A Wizards simán verte a Chicagót, kikapott a Pistons

GOBODICS TAMÁS, TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)GOBODICS TAMÁS, TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2015.01.10. 09:34
null
Jimmy Butlerék (labdával) ezúttal nem bírtak a Washingtonnal (Fotó: Reuters)
John Wallék nem adtak esélyt Derrick Rose-éknak és felléptek a keleti második helyre az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) pénteki játéknapján. A Detroit sorozata az Atlanta ellen szakadt meg, Kobe Bryant nélkül nyert a Lakers, Kevin Durant vezérletével a Thunder, de a Sixers is győzni tudott a Brooklyn ellen. A Pelicans lenyomta a Memphist, az exszolnoki Justin Holiday pedig ismét jó meccset játszott a Cavaliers ellen. Íme a részletek!

 

Indiana Pacers–Boston Celtics 107–103 – hosszabbítás után

Csak túlórában dőlt el. Végig szoros meccset láthattunk, amikor valamelyik csapat meglépett volna, mindig jött egy nagy kosár a másik oldalról, amivel eltűnt a momentum és a különbség is. Már-már úgy tűnt, hogy megnyerte a Pacers, de négy mp-cel a vége előtt Bradley egy triplával hosszabbításra mentett. Itt is folytatódott az adok-kapok, de a hazaiak négy kulcsfontosságú büntetővel végül kicsikarták a győzelmet, Olynyk hármasa kimaradt a végén.

Ismét cserélt a Celtics. Kezdő kiscsatárukat, Jeff Greent küldik Memphisbe, Brandan Wrightot pedig Phoenixbe – ma már nélkülük lépett pályára az együttes. Nem is működött a támadójáték, Turner próbált szervezni, Bradley pedig dobálni, de 40 százalék alatt maradtak mezőnyből és a meccs nagy részében csak szenvedtek a Pacers védekezése ellen – igaz, a hazaiak sem dobtak jól, de Hibbert (19 pont, 11 pattanó, 5 blokk) vezérletével egy hajszállal jobbnak bizonyultak.

A Pacers legjobb dobói: Hibbert 19, Miles 17/12, Watson 15/6
A Celtics legjobb dobói: Bradley 23/9, Bass 17/3, Olynyk 13/3

Brooklyn Nets–Philadelphia 76ers 88–90

Noel zsákolása győzelmet ért. A Brooklyn 13 ponttal is vezetett a második félidőben, de még az utolsó negyednek is hétpontos fórral vágtak neki a hazaiak – az utolsó percekben aztán fordított a Sixers. 25 mp-cel a vége előtt Lopez egy nagy kosárral még egyenlített, aztán jött Carter-Williams, betört, majd leosztotta a gyűrű alatt álló Noelnek, aki bezsákolta – a maradék 3 mp alatt egy Lopez-hármast tudott „kitalálni" a Nets, így újabb vereséget szenvedtek el, sorozatban a negyediket.

A Netsnél hiányoztak a triplák. A hazaiaknál hiába dobott 18-at Lopez, hiába hozott 15 pontos, 15 pattanós dupla-duplát Plumlee, hiába játszott jól Jack, a külső dobások nem voltak meg, 3/16-tal zártak a vonalon túlról. Ezt ugyan pótolták büntetőkkel, de Covington (20 pont, 7 pattanó, 6 labdaszerzés) vezérletével veszélyesebb volt kintről a Philly (47 százalékkal tüzeltek innen) és bár sem Carter-Williamsnek, sem Wrotennek nem igazán ment a dobás, a megszokotthoz képest jóval hatékonyabban támadtak a vendégek.

A Nets legjobb dobói: Lopez 18, Plumlee 15, Jack 14
A 76ers legjobb dobói: Covington 20/9, Mbah a Moute 16/6, Noel 12, Wroten 12

Detroit Pistons–Atlanta Hawks 103–106

Nagyot hajrázott a Pistons. Három negyeden keresztül az történt a pályán, amit az Atlanta akart, Millsapék gyönyörűen járatták a labdát és szedték ízekre a hazaiak védekezését – félidőben 19-cel vezettek és 15 pontos fórral vághattak neki a záró etapnak. Itt azonban hozzászólt a Detroit is, Caldwell-Pope nagy kosaraival (16 pontot szórt az utolsó negyedben!) felzárkóztak, sőt, némi szerencsével az egyenlítésre is nyílt esélyük, de ezt már nem tudták kivitelezni .

Rengeteget dobott kintről a Detroit. 43 hármast emeltek rá a hazaiak, Caldwell-Pope egymaga 16-ot (!) – végül csak 30 százalékkal dobták, ami nem indokolta ezt az ágyúzást. Drummondot nagyon megfogta a Hawks, akiknél ismét hatan lépték túl a tíz pontot, a rendszerük tökéletesen működött. A második negyedben 6 triplát pörköltek be a vendégek, amivel húsz fölé növelték a különbséget és bár az utolsó negyedben nem tudták megállítani a Pistonst, egy kosárral így is nyertek – három meccsel vezetik Keletet, a Detroit sorozata pedig véget ért.

A Pistons legjobb dobói: Caldwell-Pope 20/12, Singler 16/9, Monroe 15, Tolliver 15/9
A Hawks legjobb dobói: Horford 19, Millsap 17/3, Teague 14

New Orleans Pelicans–Memphis Grizzlies 106–95

Sorjáztak az egyéni extrák hazai oldalon. Négy Pelicans-játékos is elérte a húsz pontot, bár Anthony Davisnek nehéz estéje volt Gasolék mellett, azért hozta magát (20 pont, 9 pattanó, 7/16 mezőnyből), Jrue Holiday pedig 23 egysége mellett 8 gólpasszt is kiosztott. Az igazi extra a padról jött, Ryan Anderson is berámolt húszat, Evans pedig innen beszállva is vezér volt (21 pont, 10 pattanó, 5 gólpassz). Gordonnal kiegészülve komoly tűzerőt vonultatott fel a hazai csapat, amit nem tudott egyszerre levédekezni a Memphis, így az első negyedtől kezdve tíz pont körüli hátrányban játszottak.

Randolph visszatért. Az erőcsatár kilenc találkozó után, némi meglepetésre lépett pályára, a Davis elleni védekezésben rögtön hasznos volt és azonnal 11 pontos (4/9 mezőnyből, 3 kapott blokk), 11 pattanós dupla duplát szállított. Gasol és Conley is 19-et szórt, de nem igazán volt erő ma a Memphisben egyik oldalon sem – talán éppen ennek orvoslására szerzik meg csere útján Jeff Greent a Bostontól.

A Pelicans legjobb dobói: Holiday 23/9, Evans 21, Davis 20, Anderson 20/12
A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 19, Conley 19/6, Randolph 11

Oklahoma City Thunder–Utah Jazz 99–94

Durant terepe a hajrá, Waitersnek is jutott szerep. A regnáló MVP 32 (14/21 mezőnyből) pontig jutott, ebből 21-et szórt a nagyszünet után – különösen a negyedik negyedben élt, ahol sorra dobta a kosarakat, nem tudtak vele mit kezdeni Haywardék. Másfél perccel a vége előtt aztán kiosztotta Waitersnek, aki elrontotta a hármast – 25 mp-cel a végső dudaszót megelőzően azonban újra odaadta új társának, a hátvéd pedig nem hibázott, nagyon fontos triplát emelt be, amivel megnyerték a mérkőzést.

Szinte végig vezetett a Jazz. Pár ponttal majdnem a teljes meccs alatt előrébb járt a vendégcsapat, a 27-et szóró Hayward (11/18 mezőnyből) mellett Favors (22 pont, 11 pattanó, 3 blokk) és Burke (20 pont, 5 pattanó, 5 gólpassz) is remekelt. Az utolsó másfél negyedben aztán már nem tudták megállítani Durantet, a 25 ponttal és 12 gólpasszal dupla duplázó Westbrook is hatékonyan játszott, a padról pedig Waiters hozta, amit kell – erősségeire építve „lebontotta" a Utah ellenállását a Thunder.

A Thunder legjobb dobói: Durant 32/6, Westbrook 25/3, Waiters 15/3
A Jazz legjobb dobói: Hayward 27/3, Favors 22, Burke 20/6

Washington Wizards–Chicago Bulls 102–86

Hova tűntek a Bulls dobásai? A vendégek 4/24-gyel (!) kezdtek mezőnyből és már itt 30-10-re meglépett a Washington, elég korán eldőlt a találkozó. Jimmy Butler borzasztó volt (2/12 mezőnyből), a kezdőből egyedül Derrick Rose csipkedte magát igazán, de neki is 19 dobás kellett a 19 pontjához. Ugyanannyi eladott labdát jegyeztek, mint gólpasszt és reálisan egy pillanatig sem volt esélyük a győzelemre – november óta először kaptak ki kétszer egymás után.

Wall elsőzött. A Wizards irányítója még soha nem győzte le Derrick Rose-t profi karrierje során a mai napig - ugyan ő is szenvedett a dobásaival (6/15), 16 pontjával és 12 gólpasszával húzta csapatát. Gortat és Nené dominált egyébként a palánkok alatt, együtt 36 pontot és 24 lepattanót jegyeztek – ráadásul a Beal, Butler párosnak köszönhetően 50 százalék felett triplázott a Washington, a kettő együtt pedig elég volt a sikerhez. A Bulls gondjait kihasználva sorozatban harmadik sikerüket aratták és meg is előzték Rose-ékat, ezzel ők a másodikak az Atlanta mögött.

A Wizards legjobb dobói: Gortat 21, Beal 17/9, Wall 16
A Bulls legjobb dobói: Rose 19/3, Brooks 16/12, Gasol 12

Milwaukee Bucks–Minnesota Timberwolves 98–84

Kenyon Martin a fedélzeten. 10 napos szerződést írt alá a veterán erőcsatár a Bucksszal, és rögtön lehetősége is nyílt bemutatkozni – új csapata ugyanis hamar lerendezte a Wolvest. A vendégek az első negyed után még vezettek, a másodikban viszont 18 pontot vertek rájuk a hazaiak, akik fantasztikus csapatjátékot mutattak be: senki nem jutott 14 pont fölé, de 30 gólpasszt osztottak ki egymás között. Martin egykori csapattársa, Jason Kidd hívására csatlakozott a Buckshoz, de OJ Mayo, a gárda hátvédje is nagyon örült neki, mivel egyik példaképe – ki is osztott neki egy alley-oop passzt.

14. Ennyi vereségnél tart a tavalyi Philadelphiára egyre jobban hasonlító Wolves: a fiatalok rengeteg játékidőt kapnak, gyakorolhatnak (a szerb center, Miroszlav Raduljica is bemutatkozott). További közös pont Thaddeus Young, aki az előző évadot a 76ersnél szenvedte végig, majd örömmel jött Minnesotába, mondván majd itt komolyabb célokért küzdhet, mint az 1/1-es draftjog...

A Bucks legjobb dobói: Knight 14/6, Mayo 12/12, Henson 12
A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 20/3, Young 12/6, Muhammad 12

San Antonio Spurs–Phoenix Suns 100–95

Pusztító harmadik negyed. A Spurs 11 pontot vert ellenfelére az első negyedben, a következőben viszont zárkózott a Suns, a harmadikat pedig 26–10-re nyerték – 10 pontos előnnyel várhatták a záró felvonást. Minden klappolt ekkor a vendégeknél, Bledsoe (19 pont, 10 gólpassz), Dragic, Tucker és a padról beszálló Gerald Green (16 pont) vezetésével azt is elbírták, hogy Markieff Morris 1/13-as mezőnyt hozzon össze.

Pusztító negyedik negyed. Tim Duncan védekezésben hasznos volt, Tony Parker viszont 7 pontja és 1 gólpassza mellé 5 eladott labdát tett, Ginóbili pedig idejekorán kivált hátfájdalmak miatt – Gregg Popovich így a 4. negyed elején komoly gondban volt. A jól dobó Danny Green mellett azonban a cseresor nagyot villantott, a nemrég sérülésből visszatérő ausztrál kisember, Mills és a két nagyon fontos triplát behintő Matt Bonner révén a negyed közepére utolérte ellenfelét a San Antonio. Cory Joseph is csatlakozott (9 pont a végjátékban) és végül az utolsó 12 percben 41 pontot termelve nagy győzelmet aratott a bajnok.

A Spurs legjobb dobói: D. Green 20/12, Mills 15/9, Duncan 12
A Suns legjobb dobói: Bledsoe 19/9, Tucker 19/3, G. Dragic 17/3

Sacramento Kings–Denver Nuggets 108–118

Ki emlékszik Mozgovra? Az orosz centert a napokban postázta el a Denver Clevelandbe, de egy pillanatig sem hiányzott a sorozatban negyedik sikerét arató csapatból. Az alig húszéves bosnyák újonc, Jusuf Nurkic kezdőként 22 perc alatt 16 pontot, 8 pattanót és 3 blokkot mutatott be (utána kipontozódott), Kenneth Faried (12 pont 13 pattanó) és JJ Hickson (16 pont) pedig nagyon hasznosan játszott. A magasembertrió 21/30-cal dolgozott mezőnyből, ha ehhez hozzávesszük a Lawson, Afflalo hátvédpár 44 egységét, kiderül, hogy nem volt ma gyenge pontja a csapatnak támadásban.

A Kings süllyed. Egy félideig bírta a Denver tempóját a Sacramento – Cousins, Gay és Collison (illetve a padról beszálló, 13-ig jutó újonc Stauskas) remek volt támadásban, a többiek viszont nem igazán találtak be. Védekezésben ismét komoly lyukak tátongtak, a harmadik negyedet 36–15-re hozta a Nuggets, innentől nem volt kérdés, melyik gárda fog nyerni – a hazaiak szempontjából fájó lehet, hogy a Nuggets közvetlen rivális volt.

A Kings legjobb dobói: Cousins 32, Gay 22/6, Collison 15/3
A Nuggets legjobb dobói:
Lawson, Afflalo 22/3-22/3, Nurkic, Hickson 16-16

Golden State Warriors–Cleveland Cavaliers 112–94

Újabb könnyed győzelem. Az első negyedben még 32 pontot szórt a Jamest továbbra is nélkülöző Cavs, utána viszont egy csapat volt a pályán. A listavezető GSW a Thompson, Curry duó játékára alapozva felpörgött, a többi három kezdő (Speights, Green és Barnes) is elérte a 10 pontot – amikor pedig megpihentek, jött a Holiday (14 pont 6/8-as mezőnnyel) vezette, igen veretes nevekből (David Lee, Bogut, Iguodala) álló cseresor.

JR Smith hozott egy kis tűzerőt. A frissen szerzett hátvéd jó százalékkal dobott, de nem igazán akadt társa – Irving gyenge volt Curryék mellett (9/23 mezőnyből, 5 gólpassz), Kevin Love pedig kevés dobáshoz jutott. Tyimofej Mozgov is bemutatkozott (bő 26 perc alatt 9 pont, 8 pattanó), ha James visszatér, sokat javulhat az átalakult gárda – jelen pillanatban viszont a meccs eredménye a realitás: a Cavaliers egy meccsre van az 50 százalékos mérlegtől (19–18).

A Warriors legjobb dobói: Thompson 24/12, Curry 23/9, Holiday 14/3
A Cavaliers legjobb dobói: Smith 27/9, Irving 23/6, Love 17/3

Los Angeles Lakers–Orlando Magic 101–84

Nagy siker Bryant nélkül. A Lakers legendája megint pihenni kényszerült, a gárda pedig jól reagált erre. Bár csapatjátékról nem beszélhetünk (16 gólpassz), a hazaiak iszonyatosan hajtottak: 60–36-ra hozták a lepattanócsatát, 31 büntetőt harcoltak ki, a kispadról pedig 56 pont jött. Boozer és Davis dupla duplázott, Lin 18 pontja mellett adott 6 gólpasszt, a nemrég Houstontól szerzett újonc center, Tarik Black pedig egyetlen büntetőt hibázva termelt be 14 egységet és szedett 9 pattanót.

Ez demoralizáló volt. Komolyabb sérült nélkül állt fel a Magic, három negyeden keresztül nem is játszottak rosszul (igaz, jól sem), a negyedikben viszont összeomlottak. Egyszerűen senki nem akadt, aki meg tudta volna bontani a Lakers közel sem világverő periméter-védekezését, az utolsó játékrészben már szinte a gyűrűre sem néztek – így nem lehet nyerni. Ráadásul a nagy akarásban a húzóember Tobias Harris a bokáját is kificamította, teljessé téve a csődöt.

A Lakers legjobb dobói: Lin 18/9, Black 14, Kelly 13/9
A Magic legjobb dobói: Oladipo 17, Harris 15/3, Vucsevics 14

NBA, ALAPSZAKASZ
Indiana Pacers–Boston Celtics 107–103 (25–17 21–20 19–23 29–34 13–9) – hosszabbítás után
Brooklyn Nets–Philadelphia 76ers 88–90 (32–23 14–22 25–19 17–26)
Detroit Pistons–Atlanta Hawks 103–106 (22–31 23–33 30–26 28–16)
New Orleans Pelicans–Memphis Grizzlies 106–95 (31–19 21–20 30–32 24–24)
Oklahoma City Thunder–Utah Jazz 99–94 (27–27 17–23 30–26 25–18)
Washington Wizards–Chicago Bulls 102–88 (30–13 30–29 20–26 22–18)
Milwaukee Bucks–Minnesota Timberwolves 98–84 (19–22 34–16 19–20 26–26)
San Antonio Spurs–Phoenix Suns 100–95 (29–18 20–25 10–26 41–26)
Sacramento Kings–Denver Nuggets 108–118 (27–30 33–24 15–36 33–28)
Golden State Warriors–Cleveland Cavaliers 112–94 (30–32 30–22 24–22 28–18)
Los Angeles Lakers–Orlando Magic 101–84 (29–20 25–25 19–22 28–17)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik