A Philadelphia 76ers beállította a negatív NBA-rekordot

HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.03.28. 09:49
null
A Houstonnak sem okozott nehézséget elrobogni a 76ers mellett (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) hajnali összecsapásai közül az egyik fontos láncszemét elvesztő Rockets és a 76ers mérkőzésére fogunk leginkább emlékezni, bár a Philly játékosai szívesen lemondtak volna erről a dicsőségről. Nyugaton változás történt, a Dallas lecsúszott a 9. helyre, a Trail Blazers viszont Atlantában győzött visszatérő sztárja vezetésével, így megállította a zuhanását – egyúttal tovább táplálta a Knicks reményeit a rájátszásra. A Lakers nem szakította meg magát Milwaukee-ban, így a hazaiak szép győzelmet ajándékozhattak idén nem sűrűn kényeztetett drukkereiknek.

 

Atlanta Hawks–Portland Trail Blazers 85–100

LaMarcus Aldridge visszatért. Két hetet kellett kihagynia a Portland All-Star erőcsatárának, amit alaposan meg is sínylett a csapat, lassan a playoff-szereplésük is veszélybe kerül. Aldridge jelenléte azonban inspirálóan hatott a társakra, a Hawks elleni meccset egy félidő alatt eldöntötték, a nagyszünetben 16 ponttal vezettek. Ehhez Aldridge is tevékenyen hozzájárult, 25 pontja mellett 16 pattanót szedett le. A szintén remeklő Lillard mellett a többi kezdőjátékos is elérte a 10 pontos határt, a kispadról pedig Thomas Robinson hibátlan mezőnydobásokkal jutott el 10 pontig, míg Mo Williams 11 gólpasszal jelentkezett.

Egyre nagyobb bajban az Atlanta. Folyamatosan próbálják elállítani a vérzést a Hawksnál, az edzői stáb új és új embereket próbál ki, de eddig nem sok eredménnyel, az alapjátékukat már nem tudják megváltoztatni. Kyle Korver hiányában mások dobják a triplákat – ez ma egy 4/22-es arányban mutatkozott meg, ráadásul Paul Millsap is becsődölt Aldridge ellen (10 pont, 6 pattanó, 3/15-ös mezőny). A zsinórban ötször vesztő Atlanta már csak két vereséggel számlál kevesebbet, mint a mögötte loholó New York, és a formákat elnézve hamarosan előzhetnek is Anthony-ék.

A Hawks legjobb dobói: Teague 22/3, Williams 16/3, Carroll 11/3, Brand 11
A Blazers legjobb dobói: Aldridge 25, Lillard 21/12, Batum 12/6

Houston Rockets–Philadelphia 76ers 120–98

Megvan a rekordbeállítás. Sorozatban 26. meccsét vesztette el a 76ers, így a 2010–2011-es James-telenített Cavaliers már csak társbérletben tartja ezt a negatív NBA-csúcsot. Az újonc Michael Carter-Williams sokat tett azért, hogy ma a Rockets győzzön (10 gólpassza mellé 2/11-es mezőnymutatót teljesített), de igazságtalanság lenne a nyakába varrni az újabb buktát: Thaddeus Youngnak, a gárda alapemberének -29-es plusz-mínusz mutatója is árulkodó. James Andersonnak legalább szép estéje volt, 30 pontot termelt. Legközelebb a nem túl fényes formában lévő Detroitot fogadják, de nem lesz sétagalopp, ha meg akarnak menekülni a 27. vereségtől.

Tripla-dupla három negyed alatt. Kényelmesen játszva is simán győzött a Rockets, amelyben James Harden statisztikai bravúrt is összehozott (26 pont, 10-10 gólpassz és lepattanó). A kezdőcsapatból mindenki legalább 50 százalékkal dobott mezőnyből (Dwight Howard egyenesen hibátlanul, mind a hat kísérletét pontokra váltotta), mind a tizenegy pályára lépő játékosuk szerzett legalább egy mezőnykosarat.

Vezéráldozat? Minden szép lenne a Rocketsnál, amely holtversenyben áll Nyugat 3-4. helyén a Clippersszel, azonban az irányító Patrick Beverley, a gárda periméter-védekezésének alapja térdsérülést szenvedett. A második negyed elején kellett betámogatni az öltözőbe – még ha esetleg nem is túl komoly a baj, alig három héttel a playoff kezdete előtt ez nagyon nem hiányzott a Houstonnak.

A Rockets legjobb dobói:
Harden 26/9, Jones 20, Howard 17
A 76ers legjobb dobói: Anderson 30/18, Sims 18, Young 15/6

Milwaukee Bucks–Los Angeles Lakers 108–105

Vissza a helyes útra. Két hazai győzelmet aratott az elmúlt napokban a Lakers (a Knicks és a Magic ellen), aminek köszönhetően elmozdultak a nyugati utolsó helyről, és már csak a hatodik legrosszabb mérleget birtokolják. Várható volt, hogy a Bucks ellen nem szakadnak meg, és nem is tették. Pau Gasol szédülés miatt újabb meccset hagyott ki, távollétében Jordan Hill (28 pont, 16 pattanó, 13/17 mezőnyből) villogott, nagyon szépen járt a labda – de védekezés ismét nem volt, a Bucks akkor dobott kosarat, amikor akart.

A Bucksnak belefért. Ezzel a sikerrel is a legrosszabb mérleggel állnak, megelőzve a 26-os vereségszériát felépítő Sixerst, így miután észlelték, hogy győzni lehet, győztek is. Brandon Knight a los angelesi összecsapáson 37 pontos karriercsúcsot gurított, ma is eljutott 30-ig, a Lakers hátvédjei nem igazán zavarták. Hátvédpárját, az egykori Lakerses Ramon Sessionst sem, aki 22 pontot dobott, kiharcolt 14 büntetőt, és még 5 gólpasszt is adhatott. Az egyetlen problémát Giannis Antetokounmpo bokasérülése okozta, az ifjú görög langaléta azonban megúszta egy kis húzódással.

A Bucks legjobb dobói: Knight 30/6, Sessions 22/3, Middleton 14/6
A Lakers legjobb dobói: Hill 28, Young 17/9, Kaman 13

Dallas Mavericks–Los Angeles Clippers 103–109

24 óra hosszú idő. Egy nappal korábban a Clippers Chris Paul egykori csapata, a New Orleans otthonában szenvedett váratlan vereséget, amiben vastagon benne volt a 0/12-vel dobó irányító is. Gyorsan javított a játékmester, 50 százalékos mezőnymutatóval, 90 százalékos büntetőzéssel termelt be 31 pontot, mellé pedig 9 gólpasszt osztott ki. Az utolsó negyedben jól fogta össze a Clipperst, a végjátékban pedig nagyon higgadtan büntetőzött.

A LAC majdnem elrontotta. 81–81 volt az állás a negyedik negyed kezdetekor, azonban a Clippers cseréi ezúttal nem álltak hivatásuk magaslatán: 10–0-val indított a Dallas. Ekkor azonban a visszatérő Paul mellett Jamal Crawford is magára talált, Griffin is feljavult, a vendégek pedig lépésről lépésre ledolgozták a hátrányt, futottak egy 28-12-es sorozatot, és a végén simán győztek.

A Dallasnak ez fájhatott. Sorozatban nyolc meccset játszik otthon a Mavs, azonban ez egyelőre nem mutatkozik meg az eredményekben. Hiába játszott jól Nowitzki (21 pont, 9 lepattanó) és remekelt a kispadról Vince Carter (23 pont, 9/13 mezőnyből), valamint Jae Crowder és Brandan Wright (mindketten hibátlanul dobtak a mezőnyből, ami 21 pontot jelentett a Dallasnak), Monta Ellis rossz estéje (4/19-cel dobott) most nem hiányzott. A Mavs ezzel a vereséggel a Suns mögé került a tabellán, ami azt jelenti, hogy lecsúsztak a playoffot jelentő 8. helyről.

A Mavericks legjobb dobói: Carter 23/12, Nowitzki 21/3, Crowder 13/3
A Clippers legjobb dobói: Paul 31/12, Griffin 18, Jordan 16

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik