Amerikai futball: az egyetemi bajnokságban lesz edző Deion Sanders

MTI MTIMTI MTI
2020.09.21. 21:16
null
Első alkalommal lesz vezetőedző (Fotó: Getty Images)
Minden idők egyik legjobb amerikaifutballistája, Deion Sanders lesz a Jackson State Tigers egyetemi csapat vezetőedzője.

Az 53 éves szakember – akit Prime Time-nak, magyarul főműsoridőnek becéznek abból kifolyólag, hogy a legfontosabb pillanatokban is fantasztikusan tudott teljesíteni – egy beszélgetős műsorban jelentette be, hogy átveszi az együttes irányítását. Sandersnek ez lesz az első vezetőedzői állása. Hozzátette, több profi klub is megkereste különböző ajánlatokkal.

A cornerback poszt egyik legjobbja NFL-karrierje során a San Francisco 49ers és Dallas Cowboys csapatával is megnyerte a Super Bowlt, sportolói tehetségét pedig mindennél jobban mutatja, hogy kilenc évet játszott ezzel párhuzamosan a profi baseball-ligában (MLB) is, az Atlanta Braves tagjaként pedig játszott a nagydöntőben, azaz a World Seriesben is.

DEION SANDERS KARRIERJÉNEK LEGSZEBB MEGMOZDULÁSAI

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek