-es mérlegük rendben van, következőleg a Dallast fogadják hazai környezetben, ott lehet javítani.

A Warriors legjobb dobói: Curry 26/12, Wiseman 20, Wiggins 18/9
A Spurs legjobb dobói:
Murray 22/3, DeRozan 15, Johnson 12

Los Angeles Clippers–Sacramento Kings 115–96

Nem hibázott a Clippers. Sorozatban ötödik győzelmét aratta a Los Angeles és gond nélkül érvényesítette a papírformát ezen a találkozón néhány nappal azután, hogy idegenben megsemmisítette a Sacramentót. A kiütés ezúttal elmaradt, de így sem forgott veszélyben a hazai siker, a két középső negyedben 70 pontot tett fel a táblára Tyronn Lue alakulata, amely a kissé elrontott első játékrész után egyértelműen ellenfele fölé nőtt - Kawhi Leonard (32 pont, 5 gólpassz, 6 labdaszerzés) és Paul George (19 pont, 7 lepattanó, 12 gólpassz) remeklése megadta az alapot, a többiek pedig hozzátették a „maradékot”. Lue egyébként csapata védekezését dicsérte, folyamatosan meg tudták állítani a Sactót és abból indulni, elöl pedig szépen formálódnak a szerepek, Ivica Zubacot például még csak most építgetik – a kisebb sérülésével együtt Lou Williams, illetve Serge Ibaka is játszott, most nagyon együtt van a társaság. Következik két Thunder elleni hazai, aztán elmennek egy hatmeccses keleti túrára, az azért egy egészen más feladat lesz majd.

Nem tudott meglepetést okozni a Kings. A két középső negyedben pont úgy védekezett a Sacramento, ahogy mostanában mindig, sőt, ezúttal már támadásban sem tudtak igazán felpörögni a vendégek, az agresszív Clippers sokszor hozta zavarba Buddy Hieldéket. De'Aaron Fox azért dobott 25 pontot 7 gólpasszal, de csapatszinten 29 pontot kaptak az eladott labdáikból, átrohant rajtuk a Los Angeles és tulajdonképpen semmi esélyük nem volt a győzelemre – jól kezdtek, de aztán érvényesült a papírforma. Ezzel sorozatban negyedszer, az utóbbi 11 meccsükön pedig kilencedszer kaptak ki, nem állnak jól…

A Clippers legjobb dobói: Leonard 32/9, George 19/6, Batum 11/9, Zubac 11
A Kings legjobb dobói:
Fox 25/6, Robinson III 14/9, Hield 13/9

NBA, ALAPSZAKASZ
Cleveland Cavaliers
–Brooklyn Nets 147–135 – kétszeri hosszabbítás után
Indiana Pacers–Dallas Mavericks 112–124
Philadelphia 76ers–Boston Celtics 117–109
Atlanta Hawks–Detroit Pistons 123–115 – h. u.
Toronto Raptors–Miami Heat 102–111
Minnesota Timberwolves–Orlando Magic 96–97
Houston Rockets–Phoenix Suns 103–109
Golden State Warriors–San Antonio Spurs 121–99
Los Angeles Clippers–Sacramento Kings 115–96

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik