A Raptors is kikapott Houstonban, növelte előnyét a Milwaukee

HEGEDŰS RÓBERT, GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)HEGEDŰS RÓBERT, GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2019.01.26. 09:12
null
Kenneth Faried 21 pontos, 14 lepattanós dupla-duplát hozott kezdő centerként Houstonban
Végig futott az eredmény után a Raptors a Rockets vendégeként és bár Kawhi Leonardék kicsit le tudták lassítani James Hardent, a győzelmet végül nem tudták kiharcolni az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának hajnali rangadóján. A ligaelső Milwaukee a Charlotte elleni győzelemmel növelte előnyét, nyerni tudott a Brooklyn, a Dallas és a Jazz is.

 

Orlando Magic–Washington Wizards 91–95

A triplákkal nyert a Wizards. Mindkét csapat számára nagyon fontos volt ez a mérkőzés a keleti playoff-harc szempontjából és ennek megfelelően mindkét gárda igyekezett odatenni magát védekezésben, a Washington viszont ezt egy remek kinti dobóformával is párosítani tudta a túloldalon, ami végül döntőnek bizonyult. A fővárosiak 9/15 hármast süllyesztettek el már a nagyszünetig, ehhez még 6/12-t tettek hozzá a fordulás után, a 24 pontos szezoncsúcsot szállító Jeff Green egymaga 6/9 jó kinti dobással zárt és mivel a Magic összesen, az egész meccs folyamán hétszer talált be távolról 21%-os hatékonysággal, ez óriási különbséget jelentett. A Wizards gyakorlatilag végig vezetett is, a harmadik negyedben már 18 pont is volt az előnye, a végén viszont nagyon meg kellett küzdenie a sikerért: bő négy perccel a vége előtt az Orlando kiegyenlített, majd másfél perccel az órán a vezetést is át tudta venni a hazai alakulat. A teljesen megtorpanó vendégek azonban képesek voltak váltani és a Magic clutch hibáit kihasználva végül mégis megnyerték a rendkívül fontos ki-ki meccset – ezzel ott vannak a keleti kilencedik helyen.

Megint a végjáték. A gyenge triplázást a meccs végére ellensúlyozni tudta a Magic a jó benti játékával, a 40 pontig jutó Vucsevics, Gordon páros vezetésével 52-38-ra nyerték a lepattanózást és 60-32-re nyertek a festékből, így amikor kicsit eltűntek a Wizards kinti dobásai, azonnal vissza is tudtak jönni. A 91-89-es vezetésük után viszont megint szörnyű dolgokat csináltak, Vucsevics 2/2 büntetőt rontott, majd Gordon és DJ Augustin is eladta a labdát, a végén pedig Vucsevics még egy mezőnydobást is kihagyott – sokadik olyan meccsük volt, ahol botrányosan gyengék voltak clutch helyzetben és ezen úszott el a győzelmük.

A Magic legjobb dobói: Vucsevics 28/3, Gordon 22/6, Ross 16/9
A Wizards legjobb dobói: Beal 27/15, Green 24/18, Bryant 11

Brooklyn Nets–New York Knicks 109–99

Nagyon mély ez a Brooklyn. Nem számít, hogy az eddigi sérültek mellett a csapat egyik vezére, Spencer Dinwiddie is kidőlt a Netsnél, így is bőven volt, aki előlépjen a kispadról, hiszen a kezdőben csak Russell és Harris érte el a tízpontos határt, de mindketten épphogy eljutottak eddig, Kenny Atkinson pedig nagyon bátran rotált is, 18-28 perc között játszatta az első ötösét. A padról viszont olyanok kerültek elő, mint a 17 pontos, 16 lepattanós Ed Davis, a 18 pontos, 12 büntetőt kiharcoló Shabazz Napier, vagy éppen a 19 egységgel a csapat legjobb dobójaként záró, two-way szerződéssel rendelkező Theo Pinson, aki így természetesen karriercsúcsot dobott. A gárda félidei 60 pontjából 42 érkezett a kispadról és a fordulás után fokozatosan felőrölték ellenfelüket, a harmadik negyedben már kontrollálták a játékot, a negyedikben pedig kicsit meg is tudtak lépni, gyakorlatilag az összes 50-50-es labdát behúzták és végül hozni tudták a kötelezőt, ezzel a 2012/2013-as szezon óta nem látott magasságokban vannak a mérlegüket tekintve, ami jelenleg a keleti hatodik helyre elég.

Hiányzott Kanter. Ezúttal sem lépett pályára a Knicksnél a török center, aki már kijelentette, hogy ha nem akarják játszatni, akkor cseréljék el, most pedig a Nets-drukkerek skandálták a nevét többször is a mérkőzés folyamán – a helyzet már csak azért is érdekes, mert a Knicks éppen a palánk alatt vesztette el a meccset, hiszen 60-33-ra bukta el a lepattanózást. A jó első negyed után igazából egyértelműen gyengébbek voltak a Brooklynnál annak ellenére, hogy a hazaiak sem dobtak jól, de háromszor annyi támadópattanót szedtek le, tízzel több faultot harcoltak ki, minden olyan tényezőben leverték a New Yorkot, ami nagyrészt az akaraton, az agresszivitáson múlik – Kanter megint meg is jegyezte, hogy ugyan miért nem játszhat, pláne hogy az emberek skandálják a nevét, pénzt adnak a jegyért, hogy őt lássák...

A Nets legjobb dobói: Pinson 19/9, Napier 18/3, Davis 17
A Knicks legjobb dobói: Burke 25/6, Vonleh 22/9, Trier 13/6

Cleveland Cavaliers–Miami Heat 94–100

Jól jött ki az öltözőből a Heat. Megint nem igazán találta magát a Miami, a második negyedben különösen gyenge volt a csapat minden téren, úgyhogy a nagyszünetben öt ponttal még vezetett is a Cavs, ám a fordulás után sokkal nagyobb elánnal tért vissza a parkettre Erik Spoelstra első ötöse, ez pedig döntőnek bizonyult. A harmadik negyedben elöl-hátul nagy akarattal játszottak a vendégek és Justise Winslow (27 pontjából 13/9 érkezett ekkor), valamint a dupla-duplázó (14 pont, 13 lepattanó) Hassan Whiteside vezetésével állva is hagyták ellenfelüket, a játékrészt 32-17-re nyerték meg és összességében egy 28-7-es rohamot intéztek, amely átnyúlt a negyedik negyedre is – 90-72-nél igazából eldőlt a meccs, sőt, még négy perccel a vége előtt is 96-78 állt az eredményjelzőn. A végére kiengedtek Wade-ék és kozmetikázni tudott a Cleveland, egy 13-1-gyel visszajött egészen közel a hazai alakulat, de ez volt most a maximum, amit engedélyezett a Heat – ha a vártnál nehezebben is, de hozták a kötelezőt a floridaiak, ezzel jelenleg a keleti hetedik helyen állnak.

De legalább tíz alatt maradt a Cavs. Larry Drew, a Cleveland vezetőedzője tud örülni az apró dolgoknak is, most azt mondta a meccs után, hogy tettek egy lépést a jó irányba, hiszen legalább a végén bejöttek tíz pont alá, ez tetszik neki a csapatában – végül is az utóbbi 19 meccsükből ez volt a 18. vereségük, úgyhogy valóban ilyen dolgokba tudnak csak kapaszkodni. Egyénileg Cedi Osman azért kitett magáért, mert 29 ponttal karriercsúcsot szórt, de ez a clevelandi szurkolókat aligha vigasztalja, hiszen továbbra is ligautolsó a csapat és sorozatban kilencedszer kapott ki saját közönsége előtt.

A Cavaliers legjobb dobói: Osman 29/9, Sexton 13/9, Burks 13/6
A Heat legjobb dobói: Winslow 27/12, Whiteside 14, Jones Jr. 14/3

Chicago Bulls–Los Angeles Clippers 101–106

Győzelmet ért Williams nagy estéje. Nagyon boldogan értékelt a mérkőzés után Lou Williams, a vendégek cserehátvédje, ugyanis a 14. NBA-szezonjában összehozta pályafutása első tripla-dupláját: 31 pontja mellé leszedett tíz lepattanót és kiosztott tíz gólpasszt, úgy fogalmazott, hogy ez nagyon menő dolog és meg fogja mindezt ünnepelni. A statisztikák mellett a csapatáért is nagyon sokat tett, ugyanis egyrészt elengedhetetlen volt a ponterőssége, illetve a játékszervezése a LAC sikeréhez, másrészt a legvégén is villant egy óriásit: 97-96-os Bulls-vezetésnél Patrick Beverley blokkolta Lauri Markkanen dobását (ami egy irányítótól egy center ellen nem kis munka), majd Williams a túloldalon bevágott egy triplát faulttal együtt, végül a büntetőt is elsüllyesztette. Ezzel a hatalmas játékkal pedig meg is nyerte a meccset, 100-97-re vezettek, a Bulls duplája után pedig a hazai védekezés túlságosan is Williamsre figyelt, így Beverley zavartalanul dobhatott egy kosarat, erre pedig már nem érkezett érdemi válasz – nagy győzelmet aratott a gárda, mert 12 pontos hátrányból állt fel, így 3-1-gyel hozta idegenbeli túráját és továbbra is tapad a Spursre. Beverley játékát azért emeljük ki, mert óriásit melózott védekezésben és a győzelmet jelentő duplája az első kosara volt a mérkőzés során, abszolút a többiek (főleg Williams és a 29 pontos Tobias Harris) alá játszott ezen az estén.

Küzdött-hajtott, de gyengén dobott és elrontotta a végét a Bulls. Igazából egyedül Zach LaVine (29 pont, 10/20 mezőnyből) és a padról plusz energiát hozó Jabari Parker (15 pont, 6/9 mezőnyből) dobott jól a hazaiaknál, de a fele annyi eladott labdájuknak, a héttel több támadópattanójuknak, a jó védekezésüknek és a 90% feletti büntetőzésüknek köszönhetően még 40% alatti mezőnymutatóval is végig partiban voltak, sőt, sokáig vezettek is, a végjátékban azonban kulcsfontosságú hibákat követtek – Markkanen kapott blokkja, Dunn faultja Williamsen, majd LaVine gyűrűt sem érő dobása egyszerűen nem férhet bele. Pedig annyi előnyük volt, hogy a havas időben a tervezett húsz perc helyett majdnem két óra alatt ért ki a csarnokba a Clippers, úgyhogy csak egy gyors bemelegítésre volt idejük a vendégeknek, másra nem, mert alig 45 perccel a feldobás előtt ért a csarnokhoz a csapat utolsó busza – talán a hó, talán más miatt, de egyébként a szurkolók sem értek oda, alig félház előtt kezdődött meg a találkozó.

A Bulls legjobb dobói: LaVine 29/6, Portis 18, Parker 15/6
A Clippers legjobb dobói: Williams 31/6, Harris 29/9, Bradley 11/3, Harrell 11

Houston Rockets–Toronto Raptors 121–119

Hiába kapaszkodott a Toronto. Hiába tért vissza és játszott jól (32 pont, 11/19 mezőnyből, 7 lepattanó, 6 gólpassz) Kawhi Leonard a vendégeknél, hiába számíthattak ismét OG Anunobyra, ezen a találkozón végig futottak az eredmény után és bár a legvégén dobásuk volt a győzelemhez is, végül nem tudták utolérni ellenfelüket. Már az első negyedben tíz pont feletti, majd a második elején már 22 pontos hátrányba kerültek és egy extra periódusra, parádés dobóformára volt szükségük ahhoz, hogy a nagyszünetig egyáltalán tízen belülre zárkózzanak, a fordulás után pedig oda-vissza zajlottak a futások – hol meglépett megint 15-18 ponttal a Rockets, hol visszajött látótávolságon belülre a Raptors. A záró etap is így zajlott, másfél perccel a meccs vége előtt 12 volt közte, úgy tűnt, hogy eldőlt a csata, de a vendégek még egy rohammal megpróbálkoztak: három támadásból három triplát bombáztak be és visszajöttek egy labdára. Eric Gordon elrontott dobása után pedig a végén még arra is megvolt az esélyük, hogy egyenlítsenek, vagy nyerjenek, de Harden jól védekezett Leonardon, a vendégek vezére pedig kihagyta az újabb triplát, úgyhogy végül újabb vereséget szenvedtek, zsinórban a másodikat – hiába volt jó Pascal Siakam (22 pont, 12 lepattanó, 9/15 mezőnyből) és Danny Green (22 pont, 6/10 tripla), ez most kevésnek bizonyult.

Most többen is hozzátettek a Rocketsnél. A végén némi szerencséjük is volt a hazaiaknak, hogy megúszták Leonard dobását és meg tudták nyerni azt a meccset, amelyet egyébként végig irányítottak, de ki kell emelnünk, hogy ezúttal akadt segítsége James Hardennek. A Raptors védekezése 100%-ban arra irányult, hogy az utóbbi öt meccsen 50 pont felett átlagoló MVP ne tudjon megőrülni és ez tulajdonképpen sikerült is, magához képest visszafogottan játszott (35 pont, 9/25 mezőnyből, 2/13 tripla, 15/15 büntető, 7 gólpassz), a többiek viszont jól használták ki a megnyíló területeket és hozzátették a magukét: Eric Gordon 24 pontot szórt, a nagy igazolásnak tűnő Kenneth Faried 21 pontos, 14 lepattanós dupla-duplát hozott kezdő centerként, PJ Tucker is eljutott 18 pontig, de Austin Rivers is 13 ponttal, valamint 6 gólpasszal zárt. Danny Green, a Raptors swingmanje el is mondta a meccs után, hogy a Hardennel kapcsolatos feladatukat jól elvégezték, csak közben a többieket hagyták ritmusba jönni, ami nem nagyon fért bele, a Houston úgy tudta megverni a liga top3 csapatát, hogy 30% alatt triplázott és Hardentől sem érkezett az őrület – mondjuk ehhez a 15-tel több kiharcolt büntető és a 9-cel kevesebb eladott labda is nagyon kellett, fegyelmezettebbek voltak a hazaiak.

A Rockets legjobb dobói: Harden 35/6, Gordon 24/6, Faried 21
A Raptors legjobb dobói: Leonard 32/9, Siakam 22/6, Green 22/18

Memphis Grizzlies–Sacramento Kings 96–99

Egy kicsit azért lehetett bírózni. Nagyot harcolt a Grizzlies, bár sem Marc Gasol, sem Mike Conley nem váltotta meg a világot, védekezésben összeszedték magukat és szoros végjátékot tudtak játszani, de négy másodperccel a vége előtt történt egy érdekes ítélet, amibe J.B. Bickerstaff vezetőedző bele is kapaszkodott a meccs után. 98-96-os Kings-vezetésnél ugyanis megpróbált csapdázni a hazai csapat, körbezárták Buddy Hieldet, az egyik játékvezető feldobást fújt, majd a másik faultot jelzett Shelvin Macknél – a tanácskozás vége az lett, hogy fault, Hield büntetőzhet, Bickerstaff pedig azt mondta, hogy ő ezt nem érti, hiszen mindenki látta, hogy feldobásról volt szó. Ezzel együtt a jelenet előtt elnéztek egy védekezést, amiből kaptak egy clutch kosarat, majd mivel Hield elrontotta az egyik büntetőjét, maradt még négy másodpercük arra, hogy egy triplával hosszabbításra mentsenek, de semmit sem tudtak ebből kihozni, úgyhogy feldobás ide, fault oda, saját magukban is kereshetnék a hibát – főleg úgy, hogy az utóbb 15 meccsükből ez volt a 14. vereségük.

Fontos sacramentói győzelem. Nagyon kellett ez a siker az utóbbi időben megtorpanó Kingsnek és Buddy Hield (26 pont, 6/9 tripla), valamint De'Aaron Fox (22 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) vezetésével végül valahogy be is tudták azt húzni. Nem dobtak jól (40% mezőnyből), de hátul ők is igyekeztek minél agresszívebbek lenni, volt 11 labdaszerzésük, elvették a Grizzlies tripláit és a második félidőben néhány (néha tíz) ponttal végig vezettek is, majd a végjátékban több clutch játékot is bemutattak – az utolsó percben Bagley egy labdaszerzéssel, Fox pedig két büntetővel, majd tíz másodperccel az órán egy óriási duplával tolta meg a szekeret. Ahogy feljebb már írtuk, ezzel még nem volt vége, de valahogy megoldották a „maradékot", úgyhogy továbbra is kapaszkodnak, két meccsre vannak a rájátszástól.

A Grizzlies legjobb dobói: Casspi 18, Conley 16/6, Green 14/6
A Kings legjobb dobói: Hield 26/18, Fox 22/3, Bjelica 17/12

Dallas Mavericks–Detroit Pistons 106–101

Doncic újra remekelt. Ismét nagyszerűen játszott a Mavs újonca és abszolút ő volt csapata vezére támadásban, dobott 32 pontot 9/19-es mezőnymutatóval és 11/13 büntetővel, leszedett 8 lepattanót, illetve kiosztott 8 gólpasszt is, elsősorban ő felelt a hazai támadásokért – igaz, egyrészt jó volt mellette Dennis Smith Jr. (19 pont, 8/14 mezőnyből, 5 gólpassz) is, másrészt a csapatvédekezés most meglehetősen jól zárt. Rick Carlisle vezetőedző is utóbbit emelte ki és ebben meg kell említenünk a padról beszálló Maxi Klebert, aki 12 pontját 4/7 triplával, közte egy clutch dobással szerezte, a túloldalon pedig kiosztott négy blokkot, amelyből hármat Andre Drummond kapott, úgyhogy nagy szerepe volt a Dallas sikerében. Doncic közben Smith játékát méltatta, hiszen az irányító visszatérése óta kettőből kettőt nyertek és bár még mindig messze vannak a playofftól, talán kicsit stabilizálni tudták magukat – következőleg a Raptors ellen komoly feladat vár rájuk.

A végjátékok nem mennek. A negyedik negyed ezúttal sem sikerült a Pistonsnak, pedig most már az utóbbi meccseket kihagyó Andre Drummond is visszatért, de hiába nyerték meg az első és a harmadik játékrészt, újfent befagytak a döntő periódusban. Blake Griffin kritizálta is ezért csapatát, pedig ebben ő is benne volt, 97-97-nél kapott egy blokkot Klebertől, majd odaadta a labdát Doncicnak, aki dobatott egy üres triplát Kleberrel úgy, hogy Griffin maradt le róla – ráadásul itt közben levettek a tábláról egy két perccel korábbi Drummond-duplát is, mert utólag goaltendinget ítéltek a játékvezetők. A következő játékból Jordan zsákolt egyet, majd Drummond is kapott egy blokkot Klebertől, abból Doncic dobott duplát és szép lassan elvesztette a meccset a Pistons, Griffin (35 pont, 12/24 mezőnyből, 7 lepattanó, 4 gólpassz) pedig azt mondta, hogy a döntéshozataluk szörnyű ilyen helyzetben – jelenleg tizedikek Keleten, most fogadják a Milwaukee-t, nagyon kapaszkodniuk kell a rájátszásért.

A Mavericks legjobb dobói: Doncic 32/9, Smith Jr. 19/6, Jordan 13
A Pistons legjobb dobói: Griffin 35/9, Drummond 23, Jackson 12/9

Milwaukee Bucks–Charlotte Hornets 108–99

Nagy hajrával nyert a Bucks. Kis híján beletört a bicskája a ligaelső Milwaukee-nak a jó formában lévő Charlotte-ba, a hazaiak védekezése ugyanis három negyeden keresztül nem állt a helyzet magaslatán és bár a nagyszünetben csak kétpontos hátrányban voltak, a harmadik játékrészben tíz pont feletti lemaradást szedtek össze. A záró etapra azonban védekezést váltott a gárda, egy-egyezésre kényszerítette a Charlotte-ot és ebből jól jöttek ki Bledsoe-ék, itt támadásban is elkapták a fonalat, jöttek a leindítások, a betörés-kiosztások és hirtelen nagyot fordult vleük a világ: egy 11-0-s futással visszajöttek és ezzel a lendülettel át is gázoltak a Hornetsen. A negyedet összességében 32-12-re nyerték meg és az utolsó percben már izgulniuk sem kellett, úgyhogy magabiztosan nyilatkozhattak a találkozó után – kulcsjátékosként az ismét remek számokat hozó Giannis Antetokounmpo (34 pont, 14/21 mezőnyből, 13 lepattanó, 3-3 gólpassz, labdaszerzés és blokk), a 29 perc alatt 19 pontot szóró Malcolm Brogdon, valamint a pontot nem szerző, de a teljes negyedik negyedet végigjátszó, a győzelmet eredményező védekezéshez elengedhetetlen Pat Connaughton emelhető ki. Mike Budenholzer legénysége így egy meccsel vezet a Raptors előtt, következőleg pedig Oklahoma Citybe utazik rangadózni.

Három és fél negyed jó játék sem volt elég. Nic Batum szerint a vendégek 42 percen keresztül jól játszottak, fegyelmezettek voltak, jól védekeztek, jól lepattanóztak, türelmesek, pontosak voltak támadásban, ám a mérkőzés végére teljesen szétestek a Bucks védekezésétől, illetve attól, hogy egymás után kapták a kosarakat a jól induló Middletonéktól, no meg Kemba Walker kisebb sérülése sem jött jókor. Batum azt is hozzátette azért, hogy a liga top2 csapatáról beszélünk, idegenben játszottak, úgyhogy nincs miért szégyenkezniük, az utolsó hat perc leolvadását viszont nagyon sajnálja, mert reális esélyük volt a bravúrra.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 34, Brogdon 19/3, Bledsoe 18
A Hornets legjobb dobói: Batum 19/12, Lamb 16/3, Kidd-Gilchrist 16

Denver Nuggets–Phoenix Suns132–95

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Jokics nélkül is gálázott a Nuggets. Pár nappal korábban a Jazz ellen egy tömegjelenetnél hagyta el a kispadot a Denver klasszis centere, emiatt egymeccses eltiltást kapott, ez azonban egyáltalán nem zavarta meg csapatát. Mason Plumlee 16 ponttal, 7 pattanóval és 6 gólpasszal pótolta, Mike Malone vezetőedző szerint teljesen mindegy, ki veszi fel a mezt, mert az a lényeg, hogy egy irányba haladnak és ha valaki kiesik, másik lép a helyére. Ez a gondolat egyébként konkrétan megjelent a Nuggets játékában, a kezdőötös minden tagja 21-26 percet játszott és így is mindenki eljutott legalább 10 pontig, a padról Beasley, Morris és Lyles is megtette ugyanezt – megállíthatatlan gépezetként daráltak, ráadásul második körben húzott újoncuk, Jarred Vanderbilt is felépült és bemutatkozhatott a ligában, tovább bővítve a rotációt. Millsapék összességében erőkímélő és önbizalom-növelő győzelemmel hangoltak a Philadelphia elleni back-to-backre.

Más versenysorozat. A Suns eddig sem kápráztatta el a világot, és a gyenge csapatból most Deandre Ayton mellett TJ Warren, De'Anthony Melton és Richaun Holmes is hiányzott – bár Dragan Bender nem hozott rossz számokat, a vendégek kezdőötöse védekezésben képtelen volt megállítani a denverieket, és a cseresorból is mindössze Kelly Oubre Jr.-ban volt pont. Devin Booker igyekezett meccsben tartani a társaságot, kiharcolt 16 büntetőt, majdnem 50 százalékkal célzott mezőnyből, de a negyedik negyedben már őt sem erőltette Igor Kokoskov, igazán ott jött ki, hogy a Suns sem lepattanózásban, sem periméter-védekezésben (nagyon) nem a Nuggets szintje.

A Nuggets legjobb dobói: Millsap 20/6, Beasley 19/6, Morris 17/9
A Suns legjobb dobói: Booker 35/6, Jackson 17/3, Bender 14/3

Utah Jazz–Minnesota Timberwolves 106–102

Majdnem elszórakozta a Jazz. Az első félidőben még tartotta magát a back-to-back érkező Minnesota, a harmadik negyedben azonban a Jazz elöl-hátul felpörgette a tempót, és 21 pontos vezetéssel futhatott neki a zárónegyednek. Donovan Mitchell 24 pontja mellett karriercsúcsot jelentő 11 gólpasszt osztott ki, a kisebb sérüléssel játszó Gobert remekelt (18 pont, 16 pattanó, 4 blokk), mellettük Favors, illetve a padról beszálló Korver is sokat tudott hozzátenni. A negyedik negyed elején azonban teljesen lefagytak, 13-0-val nyitott a Wolves, és a végjátékban a vendégeknek labdájuk volt a vezetés átvételére is. A Jazz szerencséjére azonban az utolsó másodpercekben vagy hibázott a Wolves, vagy sikerült jól védekezni, így a végén nyögvenyelősen, de megvan az újabb győzelem – az utóbbi kilenc meccsükből a nyolcadik, amivel már a nyugati 6. helyen tanyáznak.

Volt tartása a Minnynek. A vendégek fáradtan, de jó formában, zsinórban három siker után látogattak a csoportriválishoz, és bár három irányítójuk (Derrick Rose, Jeff Teague, Tyus Jones) hiányzott, és Karl-Anthony Towns faultgondok miatt alig játszhatott az első félidőben, kifejezetten jól tartották magukat. A harmadik negyedben aztán tovább nehezítette helyzetüket Taj Gibson kiállítása, minden épeszű számítás szerint fel kellett volna adniuk – ők viszont máshogy gondolták, a negyedik negyed eleji nagy futást még tovább is vitték. A veterán Anthony Tolliver például két hármast is bevert az utolsó négy percben, a másodikkal 103-102-re zárkóztak, sőt nem sokkal később át is vehették volna a vezetést – a másik veterán, a szezonbeli leghosszabb, 22 perces bevetését teljesítő Luol Deng keze azonban megremegett egy üres saroktriplánál, a legvégén pedig Tolliver kinti kísérletébe beleért Gobert. A Minnesotának nem jött jól ez a vereség, de így is tartják magukat közvetlenül a playoff-vonal alatt, ráadásul vasárnap este rögtön vissza is vághatnak otthon a Jazznek.

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 24/6, Gobert 18, Korver 16/12
A Timberwolves legjobb dobói: Towns 33/6, Wiggins 21/6, Bayless 11/9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik