Brees és Wilson egy személyben? Az új LT? – éjjel NFL-draft!

HERCZE KRISTÓFHERCZE KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2018.04.26. 11:36
null
Péntek hajnalban NFL-draft! (Montázs: NSO)
Magyar idő szerint április 27-én, hajnali 2 órakor veszi kezdetét a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) holt szezonjának legfontosabb eseménye, a 2018-as játékosbörze. A draftot megelőzően összeszedtünk néhány tehetséges fiatalt, akire nem árt odafigyelni a jövőben, ugyanis ezek a srácok lehetnek a liga legújabb sztárjai.

FELKAVARTA AZ ÁLLÓVIZET A LIGA LÚZERE, ÚJJÁÉPÍTÉS SEATTLE-BEN – A HOLT SZEZON ÖSSZEFOGLALÓJA

SAQUON BARKLEY, futó, Penn State

A 21 esztendős Barkley már a márciusi felmérőkre (Combine) is potenciális 1/1-esként érkezett, a gyakorlatok után azonban mindenki számára egyértelművé vált, hogy a 2018-as draft legjobb játékosa a Penn State tehetsége.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki lesz a 2018-as NFL-draft 1/1-ese?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Barkley képességeit illetően eddig sem volt sok kérdőjel, ám a fiatal futó azzal, hogy a 225 fontot (102 kilogramm) 29-szer (!) kinyomta, emellett repesztett egy 4.4-es 40 yardot, bizonyította, hogy nemcsak félelmetesen erős, de szélvészgyors is. A mai NFL-ben már kulcsfontosságú, hogy egy running back passzjátékoknál is használható legyen, Barkley ezen a téren sem vall szégyent, hiszen remek kezei vannak, így bátran lehet felé passzolni.

Amit negatívumként felróhatnánk Barkleynál, az a türelem hiánya, ő ugyanis nem épp egy Le'Veon Bell típusú futó, aki akár másodpercekig kivár, mielőtt megnyílik előtte egy lyuk – a profik között ez könnyen hátránnyá válhat. Nem árt megemlíteni azt sem, hogy Barkley olykor azért az erősebb védelmek ellen nem tudott igazán kitűnő lenni, így nagy kérdés, hogy az NFL-ben egy közepes támadófal mögül mire lesz képes.

A Barkleyban rejlő potenciál mindenesetre hatalmas, minden adott hozzá, hogy ő legyen a következő LaDainian Tomlinson. Noha ő a 2018-as draft legjobb játékosa, közel sem biztos, hogy őt viszi el a Cleveland Browns 1/1-en, a futóposzt ugyanis sokak szemében nem annyira „értékes”, hogy megérjen egy top cetlit, az viszont biztosnak tűnik, hogy Barkley a top5-ben kimegy.

Saquon Barkley


QUENTON NELSON, támadófalember, Notre Dame

Jelenleg Nelson tűnik a 2018-as játékosbörze „legbiztonságosabb” választásának. Negatívumot tulajdonképpen nem lehet elmondani vele kapcsolatban – kézhasználatát csupán átlagosnak mondják, amiben még van mit fejlődnie, ám a 22 éves guard technikája így is félelmetesen „NFL-kész”, talán nem véletlen, hogy a legtöbb szakértő szerint Nelson rögtön első idényében Pro-Bowl-szintet hozhat, tudása, ereje, intelligenciája ugyanis már most kiemeli őt az átlagból.

Nelsont a jelentések szerint egyenesen imádják a megfigyelők, agresszív stílusát ugyanis kellően tudja kamatoztatni a pályán, hozzáállása és tanulni vágyása példaértékű – az egybehangzó vélemények alapján egyébként a megfigyelők az elmúlt tíz-tizenöt évben nem találkoztak Nelsonhoz hasonló guard tehetséggel.

Amennyiben Nelson vakoldali támadófalember lenne, úgy valószínűleg ő lenne az 1/1, mivel viszont posztja, a guard a profi ligában sok elemző szerint Barkleyéhoz hasonlóan „nem annyira értékes”, így a Notre Dame fiatalja csúszni fog néhány helyet, ám a legjobb tíz választást aligha „éli túl”.

Quenton Nelson


TREMAINE EDMUNDS, linebacker, Virginia Tech

Félelmetes felépítése van, 115 kilogrammjához 195 centiméteres magasság párosul, és ha ez nem lenne elég, Edmunds 4.54-es időt repesztett a Combine-on 40 yardon. Ha ezt összevetjük azzal, hogy a védő májusban tölti csak be a huszadik életévét, akkor jövünk rá, hogy Edmunds milyen félelmetes fegyver lehet az NFL-ben.

Tremaine Edmunds (cdn.vox-cdn.com)
Tremaine Edmunds (cdn.vox-cdn.com)


Tegyük hozzá, Edmunds egyelőre csak „alapanyag”, ugyanis még szép számmal akadnak hiányosságai: ami az ösztönt, játékintelligenciát illeti, a linebacker finoman szólva sincs a helyzet magaslatán, rendkívül sokat kell még tanulnia, hogy megfelelően átlássa a támadócsapatot, hogy érezze, milyen játék következik, hová kell berobbannia.

Edmunds úgyszólván „boom or bust” játékos – kell neki egy vagy két év, néhány jó edző és sok tanulás, hogy kihozzák a benne rejlő potenciált. De ha ez sikerül, akkor a liga egyik meghatározó védője lesz. Ha viszont nem sikerült eléggé „meggyúrni ezt a kiváló alapanyagot”, úgy drága buli lehet ez, mert Edmunds nagy valószínűséggel top10-12-es pickbe „fáj” majd a csapatának.

Tremaine Edmunds


BAKER MAYFIELD, irányító, Oklahoma

Ha Edmundsra azt mondtuk, „boom or bust” típusú tehetség, akkor Mayfield végképp az! A szakértők gyakran emlegetik vele kapcsolatban a magasságát, az Oklahoma irányítója ugyanis „csak” 185 centiméter, közel sem nevezhető „prototípus” irányítónak, ami a testfelépítését illeti.

Ám Drew Brees és Russell Wilson óta tudjuk, hogy közel sem minden a magasság, mert Mayfield viszont dobópontosságban épp előbbire üt, félelmetes passzokat képes megdobni, szinte „odavarázsolja” a célpontja a kezébe a labdát. Kiválóan mozog a zsebben, jó érzékei vannak, így az érkező nyomásra időben tud reagálni, amiben főleg mobilitása segít, ebben a tekintetben ugyanis a mozgékony Wilsonhoz lehet hasonlítani – ahogy a Seahawks karmesterénél, úgy Mayfieldnél is oda kell figyelni, hogy nem várt futásokkal meghosszabbítja a játékokat.

Baker Mayfield (Fotó: images.performgroup.com)
Baker Mayfield (Fotó: images.performgroup.com)


A 23 éves irányító inkább a pályán kívül problémás: stílusa miatt sokan Johnny Manziellel állítják párhuzamba, aki néhány éve csúnyán megbukott Clevelandben. Mayfield is érezhetően nagyképű jellem, beszólt már az ellenfél edzőjének, a szurkolóknak, de tartóztatták már le olyan állapotban, hogy beszélni is alig tudott.

A 2018-as irányítóosztály mélynek mondható, nagy esély van rá, hogy az első három választás egyaránt quarterback lesz a drafton, így az sem elképzelhetetlen, hogy Mayfield lesz az egyik, akit elvisznek, elvégre amit a pályán mutatott, az alapján Mayfield óriási tehetség. Ezzel együtt viszont lehet, hogy Manzielhez hasonlóan Mayfield is csúszik majd, persze az első kör közepén valamelyik gárda várhatóan kockáztatni fog és elviszi.

Baker Mayfield


BRADLEY CHUBB, irányítósiettető, North Carolina State

Chubb kapcsán sokat mutat az, hogy sokak szerint jobb, komplettebb játékos, mint a 2017-es börzén 1/1-es Myles Garrett. Nem is nagyon lehetne belekötni a tehetséges pass rusherbe, technikája ugyanis már most is rendkívül jó, s ereje egyenesen félelmetes. Noha profi karrierje elején vélhetően nem lesz „sack-gyár”, futás ellen hamar nagy fegyver lehet, igazi motor, aki sosem áll meg, megállás nélkül küzd és hajt, nem is ismer veszett helyzetet, emellett olyan fizikummal rendelkezik, hogy attól sem kell félni, hogy hamar kifáradna, ezért pihentetni kellene.

Bradley Chubb (Fotó: cdn.vox-cdn.com)
Bradley Chubb (Fotó: cdn.vox-cdn.com)


Chubb nem csak erős, gyors is, s a felmérőkön megmutatta, hogy a fürgeségével és a robbanékonyságával sincs baja, igaz, mozgása „darabos”, olykor szétszórt. Chubb kapcsán egyértelműen olyan tehetségről beszélünk, aki már az első naptól kezdő lesz. Talán nem lesz ott állandóan az irányító nyakában, de több villanása, nagy játéka lesz, hamar feltalálja magát, s meghatározó egyéniséggé tud válni a jövendőbeli NFL-csapatában – majd a ligában.

Amennyiben az Indianapolis Colts marad az 1/6-on, úgy szinte borítékolható, hogy Chubb Csikó lesz, de sok pletykát hallani, hogy a Giants az 1/2,-n, vagy a Browns az 1/4-en elviszi.

Minden, ami az NFL 2018-as szezonjával kapcsolatban történik, egy helyen!

Bradley Chubb

NFL-DRAFT 2018
1. KÖR
1. Cleveland Browns
2. New York Giants

3. New York Jets
4. Cleveland Browns
5. Denver Broncos

6. Indianapolis Colts
7. Tampa Bay Buccaneers

8. Chicago Bears

9. San Francisco 49ers

10. Oakland Raiders
11. Miami Dolphins

12. Buffalo Bills
13. Washington Redskins

14. Green Bay Packers

15. Arizona Cardinals

16. Baltimore Ravens
17. Los Angeles Chargers

18. Seattle Seahakws
19. Dallas Cowboys
20. Detroit Lions

21. Cincinnati Bengals
22. Buffalo Bills

23. New England Patriots

24. Carolina Panthers

25. Tennessee Titans

26. Atlanta Falcons
27. New Orleans Saints
28. Pittsburgh Steelers
29. Jacksonville Jaguars
30. Minnesota Vikings
31. New England Patriots
32. Philadelphia Eagles
CSERÉK
1/3.:
Az Indianapolis Colts adta a New York Jetsnek az 1/6.+2/37.+2/49.+2019/2-ért cserébe
1/4.:A Houston Texans adta a Cleveland Brownsnak a 2017-es drafton
1/6.:A New York Jets adta az Indianapolis Coltsnak az 1/3-at érintő cserében
1/12.:A Cincinnati Bengals adta a Buffalo Billsnek a Cordy Glennt érintő cserében
1/21.:A Buffalo Bills adta a Cincinnati Bengalsnak a Cordy Glennt érintő cserében
1/22.:A Kansas City Chiefs adta a Buffalo Billsnek a 2017-es drafton
1/23.:
A Los Angeles Rams adta a New England Patriotsnak a Brandin Cookst érintő cserében
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik