Brady az érzelmes távozásról, új csapatáról, házassági gondjairól

Vágólapra másolva!
2020.04.14. 20:25
null
Érzelmes volt a búcsú Belichicktől (Fotó: AFP)
Tom Brady nemrégiben kétórás interjút adott Howard Sternnek, ebben beszélt új csapatáról, a Tampa Bay Buccaneersről, arról, milyen érzés volt elhagynia 20 év után a New England Patriotsot, a házasságáról Gisele Bündchennel és kapcsolatáról volt edzőjével, Bill Belichickkel. Most a CBS Sport összegzőjének segítségével mutatjuk be ezt olvasóinknak.





A PATRIOTS ELHAGYÁSA ÉRZELMILEG NAGYON NEHÉZ VOLT

Elmondása szerint már 2019 nyarán érezte, hogy az lesz az utolsó idénye a csapatnál (erről nemrégiben hosszabb anyagunkban is írtunk, hogy ő több évben gondolkodott még, míg a Patriots csak egyben), a végső döntésre csak akkor került sor, amikor Robert Kraft klubtulajdonoshoz tartott, közölni vele a hírt.

„Felhívtam Kraft urat, és elmentem a házába – mondta Brady Sternnek. – Odamentem és azt mondtam, »nézze, csak el szeretném mondani, mennyire szeretem, és mennyire értékelem azt, amit közösen elértünk, valamint tudom, hogy nem közösen folytatjuk, de köszönöm. Köszönöm azt a segítséget, amit a családomnak és a karrieremnek adott.«”

Brady elmondása szerint Krafttal közösen hívta fel Bill Belichick vezetőedzőt, hogy tájékoztassa a döntéséről. Ez nem ment könnyedén.

„Igen, sírtam. Rendkívül érzelmes ember vagyok
. Nagyon törődöm a velem együtt dolgozó emberekkel, és csak a legjobbakat kívántam neki.”

ELLENTÉT AZ EDZŐ ÉS A JÁTÉKOS KÖZÖTT? KIÉ A NAGYOBB ÉRDEM A SIKEREKBEN?

Korábban felvetődött, hogy Brady és Belichick viszonya nem épp felhőtlen, de a 42 éves irányító elmondása szerint kapcsolatuk szorosabb, mint az emberek gondolnák. Nincs benne rossz érzés azért, mert nem tudta a Patriotsban befejeznie immár két évtizede tartó NFL-pályafutását, valamint az ellen sem volt soha kifogása, hogy Belichick időről időre hozott mögé fiatalabb irányítókat.

Időről időre felvetődik a kérdés, vajon a példátlanul eredményes korszaknak melyik leendő „halhatatlan” volt a nagyobb figurája: kinek köszönhető inkább a siker. Most, hogy a felek külön úton folytatják, ismét előkerült – persze nem mintha ezt a kérdést bárhogyan is el lehetne dönteni.

„Úgy vélem ez egy elég … [káromkodás] vita valójában, mert én nem tudom elvégezni az ő munkáját, ő pedig nem tudja az enyémet. Amiről lehet vitatkozni, hogy lennék-e olyan sikeres nélküle, mint vele. Nem hiszem, hogy az lennék. Ugyanakkor én fordítva is így érzem. Az, hogy ő volt az edzőm, lehetőséget adott, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból, s ezért hálás vagyok. Nagyon is hiszem, hogy ő is így érez velem kapcsolatban, hiszen ezt már korábban kifejeztük egymásnak.”

Arians személye fontos volt a klubváltásban (Fotó: AFP)
Arians személye fontos volt a klubváltásban (Fotó: AFP)


MIÉRT A BUCCANEERS?

Nemrégiben arról értekeztünk, milyen hozadékai lehetnek Bradynek a Tampa Bay számára, és hogy miért lehet vele korszakos a Bruce Arians és Tom Moore edzők által fémjelzett támadósor.

Az irányító elmondása szerint nagyjából 20 pontos listát írt össze, amely alapján próbálta megtalálni új klubját, számos csapat érdeklődött iránta, de nem akarta ezeket megnevezni.

A Buccaneers kiválasztásában természetesen kiemelte a két elit elkapót, Mike Evanst és Chris Godwint, valamint Bruce Arians vezetőedzőt is.

„Nagyon kedvelem őt. Sok oka van, hogy ide igazoltam. Annyi mindenen keresztülmentem már, hogy volt lehetőségem felmérni, mik a számomra legfontosabb dolgok. Az edző kérdése pedig nagyon is az.”

ŐSZINTE AZ ELKAPÓKKAL, ELMONDJA, HA VALAKIBEN NEM BÍZIK

Az már korábban is feltűnő volt, hogy ha valakiben nem bízik, akkor őt hajlamos „jegelni”. Ezt most ő maga is megerősítette, valamint azt is elmondta, nem okozott neki gondot elmondania Belichicknek, ha nem bízik az egyik célpontjában.

„Elmondtam neki, ha egy játékosnál nem hittem abban, hogy segíthet nekünk megnyerni a meccset. Határozottan kifejtettem a véleményemet, hogy »ha őt berakod oda, akkor nem fogom neki dobni a labdát«. Az egész csapat bízik bennem, hogy azt teszem, ami a csapat számára helyes, úgyhogy nem rakhatunk be olyan embert, akiben nem tudok hinni. Mert ha nem hiszek benne, akkor értéktelen a csapat számára. Számomra szerencsés, hogy Belichick mindig hasonlóképpen vélekedett, emiatt is gondolom, hogy ilyen jó volt a kapcsolatunk. Nagyon hasonlóképpen látja a játékot, mint én. Minden edző, akivel naponta dolgoztam, ugyanazt akarta elérni.”

Rob Gronkowski életrajzi könyvében ecsetelte: Brady jelezte neki, hogy ha nem csinálja rendesen a feladatát, akkor nem fogja labdákkal keresni – ettől aztán még többet adott bele, így az irányító segítségével minden idők egyik legjobb tight endjévé vált (Fotó: AFP)
Rob Gronkowski életrajzi könyvében ecsetelte: Brady jelezte neki, hogy ha nem csinálja rendesen a feladatát, akkor nem fogja labdákkal keresni – ettől aztán még többet adott bele, így az irányító segítségével minden idők egyik legjobb tight endjévé vált (Fotó: AFP)


SÉRÜLÉSEK – LILA GOLYÓK

Brady karrierjének legsúlyosabb sérülése kétségtelenül a 2008-as elülső keresztszalag-szakadás, amelyet az idénynyitó mérkőzésen szenvedett el a Kansas City Chiefs ellen, és ami után rögtön véget is ért az idénye. Ezt leszámítva sérülés miatt egyszer sem kellett meccset kihagynia, de megerősítette Gisele Bündchen korábbi kijelentését, miszerint volt néhány agyrázkódása már. Arról is beszélt ugyanakkor, hogy megengedné gyerekeinek, hogy futballozzanak, ha szeretnének.

Beszélt egy sérvéről is, amely miatt az egyik heréje „narancsméretűre” duzzadt. Emiatt korábbi csapat- és poszttársa, Matt Cassel „lila golyók” becenévvel látta el.

NEM VOLT MINTADIÁK

SZAVAZÁS

Hogyan szerepel Tom Brady korábbi és jelenlegi csapata?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az NFL-ben töltött évei alapján Bradyről a legszorgalmasabb kisdiák képe ugorhatna be nekünk, hiszen legendák szólnak elképesztően alapos felkészülési procedúrájáról, amelyet szó szerint már az előző meccs vége után elkezd – az úton hazafelé már a következő ellenfélről nézi a felvételeket, hogyan lehetne a legmegfelelőbb módon támadni a védelmet.

Nos, ezzel ellentétben Sternnek elmondta, hogy az iskola sokkal nehezebb volt számára a sportolásnál, mivel nem érdekelte túlzottan. Ugyanakkor elég esze volt ahhoz, hogy teljesen átlagos erőfeszítéssel is sikerrel járjon.

„Ha a gyerekeim annyi erőfeszítést tennének, mint anno én, akkor nagyon dühös lennék rájuk” – mondta ezzel kapcsolatban.

A bulizásokra kitérve Brady arról beszélt, hogy középiskolás korában előfordult, hogy alkoholt ivott vagy marihuánát szívott, de ez a gimnáziumi évek során visszaszorult, mivel másnaposan felébredve úgy érezte, hogy cserbenhagyta az apját.

DEREK JETER KASTÉLYA

Ahogyan mi is beszámoltunk róla, Brady New Englandet elhagyva Tampa Bayben a New York Yankees-legenda Derek Jeter korábbi kastélyában él családjával.

A csaknem 3000 négyzetméteres vízparti kúriában található többek között biliárdszoba és medence is, viszont a massachusettsi otthonával szemben itt kisebb a privát szféra.

„Már elfelejtettem, milyen az, amikor az emberek elvezethetnek az otthonodig. Itt egészen a házunk hátuljáig el lehet jutni. Kissé introvertált személyiség vagyok, úgy érzem, hogy az én házam az én otthonom, ahol ki tudok kapcsolni.”


Sports by Tampa Bay Times on Twitter

Derek Jeter's house ... make that mansion ... on Davis Islands isn't too shabby of a temporary home if you're Tom Brady and family. @Buccaneers https://t.co/OD6KHX6N0p

 


HÁZASSÁGI GONDOK GISELE BÜNDCHENNEL

Azt talán még az amerikai futballt kevésbé követők is tudják, hogy Brady felesége a világhírű brazil ex-szupermodell,Gisele Bündchen – az biztos, hogy a párnak és családjának, de még a következő elég sok generációnak sem valószínű, hogy valaha anyagi problémája lenne, tekintve, hogy az NFL-sztár kis túlzással csak az „aprót” hordta haza…

Két évvel ezelőtt Brady nem jelent meg a Patriots önkéntes edzőtáborában, s sokan azt gondolták, ez azért van, mert összekülönbözött Bill Belichickkel (lásd a fentebbi gondolatkörben). A játékos elmondása szerint ennek egyik oka az volt, hogy gondok akadtak a házasságában.

„Időnként, mint minden házasságban, szükség van a változtatásra. Néhány évvel ezelőtt Gisele nem érezte úgy, hogy kiveszem a részem a családi életből. Úgy érezte, hogy az idény során végig játszom, ő meg viszi a ház körüli összes teendőt, aztán amikor véget ért a bajnokság és jöhettek volna az egyéb teendők, akkor az edzésekkel kezdtem el foglalkozni. Ő pedig ott ült, s azt kérdezte, hogyan és mikor akarom kivenni a részem az itthoni dolgokból. Mikor akarom elvinni a gyereket az iskolába, meg ilyenek. Fontos pontja volt a házasságunknak, hogy önvizsgálatot tartottam, mert neki is vannak álmai és céljai, úgyhogy nekem is ki kell vennem a részem ezekből a dolgokból. Úgyhogy két évvel ezelőtt nagy változtatást kellett eszközölnöm az életemben, mert azt mondtam magamnak, hogy nem tehetek meg mindent ugyanúgy a futballért, mint korábban. Törődnöm kell a családommal, mert a családi helyzet nem volt fényes. Nem volt elégedett a házasságunkkal, úgyhogy változtatnom kellett.”

A korábbi Patriots-sztár elmondása szerint Gisele még egy levelet is írt neki, amiben az érzéseit leírta, s ezt a levelet azóta is őrzi.

Nem volt felhőtlen a házassága két évvel ezelőtt Gisele Bündchennel (Fotó: AFP)
Nem volt felhőtlen a házassága két évvel ezelőtt Gisele Bündchennel (Fotó: AFP)



NEM MONDJA, HOGY JOBB MINT PÉLDAKÉPE, JOE MONTANA

Az is ismert, hogy a kaliforniai kölyökként felnövő Brady idolja a San Francisco 49ers négyszeres Super Bowl-győztes irányítója, Joe Montana volt – aki amúgy hozzá hasonlóan nem az őt kiválasztó csapat színeiben (hanem a Kansas City Chiefsben) fejezte be a pályafutását.

A minden idők legnagyobbja kérdéskörben óhatatlanul mindig felvetődött kettejük összehasonlítása, bár az elmúlt években Brady alaposan belehúzott, és hat Super Bowl-gyűrűjével nemcsak példaképét, hanem az összes játékost a háttérbe szorította. Azt viszont még véletlenül sem mondaná, hogy túlszárnyalta Montanát és ő lenne minden idők legjobbja.

„Ezt nem mondhatom, és soha nem is mondanám. Nem így gondolok magamra. Egyedül az foglalkoztat, hogy a lehető legjobb legyek.”


SENKI SEM SZÓLHAT BELE, MIKOR VONULJON VISSZA

Az interjú során Brady egyértelművé tette, hogy továbbra is imádja a játékot, ami miatt eszébe sem jut 42 évesen visszavonulnia.

„Számomra ez az, amit imádok csinálni. Nem mondod egy zenésznek, hogy hagyja abba az éneklést negyvenkét évesen. Nem mondod egy remek festőnek, hogy hagyja abba a festést negyvenkét évesen. Ha valaki abba akarja hagyni, akkor tegye. Viszont ez nálam nincs így, én továbbra is úgy érzem, hogy tudok még a legmagasabb szinten játszani, és nem fogok visszavonulni azért, mert mindenki azt mondja, hogy ezt kellene tennem.”

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

Joe Montanával a legutóbbi Super Bowl előtti felvonuláson (Fotó: AFP)
Joe Montanával a legutóbbi Super Bowl előtti felvonuláson (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik