Antetokunmpo szétdobta a Lakerst, a Bucks nyerte a csúcsrangadót

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.12.20. 08:43
null
Jannisz Antetokunmpo szétdobta a Lakerst (Fotó: Getty Images)
Giannis Antetokounmpo ezúttal kintről is életveszélyesnek bizonyult, a Milwaukee pedig végig magabiztosan vezetve nyerte meg a Lakers elleni kiemelt rangadót az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, ezzel immár egymaga vezeti a tabellát. A másik rangadó kiélezett küzdelmet hozott a Clippers és a Rockets között, amelyet végül a vendégek húztak be – a Jazz nagy nehezen győzött Atlantában, míg a Spurs remek második félidővel gyűrte le a Brooklynt.

 

Atlanta Hawks–Utah Jazz 106–111

A palánk alatt nyerte meg a Jazz. Összességében nem tudott dominálni az esélyesebbként, viszont Mike Conley nélkül érkező Jazz, az első félidőt négy ponttal elvesztette és még a záró etapot is hátrányból kezdte, de volt egy terület, ahol korlátlan úrnak bizonyult: a palánk alatt. A vendégek 53–40-re nyerték a lepattanózást és és 62–46-ra győztek a festékből, emellett pedig kétszer annyi büntetőt harcoltak ki, mint a Hawks: ezzel ellensúlyozni tudták a pocsék triplázásukat és a mérkőzés végére sikerült felőrölniük ellenfelüket. A negyedik negyed nagy részében még billegett a meccs, de aztán az utolsó négy percben a maga javára döntötte el a küzdelmet a Utah, 99–99 után Donovan Mitchell egymaga hat pontot szerzett, dobott még clutch kosarat Ingles és Gobert is, ez pedig elégnek bizonyult a sikerhez. Mitchell végül 30 pontal zárt (12/22 mezőnyből, 5 lepattanó, 5 gólpassz), de Gobert is kiemelendő (20 pont, 13 lepattanó, 3 blokk) annak ellenére, hogy kilenc büntetőt is kihagyott, rajtuk kívül pedig még Bogdanovic és Ingles is jól mozgott – megint azt írhatjuk róluk, hogy talán a vártnál nehezebben, de csak behúzták a győzelmet, amely így már sorozatban a negyedik volt számukra.

Nem akar összejönni. Most nem játszott rosszul az Atlanta, magukhoz képest kifejezetten jól védekeztek a hazaiak, támadásban pedig több fegyverük is volt, bár Trae Young (30 pont, 8 gólpassz, 9/28 mezőnyből) ismét rengeteg dobást elrontott - mellette viszont ezúttal 40 pontot termelt a Parker-Huerter duó és még Reddish is tíz egység fölé jutott. Sokáig vezettek is, majd belemehettek egy kiélezett végjátékba, de itt nem sikerült jó döntéseket hozniuk, Reddishnek volt két nagyon fájó eladott labdája, kaptak két blokkot, miközben védekezésben már nagyon kidomborodott, hogy a festékben nem tudtak mit kezdeni a Jazz-zel, úgyhogy újabb vereséget szenvedtek. Maga a teljesítményük ezúttal elfogadható volt, a probléma az, hogy ez náluk idén a jobbak közé tartozott és ez sem ért győzelmet...

A Hawks legjobb dobói:Young 30/9, Parker 23/3, Huerter 17/9
A Jazz legjobb dobói:Mitchell 30/3, Gobert 20, Bogdanovic 19/3

Milwaukee Bucks–Los Angeles Lakers 111–104

Egyoldalú meccs lett a rangadóból. A szezon eddigi két messze legjobb csapata találkozott ezen az összecsapáson, de az idegenbeli túra végén a Lakers nem tudta igazán felvenni a kesztyűt ellenfelével és bár a végeredmény viszonylag szoros meccset sejtet, de tulajdonképpen simán hozta a győzelmet a Milwaukee. Az első negyed végén kezdett meglépni a hazai alakulat, majd a másodikban valósággal szétlőtte a Los Angelest: 42 pontot rámoltak be Mike Budenholzer fiai és a nagyszünet előtt húsz egység körüli előnyt építettek fel. A harmadik negyed nagy részében maradt is a 15-20 pontos távolság, majd a játékrész végén azért felszívta magát a Lakers és visszajött 8-10-re, de ennél közelebb nem jutott, amikor kellett, mindig érkezett egy tripla a vendéglátók részéről, akik így tartották az előnyüket. A Bucks végül 41 százalékkal süllyesztett el 16 hármast, ebben pedig meglepetésre élen járt az újabb MVP-teljesítményt bemutató Giannis Antetokounmpo, aki karriercsúcsot jelentő 5/8 alkalommal csengetett be kintről, mindet középről és szinte mindet Anthony Davisről dobta – összességében 34 ponttal, 11/19 jó dobással, 11 lepattanóval és 7 gólpasszal zárt úgy, hogy faultgondjai miatt csak 32 percet játszott. Mellette villogott a padról 21 ponttal, rengeteg jó megmozdulással beszálló George Hill, 29 perc alatt 15 pontot szórt Khris Middleton, elöl-hátul remekelt Wesley Matthews, Brook Lopez pedig a tíz pontja mellett négy labdaszerzést és három blokkot tett a közösbe - egyértelműben jobb volt ellenfelénél a Milwaukee, úgyhogy a csúcsrangadó megnyerésével immár meccselőnnyel vezeti a ligát.

Egy oda. Egy keleti túra ötödik mérkőzésén, Kyle Kuzma nélkül (a túloldalon pedig Eric Bledsoe hiányzott, de ez a Lakers helyzetén nem változtat) lépett pályára ezen a találkozón a Los Angeles és kicsit érződött is a fáradtság a társaságon, nem most volt a legélesebb a szezon során. Anthony Davis (36 pont, 11/25 mezőnyből, 14/17 büntető, 10 lepattanó, 5 gólpassz, 3 blokk) és LeBron James (21 pont, 8/19 mezőnyből, 12 lepattanó, 11 gólpassz) is jó számokkal zárt, de a meccs egészét tekintve nem tudott dominálni, mellettük most nagyot játszott Danny Green (21 pont, 7/12 tripla) és 18 pontot szórt Kentavious Caldwell-Pope is, de a probléma az, hogy itt meg is állt a történet: a kispadról összesen négy (!) pont érkezett, a cserékkel a pályán tükörsimán alulmaradtak. Davis így 43, James pedig az öt faultja ellenére 37 percet játszott és bár közelebb zárkóztak a harmadik negyed végén, de a záró etapban nem tudták megcsinálni az igazi áttörést - az első félidőben a két szupersztár 6/20-at dobott mezőnyből és csapatszinten eladtak tíz labdát, az ott benyelt 20–7-es futás végül döntőnek bizonyult. A Lakers ennek ellenére simán vezeti Nyugatot, most pedig végre hazatérhet, ahol viszont újabb rangadó vár rá: vasárnap este a Denvert látja vendégül, míg a Bucks elleni számlát majd márciusban lesz lehetősége kiegyenlíteni.

A Bucks legjobb dobói:Antetokounmpo 34/15, Hill 21/9, Middleton 15/6
A Lakers legjobb dobói:Davis 36, James 21/9, Green 21/21

San Antonio Spurs–Brooklyn Nets 118–105

A második félidő a Spursé volt. A hazaiak nem nagyon találták a ritmust az első két negyedben, itt összesen kilenc labdát adtak el és csak 40 százalékkal dobtak, az volt a csoda, hogy csak hat ponttal voltak lemaradva, bár a hátrányuk egyébként rúgott már 14 egységre is. A fordulás után azonban feljavultak, a harmadik negyedben bedobtak 4/9 triplát, majd a játékrészt sikerült egy 12–0-s rohammal zárniuk, ezzel pedig a mérkőzés során először a vezetést is átvették és innentől már egyértelmű volt a helyzet: a lendületben lévő texasiak 35–24-re behúzták a záró etapot is és összességében tíz pont feletti győzelmet arattak. A stabil dupla-duplát szállító (20 pont, 10 lepattanó, 4 blokk) LaMarcus Aldridge mellett a főkolompos ezúttal Patty Mills volt, aki 27 pontjából 21-et, közte 5/8 hármast a második félidőben szerzett, mellettük pedig még négyen jutottak tíz pont fölé – egy félidő gyengélkedés, egy félidő remeklés, ez pedig újabb győzelmet jelentett a Spursnek, amely hatból negyedik sikerével egyre feljebb egerészi magát a tabellán.

Most Dinwiddie extrája sem volt elég. Mindent megtett csapatáért Spencer Dinwiddie, a vendégek vezére, 41 pontjával karriercsúcsot döntött és mindent magára vállalt, de annyira nem akadt társa, hogy egyszemélyes hadseregként nem bírta végig a teljes mérkőzést. Egy ideig elég volt az ő extrája, ám mivel rajta kívül csak Jarrett Allen jutott náluk tíz pont fölé, csapatszinten alig 42 százalékkal dobtak és főleg a triplázásuk volt értékelhetetlen (7/36, 19,4 százalék), ráadásul több eladott labdával zártak, mint gólpasszal, így törvényszerű volt, hogy a Spurs fel fogja őket őrölni – a hazaiak pedig ezt be is váltották a harmadik negyedtől kezdve. A Nets most egyáltalán nem játszott jól, de a tabellán elfoglalt helye abszolút nincs veszélyben, következőleg az Atlanta elleni hazai találkozót pedig kötelező lesz megnyernie.

A Spurs legjobb dobói:Mills 27/21, Aldridge 20, Murray 13/3, White 13/6
A Nets legjobb dobói:Dinwiddie 41/12, Allen 19, Temple 10/6

Los Angeles Clippers–Houston Rockets 117–122

Kiélezett rangadót nyert meg a Rockets. Végig hullámzott a találkozó, a második negyedben a Houston esett szét teljesen és került jelentősebb hátrányba, majd a harmadikban fordult a kocka és a vendégek nyertek 36–18-ra, ezzel átvették az irányítást – hogy aztán a záró etapra is ez a hullámzás legyen jellemző. Ennek elején már 12 ponttal is vezetett a Rockets, ám a Los Angeles válaszolt és alig három perc alatt a teljes hátrányát eltüntette, sőt, 104–103-nál visszavette a vezetést is, olyannyira, hogy négy és fél perccel a vége előtt hatpontos előnybe került. Itt sem volt azonban még vége, az utolsó ütés a Houstoné lett, 113–107 után két és fél perc alatt egy 15–0-t (!) repesztett Mike D'Antoni legénysége, ebből James Harden egymaga nyolc ponttal és egy gólpasszal vette ki a részét, míg Russell Westbrook egy 2 plusz 1-gyel, egy támadópattanóval és Patrick Beverley kiállíttatásával segített – az utolsó másfél perc már inkább a hibákról szólt, de a Rockets az itt kiharcolt előnyét már nem rontotta el, így óriási csatában rendkívül értékes idegenbeli győzelmet aratott. Harden egyébként most kevesebbet vállalt, viszont átvette a vezetést a gólpasszokat tekintve a Houston örökranglistáján (28 pont, 8/16 mezőnyből, 5/11 tripla, 10 gólpassz), ezúttal a „túlvállalást” inkább az ezer fokon égő, korábbi megzabolázhatatlan önmagát idézőWestbrook mutatta be (40 pont, 13/31 mezőnyből, 5 gólpassz, 8 eladott labda), de mellettük rendkívül fontos volt a Tucker-Capela-House trió játéka, míg a padról a Rivers-McLemore duó tett hozzá pluszt – lehet, hogy ingadozó a Rockets teljesítménye idén, de egy-egy ilyen rangadógyőzelem azért jelzi, hogy van bennük kakaó...

Egy jó félidő kevés volt. A nagyszünetig kontrollálta a mérkőzést a Clippers, a hazaiak Paul George (34 pont, 9 lepattanó, 6/12 tripla) és Kawhi Leonard (25 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz, 9/19 mezőnyből) vezetésével elhúztak, a második negyedben 41 pontot dobtak és kereken 15-tel vezettek két játékrészt követően. A fordulás után azonban egyrészt elveszett a ritmusuk támadásban, másrészt képtelenek voltak mit kezdeni Westbrook energiájával, aki egy 16–6-os futást gyakorlatilag egyedül (14-et dobott ebből) vezényelt le a Rockets javára és bár a negyedik negyedben még volt egy nagyobb rohamuk, de az utolsó percekre megint teljesen összeomlottak – hiába az MVP-kaliberű vezérek, ezt a végjátékot most elvesztették. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy itt már Lou Williams és Patrick Beverley sem állt rendelkezésre, előbbit a játékvezetővel való összeveszésért, utóbbit pedig a Westbrookkal történt kakaskodás miatt kapott második technikaiért állították ki (bár ki is pontozódott) – ennek ellenére így is tartják nyugati második helyüket, igazából semmi sem változott a tabellán.

A Clippers legjobb dobói:George 34/18, Leonard 25/6, Harrell 19
A Rockets legjobb dobói:Westbrook 40/6, Harden 28/15, Capela 16

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik