Carmelo Anthony mellé ma felnőtt a Knicks, győzelem Minnesotában

GOBODICS TAMÁS, TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)GOBODICS TAMÁS, TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.03.06. 10:38
null
Carmelo Anthony 33 ponttal járult hozzá a Knicks győzelméhez (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) ma hajnali játéknapján tíz mérkőzést rendeztek. A New York lezárta hosszúra nyúlt vesszőfutását, és talán megcsillant a fény a nagyon mély gödörben lévő Knicks számára. A Bobcats centere segítségével darabokra szedte a ligaelső Indianát, a Bulls nagyembere megint tripla duplázott, a Brooklyn Nets pedig végre-valahára meghaladta az 50 százalékos mutatót. A Rockets a második félidőben hengerelt Orlandóban, a Wizards levédekezte a Jazzt, a Warriors és a Trail Blazers pedig sétagaloppban nyert. A nyugati playoffért küzdők közül a Dallas és a Memphis is vereséget szenvedett.

 

Charlotte Bobcats–Indiana Pacers 109–87

Mi történt az első negyedben? A Charlotte mindössze nyolc ponton tartotta az Indianát, miközben ők 28-ig jutottak. A Pacers később felébredt a sokkból és felzárkóztak, de a harmadik negyedet megint egy 13–4-es futással kezdte a hazai csapat, innen pedig már nem volt visszaút. A toronymagasan ligaelső Pacers-védelemnek idén nem sokan dobtak száz pont felett – a Bobcats a 14. ilyen. A vendégek 18 labdát adtak el a Charlotte hét turnoverével szemben, ráadásul csupán 40 százalékkal dobtak mezőnyből.

George lenullázva. Az Indiana vezére mindössze két pontot tudott szerezni 0/9-es (!) mezőnymutatóval, viszont eladott öt labdát és a +/– mutatója –38-ra sikerült (David Westé pedig –36-ra). Rajtuk kívül Roy Hibberttől sem érkeztek a pontok, négyig jutott négy lepattanóval, a kezdőből egyedül a három triplát szóró Hillt lehet dicsérni, a padról viszont most a 22-ig jutó Turner (9/12) remekelt.

Big Al megállíthatatlan. Jefferson ezúttal 34 pontig (16/25) jutott 8 lepattanóval, de a legutóbbi 24 meccséből 21-szer eljutott legalább húszig. Keleten ő az egyetlen, aki húsz pont és tíz lepattanó felett átlagol, Frank Vogel pedig annak adott hangot a találkozó után, hogy nem érti, a magasember miért nem volt ott az All-Star-gálán.

A Bobcats legjobb dobói: Jefferson 34/3, Walker 19/3, Douglas-Roberts 12/9, McRoberts 12
A Pacers legjobb dobói: Turner 22/6, Hill 17/9, Stephenson 12/6

Orlando Magic–Houston Rockets 89–101

Megrángatták az oroszlán bajszát. 32–19-re hozta az első negyedet a Magic, és a nagyszünetben is hét egységgel voltak előrébb. A bokasérülésből visszatérő Arron Afflalo (18 pont), illetve a sérült Jameer Nelson helyén játszó Ronnie Price (8 pont, 5 gólpassz) is jól játszott a hátvédsorban – az első félidőben. A végére azonban ketten együtt 10 labdát szórtak el a szigorodó vendégvédekezés miatt, és kettejüket a játékból kivéve a Magic támadásai egyre erőtlenebbé váltak.

James Harden lecsapott. 31 pontjából 26-ot a második félidőre tartogatott a Rockets sztárja, aki az egykori csapatához látogató Dwight Howard (19 pont, 8/12 mezőnyből, 13 lepattanó) és Terrence Jones (17 pont, 8/10 mezőnyből, 11 lepattanó) palánk alatti remeklésével és Chandler Parsons (19 pont, 6 pattanó, 7 gólpassz) sokoldalú játékával már a harmadik negyedben megfordította a meccs állását. A Houston nagy formában van, utóbbi 15 meccsükből 13. alkalommal győztek.

A Magic legjobb dobói: Afflalo 18, Harkless 15/6, Vucsevics 15.
A Rockets legjobb dobói: Harden 31/6, Parsons 19/6, Howard 19.

Washington Wizards–Utah Jazz 104–91

Lefutották a Jazzt. Igyekezett tartani a lépést ellenfelével a Utah, bár nem dobtak túl jól, a kispadról érkező 45 pontra lehetett volna merészebb álmokat építeni – azonban az eladott labdák kicsinálták a vendégeket. A Wizards 13 labdát szerzett, és az ezt követő támadásokból 23 könnyű pontot szórt be.

Egyre rutinosabb a Wizards. Úgy tűnik, hogy az 50 százalékos határ áttörése a washingtoni játékosok lelkében is átütött egy falat, azóta egyre magabiztosabban játszanak – ékes példa volt erre a mai meccs is. John Wall remekül irányított (14 pont, 10 gólpassz), Trevor Ariza és Bradley Beal ismét nagyon jól dobott, védekezésben, lefordulásokban pedig nagyon precízen teljesítettek. Örömteli, hogy két veterán, a sérülésből visszatérő Al Harrington (8 pont, 4/8 mezőnyből) és a nemrég igazolt Drew Gooden (12 pont, 6/7 mezőnyből) is jól illeszkedett be a gárdába.

A Wizards legjobb dobói: Ariza 26/12, Beal 22/6, Gortat 16.
A Jazz legjobb dobói: Burks 19/6, Burke 14/6, Hayward 12.

Boston Celtics–Golden State Warriors 88–108

Teljes csőd a Bostonnál. Az első három negyedet 8, 13 és 9 ponttal vesztették el a hazaiak, akiknél egyedül az újonc center, Kelly Olynyk és a 10 perc alatt 5 gólpasszt kiosztó Phil Pressey dicsérhető, a többiek rettenetes napot fogtak ki. Rajon Rondo 7 gólpasszára 7 labdaeladás jutott, 22 labdát szórta kel, és 40 százalék alatt maradt a mezőnymutatójuk.

Mindenki szóhoz jutott a Warriorsban. Talán a vendégek sem gondolták, hogy ennyire könnyű dolguk lesz, de mivel a Celtics szinte feltett kézzel jött ki a pályára, Mark Jackson a negyedik negyedre lekapkodta a kezdőit: Stephen Curry 22 percet sem játszott, de a kezdőötös tagjai közül Klay Thompson volt fent a legtöbbet, 28 minutumot. Ennek köszönhetően mind a tizenegy játékosuk szerzett mezőnykosarat. Brian Scalabrine is elégedett lehet, a Warriors jelenlegi segédedzője, a Boston korábbi közönségkedvence nagy tapsot kapott.

A Celtics legjobb dobói: Olynyk 19/9, Rondo 14/3, Basss, Sullinger 11-11.
A Warriors legjobb dobói: Thompson 18/3, Lee 18, Crawford 15/3.

Brooklyn Nets–Memphis Grizzlies 103–94

Korán eldőlt. A továbbra is Kevin Garnett nélkül játszó Nets már pár perc után 21–2-re vezetett a Zach Randolphot nélkülöző Memphis ellen, és bár tízre zárkóztak félidőre a Grizzlik, a nagyszünet után újra egy 7–0-s futással nyitott a Brooklyn, innen pedig már nem tudott visszakapaszkodni a kezdő ötösétől mindössze 24 pontot kapó vendég gárda.

Jött a nehéztüzérség. A Brooklyn 15 triplát értékesített 57,7 százalékos hatékonysággal, míg a Memphis csupán hatot 40 százalékkal – ebből egyébként hármat a 19 pontot szóró Leuer. Joe Johnson és Marcus Thornton együtt 9/12-t hoztak össze a vonalon túlról, de egyébként is jól dobtak (41 pont, 16/26), ráadásul Pierce, Deron Williams és Blatche is jó hatékonysággal dolgozott.

Összeállt a védekezés? A rájátszásban elengedhetetlen egy jó védelem, márpedig a Nets célja valószínűleg nem az első kör. Az utóbbi találkozókon megmozdult valami, zsinórban negyedszer szereztek legalább 12 labdát – ez egyébként a szezonban nekik sikerült először.

A Nets legjobb dobói: Johnson 21/15, Thornton 20/12, Williams 16/6
A Grizzlies legjobb dobói: Leuer 19/9, Gasol 18, Allen 15/3

Detroit Pistons–Chicago Bulls 94–105

Noah megint tripla-duplázott, Augustin villogott. A Bulls centere kirobbanó passzoló formában van az utóbbi időben, ezúttal a tíz pontja (5/7 mezőnyből) mellé 11 lepattanót és 11 gólpasszt is kiosztott. Viszont rajta kívül is remekelt a dupla-duplázó Butler (18 pont, 12 lepattanó) és a 22-t szóró Gibson is, de főleg DJ Augustin, aki 26 pontját 50 százalékos mezőnyhatékonysággal és 10/10-es büntetőzéssel hozta össze – ráadásul a negyedik negyed elején zsinórban szerzett hét pontjával lépett meg a Bulls, ennél pedig már nem került közelebb a Detroit.

Mindig a lepattanók. Ebben a műfajban a liga két legjobb csapata találkozott és ezúttal a Chicago nyerte a palánk alatti harcot 43–32-re. Andre Drummond mindössze hét lecsorgót kaparintott meg, viszont a Bulls kettese, Jimmy Butler 12-t, mindemellett közel tíz százalékkal pontosabban is dobtak a vendégek. A Detroit hadilábon állt a triplákkal, mindössze két hármast értékesítettek 11 próbálkozásból, a jó triplavető hiánycikk a motorvárosban.

A Pistons legjobb dobói: Monroe 27, Singler 16, Smith, Drummond 15/3-15
A Bulls legjobb dobói: Augustin 26/6, Gibson 22, Butler 18

Milwaukee Bucks–Sacramento Kings 102–116

Működött a nagy trió. DeMarcus Cousins (21 pont, 10 pattanó, 5 gólpassz), Rudy Gay (22 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) és Isaiah Thomas (25 pont, 6 gólpassz, 4 labdaszerzés) is remekelt ma a sereghajtó ellen, és a kiegészítőemberektől is jöttek az extrák: Jason Thomspon 13 pattanót szedett le, Rory McCallum 15, Reggie Evans 13 ponttal jelentkezett a kispadról. A két középső negyedben ellenállhatatlan volt a Sacramento, 19 pontot vertek a Bucksra, és úgy is simán nyertek, hogy Thomast a végén két technikaival lezavarták a bírók a parkettről.

Nem volt védekezés a hazaiaknál. A Bucks nem játszott rosszul, majdnem 44 százalékkal dobtak, Brandon Knight próbálta ellensúlyozni Thomas játékát, mindössze 8 labdát adtak el, amit azonban ma védekezés címén előadtak, köszönőviszonyban sem volt az NBA-szinttel.

A Bucks legjobb dobói: Knight 25/6, Adrien 15, Middleton 11/6.
A Kings legjobb dobói: Thomas 25/9, Gay 22, Cousins 21.

Minnesota Timberwolves–New York Knicks 106–118

Megtört a rossz sorozat. Az All-Star-szünet óta csak az nem verte meg a Knickset, aki nem akarta, rég nem látott gödörben vannak. Ma viszont Carmelo Anthony (33 pont, 5 pattanó, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés) és Amar'e Stoudemire (18 pont, 8 pattanó, 2 blokk) mellé felnőtt Raymond Felton is. Az irányító nem csak jól dobott, de kiosztott 8 gólpasszt és elcsent 4 labdát is. A Knicks egyébként 14 ponttal nyerte az első negyedet, de az utolsó negyedben nagyon oda kellett figyelniük, mert a Wolves majdnem fordított.

Beragadtak a nagy dobók. Kevin Love (6/17, 19 pont) és Kevin Martin (3/10, 12 pont) sem találta a dobásait ma, ráadásul a dobások sem találták meg őket: meglepően kevésszer kísérletezhettek. A kispadról az egy szem Shabazz Muhammad (10 pont, 5/5 mezőnyből) nem csinált nyarat, mellette Chase Budinger és JJ Barea is sokat vállalt, de annál kisebb hatékonysággal.

A Timberwolves legjobb dobói: Love 19/9, Pekovics 17, Brewer 16.
A Knicks legjobb dobói: Anthony 33/9, Felton 18/6, Stoudemire 18.

Denver Nuggets–Dallas Mavericks 115–110

Kirobbanóan kezdett a Denver. Azok után, hogy 45 pontot szereztek a Timberwolves elleni záró negyedben, a Mavs elleni elsőben 41 sikerült. Igaz, a harmadikban csupán 11, ekkor hatra zárkózott a Dallas, ám a negyedik játékrészt egy 16-2-es rohanással kezdte a Nuggets, ezzel pedig lezárta a találkozót.

Hickson remekelt a végén. Az erőcsatár 16 pontig jutott, de ebből 12-t a záró negyedben szerzett, ráadásul kiosztott két blokkot is. A padról beszállva a 16 pontja mellé 5 sapkával zárta a találkozót, ráadásul 8/10-es mezőnymutatója is imponáló.

A Dallas-védelem csak felvillanni tudott. A Denver 54 százalékkal célzott az első félidőben, de a harmadik negyedben 4/25-ös mezőnymutatón tartotta őket a vendég gárda – hogy aztán az utolsó játékrészben 12/14-gyel tüzeljenek és állva hagyják Nowitzkiékat.

A Nuggets legjobb dobói: Chandler 21/9, Lawson 20/6, Foye 16/12, Faried, Hickson 16-16.
A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 27/3, Wright 18, Carter 17/9

Portland Trail Blazers–Atlanta Hawks 102–78

Vége a sorozatnak. Kyle Korver, a Hawks hátvéd-kiscsatára zsinórban 127 meccsén dobott be legalább egy hárompontost, amivel már hónapok óta saját NBA-rekordját javítgatta, a Trail Blazers ellen viszont 28 perc alatt 5 kísérletből sem tudott betalálni. Így sem valószínű, hogy ezt a csúcsot valaha megdöntik – a korábbi, 1996 óta fennálló rekordot Dana Barros tartotta, 89-cel...

LaMarcus Aldridge-nál leoltották a villanyt, a Blazersnél nem. A hazaiak sztárja 1/13-as mezőnymutatóval szerénykedett, ami egy erőcsatártól több, mint kínos – szerencséjére ez ma semmit nem számított. A kiválóan triplázó (44.8%) és büntetőző (90.5%) Portland már a nagyszünetre 18 pontos előnyben volt, a mezőnyből 33 százalékkal, a tripláról 15-tel dobó Atlanta ma nem tudott komoly erőt kifejteni.

A Trail Blazers legjobb dobói: Williams 15/9, Batum 14/9, Lillard 12/6, Lopez 12.
A Hawks legjobb dobói: Martin 16/3, Antics 10/6, Teague 10.

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Bobcats–Indiana Pacers 109–87
Orlando Magic–Houston Rockets 89–101
Washington Wizards–Utah Jazz 104–91
Boston Celtics–Golden State Warriors 88–108
Brooklyn Nets–Memphis Grizzlies 103–94
Detroit Pistons–Chicago Bulls 94–105
Denver Nuggets–Dallas Mavericks 115–110
Milwaukee Bucks–Sacramento Kings 102–116

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik