Booker dudaszóra verte a Clipperst, lenyomta a Houstont a Blazers

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2020.08.05. 09:11
null
Devin Booker dudaszós kosara győzelmet ért a Sunsnak (Fotó: Getty Images)
A Nets elkapta a tartalékoló Milwaukee-t, a Miami Jimmy Butler nélkül is megnyerte a Boston elleni rangadót – TJ Warren nem lassít, Luka Doncic hosszabbításban vitte sikerre a Dallast. Ez történt a legutóbbi játéknapon.

 

Milwaukee Bucks–Brooklyn Nets 116–119

Hatalmas meglepetés – vagy mégsem. 1993 óta nem volt a ligában akkora „upset”, mint ez a mérkőzés, hiszen a Bucks 19 pontos favoritnak számított a találkozó előtt, mégis vereséget szenvedett – a fogadóirodák sem számítottak rá, hogy Mike Budenholzer mennyire edzőmeccsként fogja fel ezt az estét. A kezdők ugyanis mindössze 16-20 percet játszottak, a második félidőben nem kerültek pályára, Brook Lopez pedig teljes pihenőt kapott erre a meccsre, ő ezt most kiülhette – jó hír viszont számukra, hogy Eric Bledsoe visszatért, 18 perc alatt 8 pontot és 4 gólpasszt tett hozzá. Említsük meg, hogy amúgy sem játszottak jól, 40 pontot kaptak az első negyedben, majd szoros utolsó játékrészt vívtak, ahol a hajrában egy kosárral alulmaradtak – Budenholzert viszont ez nem érdekelte, annyit mondott, hogy a következő meccsükre már ismét „normálisabb” rotációval állnak ki és folytatják a felkészülést a playoffra.

A Nets köszönte szépen. A már alapvetően is erősen tartalékos Brooklyn élt a Bucks által felajánlott lehetőséggel és megnyerte a találkozót, pedig legjobbja és egyetlen komolyabb pontszerző/kreáló embere, Caris LeVert sérülés miatt szintén kihagyta az összecsapást. Ennek ellenére sikerült 40 pontot dobniuk egy negyed alatt, a nagyszünetig bevertek 14 triplát és végül 21-gyel zártak kintről – Luwawu-Cabarrot 26 pontja és 5/7 triplája mindenképpen kiemelendő, de végül hatan is elérték náluk a tízpontos határt. A végjátékban sem remegtek meg, Cabarrot két clutch hármast is elsüllyesztett, majd az utolsó percbe lépve Tyler Johnson talált be, végül hét másodperccel az órán Garrett Temple állította be a végeredményt. Ezzel újra megelőzték a tabellán a Magicet és felléptek a keleti hetedik helyre.

A Bucks legjobb dobói:Antetokounmpo 16/6, Korver 13/9, Ilyasova 11/6, Mason 11, DiVincenzo 11/3
A Nets legjobb dobói:Luwawu-Cabarrot 26/15, Temple 19/15, T. Johnson 11/3, Anderson 11/9

Sacramento Kings–Dallas Mavericks 110–114 – hosszabbítás után

Doncic újabb mérföldköve. Luka Doncic volt a mérkőzés legnagyobb sztárja, a Dallas fiatal vezére ugyanis 34 pontot szerzett 50%-os mezőnymutatóval, karriercsúcsot jelentő 20 lepattanót szedett le és 12 gólpasszt is kioszott – a tripla-dupla még hagyján, de a 30-20-10-re ilyen fiatalon még senki sem volt képes az NBA történetében, Oscar Robertson rekordját adta át a múltnak. Viszont csapatának szüksége is volt az ő extrájára, mert Kristaps Porzingisnek most nem ment a dobás (6/18 mezőnyből, 0/7 tripla), csapatszinten 22%-kal tripláztak és csak 37%-kal céloztak mezőnyből, úgyhogy végig eléggé szenvedtek ezen az estén – a tíz ponttal elvesztett első negyed után igyekeztek a maguk javára dönteni. Ez végül hosszabbításban sikerült, a negyedik negyedben összesen 13 pontot engedélyeztek a Kingsnek, majd az utolsó bő másfél percben már egyik csapat sem tudott pontot szerezni, így jöhetett a túlóra, ahol a Mavsnek volt egy 10–0-s futása, ami elégnek bizonyult a sikerhez – megküzdöttek érte, de végre megvan az első győzelmük a buborékban. Doncic azért hozzátette, hogy azért büszke a győzelemre, mert rosszul játszottak, sőt, nagyon rosszul, de mégis nyerni tudtak...

Ez sem jött össze a Kingsnek. Matematikailag még nem úszott el a playoffba jutás a Sacramento számára, de a gyakorlatban nem volt már sok esélye rá a meccs előtt sem, viszont egy mostani győzelem azért még a víz felett tarthatta volna a társaságot, legalább átmenetileg – így viszont egyre mélyebbre süllyednek Luke Waltonék. Megvolt az esélyük, a meccs nagyobb részében vezettek, a rendes játékidő végén több lövésük is volt nyerni, a hosszabbítás elején is ők jártak előrébb, de egyszerűen a fontos helyzetekben lefagytak – Walton szerint kiélezett szituációban nem elég agresszívek, hanem felállnak és próbálják valahogy végigszenvedni a figurákat, túl merevek akkor, amikor el kellene dönteni a meccset. Tegyük hozzá, hogy a negyedik negyed utolsó két percére vált ki Richaun Holmes hat faulttal, az ő kiesését is megérezték – Walton pedig azért azt is hozzátette, hogy a Mavs valahogy minden meccsen eljut a büntetővonalra 50 alkalommal, ő nem látott még ilyet, főleg hogy ők 12 büntetőt dobhattak...

A Kings legjobb dobói:Fox 28/6, Hield 21/15, Bazemore 16/6
A Mavericks legjobb dobói:Doncic 34/6, Porzingis 22, Hardaway Jr. 22/9

Los Angeles Clippers–Phoenix Suns 115–117

Booker megnyerte, szenzációs a Suns. Két győzelem után most is nagyon tudatos, kontrollált, tervezett kosárlabdát játszott a Phoenix, amelyhez a jó egyéni teljesítmények is adottak voltak: Devin Booker extrát hozott (35 pont, 8 gólpassz, 6/9 tripla), de Ricky Rubio és Deandre Ayton is kitett magáért, sőt, a padról a Saric-Payne duó is rengeteget segített. Ennek megfelelően a mérkőzés jelentős részében a Suns járt előrébb, a második negyed hajrájától egyszer sem volt hátrányban, a Clippers futott az eredmény után – nem volt nagy különbség, de a Phoenix mindenre tudott válaszolni, így tartotta a fórját. A legvégén aztán 115–115-nél egyenlített a LAC, sőt, esélye volt nyerni, de Mikal Bridges labdát szerzett nyolc másodperccel az órán, majd jött Booker: ő kapta az utolsó támadást és két védővel (George és Leonard...) a nyakán, a dudaszó pillanatában, félfordulattal beverte a győztesnek bizonyuló dobást. A fiatal hátvéd már az azt megelőző játékoknál is villant többször, de ezzel megkoronázta teljesítményét, csapata pedig 3–0-ra áll a buborékban – a playoff még mindig elég távolinak tűnik, de az újraindítás egyik pozitív meglepetése eddig a Phoenix.

Beverley megsérült, Lou Williams visszatért. Lejárt a sztriptízbár miatt kapott büntetőkarantén Lou Williams számára, így ő is megkezdhette a buborékszezont, igaz, elsőre még nem vállalta túl magát - 21 perc alatt 7 pontot, 6 lepattanót és 6 gólpasszt jegyzett, a gyűrűre nem nézett rá olyan sokszor, mint szokott. Rossz hír is van viszont a Clippersnél, Pat Beverley ugyanis megsérült (vádli) és bár pontosan nem tudni, hogy mekkora a baj, mindenesetre Doc Rivers szerint az biztos, hogy rendkívül óvatosan fogják kezelni az ügyet, egyáltalán nem akarják erőltetni a játékost. Ami a konkrét meccset illeti: Kawhi Leonard most először tűnt úgy, mint aki „felébredt” és főleg a második félidőben már egyre inkább megállíthatatlannak látszott, végül el is jutott azért 27 pontig, de érdekes módon Ivica Zubac (25 perc, 18 pont, 12 lepattanó) volt a másik kulcsember – vele +18-ban volt a Clippers, Montrezl Harrell nélkül egyszerűen nem tudták őt pótolni, amikor leült. Maga a vereség annyit nem számít, bár a Denver még elveheti tőlük a nyugati második helyet, de Rivers már elmondta, hogy őt ez nem feltétlenül érdekli, az egészség és a jó forma számít a playoffra, ezen dolgoznak most is.

A Clippers legjobb dobói:Leonard 27/6, George 23/3, Zubac 18
A Suns legjobb dobói:Booker 35/18, Ayton 19/3, Rubio 18/9

Indiana Pacers–Orlando Magic 120–109

TJ Warrennel nem lehet bírni. Az 53 pontos, döbbenetes karriercsúcsa és a legutóbbi 34 pontos estéje után most sem adta igazán alább a Pacers újkeletű vezére, ugyanis most 32 egységet rámolt be 13/17 jó dobással, 4/5 triplával, valamint három labdaszerzéssel - megint foghatatlannak bizonyult, támadásban azt csinált, amit csak akart. Vezérletével pedig a back-to-backet játszó Pacers újabb győzelmet zsebelhetett be, így 3–0-ra áll a buborékban és jelezte, hogy bizony számolni kell vele – most már együtt játszott Brogdon és Oladipo, csapatszinten 55%-kal dobtak mezőnyből, szűk 40%-kal tripláztak és már az első negyedet 43–22-re nyerték meg, onnantól nem volt komoly kérdés. A vége ugyan szorosabb lett, de a Magicnek nem volt igazán esélye, Warren rögtön megdobta a Pacers első tíz pontját és a gárda egy 17–3-mal nyitott, majd végig dominált – a kiscsatár/erőcsatár 119 pontot szórt három meccs alatt, ezzel beállította Jermaine O'Neal klubrekordját. Egyébként az Indy részéről a 43 pontos első negyed és a 71 pontos első félidő is szezoncsúcs, egyelőre a Sabonis nélkül kitalált gyorsabb szerkezet abszolút működik – következőleg igazi csemegének ígérkezik a másik bombaformában lévő csapat, a Phoenix elleni találkozójuk...

Ez most nem ment. Nik Vucsevics, Aaron Gordon és Terrence Ross is elérte a húszpontos határt az Orlandónál, a csapat igazából mégsem tudta felvenni a kesztyűt, végig jelentős hátrányban játszott és nem tudott nyomást helyezni ellenfelére. Steve Clifford vezetőedző szerint eszetlen, értelmetlen meccset játszottak és mellesleg két szériájuk is megszakadt ezzel a vereséggel: még a leállás előtt egy hármas sikerszériában voltak, amit itt megfejeltek kettővel, így egy ötös győzelmi sorozatuk tört meg, ami idei leghosszabb ilyen jellegű szériájuk volt – emellett sorozatban ötször dobtak legalább 120 pontot, ezzel ennek is vége. A Nets visszaelőzte őket a tabellán, de azért a hátralévő meccseiken ezen még fordíthatnak – most viszont back-to-back találkoznak a Torontóval.

A Pacers legjobb dobói:Warren 32/12, Turner 21/12, Oladipo 13/3
A Magic legjobb dobói:Vucsevics 24/6, Gordon 20/6, Ross 20/9

Miami Heat–Boston Celtics 112–106

Butler nélkül, back-to-back nyert a Heat. Jimmy Butler kihagyta a back-to-back második felét a Miami oldalán, így Erik Spoelstra csapata legjobb játékosa nélkül, ráadásul fáradtabban állt ki a tabellán előtte álló Bostonnal szemben – így azért elég értékesnek tűnik ez a győzelem. Butler ide, fáradtság oda, abszolút magabiztosnak tűnt a gárda, amely egyetlen pillanatig sem volt hátrányban az este folyamán, viszont vezetett 16 ponttal is, köszönhetően a kiváló csapatjátéknak és a jó védekezésnek – a harmadik negyedben feljött egyszer a Boston, de arre egy 14–2-vel válaszoltak Adebayóék, majd a záró etapban is éppen elég kosarat szereztek ahhoz, hogy megmaradjon az előny. Az említett Adebayo (21 pont, 12 lepattanó) mellett Duncan Robinson (21 pont, 5/11 tripla) is elmondta, hogy bizonyítani akartak a Boston ellen, mert korábban oda-vissza kikaptak tőlük, úgyhogy nekik ez kicsit presztízsmeccs volt most – az egyetlen gondjuk, hogy a 20 pontos Goran Dragic bokasérülést szenvedett, egyelőre nem tudni, hogy ez mennyire komoly, de elvileg csak egy könnyebb esetről van szó.

Kicsit mellette volt a meccsnek a Celtics. A legutóbbi remek játék és dobóforma után most megint nem találta a ritmust a Boston, csak 30%-kal triplázott Brad Stevens alakulata és 12-vel kevesebb büntetőt harcolt ki ellenfelénél – ez utóbbival nem is voltak túlságosan elégedettek, de Stevens azt mondta, hogy a Miami hihetetlenül egyben volt és nagyon akarta a sikert. Hozzátette, hogy nekik a három meccs alapján védekezésben kell javulniuk, az még nem állt össze, de most más gondjaik is voltak – Marcus Smart váratlanul használhatatlannak bizonyult, kosár nélkül pontozódott ki, Jaylen Brown rendkívül pontatlanul dobott, nem tudták járatni a labdát és végül többször adták el, mint ahány gólpasszt osztottak szét. Többször is próbáltak rohamozni, voltak is jó időszakaik, de összességében ez a Heat meccse volt, ők pedig csak rohantak az eredmény után – most back-to-backet játszanak, ahol Stevens szerint Kemba Walker pihenőt fog kapni.

A Heat legjobb dobói:Robinson 21/15, Adebayo 21, Dragic 20/3
A Celtics legjobb dobói:Tatum 23/6, Brown 18, Hayward 15

Portland Trail Blazers–Houston Rockets 110–102

A vezérek extrája nélkül nehéz. Ebben az alacsony szerkezetben óriási hátránnyal indul a Rockets, most is elvesztette a lepattanózást 64–39-re és 44–28-ra kapott ki a festékben, ezt kellett volna ellensúlyozni máshol, a gyorsabb szerkezet előnyeit kihasználva - ehhez viszont elengedhetetlen lett volna James Harden és Russell Westbrook jó játéka. Ez azonban most elmaradt, Westbrook 15 pontnál állt meg, gyengén dobott mezőnyből és hét büntetőt is kihagyott, de ezúttal Harden sem hozta az extrát sem mezőnyből, sem távolról, sem a büntetővonalról – a 23 pont és 9 gólpassz önmagában nem rossz, de a Rockets győzelméhez egy ilyen Westbrookkal, Eric Gordon nélkül nagyon kevés. Ehhez képest egyébként nem is voltak esélytelenek, a végjáték szorosan alakult, de a döntő szituációkban a Portland fegyverei élesebbnek bizonyultak – Harden egyébként arra panaszkodott, hogy a faultgondjai miatt nem tudott elég agresszív lenni, illetve úgy érezte, hogy az üres dobásaik így is megvoltak a győzelemhez, csak éppen kihagyták őket. Mike D'Antoni annyit tett hozzá, hogy ebben a felállásban sokkal keményebben kellene védekezni, szerinte most leginkább az hiányzott.

Céltudatos Portland. Damian Lillard szerint tudják, hogy mit kell tenniük a playoffért, ezt tartják szem előtt és így állnak hozzá a meccsekhez – legutóbb a végét elrontották és kikaptak, most viszont ők bizonyultak jobbnak, így ismét ők a kilencedikek Nyugaton, alig másfél meccsel a Memphis mögött. Egy pontnál nagyobb hátrányban egyszer sem voltak, sőt, a mérkőzés nagy részében ők vezettek, de a végjátékban így is clutch megmozdulásokra volt szükségük: 103–102 után Lillard csak egy büntetőt dobott be, de kivédekezték, amit kellett, majd jött Carmelo Anthony és az utolsó percben bevágott egy nagyon fontos triplát. Ez volt a döntő ütés, innentől még kellett két jó védekezés és pár büntető, de az a dobás billentette el a meccset igazán a javukra, úgyhogy Anthonyt természetesen dicsérték is a többiek – egyébként 15 ponttal és 11 lepattanóval dupla-duplázott, mellette Jusuf Nurkic is nagyon élt (18 pont, 19 lepattanó, 3 gólpassz, 3 blokk), a Lillard-McCollum páros pedig 41 pontot, 16 lepattanót és 13 gólpasszt tett a közösbe. Egyelőre jól állnak és jól is néznek ki, most a Denverrel találkoznak, majd a Clippers és a Sixers következik, végül pedig a Dallas és a Brooklyn ellen biztosíthatják be maguknak a playint.

A Trail Blazers legjobb dobói:Lillard 21/9, McCollum 20/6, Nurkic 18
A Rockets legjobb dobói:Harden 23/9, Green 22/15, House Jr. 17/12

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik