A Memphis a Houstont, a Bulls a Clipperst árazta be

Adorján István és Gobodics Tamás (Kezdo5.hu)Adorján István és Gobodics Tamás (Kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2014.11.18. 10:14
null
Hiába dobott 22 pontot James, a Cleveland kikapott (Fotó: Reuters)
Kilenc meccset rendeztek hajnalban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban és mindkét rangadó tükörsima véget ért: a nyugati első és második csatáján a Memphis 26 ponttal verte el a Houstont, a Bulls pedig Rose és Pau Gasol nélkül nyert könnyedén a Clippers ellen. A Cleveland otthon bukott, a Miami nyert Brooklynban, a Dallas pedig gond nélkül múlta felül a Charlotte-ot - viszont szoros végjátékot hozott a Boston-Phoenix. Íme a részletek!

Charlotte Hornets–Dallas Mavericks 80–107

A Dallas-offense ismét remekelt. A texasiak támadójátéka kimagaslik a ligából, eddigi tizenegy meccsükön kilencszer minimum öten elérték a tíz pontot – ma hat ilyen játékosuk volt. 43 kosarukból 32 gólpassz után született és el is osztották a labdákat, 51 százalékkal dobtak, nem volt rájuk ellenszer.
Nowitzki újabb mérföldköve. Nemrég előzött a pontlistán a német klasszis, ma elérte a 27 000 pontot – egy csapatban ezt eddig csak Jordan, Karl Malone és Bryant érte el. Ma 13 pontig jutott 14 dobásból, nem ment neki igazán, de nem is volt rá szükség – Ellis (18 pont), Parsons (17 pont, 9 pattanó, 6 gólpassz) és a cserepad is hozta, amit kell.

Jeffersont nagyon megfogta Chandler. A Hornets centere mindössze 3/12-es mezőnymutatóval célzott és 6 pontnál megállt 5 lepattanó mellett, így esélye sem lehetett csapatának a sikerre. Chandler remek védőmunkája mellett 7/7-es mutatóval szórt be 14 pontot és leszedett 9 lepattanót 23 perc alatt – továbbra is a liga leghatékonyabb játékosa.

A Hornets legjobb dobói: Henderson 18/3, Walker 11/3, Pargo 11/9
A Mavericks legjobb dobói: Ellis 18, Parsons 17/12, Chandler 14

Cleveland Cavaliers–Denver Nuggets 97–106

A denveri hátvédpár először villant. Lawson és Afflalo a kezdeti teljes homály után az utóbbi meccseken már kissé összeszokottabbnak tűnt, ma pedig megszórták a Clevelandet, együtt 47 egységet rámoltak be. Utóbbi kintről (négy tripla), Lawson a festékből volt eredményes, Irvingék nem tudtak vele mit kezdeni – az emberét sebességből megverte, bent pedig nem érkezett senki, aki megnehezítette volna a dolgát. Amikor igen, kipasszolta, így 12 assziszttal zárta a találkozót.

Másfél negyed után elhalkult a Cleveland. Kevin Love 20 pontjából 15-öt az első negyedben szerzett, most sem James, sem Irving nem hozott extra meccset és mivel Lawsonnal nem tudtak mit kezdeni, fokozatosan szakadtak le. Az utolsó 15 percben 16 pontot berámolt ugyan Waiters, de a periméteren továbbra sem tudták megfogni a vendégeket, így újra bebizonyosodott: extra támadójáték nélkül ez a Cavs egyelőre kevés. Most a James-Waiters-Irving-Love négyes együtt 82 pontot szerzett a 97-ből, de csapatszinten csak 43 százalékkal dobtak, így ilyen védekezés mellett ez most nem volt elég.

A Cavaliers legjobb dobói: James 22/3, Waiters 20/6, Irving 20/12, Love 20/3
A Nuggets legjobb dobói: Lawson 24, Afflalo 23/12, Mozgov 14

Boston Celtics–Phoenix Suns 114–118

Bradley és Rondo nagyon rosszkor hibázott. 114-114 volt az állás az utolsó percben és a Bostonnál volt a labda, azonban előbb Avery Bradley borzalmas passzát csípte el Bledsoe és szerzett könnyű két pontot, majd 118-114-nél az utolsó mp-ekben Rondo még dobhatott három büntetőt, de mindhármat elrontotta – 2/10-zel zárt a vonalról, ami még Howardtól vagy Drummondtól is botrányos lenne.
Markieff Morris nagy estéje. A Suns erőcsatára 21 dobást vállalt ma el és karriercsúcsot jelentő 30 ponttal húzta csapatát (67%-kal tüzelt), ráadásul leszedett hét lepattanót, kiosztott öt gólpasszt és megszerzett négy labdát is. Most nem a hátvédek hozták a meccset (Dragic 22 pontja jó, de Green és Thomas együtt jutott 12-ig), hanem a magasok, Morris mellett Alex Len is egy 19 pontos, 7 lepattanós estét hozott mindössze két dobást rontva.

Jó volt a Celtics, de az utolsó percben lefagyott. Jeff Green nagy zsákolásokkal és 28 ponttal (10/17 mezőny, 8/9 büntető) húzta csapatát, igazi vezére volt az együttesnek és kedvére repkedett a levegőben. Rondo majdnem tripla-duplázott (egy assziszt hiányzott) és bár Olynyk használhatatlan volt, Tyler Zeller 19 ponttal és csak egy rossz dobással pótolta a padról beszállva. Összességében jól játszott a Boston, az utolsó percbe fordulva még vezetett is, de itt egy eladott labda, egy nagyon rossz Green-hármas és Rondo büntetői megpecsételték a sorsukat.

A Celtics legjobb dobói: Green 28, Zeller 19, Sullinger 18/3
A Suns legjobb dobói: Mark. Morris 30/3, Dragic 22/9, Len 19

Brooklyn Nets–Miami Heat 83–95

Chalmers a Heat vezére. Wade sérülése miatt a kezdőcsapatba került ismét és megint ő húzta a Miamit, 22 pontot rámolt be, melynek felét a büntetővonalról szerezte. Az utolsó percekben is ő lépett elő, nehéz kosara mellett Bosh-nak (15 pont, 9 pattanó) is kiosztott egy gólpasszt, így Wade és Deng nélkül tudott nyerni a floridai csapat.

Nem tudott dominálni a festékben a Nets. A Miami védekezése itt a leggyengébb, Brook Lopezék megnyerhették volna a derbit – ám a center mindössze öt pontot tudott szerezni nyolc dobásból, sem Plumlee, sem Garnett nem tett hozzá értékelhetőt elöl, sőt, Joe Johnsonnak sem ment (6 pont, 2/9). Nem meglepő ezek után, hogy negatív szezoncsúcsot jelentő 83 ponttal zárt a Brooklyn - az, hogy bukták a pattanózást és csak 24 egységet hoztak a festékből, mindenképpen meglepetés.

Ennis bizonyít. Deng sem vállalta a meccset, így az idén még egy percet sem kapó Danny Granger került a kezdőbe (4 pont 20 perc alatt) – de ezen a poszton James Ennis hozta, amit kell, az újonc 35 percet volt parketten, ez alatt 10 pontot (4/7 mezőnyből) és 8 lepattanót tett hozzá.

A Nets legjobb dobói: Bogdanovic 22/12, Jack 15/3, Williams 14/6
A Heat legjobb dobói: Chalmers 22/3, Bosh 15/3, Cole 12/6

Detroit Pistons–Orlando Magic 93–107

Rosszul sült el a történelmi mérkőzés. 2012-es kirúgása után először meccselhetett volt csapata ellen Stan Van Gundy. A hét nap alatt ötödik mérkőzésüket játszó hazaiaknál kizárólag Butler (5/11 mezőny, 3/5 tripla) és Jennings (6/13 mezőny, 6 gólpassz) teljesített elfogadhatóan. A Josh Smith - Drummond - Monroe trió elképesztően gyenge, 10/28-as mezőnymutatót tudott felmutatni, borítékolható volt, hogy a záró játékrészben összeomlás következik hazai részről.

Folyamatosan járt a labda. Ha egy csapat 50 százalék feletti dobóformát mutat idegenben, akkor joggal pályázik a győzelemre. Így tett a Magic, mely 13 hárompontost értékesített -ebből a kezdők tizenegyet- és a 41 mezőnykosaruk mellé 33 gólpasszt párosítottak. A masszív dupla duplát hozó Vucevic (25 pont, 10/18 mezőnyből, 15 lepattanó) és a szintén átlag felett teljesítő Harris (24 pont, 10/17 mezőnyből, 5 lepattanó, 4 gólpassz, 5 szerzett labda) húzta a vendégek szekerét, akik fokozatosan őrölték fel a tiszta dobásaikkal a Van Gundy-legénységet és a negyedik negyedben kivégezték a vendéglátót.

A Pistons legjobb dobói: Butler 20/9, Jennings 18/15, Drummond 12
A Magic legjobb dobói: Vucevic 25, Harris 24/9, Fournier 14/9

Memphis Grizzlies–Houston Rockets 119–93

Brutális különbség. A mérkőzés elejétől saját akaratát kényszerítette rá ellenfelére a Grizzlies. Az első félidőben 15 eladott labdába kergették bele a vendégeket, s ezekből a szerzett labdákból 22 könnyű pontot szereztek. A második negyed közepére szinte már el is dőlt a találkozó, ugyanis a hazai csapat több mint 20 pontos fórt épített ki. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy a Memphis kispadja 56 pontot tett a közösbe, közel annyit, mint a kezdők. Ez a siker azt jelenti, hogy a liga élére álltak.

Csalódást keltő húzóemberek. Ahogy szinte egy pillanatig sem volt esélye a vendégeknek, úgy nem játszott egy percig sem a kiemelkedően a gárda két vezéralakja Howard és Harden. A magasember eljutott ugyan dupla dupla közelébe (15 pont, 9 lepattanó, 4 eladott labda), ellenben a védőmunkában sok jót nem lehet elmondani sem róla, sem társai palánk alatti munkájáról. A Memphis ugyanis komoly mennyiségű, összesen 64 pontot szerzett a festékből. Harden számára nagy szerencse, hogy több mint 30 pontos hazai előnynél McHale mester már a cseréket favorizálta, ugyanis rosszabbul is kijöhetett volna a mérkőzésből, mint a statisztikája (1/8 mezőnyből, 4 gólpassz, 3 eladott labda, 2 kapott blokk) mutatta. Az egyetlen mezőnykosár és a mindössze 5 büntetőkísérlet hűen tükrözi nála, hogy mennyire limitálták, kivették a játékból a hazai játékosok.

A Grizzlies legjobb dobói: Conley 19/3, Lee 15/9, Randolph 14
A Rockets legjobb dobói: Ariza 16/3, Howard 15, Beverley 10/6

San Antonio Spurs–Philadelphia 76ers 100–75

Könnyed ujjgyakorlat. Ez alkalommal nem nélkülözte sztárjait a Spurs, de úgy tűnt, hogy a bemelegítésüket csak időszakosan szakították félbe, mert a 76ers nagy ellenállást nem mutatott. Duncan 16 minutum alatt majdnem dupla duplázott (10 pont, 9 lepattanó), Bonner élen járt a pontszerzésben, a cserék pedig éltek a lehetőséggel. A hazai kispad 51 pontot termelt.

Bonner a reflektorfényben. Nem nagy dicsőség a liga messze leggyengébb csapata ellen villogni, mégsem lehet elmenni szó nélkül Matt Bonner teljesítménye mellett. A remek triplavető 2012. január 5-én végzett utoljára a Spurs legeredményesebb játékosaként, akkor a Utah ellen 17 egységet vállalt magára, ma pedig 7/10-es mezőny-, és 4/6-os triplamutatót teljesített, mindezt húsz perc alatt.

Hova tart a 76ers? Egyre mélyebbre ássa magát a Philly melyet Carter-Williams húzott ki (7/14 mezőnyből, 5 lepattanó, 4 gólpassz) némileg a csúfos kudarc lehetőségéből. Wroten teljesen a padlóra került, 4/14-es mezőnymutatót, 4 eladott labdát, 4 kapott blokkot jegyeztek fel neki, Noel inkább a személyi hibákat termelte, mint a pontokat. A 32 százalékos mezőnyt és a 15 százalékos triplamutatót látva csoda, hogy 25 pontos differenciával megúszta a meccset a vendég gárda.

A Spurs legjobb dobói: Bonner 18/12, Joseph 14/3, Baynes 12
A 76ers legjobb dobói: Carter-Williams 16/3, Mbah a Moute 13/6, Sims 9

Portland Trail Blazers–New Orleans Pelicans 102–93

40 percig jól játszott a Pelicans. Anthony Davis szokásos teljesítményét tette le az asztalra (31 pont, 14/20 mezőnyből, 11 lepattanó, 3-3 gólpassz, labdalopás és blokk), a többiek is igyekeztek, így 68-80-ra vezettek is a 4. negyed kezdetén. Még nyolc perccel a vége előtt sem tűnt úgy, hogy itt gond lehet – a végjátékban azonban kivették Davist a játékból, Holiday és Evans képtelen volt a gyűrűbe találni, így egy 26-8-as futást bemutatva győzött a Portland.

Omer Asik hiányzott. Hátproblémák miatt kiülte a meccset a török center, akinek kulcsszerepe van a Pelicans palánk alatti védekezésében. Helyettese, a francia Alexis Ajinca nem volt rossz, de nagyon korán fault-gondba került és mindössze 16 percet tölthetett a pályán.

A cseresor tolta meg a Blazerst. Bár Aldridge, Lillard és Matthews is jó volt támadásban, a negyedik negyed elején az egyébként dupla-duplázó (15 pont, 10 pattanó) Chris Kaman, a 7 gólpasszt kiosztó Steve Blake és CJ McCollum vezetésével zárkózott fel a Portland. Ekkor a nyugaton a hét legjobbjának választott Lillard vezetésével jöttek a kezdők, és befejezték, amit a kispad elkezdett.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 24/6, Aldridge 22, Matthews 16/6.
A Pelicans legjobb dobói: Davis 31, Holiday 14, Evans 13/3.

Los Angeles Clippers–Chicago Bulls 89–105

Michael Jordan nyomdokain. A United Centerben ebben az időszakban egy cirkusz szokott fellépni, így a Bulls ilyenkor túrázik – idén 15 nap alatt hét idegenbeli meccset játszanak, az elsőt ma hajnalban a Clippers ellen. Ez azonban nem túl jó hír az ellenfeleknek, mert idén mind az öt látogatásán győzött a Chicago, és most a hatodikat is behúzták Los Angelesben – ilyen utoljára a 96-97-es Bulls-szal fordult elő.

Gasol és Rose nélkül. A csapatba pillanatok alatt beépülő Pau Gasol lábikra-sérülés, Derrick Rose combhajlító-húzódás miatt hiányzott, de előbbit Taj Gibson (20 pont, 5 pattanó, 6 gólpassz, 2 blokk) remekül pótolta, Rose feladatai pedig megoszlottak a csapatban. Félidőben még vezetett a Clippers, utána viszont 31-14-re hozta a 3. negyedet a Bulls, eldöntve a lényeges kérdéseket.
Besültek a sztárok. Chris Paul egész meccsen szenvedett, Blake Griffin pedig azzal volt elfoglalva, hogy lelassítsa Gibsont és cseréjét, Nikola Mirotic-ot, nem nagyon maradt ereje a támadásokra. A kritikus harmadik negyedben kettejüktől összesen egyetlen pontocska érkezett, így az utóbbi időben gyengélkedő Jamal Crawford (24 pont, 5 gólpassz) remeklése mit sem ért.

A Clippers legjobb dobói: Crawford 24/3, Griffin 19, Paul 12/3.
A Bulls legjobb dobói: Butler 22/3, Gibson 20, Dunleavy Jr. 19/12.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik