Bostonban nyert a Heat, Milwaukee-ban a Lakers

GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2022.12.03. 09:43
Címkék
A Suns a Houston ellen égett meg, nyert a GSW és a Brooklyn, a Memphis a Sixerst, a Hawks pedig a Denvert győzte le. Ez történt az NBA-alapszakasz legutóbbi játéknapján.

Charlotte Hornets–Washington Wizards 117–116

Megúszta a végét a Hornets. A mérkőzés jelentős részében a hazaiak irányítottak, folyamatosan növelték az előnyüket, és 19 pontos vezetéssel kezdhették a negyedik negyedet, ezt a játékrészt viszont 28–10-ra húzta be a Wizards. A végeredmény Bradley Beal kettesével már két és fél perccel a vége előtt kialakult, ezt követően mindkét csapatnak több lehetősége is adódott, de több pont már nem esett – 3.3 másodperccel a vége előtt Beal dobott a Wizards győzelméért, majd a hibája után Daniel Gafford is megpróbálta visszatenni a támadót, de ő sem járt sikerrel, megúszta a végét a Hornets. A hazaiaknál négyen nyújtottak kiemelkedő teljesítményt: Terry Rozier 25 ponttal, 5 lepattanóval és 8 gólpasszal vitte a prímet, de Kelly Oubre Jr. (22 pont, 7 lepattanó), P.J. Washington (21 pont, 5 gólpassz) és a 17–10-es dupla-duplát összehozó Mason Plumlee is komoly szerepet játszott a győzelem begyűjtésében.

Bradley Beal majdnem hős lett. Nagy meccset játszott a Wizards hátvédje, 33 ponttal, 6 lepattanóval és 7 gólpasszal vezette csapatát, a negyedik negyedben egymaga túldobta 11-10-re a másik oldalt, és a végén több lehetőség is adódott előtte, hogy hőssé váljon, de ezeket elszalasztotta, az utolsó percekben két labdát is eladott, majd a potenciális meccsnyerőt is elrontotta. Beal mellett leginkább a kispad villogott, Daniel Gafford 10 ponttal, 12 lepattanóval és 6 blokkal szállt be a meccsbe, míg Corey Kispert 14 ponttal és 4/7 triplával jelentkezett, és kellett is tőlük a jó teljesítmény, mert Kristaps Porzingis (21 pont, 11 lepattanó) csak 5/14 dobását küldte a helyére, Kyle Kuzma pedig magához képest szürkén játszott. A Wizards az elmúlt hat meccséből az ötödiket bukta el, legközelebb a Lakers ellen próbálhatnak meg javítani.

A Hornets legjobb dobói: Rozier 25/6, Oubre Jr. 22/6, Washington 21/15
A Wizards legjobb dobói: Beal 33/6, Porzingis 21, Kispert 14/12, Kuzma 14/6

Atlanta Hawks–Denver Nuggets 117–109

Karaktert mutatott a Hawks. A minap John Collinst és De’Andre Huntert is átmenetileg elveszítette a Hawks, ráadásul Trae Young sem tudta vállalni a játékot, így Dejounte Murray vállaira került nagyobb teher. A Spurstől nyáron megszerzett hátvéd állta a kihívást, 13/22 dobást elsüllyesztve 34 pontot dobott, valamint kiosztott 8 gólpasszt is egyetlen eladott labdával, nem talált rá megfelelő választ a Nuggets. Murray mellé az újonc AJ Griffin lépett fel, karriercsúcsot jelentő 24 pontot ért el 11/16 dobásból, mellettük ráadásul Clint Capela (12 pont, 11 lepattanó) és Jalen Johnson (10 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz) is dupla-duplázott. A Hawks jó dobásokat vállalt, csapatszinten 55,7 százalékkal dobtak mezőnyből, és annak külön örülhetnek, hogy a térdsérüléséből felépülő Bogdan Bogdanovics is megkezdhette a szezont, 22 perc alatt 5 ponttal és 4 eladott labdával zárt.

Későn kapcsolt a Nuggets. Az első félidőben nem játszott kellő agresszivitással a Nuggets, Nikola Jokics csak 4 ponttal és 2/5 jó dobással állt a nagyszünetben, és ennek köszönhetően 14 pontos hátrányból várhatták a folytatást. A harmadik negyedben egyszer sikerült átvenniük a vezetést, de erre egy 12–2-es futással válaszolt a Hawks, majd a negyedik negyed hajrájában hiába zárkóztak 106–103-ig, erre egy 8–0 volt a válasz, a Nuggets felőrlődött abban, hogy futniuk kellett az eredmény után. Jokics játéka a második félidőre azért feljavult, 24 ponttal, 10 lepattanóval és 8 gólpasszal fejezte be a meccset, és mellette Jamal Murray is eljutott 20 pontig és 7 gólpasszig, noha közvetlenül a feldobás előtt dőlt el, hogy tud-e játszani. Támadásban a többiekre sem lehet nagyobb panasz a Nuggetsnél, összességében 52.9 százalékkal dobtak mezőnyből, kiosztottak 31 gólpasszt egymás között, de Michael Porter Jr. pontjai hiányoztak azért, miközben a szintén tartalékos Hawks náluk is hatékonyabb volt.

A Hawks legjobb dobói: Murray 34/12, Griffin 24/6, Capela 12
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 24/9, Murray 20/6, Hyland 16/9

Boston Celtics–Miami Heat 116–120 – hosszabbítás után

Butler visszatért, győzött a Heat. Néhány napja ugyanitt találkoztak a felek, akkor Jayson Tatum 49 pontos extrájával nyerni tudott a Miami, most viszont fontos változás történt a vendégeknél, ugyanis egy hosszabb kihagyás után újra rendelkezésre állt Jimmy Butler. A vendégek vezére azonnal le is tette a névjegyét, 25 ponttal és 15 lepattanóval (ebből 6 támadó) adott tartást csapatának, de különösen a végjátékban villant nagyot. A Heat összességében megfogta Tatumot és jobban védekezett a legutóbbinál, így végig közel tudott maradni, és bár volt 13 pontos hátrányban is, de a záró etapnak "csak" közte hatról ment neki, és ott meg is tudta fordítani a küzdelmet. 91–83 után egy 13–0-t futott a gárda és a hajrát már előnyből kezdhette meg, majd Bam Adebayo villanásai után jött Butler: előbb 37 másodpercnél vert be egy nagy duplát, majd öt másodperccel az órán süllyesztett el egy óriási középtávolit a védője kezén keresztül. Ezzel lett 107-110, de Jaylen Brown válaszolt, egy rendkívül távoli, szintén kézen át elemelt, palánkról bepattanó triplával egyenlített és hosszabbításra mentette a mérkőzést a Bostonnak. A ráadás is szorosan alakult, az utolsó percnek 116–116-tal vágtak neki a felek, de előbb Adebayo kiharcolt és bedobott két büntetőt, majd Tatum elhamarkodott és kihagyott egy hármast, végül megint jött Butler, aki kilenc másodpercnél egy újabb nagyon nehéz középtávolit küldött a gyűrűbe – ez volt a döntő szó, négy pont lett a távolság, a Celtics pedig nem tudott válaszolni. Butler parádéja mellett Adebayo (28 pont, 7 lepattanó), Tyler Herro (26 pont, 6/10 tripla) és Kyle Lowry (20 pont, 4 gólpassz, 8/13 mezőnyből) is kitett magáért, összességében pedig a vezér visszatérése megtörte a jeget, a ligaelső idegenbeli legyőzése lendületet adhat a folytatásra.

Brown extrája nem lett elég. Ezúttal Jaylen Brown állt a Celtics élére, ő 46 perc alatt 12/23-at dobott mezőnyből és 37 pontig jutott, leszedett 14 lepattanót és kiosztott 5 gólpasszt is, illetve clutch helyzetben is leginkább őt keresték a társak. Ennek az volt az oka, hogy Jayson Tatum idei talán legrosszabb meccsét hozta, 5/18-at dobott mezőnyből és 0/7-et távolról, 3 gólpasszára jutott 5 eladott labda, és a végén is kissé indokolatlanul állt bele az utolsó triplájába, amit meg tudott büntetni a Heat. A Boston összességében húsz alkalommal veszítette el a labdát, a végjátékban rossz döntéseket hozott, Butler pedig néhány clutch dobással kivégezte a vendéglátókat – ez a találkozó most sokkal playoff-szerűbb volt védekezés, keménység és hangulat szempontjából is, mint a legutóbbi, és ehhez összességében a Miami alkalmazkodott jobban.

A Celtics legjobb dobói: Brown 37/15, Smart 18/3, G. Williams 18/12
A Heat legjobb dobói: Adebayo 28, Herro 26/18, Butler 25

Brooklyn Nets–Toronto Raptors 114–105

Az első negyedben eldőlt. A mérkőzés elején mintha csak egy csapat lett volna a pályán, 12 perc után 41–17-re vezetett a Nets, és a második negyed derekán már 36 pontnál járt a különbség, mire megérkezett a meccsbe a Raptors. Noha a vendégek 37.8 másodperccel a vége előtt feljöttek 110-103-ra, valódi esélyük nem volt a fordításra, és csak azt tudták elérni, hogy a Nets kulcsembereinek sokat kelljen játszani. A prímet Kyrie Irving vitte 27 ponttal és 5-5 lepattanóval, illetve gólpasszal, messze ő vállalta a legtöbb dobást a maga 17 kísérletével, mellette viszont hatan is 7–11 dobás között vállaltak. Kiemelendő még Kevin Durant, aki 17–9–7-es estét hozott össze, de Joe Harris 5/7 triplája, illetve Nic Claxton 15 pontja, 9 lepattanója és 3 blokkja is dicsérendő. Külön öröm a Nets számára, hogy hosszú kihagyás után pályára léphetett T.J. Warren, a 29 éves kosaras közel két év kihagyás után játszott ismét az NBA-ben, 17 perc alatt 10 ponttal és 4 lepattanóval jelentkezett.

Megint nagy pofont kapott a Raptors. Egymást követő második meccsén történt meg a Raptorsszal, hogy 30 pont feletti hátrányba kerüljenek, legutóbb a Pelicans ellen is hasonló helyzetbe hozták magukat, és ahogyan azon a meccsen, úgy a Nets ellen sem volt számukra visszaút. Náluk az még a kisebb gond lenne, hogy nem dobtak jól, de ez úgy nem fér bele, hogy közben az ellenfelüket bőven 50 százalék fölött tartják, ismét ez történt. Dicsérendő, hogy nem adták fel ezt a meccset, de ennek az volt az ára, hogy három kulcsemberük is több mint 37 percet töltött a pályán, miközben back-to-back vár rájuk, bár a Magic ellen így is ők tűnnek az esélyesnek. Egyénileg Pascal Siakam (24 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) és O.G. Anunoby (21 pont, 6 lepattanó) sem hozott rossz számokat, illetve a padról 16 pontot tett be a közösbe Gary Trent Jr. is, de ezt ellensúlyozta, hogy Fred VanVleet és Scottie Barnes ismét sok hibával játszott, az irányító 4/14 dobását süllyesztette el, míg a wing 7 labdát is eladott.

A Nets legjobb dobói: Irving 27/6, Harris 17/15, Durant 17
A Raptors legjobb dobói: Siakam 24/3, Anunoby 21, Barnes 17/3

Cleveland Cavaliers–Orlando Magic 107–96

Nem hibázott a Cleveland. Kötelező volt nyerni a hazaiak számára és nem is rontotta el a feladatot J.B. Bickerstaff legénysége, összességében kicsit takaréklángon égve is magabiztosan hozta, amit kellett. A vendéglátók az első félidő végén hét ponttal vezettek, a harmadik negyedben pedig bevitték a döntő ütést, amikor 18 egységnyire növelték a különbséget, de volt az már kereken húsz is, mielőtt a záró etapban jelentősen kozmetikázott ezen az Orlando. A vendégek érdemi veszélyt nem tudtak jelenteni, csak a legvégén néztek be tíz pont alá, hiába Paolo Banchero 22 pontos estéje – a Cavsnél Donovan Mitchell lógott ki felfelé (34 pont, 7/11 tripla), de Evan Mobley is remekelt (19 pont, 13 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk, 9/10 mezőnyből) és Darius Garland is eljutott 18 pontig, valamint 6 gólpasszig. Szűk 50%-kal dobtak, közel 40%-kal tripláztak, nem hibáztak büntetőt, nem szakadtak meg, de hozták a győzelmet, nem forgott veszélyben a sikerük. Így a Magic sorozatban hetedszer is vereséget szenvedett, a Cavs pedig már 10–1-re áll saját csarnokában - most megy New Yorkba, aztán fogadja a Lakers–Kings–OKC triót.

A Cavaliers legjobb dobói: Mitchell 34/21, Mobley 19/3, Garland 18/6
A Magic legjobb dobói: Banchero 22, Anthony 19/9, F. Wagner 16/6, M. Wagner 16/3

Milwaukee Bucks–Los Angeles Lakers 129–133

Nagy győzelem a Davis mögé felsorakozó Lakerstől. 2–6-os idegenbeli mérleggel érkezett meg az otthon 11–2-vel álló Milwaukee-hoz Darvin Ham alakulata, amely ezúttal felülmúlta a várakozásokat. A Los Angeles végig partiban volt, az első két negyedet meg is nyerte, vezetett már 14 ponttal is, a nagyszünetben pedig nyolc egység volt az előnye, a mérkőzés nagyobb részében előrébb tudott járni, mint a Bucks. A siker alapját Anthony Davis adta meg, aki 44 pontos szezoncsúcsot termelt, hiába fogta Janisz Adetokunbo és Brook Lopez, a liga legjobb védekezését is ízekre szedte – 18/27 dobása a gyűrűben landolt, leszedett 10 lepattanót, kiosztott 4 gólpasszt és 3 blokkot, abszolút MVP-formát mutatott. Mellette LeBron James is tarthatatlannak bizonyult (28 pont, 8 lepattanó, 11 gólpassz, 0 eladott labda) és Russell Westbrook is remekül szállt be a padról (15 pont, 7 lepattanó, 11 gólpassz, 0 eladott labda) - a kiegészítők közül Brown Jr., Reaves és Walker IV is hozzátett, az egész csapat felsorakozott Davis mögé. Az 54%-os mezőnymutatót és a 42%-os triplázást 32 gólpasszal és összesen 4 eladott labdával spékelték meg, a negyedik negyedben pedig találtak megoldást a győzelem kiharcolására is: 125–125 után James süllyesztett el egy nagy triplát, majd Davis dobott kosarat betörésből, végül egy labdaszerzés után is utóbbi zsákolhatott, és bár Westbrook két clutch büntetőt is kihagyott közte háromnál, de a Milwaukee részéről Allen és Holiday is elhibázta az egyenlítőnek szánt triplát. Összességében ez az a teljesítmény, amiben bíznak a Lakersnél, a szupersztárjaik képesek szétszedni még a liga legjobb védelmét akár idegenben is, csak eddig nem nagyon láttunk tőlük ilyet – még mindig csak 9–12-re állnak, de az utóbbi hetekben egyértelműen elindultak a jó irányba.

Adetokunbo 40-et dobott, Middleton visszatért, mégis kikapott a Bucks. Úgy szenvedett vereséget a Milwaukee, hogy a tavalyi playoff óta először számolhatott Khris Middletonnal, aki debütálásként 27 percet játszott, ez idő alatt pedig 17 pontot és 7 gólpasszt jegyzett 3/4 triplával, egyáltalán nem tűnt rozsdásnak. Nem tűnt annak Adetokunbo sem, aki támadásban egyértelműen pusztító üzemmódba kapcsolt: 16/23-at dobott mezőnyből, 8/11-et a büntetővonalról és végül kereken 40 pontig jutott 7 lepattanó és 5 gólpassz társaságában. Extrát játszott még Jrue Holiday (28 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz, 6/12 tripla), de jól mozgott még Lopez és Bobby Portis is, ők is 53%-kal céloztak mezőnyből, de védekezésben képtelenek voltak lelassítani a Lakers vezéreit, márpedig az ő legfőbb erényük eddig ez volt – a festékben elszenvedett 70-54-es vereség is szokatlan, a végjátékban pedig egy-két jó megoldáson múlt a győzelmük. Mike Budenholzer nem volt különösebben elégedetlen az utolsó, kihagyott dobásokkal sem, Giannis viszont azt mondta, hogy a festékben nem voltak önmaguk, túl könnyű volt ellenük játszani Davisnek és Jamesnek – ma Charlotte-ba mennek, ott kötelező lesz javítaniuk.

A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 40, Holiday 28/18, Middleton 17/9
A Lakers legjobb dobói: Davis 44/6, James 28/9, Westbrook 15

Memphis Grizzlies–Philadelphia 76ers 117–109

Kimozogta a Memphis. Jobb volt ellenfelénél a Desmond Bane-t továbbra is nélkülöző Grizzlies, a hazai alakulat tíz ponttal vezetett a nagyszünetben, 16-tal a harmadik negyed végén és 18-cal a negyedik felvonásban, de a Phillyben maradt még egy futás, és a végén 111-106-ig zárkózott fel. 102-84 után lelassult a Memphis, a Sixersnél beesett egy-két fontos tripla, fordult a kocka és szoros lett a hajrá, de hat pontnál közelebb mégsem jutott a Philly, előbb Steven Adams blokkolta Shake Milton dobását, majd 25 másodpercnél Jaren Jackson Jr. osztott ki egy óriási sapkát Joel Embiidnek, ez zárta le a küzdelmet, innentől nem volt miért izgulni. A hazaiaknál Jackson Jr. egyébként is villogott (22 pont, 9 lepattanó, 4 blokk), Steven Adams is nagyot harcolt (9 pont, 16 lepattanó, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés, 3 blokk), ez a magasember-páros pedig megadta az alapot - Ja Moranttől a 10/28-as mezőnymutató is belefért, ahogy az is, hogy Dillon Brooks se dobjon jól. A harmatosabb dobóformát 19 támadópattanóval, a festékben aratott 60-46-os és leindításból összehozott 24-9-es győzelemmel ellensúlyozták, összességében fizikálisabbnak, erőszakosabbnak bizonyultak ellenfelüknél, ami mindig nagy pozitívum - ez pedig most győzelmet ért, most mennek Detroitba, aztán egy ötös hazai széria következik számukra.

Hiába Embiid sok kosara. A James Hardent és Tyrese Maxey-t továbbra is nélkülöző Sixersnél ezúttal is extra kellett Joel Embiidtől, a center pedig tette is, amit tudott: 13/26-ot dobott mezőnyből, 8/9-et a büntetővonalról és végül 35 ponttal, 11 lepattanóval, 8 gólpasszal és 3 blokkal elöl-hátul klasszisteljesítményt nyújtott. Mellé igyekezett felnőni Tobias Harris (5/6 tripla), míg a Milton–Melton hátvédpár 30 pontot és 9 gólpasszt tett hozzá, de az első negyed után mindez már kevésnek bizonyult - ott még vezettek hét ponttal is, de aztán elnyomta őket a Grizzlies fizikalitása. Meglepődni persze nem kell ezeken a vereségeken úgy, hogy a két kezdő hátvédjük hiányzik, most sem voltak rosszak, csak éppen nem elég jók, viszont hétfőn elvileg Harden már visszatérhet, a houstoni meccs után pedig zsinórban hét hazai találkozójuk következik, ott összeszedhetik magukat.

A Grizzlies legjobb dobói:
Morant 28/6, Jackson Jr. 22/6, Brooks 17/3
A 76ers legjobb dobói: Embiid 35/3, Harris 21/15, Milton 17/3

San Antonio Spurs–New Orleans Pelicans 99–117

A második félidőre felpörgött a Pelicans. Toronymagas favoritként érkezett meg erre a mérkőzésre a New Orleans, de az első félidőben még kicsit „langyosnak” tűnt a produkció – a nagyszünetben három ponttal vezetett is a Spurs, lassú, körülményes, pontatlan volt a vendégek játéka. A szünet alatt viszont összekapta magát a társaság és a második félidőre már úgy jött ki, ahogy kell: a harmadik negyedet már 13 ponttal nyerték meg a vendégek, a félidőt pedig összességében 68-47-re sikerült behúzni, így a mérkőzés végeredménye sem lehetett kérdéses. A fordulást követő sebességváltás elsősorban Zion Williamsonnak köszönhető, aki 15 pontot dobott a változást hozó harmadik negyedben, összességében pedig kereken 30-cal zárta az estét 15 lepattanó és 8 gólpassz mellett úgy, hogy 9/14-et dobott mezőnyből és 12/13-at a vonalról – ahogy az utóbbi meccseken senki, úgy most a SAS sem tudta őt megállítani. Jó volt még a 21 pontos, 11 lepattanós Jonas Valanciunas és az 5/12 triplás Trey Murphy III is, illetve további pozitívum, hogy visszatért CJ McCollum, aki a koronavírus után még nem találta magát: 32 perc alatt 5 pontot dobott, nem ültek a dobásai, nem volt meg a ritmusa. Ezzel együtt tízből nyolcadszor is nyert a Pels és holtversenyes második Nyugaton, míg a Spurs zsinórban tizedik vereségét könyvelhette el: a texasiaknál Richardson, Sochan, McDermott és Pöltl mellett Gregg Popovich sem végezhette a munkáját egy kisebb orvosi kezelés miatt, de ahhoz sehogy sem férhet kétség, hogy jelenleg ők az NBA legrosszabb csapata.

A Spurs legjobb dobói: Vassell 25/15, Johnson 15/3, Bassey 11
A Pelicans legjobb dobói: Williamson 30, Valanciunas 21/3, Murphy III 17/15

Phoenix Suns–Houston Rockets 121–122

Ott maradt Booker és a Suns kezében. A papírformának megfelelően kezdődött a mérkőzés, a nyugati listavezető Suns 11 ponttal nyerte az első negyedet és vezettt már 16 egységgel is, miközben Devin Bookerre nem volt ellenszer, de a Bridges–Payne páros is remekül tette a dolgát. Valahol azonban megtört ez a lendület, a játéknapot még sereghajtójént kezdő Rockets tüzérei feljebb kapcsoltak és Jalen Green vezetésével összehozták a meglepetést: mínusz tízről kezdték az utolsó negyedet, de sikerült fordítaniuk. Öt perccel a vége előtt már ők vezettek, majd a meglehetősen hektikusra sikerülő végjátékban előbb Eric Gordon dobott triplát, majd Kevin Porter Jr. három büntetőt, így másfél perccel az órán 121–115-ös előnyt menedzselhettek. Ez nem igazán sikerült, a Suns két triplával egyenlített, majd Jalen Green csak egy büntetőt dobott be a kettőből, így 122–121-ről támadhatott a győzelemért a Phoenix. Az az utolsó labdabirtoklás viszont feltette a pontot az i-re: Booker előbb kiadta a kezéből a labdát, de Payne kihagyta a triplát, majd a megszerzett támadópattanóból Booker maga is kihagyott egy dobást, de ismét visszaszedték, amit Bridges nem tudott feltenni, de újfent hozzájuk került vissza, ám Booker a dudaszó pillanatában elhajított labdája megint kimaradt - négyszer nyerhették volna meg, egyszer sem sikerült, így óriási meglepetésre a Houstoné lett a győzelem.

Hiába Booker újabb remeklése. Hétfőn 44, szerdán 51 pontot dobott Devin Booker, most 41-gyel folytatta elképesztő sorozatát: 15/25-tel zárt mezőnyből, 4/6-tal távolról, 7/10-zel a vonalról, a 8 gólpassz már csak ráadás. Az ő újabb extrája azonban végül mégsem lett elég, hiába Mikal Bridges (22 pont, 8 lepattanó) és Cam Payne (20 pont, 12 gólpassz, 4 labdaszerzés) jó estéje, ugyanis Deandre Ayton és a kispad sem sokat tett hozzá, a védekezésük pedig eléggé szétesett a gyors, agresszív Houstonnal szemben. A vendégeknél Jalen Green 30 ponttal zárt, összességében hatan dobtak náluk kétszámjegyűt, és bár több volt az egyénieskedés, de ebből végül jól jöttek ki - a negyedik negyedben nagyot mentek elöl-hátul, fontos pillanatokban tudtak betalálni vagy éppen jót védekezni, a legutolsó támadásnál pedig szerencséjük is volt a Suns sorozatos hibáival. Nem mondhatjuk, hogy érdemtelen lenne a győzelmük, alaposan megharcoltak érte, a kissé ellaposodó Phoenix pedig kínos vereségbe szaladt bele zsinórban hat győzelem után - a Rockets bravúrját jól jelzi, hogy a Suns még csak másodszor kapott ki otthon ebben a szezonban.

A Suns legjobb dobói: Booker 41/12, Bridges 22/9, Payne 20/12
A Rockets legjobb dobói: Green 30/6, Smith 17/9, Porter Jr. 15/3

Utah Jazz–Indiana Pacers 139–119

Újra irányba állt a Jazz. Legutóbb egy hosszabb vereségsorozatot tudott megtörni a Utah, most pedig újra korábbi önmagát idézve játszott: lehengerlő támadóprodukciót tett le az asztalra, és gyakorlatilag kérdés nélkül dobta szét ellenfelét. A hazaiak 11 ponttal nyerték az első negyedet, 75–59-re vezettek a nagyszünetben, a harmadik játékrészben pedig tovább tudták növelni a különbséget, ami volt már 26 egység is – védekezésben nem szakadtak meg, de így sem adtak reális esélyeket a Pacersnek. Egyénileg nem tudunk óriási extrákat kiemelni, Lauri Markkanen (24 pont, 13 lepattanó, 5/9 tripla) megint jól mozgott, de most csapatként voltak ismét olyan gördülékenyek, mint a szezon elején, olyanok kerültek elő, mint Walker Kessler (20 pont, 11 lepattanó, 7/7 mezőnyből), összességében pedig 55%-os mezőnymutatót és 44%-os triplázást tudtak összehozni. Ezúttal a 26 (!) eladott labda is belefért, annyira nem tudtak védekezni a csapatok, és olyan jól dobott a Jazz, hogy így sem forgott veszélyben a siker, ez most ismét egy olyan este volt, amikor megállíthatatlannak bizonyult a gépezet - nagyon kellett nekik ez a győzelem, így ismét ott vannak a nyugati top hatban és készülhetnek a Portland elleni mérkőzésre.

Fárad a Pacers. A nyugati túra negyedik állomását teljesítette az Indiana, és ezzel a vereséggel úgy áll 1-3-ra, hogy az egy győzelem a Lakers ellen, a semmiből összehozott dudaszós siker volt, ráadásul a Kings elleni 137 pont után ezúttal sikerült 139-et kapni. A széteső védekezést tetézi, hogy Tyrese Haliburton ismét gyengén játszott, 4 gólpassz társult az 5/16-os mezőnymutatójához, Buddy Hield megállt két kosárnál, Bennedict Mathurin pedig 3/10-et dobott mezőnyből, így nem lehetett reális esélyük a győzelemre. A mérkőzés színvonala nem verdeste a plafont, és ezért elsősorban ők okolhatók, márpedig össze kell kapniuk magukat, mert a túrából hátra van még Portland, San Francisco és Minnesota - rendezniük kell a védekezésüket, ha nem akarnak elsüllyedni.

A Jazz legjobb dobói: Markkanen 24/15, Kessler 20, Clarkson 19/3
A Pacers legjobb dobói: Turner 18/6, Smith 14/3, Haliburton 14/9

Golden State Warriors–Chicago Bulls 119–111

Kellettek a clutch megoldások a Warriorsnak. Sokáig kontrollálta ezt a találkozót a GSW, az első negyedben a padról érkező Jordan Poole vadult meg és dobott 14 pontot, valamint 4 triplát, a másodikban a védekezésük lépett szintet, így a nagyszünetben 11 egységgel vezettek, de volt az 19 is a harmadik játékrészben. A negyedikben azonban rohamozott a Chicago, és a végén rezgett a léc: bő hat percnél 105–101-ig zárkózott a Bulls és bár ott Klay Thompson bevert egy fontos triplát, de innentől végig kapaszkodtak a vendégek. A hajrában olyan jelenetekre is szüksége volt a bajnoknak, mint például Steph Curry blokkja, majd 110-109-nél jött a győztes játék: Zach LaVine nagy triplája után azonnal elsüllyesztett egy clutch hármast Draymond Green is, Steve Kerr vezetőedző ezt emelte ki meccsdöntő megmozdulásként. A következő két védekezésükből két blokk született, Thompson bedobott két büntetőt és egy tempót, így eldőlt a küzdelem, az utolsó percben már nem volt esélye a Chicagónak. Thompson 26 ponttal, 5 lepattanóval és 6 gólpasszal villogott, Poole 30 ponttal és 7/13 triplával szállt be, Curry 4/8 triplát, 11 lepattanót és 6 gólpasszt jegyzett a faultgondjaival együtt, Greennek pedig egy lepattanó hiányzott a tripla-duplához – összességében jó formában vannak, jönnek felfelé a tabellán.

Sem Nyugaton, sem a GSW ellen nem megy. A Bulls 2017 óta képtelen akárhol is legyőzni a Warriorst, nyugati csapatok ellen pedig már csak 1–7-re áll ebben a szezonban, egyszerűen nem tud nyerni ilyen helyzetben Billy Donovan alakulata. Ezúttal DeMar DeRozan gyengébb napja (4/15 mezőnyből) sem segített, Zach LaVine faultgondokkal bajlódott, és bár 27-6-ra nyertek az eladott labdákból szerzett pontok terén (20–12 volt a labdavesztések aránya), 21–10-re leindításból és 54–34-re a festékből, ez sem ért győzelmet – 11-gyel több triplát kaptak, mint amennyit dobtak, végig csak üldözték ellenfelüket. A nyugati túrájukból viszont van még egy meccs, a hatodik állomás Sacramento lesz, ahol szintén nem ők számítanak majd esélyesnek...

A Warriors legjobb dobói: Poole 30/21, Thompson 26/9, Curry 19/12
A Bulls legjobb dobói:
Vucsevics 23/6, LaVine 21/9, DeRozan 16 Charlotte Hornets–Washington Wizards 117–116

Vucsevics 23/6, LaVine 21/9, DeRozan 16

NBA
ALAPSZAKASZ

Charlotte Hornets–Washington Wizards 117–116
Atlanta Hawks–Denver Nuggets 117–109
Boston Celtics–Miami Heat 116–120 – hosszabbítás után
Brooklyn Nets–Toronto Raptors 114–105
Cleveland Cavaliers–Orlando Magic 107–96
Milwaukee Bucks–Los Angeles Lakers 129–133
Memphis Grizzlies–Philadelphia 76ers 117–109
San Antonio Spurs–New Orleans Pelicans 99–117
Phoenix Suns–Houston Rockets 121–122
Utah Jazz–Indiana Pacers 139–119
Golden State Warriors–Chicago Bulls 119–111

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik