A Thunder helyre tette a Clipperst

TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.11.22. 09:31
null
Kevin Durant volt az Oklahoma vezére (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) mai játéknapján csak két összecsapást rendeztek, de mindkettő tartogatott érdekességeket. A Thunder hazai közönség előtt csattanós választ adott a Clippersnek a múlt heti, kissé botrányos találkozójukat követően, és elhomályosították Chris Paul újabb dupla dupláját. A másik meccsen a kissé felforgatott Bullsban Derrick Rose-nak nem nagyon akadt partnere – a túloldalon viszont éppen egy korábbi csapattárs vitte a prímet a döntő pillanatokban.

 

 

Oklahoma City Thunder–Los Angeles Clippers 105–91

Erődemonstrációt tartott a Thunder. Néhány napja érdekes körülmények között kapott ki Los Angelesben az OKC, ezt mindenképp javítani akarták Duranték – sikerült. A Clippers egyetlen percig sem vezetett a mérkőzésen, a hazaiak extra védekezésével nem nagyon tudtak mit kezdeni: mezőnyből 41, tripláról 28, büntetőből 47 százalékkal dobtak, 49–41-re elvesztették a lepattanókért folyó harcot, sőt hét alkalommal blokkolták a dobásaikat.

Serge Ibaka nemes bosszút állt. Fentebb már említettük az érdekes körülményeket, a múlt heti összecsapáson Matt Barnes provokálta ki a Thunder-erőcsatár kiállítását, annak is köszönhetően vesztett akkor a csapat. Ma viszont ellenállhatatlan volt a spanyol-kongói játékos, 8/10-zel dobott mezőnyből, 5 pattanója mellett 3 blokkot is bemutatott. Társa is akadt a védekezésben, az új-zélandi újonc center, Steve Adams 7 pattanója mellett szintén háromszor szerelt a levegőben.

Chris Paul sorozata él. Ismét 10 pont és 10 gólpassz felett teljesített az irányító (egymás követő 13. alkalommal), jól dobott, mozgatta a labdát, az ő játékával nem is volt gond – annál inkább a gárda nehéztüzéreivel. JJ Redick, Jamal Crawford, Jared Dudley és Reggie Bullock kőkemény védekezést kapott a periméteren, ennek köszönhetően sikerült egy 5/22-es mutatót összehozniuk a félköríven túlról – Blake Griffin nagyon igyekezett, de ezt ő sem tudta kompenzálni a palánkok alatt.

Kevin Durant, a csendes profi. Szinte észrevétlenül lett a mezőny legjobbja a Thunder sztárja, 28 pontját 50 százalék feletti hatékonysággal szerezte, és ha kicsit ráhajt, simán összehozhatott volna egy tripla duplát (6 lepattanó, 8 gólpassz).

Inspiráló atmoszféra. A Chesapeake Arenában nagyon ritkán kap ki a Thunder, és úgy tűnik, hogy a csarnok szerencsés csillagzat alatt épült fel – ugyanis rendszeresen beakadnak a szurkolók félpályás dobásai is. Ezen a héten már a második drukker vihetett haza 20 ezer dollárt.

A Thunder legjobb dobói: Durant 28/6, Ibaka 17, Westbrook 12.
A Clippers legjobb dobói: Griffin 27, Crawford 18/6, Paul 17/9.

Denver Nuggets–Chicago Bulls 97–87

Saját fegyverével győzték le a Bullst. A mindenes Jimmy Butler két-három hétre kidőlt a Chicagóból, és bár Mike Dunleavy Jr. nagyon igyekezett őt pótolni, eléggé felborult a kezdőötös éppen hogy csak kialakult játéka. Brian Shaw, a Nuggets vezetőedzője meg is érezte, hogy itt jó védekezéssel lehet keresnivalójuk, a fiai pedig megvalósították az elképzelését. A Nuggets a periméteren kiválóan védekezett, triplakísérlethez is alig jutott a Bulls (3/10), 10 dobásukat pedig blokkolták a denveriek. Timofej Mozgov 3 és Kenneth Faried 2 szerelése nem meglepő, de a veterán irányító, Andre Miller két blokkja már annál inkább.

Derrick Rose és a lepattanók önmagában nem elegek. Tom Thibodeau, a Bulls edzője közismert arról, hogy egyik kedvenc statisztikai adata a lepattanó, ebben nem is volt hiba, a Chicago 58–48-ra hozta a különcsatát és 22 támadólepattanót kaparintottak meg. Ezeket viszont nem tudták pontokra váltani, Luol Deng nagyon gyenge estét produkált (3/18), de Boozer és Noah is túl sokat hibázott, túl közelről. Derrick Rose jól játszott, végre a dobásai is sültek, voltak nagyon szép és eredményes betörései – de egyelőre még csak egy félidőig bírja a saját maga által diktált iramot.

Nate Robinson volt a hős. A 2013-as playoffban a Bulls többek között az apró hátvéd remeklésével verte ki a Brooklyn Netset a playoff első körében, nyáron viszont nem marasztalták Chicagóban. Denverben még igencsak keresi a helyét, ma sem dobott túl jól – de a negyedik negyed elején Jordan Hamiltonnal párban levezényelte azt a 13–0-s futást, amivel végleg leszakították volt alakulatát.

A Nuggets legjobb dobói: Hamilton 17/9, Hickson 14, Foye 12/6, Faried 12.
A Bulls legjobb dobói: Rose 19/3, Dunleavy 15/6, Boozer 15.

NBA, ALAPSZAKASZ
Oklahoma City Thunder–Los Angeles Clippers 105–91
Denver Nuggets–Chicago Bulls 97–87

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik