A Vancouver bezörgetett az ajtón, amelyen ott a 100-as

Vágólapra másolva!
2011.03.15. 08:30
null
A vancouveri Ryan Kesler az első gólját üti a Minnesotának (Fotó: Reuters)
Három vereség után újra győzött a Chicago Blackhawks az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban (NHL): a magyar idő szerint hétfőről keddre virradóra rendezett játéknapon a bajnoki címvédő öt gólt ütött a második harmadban, és 6–3-ra nyert a San Jose Sharks ellen. Közben a ligaelső Vancouver Canucks sorozatban a hatodik diadalát aratta.

A Vancouvernek ezúttal nem ment igazán jól a játék, ám ha csak egy üres kapus góllal tette is biztossá a sikerét, csak begyűjtötte valahogy sorozatban a hatodik győzelmét is. Az alapszakasz eddigi legjobbja ezzel lélektani határhoz érkezett: a mezőny csapatai közül elsőként lépte át a százpontos küszöböt.

A Canucks Raffi Torres, Daniel Sedin és Ryan Kesler révén az első negyedórában jelentős előnyre tett szert, amit a Minnesota Andrew Brunette és Mikko Koivu révén lassan minimálisra faragott, de amikor már mindent – így az utolsó percben a kapus helyett egy újabb mezőnyjátékost is – bedobott az egyenlítés érdekében, Kesler az idénybeli 36. góljával eldöntötte a meccset.

A Chicago elsősorban a második harmadban nyújtott kiváló játékának köszönhette hármas vereségsorozata lezárását. Marián Hossa nem egészen három perc leforgása alatt két emberelőnyt értékesített, míg Jonathan Toews és Patrick Kane egyaránt egy-egy góllal és gólpasszal „kedveskedett” abban a periódusban a San Josénak.

Különösen boldoggá tette a chicagói szurkolókat, hogy a gólesőt korábbi kapusuk, az időközben a Sharksba kerülő Antti Niemi szenvedte el – az egykori kedvencnek eddig jól ment korábbi csapata ellen. Győzelmével a Chicago felkapaszkodott a negyedik helyre a Nyugati főcsoportban.

Az utóbbi hetekben a gólszerzésben kevéssé jeleskedő Tampa Bay megfelelő ellenfélre talált, a születésnapján duplázó Mattias Ritola vezérletével hatot rámolt be a Torontónak. Teddy Purcell három, Martin St. Louis és Brett Clark két-két assziszttal, Dwayne Roloson pedig 30 védéssel járult hozzá a Maple Leafs rájátszást illető reményeinek megszaggatásához.

NHL
ALAPSZAKASZ, 146. JÁTÉKNAP
Vancouver Canucks–Minnesota Wild 4–2
Chicago Blackhawks–San Jose Sharks 6–3
Toronto Maple Leafs–Tampa Bay Lightning 2–6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik