A Miami már mindenkit megvert az idényben

Vágólapra másolva!
2013.03.11. 10:11
null
LeBron James tör gyűrűre, az előtérben miami csapattársa, Chris Andersen (Fotó: Reuters)
Mára virradóra kilenc mérkőzést vívtak meg az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, s további érdekes mozgások történtek a playoffpozicionálást tekintve, hiszen a Los Angeles Lakers a Chicago elleni győzelmével már egyedül áll a nyolcadik helyen nyugaton, míg a zsinórban 18. meccsét is megnyerő Miami Heat leszakította egyik „üldözőjét", az Indianát. A bajnok az alapszakasz háromnegyedéhez érve ráadásul már mind a 29 többi csapatot legyőzte legalább egyszer a szezonban, és utcahosszal vezeti a Keleti Konferenciát. Az Oklahoma City végig uralta a Boston elleni találkozót, így egy lépéssel közelebb került a nyugati első helyezett San Antonióhoz, Kyrie Irving pedig súlyosabbnak  tűnő vállsérülést szenvedett a Toronto ellen. Nézzük, mi történt még ezen az éjjelen a tengerentúlon!

Oklahoma City Thunder–Boston Celtics 91–79

Az egykori OKC-játékos, Jeff Green először tért vissza ellenfélként Oklahoma Cityben, de ő sem tudott segíteni a Bostonnak, mely már az első negyedben kilenc eladott labdánál tartott. Avery Bradley sokáig kimagaslóan jól védte Russell Westbrookot (15 pont, 2 gólpassz), de a Celtics több ásza betlije miatt sosem tudott átlendülni a holtpontokon, így a Thunder a 23 pontos, 11 lepattanós dupla duplával kirukkoló Kevin Durant vezetésével simán diadalmaskodott.

A Thunder legjobb dobói: Durant 23, Westbrook 15, Kev. Martin 12
A Celtics legjobb dobói: Pierce 20, Bradley 12, Garnett 10


Los Angeles Lakers–Chicago Bulls 90–81

A 16 pontos, 21 lepattanós, továbbá 4 blokkot is kiosztó Dwight Howard kezd arra a centerre hasonlítani, akiért cserélt nyáron a Lakers, az ő remeklése mellett pedig Kobe Bryant (19 pont, 9 gólpassz) és Steve Nash (16 pont, 4 gólpassz) is hozták a szintet, ez pedig a támadásban nagyon szenvedő chicagóiak ellen ezen az estén bőven elég volt a diadalhoz. A Los Angeles-i sztárcsapat idén először áll két győzelemmel 50 százalék felett, s már egyedül birtokolja a nyugati 8. helyet, azaz először tartózkodik playoff-pozícióban ebben a szezonban!

A Lakers legjobb dobói: Bryant 19, D. Howard, Nash 16-16
A Bulls legjobb dobói: N. Robinson 19, Noah 18, Boozer 12


Toronto Raptors–Cleveland Cavaliers 100–96

A 21 pontos Dion Waiters húzta Cavaliers egy fordulatos meccset vesztett el Torontóban, de minden bizonnyal sokkal jobban zavarja a clevelandieket a vereséggel szemben az a tény, hogy Kyrie Irving egy ütközés után vállsárülése miatt idejekorán be kellett, hogy fejezze a találkozót. A 17 pontos, 16 lepattanós dupla duplát szállító Amir Johnson könnyedén feledtette kanadai oldalon Andrea Bargnani és Rudy Gay hiányát, a hazaiaknál ráadásul a nagyon sokoldalúan játszó Kyle Lowry (15 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés) is kiválóan teljesített.

A Raptors legjobb dobói: A. Anderson 18, A. Johnson 17, Lowry 15
A Cavaliers legjobb dobói: Waiters 21, Miles 15, Irving 12


Orlando Magic–Philadelphia 76ers 99–91

A Philadelphia évek óta nem látott mélységeket jár meg, Doug Collins fiatal harcosai megint kikaptak az egész liga második leggyengébb alakulatától, az Orlandótól, így már 16 győzelemnyire vannak az 50 százalékos mutatótól, s egyre csak csúsznak lefelé a táblázaton. A 26 pontos, 12 lepattanós Thad Youngon kívül a vendégek többi ásza nem remekelt, míg a floridaiaknál a 24 pontos, 10 gólpasszos Nelsonon kívül Nikola Vucsevics (14 pont, 17 lepattanó) is kitett magért.

A Magic legjobb dobói: Nelson 24, Afflalo 17, T. Harris 15
A 76ers legjobb dobói: T. Young 26, D. Wilkins 16, Hawes 15


Miami Heat–Indiana Pacers 105–91

A Miami szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy a két idei indianai veresége után meg tudja mutatni, ki az úr a háznál keleten. Mario Chalmers (26 pont, 7 lepattanó) és Chris Bosh (24 pont, 3 blokk) nagyon bekezdtek, majd Dwyane Wade (23 pont, 6 labdaszerzés) is csatlakozott, így LeBron Jamestől (13 pont, 7 gólpassz) nem kellett még csak átlagon felüli produkció sem, a Heat egyszerűen átrobogott a Danny Grangert kényszerből jegelő vendégeken és egyhuzamban 18. fellépésén is veretlen maradt. Érdekesség, hogy legutóbb pont a Pacerstől kapott ki a címvédő még hat héttel ezelőtt.

A Heat legjobb dobói: Bosh, Chalmers 26-26, Wade 23
A Pacers legjobb dobói: Da. West 24, Hibbert 16, Augustin 14


New Orleans Hornets–Portland Trail Blazers 98–96

12 másodperccel a végső dudaszó előtt úgy festett, hogy Damian Lillard idén másodszor is egy győztes triplával végzi ki a New Orleanst, ám a Hornets az utolsó támadásnál megtalálta a palánk alatt Ryan Andersont (20 pont, 13 lepattanó), így fordított és nyert a Williams-legénység. A vendégeknél a Lillard, Matthews hátvédpáros 44 pontot tett a közösbe, JJ Hickson (14 pont, 14 lepattanó) pedig dupla duplázott, de sok rossz döntést hoztak ma meg az oregoni játékosok, akik így távolabb kerültek a playoffba jutás egyébként is egyre kevésbé reális lehetőségéétől.

A Hornets legjobb dobói: Vasquez, R, Anderson 20-20, A. Davis 18
A Blazers legjobb dobói: Matthews 24, Lillard 20, Aldridge 16


Minnesota Timberwolves–Dallas Mavericks 77–100

A Love, Pekovics, Kirilenko, Budinger, Roy ötösfogat nélkül nagyon szenvedő Minnesota a Dallas ellen sem tudott csodát tenni és simán kapitulált saját közönsége előtt. A texasiaknál a padról beállva 22 egységig jutó Vince Carter villogott elsősorban, Dirk Nowitzki pedig 16 pontot és 9 lepattanót ért el ezen a játéknapon, de a Carlisle-legénység még mindig négy győzelemnyire van az 50 százalékos küszöbtől is.

A Timberwolves legjobb dobói: Derrick Williams 18, Barea 16, Gelabale 13
A Mavericks legjobb dobói: Carter 22, Nowitzki 16, B. Wright 13


Sacramento Kings–Milwaukee Bucks 113–115

A nagyemberek érdekes szereplő voltak a Kings és a Bucks csatájának - már akik egyáltalán pályára léptek ezen az estén. Az Ilyasova, Sanders páros távollétében a palánk alatt nagyon tartalékos Milwaukee hendikepjét nem tudta kihasználni a Sacramento, ugyanis a nagyon hatékonyan játszó DeMarcus Cousins (24 pont, 10 lepattanó) a harmadik negyed derekán kiállíttatta magát egy csúnya könyökössel. A hazaiak így is visszakapaszkodtak, sőt, az utolsó pillanatban a 20 pontos Tyreke Evans révén még egy dobásuk is volt a győzelemért, de az célt tévesztett, így nyert a teljesen biztos PO-résztvevőnek tűnő Bucks.

A Kings legjobb dobói: Cousins 24, T. Evans 20, J. Thompson 18
A Bucks legjobb dobói: Ellis 29, Jennings, Dunleavy 16-16


Los Angeles Clippers–Detroit Pistons 129–97

Egészen megalázó vereségben részesítette a Clippers a mostanában abszolút stabilitást vesztő Detroitot, DeAndre Jordan még a „gyűrűbe is betette" az egyik zsákolásánál az ellenállni igyekvő Brandon Knight-ot, de nem ez volt az egyetlen olyan jelenet, melynél egyértelműen látszott: a két fél nem ugyanabban a súlycsoportban versenyez jelenleg. A 20 pontja mellé 14 gólpasszt is kiosztó Chris Paul gyönyörűen vezette a show-t, Jamal Crawford pedig nyugodtan pihentette kisebb sérülését, a Los Angeles-iek idénycsúcsot dobva értek célba.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 22, Paul 20, M. Barnes 16
A Pistons legjobb dobói: Calderon 18, Jerebko 14, W. Bynum, Knight, Monroe 10-10


A nap hőse: Dwight Howard, aki 5-ből 0-ás büntetőzése ellenére is kiérdemelte ma ezt a címet, ugyanis 16 pontos, 21 lepattanós, 4 blokkos produkciójával egy rangadón végre úgy teljesített, ahogy az egy majdnem teljesen egészséges Dwight Howardtól elvárható.
A nap lúzere: A Detroit Pistons, mellyel - nincs rá jobb szó - feltörölték a padlót a Staples Centerben, ráadásul Brandon Knightot olyan poszterre tette rá DeAndre Jordan, melyre a kis detroiti csak alulnézetből férne rá.

NBA
ALAPSZAKASZ, 121. JÁTÉKNAP

Oklahoma City Thunder–Boston Celtics 91–79
Los Angeles Lakers–Chicago Bulls 90–81
Toronto Raptors–Cleveland Cavaliers 100–96
Orlando Magic–Philadelphia 76ers 99–91
Miami Heat–Indiana Pacers 105–91
New Orleans Hornets–Portland Trail Blazers 98–96
Minnesota Timberwolves–Dallas Mavericks 77–100
Sacramento Kings–Milwaukee Bucks 113–115
Los Angeles Clippers–Detroit Pistons 129–97

A KELETI FŐCSOPORT ÁLLÁSA
1. x–Miami 61 47 14 77.0 9–1 24–9 10–0 Ny18
2. New York 60 38 22 63.3 6–6 24–13 6–4 Ny1
3. Indiana 63 39 24 61.9 10–2 26–14 7–3 V1
4. Brooklyn 63 37 26 58.7 9–3 28–12 6–4 Ny3
5. Chicago 63 35 28 55.6 7–6 26–13 4–6 V1
6. Boston 62 34 28 54.8 6–5 20–16 6–4 V1
7. Atlanta 62 34 28 54.8 10–4 21–16 5–5 V2
8. Milwaukee 61 32 29 52.5 7–8 21–17 6–4 Ny2
9. Toronto 64 25 39 39.1 3–8 14–21 3–7 Ny1
10. Philadelphia 62 23 39 37.1 6–8 13–24 1–9 V5
11. Detroit 65 23 42 35.4 6–7 19–21 2–8 V5
12. Cleveland 63 21 42 33.3 3–10 15–22 5–5 V2
13. Washington 61 20 41 32.8 5–8 11–27 5–5 Ny1
14. Orlando 64 18 46 28.1 2–9 8–31 3–7 Ny1
15. Charlotte 63 13 50 20.6 4–8 10–24 0–10 V10

 

A NYUGATI FŐCSOPORT ÁLLÁSA
1. San Antonio 63 48 15 76.2 11–2 26–11 7–3 V1
2. Oklahoma City 63 47 16 74.6 6–4 31–9 8–2 Ny5
3. LA Clippers 65 45 20 69.2 8–4 27–12 7–3 Ny1
4. Memphis 61 42 19 68.9 6–5 22–13 9–1 Ny4
5. Denver 64 42 22 65.6 8–5 28–11 9–1 Ny8
6. Golden State 64 35 29 54.7 7–5 19–19 4–6 V2
7. Houston 64 34 30 53.1 5–8 15–22 5–5 V1
8. LA Lakers 64 33 31 51.6 5–5 18–21 8–2 Ny3
9. Utah 63 32 31 50.8 5–4 18–19 3–7 V4
10. Dallas 62 29 33 46.8 5–7 17–22 6–4 Ny3
11. Portland 62 29 33 46.8 6–5 18–21 4–6 V1
12. Minnesota 60 21 39 35.0 3–10 11–26 2–8 V2
13. Phoenix 63 22 41 34.9 4–8 14–24 5–5 Ny1
14. New Orleans 64 22 42 34.4 4–9 12–27 3–7 Ny1
15. Sacramento 65 22 43 33.8 4–6 9–28 3–7 V1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik