Bostoni balhé - csúnya véget ért Rondo sorozata

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.11.29. 10:26
null
A bostoni balhé után három játékost is végleg kiállítottak, kettő brooklynit és egy bostonit, Rondót
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában 11 mérkőzéses meccsmaratont bonyolítottak le, ami után elmondhatjuk, hogy igencsak eseménydús játéknapon vagyunk túl. Rajon Rondo zsinórban 37 alapszakasz-mérkőzésen jutott el legalább tíz gólpasszig, ám most megszakadt a sorozata, ugyanis kiállították a Brooklyn Nets ellen, amely találkozón rajta kívül még két másik játékos is idő előtt mehetett zuhanyozni a bostoni bunyó „jutalmaként.” A Washington Wizards eközben egy negatív szériát tört meg, megvan a fővárosi csapat első idei győzelme, a Portlandet verte meg saját közönsége előtt. James Harden oklahomai visszatérése igen balul sült el saját maga, illetve a Rockets szempontjából, Chauncey Billups viszont egyből tudott segíteni a négyes vesztőszériában lévő Clippersnek, mely a nap rangadóján a Minnesotát győzte le hazai pályán. Nézzük a részleteket!

Boston Celtics–Brooklyn Nets 83–95
Nagy verésbe futott bele hazai pályán a Celtics, ám ennél sokkal nagyobb gondja a bostoni alakulatnak, hogy a pályán kialakuló dulakodás miatt elvesztette legjobbját, az így 37-es két számjegyű gólpassztermésekből álló sorozatát is a múltnak átadó, s ezzel holtversenyben másodiknak megmaradó Rajon Rondót, majd sérülés miatt Jeff Green és Courtney Lee is kidőlt időre, Chris Wilcox pedig betegsége miatt kényszerült idő előtt befejezni a találkozót.

A bunyóban, melyet Kris Humphries Garnetten beütött faultja váltott ki, megkapta második technikai hibáját az említett brooklyni magasember, valamint a balhézó Gerald Wallace is, ők mindketten mehettek zuhanyozni Rondo után. Az eset némileg felpaprikázta a hazaiakat, akik viszonylag jó formájuk után borzasztó játékot nyújtottak ezen az estén, és esélyük sem volt a csoportot vezető Nets ellen, amelyet a 17 pontos, 13 lepattanós Andray Blatche, valamint a szintén 17 egységig jutó, hatból öt triplát értékesítő Jerry Stackhouse vitt a hátán ezen a játéknapon.
A Celtics legjobb dobói: Garnett, Bass 16-16, Pierce 14
A Nets legjobb dobói: Joe Johnson 18, Blatche, Stackhouse 17-17

TÖMEGVEREKEDÉS BOSTONBAN

Washington Wizards–Portland Trail Blazers 84–82
Amikor az első negyed derekán már két számjegyű előnye volt a Portlandnek, nem sokan hitték volna, hogy éppen most törik meg a fővárosiak borzasztó sorozata, ám 12 elvesztett találkozó után végül csak kiszenvedte a Wizards első idei diadalát. A harmadik etapban 15 pont előnye volt a 19-et szóró Jordan Crawford vezette vendéglátónak, de innen még fordítani tudott a Blazers, amely a végére megint teljesen elkészült saját erejével, lévén hogy kispadról érkező segítsége továbbra sincs a mindig jól muzsikáló kezdő ötösnek.
A Wizards legjobb dobói: Jo. Crawford 19, Ariza 14, Seraphin 10
A Blazers legjobb dobói: Batum, Lillard 20-20, Aldridge 17

Orlando Magic–San Antonio Spurs 89–110
A Spurs játszi könnyedséggel fújta le a pályáról az alaposan meggyengülő Orlandót, a 20-at szóró Ginóbili és az öt blokkot kiosztó Duncan gyorsan rendet tett a parketten, de később sem igazán hagyták kibontakozni a Hedo Turkoglut és Al Harringtont nélkülöző floridaiakat. Gary Neal a sérült Kawhi Leonard helyén kezdőként 19 pontot ért el, a hazaiaknál Arron Afflalo már 16 egységgel házi pontkirály tudott lenni.
A Magic legjobb dobói: Afflalo 16, Nelson 14, G. Davis 12
A Spurs legjobb dobói: Ginóbili 20, Neal 19, Duncan 15

Atlanta Hawks–Charlotte Bobcats 94–91
A padról bálló Ben Gordon (26 pont, hét tripla), illetve Ramon Sessions (18 pont, nyolc gólpassz) majdnem megmentették a már gyakorlatilag elvesztett találkozót a Charlotte-nak, ám végül célba ért a liga jelenlegi leghosszabb győzelmi sorozatú alakulata, az Atlanta, amely ezzel a diadallal már sorozatban hat sikernél tart. A 17 pontos, 13 lepattanós dupla duplája mellé hat gólpasszt és öt blokkot is kiosztó Josh Smith volt a hazaiak legjobbja, de a Horford-Williams páros is igen sokat tett a győzelemért.
A Hawks legjobb dobói: Josh Smith, Horford, L. Williams 17-17
A Bobcats legjobb dobói: B. Gordon 26, Sessions 18, Walker 15

Detroit Pistons–Phoenix Suns 117–77
40 ponttal nyert meccset a Pistons, amelytől nem igazán várt volna hasonlót senki sem, miután a liga második legrosszabb rajtját mutatta be az idén Lawrence Frank alakulata. Ám úgy fest, Rodney Stuckey javuló formája lényegesen erősebb gárdává tette a Detroitot, ezúttal a 18-at szóró csereember vitte be a célba a hazaiakat, de érdemes említést tennünk Charlie Villanueváról is, aki még ezt a produkciót is megfejelte egy egységgel, pedig nemrég még be sem fért a Pistons aktív rotációjába. A Suns back-to-back érkezve gyakorlatilag a pályán sem volt, betlizett az arizonaiak teljes kezdője, korán eldőlt a találkozó.
A Pistons legjobb dobói: Villanueva, Knight 19-19, Stuckey 18
A Suns legjobb dobói: Scola 11, Dragic, Mark. Morris 10-10

Chicago Bulls–Dallas Mavericks 101–78
Teljesen mélypontra jutott OJ Mayo és ezáltal a Nowitzki távollétében tőle erősen függő Mavericks is, bár Chicagóban egyik csapatnak sem szégyen kikapni – még akkor sem, ha a Bulls egyelőre Derrick Rose nélkül küzd a rájátszásért. Ugyanakkor olyan mértékben nem volt ellenfele a texasi alakulat a Bullsnak, hogy az talán az irányító, Darren Collison hiányzásával sem magyarázható. A 22-t dobó Deng mellett az ötven egységnyit a közösbe tevő kispadot érdemes kiemelni hazai oldalon.
A Bulls legjobb dobói: Deng 22, N. Robinson 14, Boozer, J. Butler 13-13
A Mavericks legjobb dobói: Marion 18, Kaman, Carter, Do. Jones 10-10

Milwaukee Bucks–New York Knicks 88–102
A vártnál sokkal könnyebben diadalmaskodott a Knicks Milwaukee-ban. A 29 pontos, nyolc lepattanót szerző Carmelo Anthony, illetve a kispadról 11 ponttal és kilenc gólpasszal besegítő Pablo Prigioni tett arról, hogy ne látsszon meg ezen az estén Jason Kidd hiánya, Amare Stoudemire-t pedig még mindig nem várják tárt karokkal a csapat körüli szakértők, bármennyire is volt már néhány meglepő veresége is a New York-i alakulatnak az utóbbi héten. Érdekesség, hogy a Milwaukee bevetett öt magasembere közös erővel hat pontra volt képes, így nem is lehetett elvárni a Skiles-legénységtől, hogy pariban legyen a konferencia egyik legerősebb alakulatával.
A Bucks legjobb dobói: Jennings, Udrih 18-18, Ellis 17
A Knicks legjobb dobói: Anthony 29, Novak 19, T. Chandler 17

Memphis Grizzlies–Toronto Raptors 103–82
A Raptors ideig-óráig ellenfele volt a ligaelsőnek, majd a harmadik negyedben a visszatérő Mike Conley főszereplésével 33–14-es etapot produkált a Memphis, és simán célba ért a Hollins-legénység. A 17 pontos, 13 lepattanós Zach Randolph továbbra is vezeti a ligát a dupla duplák tekintetében, a padról pedig Speights szállított egy 18 pontos, 12 lepattanós produkciót, de megint szépen eloszlottak a pontok a Grizzliesnél, míg az Andrea Bargnanit kisebb sérülése miatt pihentető Toronto zsinórban hatodszor is kikapott.
A Grizzlies legjobb dobói: Speights 18, Z. Randolph, M. Gasol 17-17, Conley 16
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 16, Lowry, Calderon 12-12

New Orleans Hornets–Utah Jazz 84–96
Idegenben nyert mérkőzést a Jazz, ráadásul igen simán! Azért ha hozzátesszük, hogy ezt a mutatványt az Eric Gordon és Anthony Davis nélkül felálló New Orleans otthonában tette a Corbin-legénység, akkor már annyira nem mondható bravúrnak a Utah diadala. Mo Williams továbbra is harcképtelen a Jazznél, de a veterán Tinsley mellett most már a sérüléséből visszatérő Earl Watson (nyolc gólpassz) is tudja pótolni a játékmestert.
A Hornets legjobb dobói: Vasquez, R. Lopez 18-18, Roberts 11
A Jazz legjobb dobói: Al Jefferson 19, Millsap, Ma. Williams 16-16

PLUSZ-MÍNUSZ

A nap hőse: Serge Ibaka, aki fantasztikus játékkal hálálta meg a Thunder egyre növekvő bizalmát, amit támadásban kap, az extrának számító hat dobásblokkolása mellett egy triplát is értékesítve jutott el 23 pontig, amit kilenc lepattanóval egészített ki.

A nap lúzere: James Harden, aki erőlködött, erőlködött, de semmi sem sikerült neki korábbi csapata, a Thunder otthonában. 16-ból három mezőnydobása volt csak sikeres, három labdát adott el és hét(!) alkalommal blokkolták mezőnykísérleteit.

Oklahoma City Thunder–Houston Rockets 120–98
Nagy nap volt ez James Harden számára, aki először tért vissza ellenfélként volt klubja otthonába, Oklahoma Citybe, de elég hűvös fogadtatásban volt része a Rockets új üdvöskéjének, ugyanis a közönség nem igazán ünnepelte. Westbrook és Ibaka is blokkolta egy-egy dobását, ráadásul az első 13(!) kísérletéből csak egy ment be, s 16/3 mezőnymutatóval hozott össze 17 pontot, ez nem az ő estéje volt. Közben a 37 pontos idénycsúcsát beállító Durant, valamint a 23 ponttal, kilenc lepattanóval és hat blokkal végző Ibaka nagyon könnyedén elintézte a Delfino, Parsons páros nélkül érkező texasiakat.
A Thunder legjobb dobói: Durant 37, Ibaka 23, Kev. Martin 17
A Rockets legjobb dobói: Patterson 27, Cook 18, Asik, Harden 17-17

Los Angeles Clippers–Minnesota Timberwolves 101–95
Nem a sors kegyeltje a Timberwolves, amely erre az estére Andrei Kirilenkót vesztette el, s jól tudjuk, hogy a Rubio, Roy, Budinger külső hármasra amúgy sem számíthatott Rick Adelman mester, bár a spanyol irányító visszatérése közeleg. Egy másik játékmester viszont már ezen a találkozón beszállhatott a játékba, ő nevezetesen Chauncey Billups, aki a negyvenhez közeledve is a rehabilitációt és a folytatást választotta februári Achilles-ín-szakadása után. Kezdőként pályára lépve be is termelt hét pontot a negyedben az egykori döntő MVP. Kevin Love (19 pont, 12 lepattanó) féken tartása meghozta az eredményét a négyes vereségszériáját megszakítani igyekvő Clippersnek, amely végül a 23 pontos, 11 gólpasszos dupla duplát szállító Chris Paul vezetésével diadalmaskodott.
A Clippers legjobb dobói: Paul 23, Griffin 18, Jordan 15
A Timberwolves legjobb dobói: Love 19, Sved 17, Ridnour 13

NBA
ALAPSZAKASZ, 29. JÁTÉKNAP
Washington Wizards–Portland Trail Blazers 84–82
Orlando Magic–San Antonio Spurs 89–110
Boston Celtics–Brooklyn Nets 83–95
Atlanta Hawks–Charlotte Bobcats 94–91
Detroit Pistons–Phoenix Suns 117–77
Chicago Bulls–Dallas Mavericks 101–78
Milwaukee Bucks–New York Knicks 88–102
Memphis Grizzlies–Toronto Raptors 103–82
New Orleans Hornets–Utah Jazz 84–96
Oklahoma City Thunder–Houston Rockets 120–98
Los Angeles Clippers–Minnesota Timberwolves 101–95
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik