Borzasztó Bucks-blama Brooklynban, a Sunsé az első a Nuggets ellen

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2021.06.08. 09:07
null
Kevin Durant (balra) 32 ponttal vitte előrébb a Brooklyn ügyét a második meccsen (Fotó: Getty Images)
39 pontos Nets-sikert hozott a kiemelt keleti párharc második meccse, Nyugaton pedig az utolsó másfél negyed remeklésével őrizte meg pályaelőnyét a Phoenix.

 


Brooklyn Nets–Milwaukee Bucks 125–86

Valószínűtlen kiütés. Az első mérkőzés után nem nagyon számíthattunk arra, hogy itt eltapossa, földbe döngöli ellenfelét a Brooklyn, amelynél James Harden és Jeff Green továbbra sem léphetett pályára – erre a meccsre Steve Nash Bruce Brownt tette be a kezdőbe és az első pár perc után elöl-hátul kategóriákkal jobbnak bizonyultak ellenfelüknél. Utoljára 13–10-nél tűnt szorosnak a helyzet, onnantól viszont egy 23–9-es (!) futást raktak össze a hazaiak, akik kiegyensúlyozott csapatjátékkal, nagyon magas sebességi fokozatban száguldoztak – már az első negyed végén 17 pont volt közte, a másodikban villámgyorsan elkerülte a különbség a húsz egységet és még a nagyszünet előtt 27-re növelte előnyét a Nets. Szorosabb pedig később sem lett a helyzet, sőt, odáig nyílt az olló, hogy 49 ponttal vezetett a Brooklyn, teljességgel megmagyarázhatatlan volt, hogy miért lett ekkora a szakadék a felek között, de ezen az estén nem voltak egy súlycsoportban, esetleg egy sportágban sem. A Nets a remek támadójátéka (52%-os mezőnymutató, 50%-kal bevert 21 tripla) mellett ezúttal védekezésben is dominált, úgy szedte le a Bucks-játékosokat, ahogy az meg van írva – így végül a múltkori 40-45 perc helyett csak 33-34-et játszottak a húzóemberek, ahhoz képest lehetett kicsit pihenni. Kevin Durant (32 pont, 6 gólpassz, 12/18 mezőnyből) és Kyrie Irving (22 pont, 6 gólpassz, 4/8 tripla) körül az aktív rotáció minden tagja remekül játszott, úgyhogy kiütéssel kerültek 2–0-s előnybe a párharcban és nyugodtan utazhatnak át Milwaukee-ba, hiszen megvédték a pályaelőnyt.

Padlón a Bucks. Az első meccsen alapvetően működött a Milwaukee terve, csak nagyon rosszul céloztak a vendégek, ezúttal viszont úgy maradt meg a gyenge dobóforma, hogy közben a játékuk is atomjaira hullott. Jannisz Adetokunbo sem tudott mit tenni (18 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz, 2/7 büntető), Khris Middleton megint egészen vállalhatatlanul játszott, csak eldőlt állásnál kozmetikázott a statisztikáján (ami így is gyenge lett) és most a Holiday-Lopez páros is csak árnyéka volt önmagának – ezúttal sem védekezésben, sem támadásban nem ütötték meg a minimumszintet, ismét 30% alatt tripláztak és akkora pofont kaptak, hogy abból nem lesz könnyű felállni. A lassú és bizonytalan egyéni védekezésük, valamint a teljességgel tanácstalan támadójátékuk után Mike Budenholzer vezetőedző csak annyit mondott, hogy szerinte „nem játszottak igazán jól, javulniuk kell” – nos igen, egy ilyen vereség után valóban…

A Nets legjobb dobói: Durant 32/12, Irving 22/12, Harris 13/9, Brown 13/3
A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 18, Middleton 17/9, Holiday 13/3

A párharc állása: 2–0 a Nets javára.

 

Phoenix Suns–Denver Nuggets 122–105

A harmadik negyedben váltott sebességet a Suns. Két és fél negyeden keresztül szoros volt a párharc első meccse, sőt, inkább a Nuggets vezetett pár ponttal, olyannyira, hogy a harmadik negyedet sikerült egy 12–3-mal kezdenie és tízpontos előnyt kiépítenie a vendégcsapatnak. Aztán a játékrész derekán feljebb kapcsolt a Suns és romba döntötte a denveri reményeket: 63–72-ről 88–79-et csináltak a hazaiak, ez a 25–7-es futás pedig gyakorlatilag eldöntötte a küzdelmet – hét és fél perc alatt kaptak egy Porter-triplát, egy Gordon-kettest, meg egy Jokics-támadópattanót, közben pedig ők Chris Paul irányításával, kiegyensúlyozott játékkal szétszedték ellenfelüket. Ez a lendület és ez az előny már kitartott a végéig, a záró etap elején Paul sorozatban dobott tíz pontjával stabilizálták a különbséget és onnantól nem lehetett kérdés, volt közte húsz is, összességében az utolsó másfél negyedben dominálva hozták az első találkozót. Egyénileg Paul (21 pont, 11 gólpassz) mellett Deandre Ayton (20 pont, 10 lepattanó), Devin Booker (21 pont, 8 gólpassz) és a magára találó Mikal Bridges (23 pont, 4/8 tripla, 5 gólpassz) is remekelt, az 54%-os mezőnymutató pedig elégnek bizonyult a győzelemhez, úgyhogy ők indították jobban a sorozatot.

Elfogyott a Denver. Ahogy az előző bekezdésben is írtuk, két és fél negyeden keresztül rendben volt a Nuggets, támadásban jól járatták a labdát, a kiegészítők jól dobálták be a helyzeteiket, jobban lepattanóztak és védekezésben is kellően kemények voltak a gyűrű körül ahhoz, hogy vezessenek – aztán ahogy a Suns felpörgött, már nem tudták tartani a lépést és összességében egyértelmű vereséget szenvedtek. Nikola Jokics (22 pont 23 dobásból, 9 lepattanó, 3 gólpassz, 3 blokk) is felemás meccset játszott, nem tudott a megszokott módon parádézni, mellette pedig igazán a Porter-Gordon-Campazzo trióban volt még kakaó, de a végére ők is elfáradtak. Nagy baj persze nincs, az első meccset idegenben el lehet veszíteni, Michael Malone vezetőedző pedig azt mondta, hogy jóval keményebbnek, fizikálisabbnak kell lenniük, ha a másodikat meg akarják nyerni – csináltak jó dolgokat, de 48 percig nem bírták az iramot, főleg védekezésben, ezen kell változtatniuk legközelebbre.

A Suns legjobb dobói: Bridges 23/12, Paul 21/6, Booker 21/3
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 22/6, Gordon 18, Porter Jr. 15/9

A párharc állása: 1–0 a Suns javára.

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Brooklyn Nets–Milwaukee Bucks 125–86
(36–19, 29–22, 30–24, 30–21)
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2–0 a Brooklyn javára

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Phoenix Suns–Denver Nuggets 122–105 (28–28, 29–30, 31–21, 34–26)
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1–0 a Phoenix javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik