A Magic állította meg a Phillyt, Luka Doncic 53 ponttal tért vissza

GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2023.01.31. 11:58
null
Luka Doncic 53 pontig jutott a Detroit ellen (Fotó: Getty Images)
Címkék
Hosszabbítás döntött Minnesotában, hozta a Lakers elleni kötelezőt a Brooklyn, győzni tudott Oklahoma Cityben a Warriors: a legutóbbi NBA-játéknap eseményei.

 

Philadelphia 76ers–Orlando Magic 109–119

A rossz kezdés is belefért a Magicnek. Pocsékul kezdték a találkozót a vendégek, már az első negyedben 10 pont feletti hátrányba kerültek, a második negyed közepén már 21 pont is volt a különbség a két csapat között, de a nagyszünetig visszajött -10-ig a Magic, majd a második félidőben már ők uralták a meccset és meg is fordították azt. Joel Embiid (30 pont, 11 lepattanó, 5 gólpassz) most is hozta magát, de mellette James Harden (17 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz) és Tobias Harris (17 pont, 6 lepattanó) sem tudott igazán kiemelkedni, ahogyan Tyrese Maxey is elveszett a mezőnyben, csapatszinten pedig 19 labdát adtak el. Hiába dobott összességében jobban a hazai csapat, a 76ers nem tudta lassítani a Magic futásait a második félidőben, amihez nagyban hozzájárult, hogy Paolo Banchero 29 ponttal és 9 lepattanóval ellensúlyozni tudta Embiid teljesítményét, és ehhez jött hozzá, hogy a Wagner-testvérek is eljutottak közös erővel 41 pontig, de Markelle Fultz (12 pont, 10 gólpassz, 4 labdaszerzés) és Wendell Carter Jr. (12 pont, 9 lepattanó) is ki tudta venni a részét a győzelemből. A 76ers ezzel hét megnyert meccs után kapott ki, de holnapután lehetőségük lesz javítani, amikor ismét a Magic ellen lépnek pályára.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 30/3, Harden 17/9, Harris 17/3
A Magic legjobb dobói: Banchero 29/9, M. Wagner 22, F. Wagner 19/6

 

Brooklyn Nets–Los Angeles Lakers 121–104

Az elejét és a végét nyomta meg a Nets. A hazaiak számítottak a meccs esélyeseinek, mivel azt már tegnap lehetett tudni, hogy a Lakersnél LeBron James és Anthony Davis sem fog játszani, és ennek megfelelően is kezdett a Nets, az első negyedet megnyerték 29-16-ra, viszont a folytatásban nagyobb ellenállást tanúsítottak a vendégek. A két középső negyedben felzárkózott és átmenetileg meg is fordította a meccset a Lakers, és az utolsó 12 percnek is csak hárompontos hátrányból vághattak neki, de itt a Nets elszaladt a meccsel, 36-22-re húzták be a záró játékrészt. A Netsnél Kevin Durant és Ben Simmons hiánya miatt most is Kyrie Irvingre (27 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) hárult a legnagyobb teher, ugyanakkor komoly segítséget kapott a kispadtól, ezért nem kellett túlvállalnia magát. A Nets második sora 66-44-re múlta felül a Lakers kispadját, Cam Thomas és Patty Mills is 21-21 pontig jutott, Day'Ron Sharpe pedig 14 lepattanót hozott csereként beszállva, és neki, illetve a 12 lecsorgót begyűjtő Nic Claxtonnak köszönhetően fel tudták venni a versenyt lepattanózásban. A Lakersnél heten is 10-18 pont között zártak, viszont senki sem tudott igazán a csapat élére állni: a tripla-duplával kacérkodó Russell Westbrook (17 pont, 8 lepattanó, 10 gólpassz) sok dobást rontott, Thomas Bryant (18 pont, 9 lepattanó, 7/8 mezőnyből) nem kapott elég labdát, és hiába hozott 17 lepattanóval extrát Troy Brown Jr., nem tudták ellensúlyozni Dennis Schröder 2/15-ös és Patrick Beverley 1/8-as mezőnymutatóját.

A Nets legjobb dobói: Irving 26/9, Mills 21/12, Thomas 21/12
A Lakers legjobb dobói: Bryant 18/3, Westbrook 17/9, Hachimura 16/3

 

Minnesota Timberwolves–Sacramento Kings 111–118 – hosszabbítás után

Túlórában vágott vissza a Kings. Két napja remek játékkal győzte le ugyanitt a Sacramentót a Minnesota, most jöhetett a visszavágó, a vendégcsapat pedig óriási csatában, de végül vissza is tudta adni a kölcsönt. Jobban is kezdett a társaság, hét ponttal nyerte az első negyedet, de a Wolves válaszolt, és a nagyszünetig fordítani tudott, majd a második félidő már végig kiélezett küzdelmet hozott, ott már nem alakultak ki nagy különbségek. Egy perccel a rendes játékidő vége előtt négy ponttal vezetett a Kings, de aztán Rudy Gobert büntetőjével és Jaden McDaniels triplájával egyenlített a Wolves, az utolsó támadásból nem született kosár sacramentói oldalon, így hosszabbításba torkollt az este. Ott Trey Lyles egy triplával és egy 2+1-es zsákolással nyitott, Keegan Murray is betalált kintről, 9-3-mal kezdte a ráadást a vendégcsapat, innentől pedig már nem rontotta el a helyzetet, De'Aaron Fox is dobott egy fontos kosarat, majd volt egy labdaszerzésük és egy blokkjuk is, amivel meggátolták, hogy a Minnesota visszakapaszkodjon. A 15-8-ra nyert öt perc meghozta a győzelmet, így javítottak a legutóbbi vereség után, ráadásul ami nagyon fontos volt, az a védekezés összerántása: most 15 labdát szereztek, sokszor tudták eredményesen duplázni Anthony Edwardsot, határozottan megütötték azt a szintet, amire szükségük van ahhoz, hogy megőrizzék jelenlegi helyüket. Egyénileg a 32 pontos Fox, a 19-ig jutó Malik Monk, valamint a 17 pontja mellett 13 lepattanót is leszedő Domantas Sabonis is kiemelhető, most mennek tovább San Antonióba, aztán Indianában folytatják hosszú idegenbeli túrájukat.

Kevésen múlt. Most nem játszott igazán jól a Minnesota, de így sem kellett volna sok a győzelméhez, konkrétan a rendes játékidő végén egy pluszjáték vagy Rudy Gobert büntetője, amit kihagyott az utolsó percben. A francia center ötször is hibázott a vonalról, de egyébként 19 ponttal, 14 lepattanóval, 7/9-es mezőnymutatóval sokat tett a győzelemért, Anthony Edwards 33 ponttal állt a társaság élére, de ő is rontott három büntetőt és eladott hat labdát, D'Angelo Russell pedig csak 4/16-ot dobott mezőnyből - a kiegészítők sokat javítottak a helyzeten, Anderson vagy Nowell is villogott, de ezúttal egy hajszállal lemaradtak a győzelemről. A 18 eladott labda és a 12 kihagyott büntető okolható ezért, ebben a két faktorban nem tudták hozni az elvártakat, a Kings csapdázós, duplázós védekezése többször is fejtörést okozott nekik, így most egyáltalán nem tudták kontrollálni a mérkőzést, ahogy azt legutóbb tették. Nagy baj persze nincs, javítani kell egy-két dolgon, de semmi extra, következőleg a Warriorst fogadják, majd a Magic és a Nuggets ellen is hazai pályán állhatnak ki.

A Timberwolves legjobb dobói: Edwards 33/12, Gobert 19, Nowell 14/3
A Kings legjobb dobói: Fox 32/6, Monk 19, Sabonis 17

 

Oklahoma City Thunder–Golden State Warriors 120–128

A Splash Brothers túldobta az OKC-t. Régi önmagát idézte a címvédő sztárpárosa, Steph Curry és Klay Thompson valósággal szétlőtte a Thunder periméterét: Curry 38 ponttal, 8 lepattanóval és 12 gólpasszal hozott klasszisteljesítményt, Thompson 28 pontot termelt, ketten együtt pedig 14/28 triplát hajítottak a gyűrűbe. Kettejük tűzereje soknak is bizonyult az OKC számára, a vendégek 38-20-ra nyerték az első negyedet, és a nagyszünetben is 15 pont volt az előnyük úgy, hogy 23 kosarukra 21 gólpassz jutott, az igazi GSW-stílus érvényesült - a folytatásban a védekezésük már szintén a "megszokott" szintet hozta, de olyan jó ritmusban támadtak, hogy be tudták osztani a korán megszerzett fórjukat. A Curry-Thompson páros mellett 15-15 pontot termelt Andrew Wiggins és Jordan Poole, csapatszinten végül 51%-os mezőnymutatóval, 20 bedobott hármassal és 37 gólpasszal zártak, ráadásul tudtak reagálni, amikor az OKC egy futással két pontra zárkózott a negyedik negyedben. Steve Kerr vezetőedző szerint nagyon fontos volt számukra ez a találkozó, hiszen a Thunder hetek óta komoly playoff-csapatnak tűnik a mutatott játéka alapján, ezt az együttest idegenben legyőzni nagy szó, ráadásul így kellett megkezdeniük a mostani túrájukat, ezzel adták meg az alaphangot. A győzelemmel egyébként jelenleg a GSW az ötödik a nyugati tabellán, alig fél meccs hátránnyal a negyedik Clippers mögött, Curry pedig franchise-rekordot döntött: immár övé a Warriors történetének legtöbb mezőnykosara, megelőzte Wilt Chamberlaint.

Hiába rohamozott az OKC. Josh Giddey mondta azt a hazaiak részéről, hogy az előre kitalált védekezést nem tudták megcsinálni a meccs elején, a Warriors olyan jól támadott, olyan jól hajtotta végre a játékait, hogy időbe telt ehhez alkalmazkodni, addigra pedig már jelentős hátrányba kerültek. Utána összekapták magukat, Shai Gilgeous-Alexander 21 pontot dobott csak a második félidőben, de hiába kapaszkodtak, pontháborúban, dobópárbajban most nem igazán lehetett megverni a GSW-t, ennél jobb védekezést pedig nem tudott felmutatni a Lu Dortot nélkülöző együttes - hiába a roham, a második félidőben is kaptak 65 pontot. SGA (31 pont, 7 gólpassz) és Giddey (21 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz) jó számokkal zárt, de ezúttal a címvédő egy kicsit soknak bizonyult a jó forma ellenére, holnap Houstonban javíthat Mark Daigneault alakulata.

A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 31/3, Giddey 21/3, Jal. Williams 19/3
A Warriors legjobb dobói: Curry 38/24, Thompson 28/18, Wiggins 15/3, Poole 15/6

 

San Antonio Spurs–Washington Wizards 106–127

Papírforma. Nem történt meglepetés, a Washington könnyedén behúzta sorozatban hatodik győzelmét, a Spurs pedig komoly sansz nélkül szenvedte el zsinórban hatodik vereségét. A Kristaps Porzingist ezen a mérkőzésen már visszakapó fővárosiak az első negyedben még nem találták a védekezésüket, aztán a másodikban felszívták magukat, 20 pont alatt tartották a Spurst és a nagyszünetben már ők vezettek nyolc egységgel, majd a harmadik negyedben tíz fölé növelték a különbséget, a negyedikben pedig végleg eldöntötték a küzdelmet. Porzingis 17 ponttal, 9 lepattanóval, 7 gólpasszal, 3 labdaszerzéssel és 5 blokkal alaposan feltöltötte a statisztikai lapot alig 30 perc alatt, Bradley Beal 21-7-7-et hozott, összesen heten dobtak náluk kétszámjegyűt, de külön emeljük ki Deni Avdiját is, aki 25 ponttal karriercsúcsot szórt - 10/12-t dobott mezőnyből, ráadásul 9 lepattanót is leszedett. Az első negyed után összességében nem nagyon volt kérdés, bár Keldon Johnson eljutott 26 pontig a Spursnél, de ezzel a védekezéssel nem igazán tudta megnehezíteni ellenfele dolgát a vendéglátó, a Washington pedig 56%-os mezőnymutatóval és 50% feletti triplázással pipálta ki a kötelezőt. A gárda ezzel kilencedik Keleten, már ott toporog az Atlanta sarkában, következőleg pedig Detroitban zárja le idegenbeli túráját.

A Spurs legjobb dobói: Johnson 26/6, Sochan 17/3, Collins 16/3
A Wizards legjobb dobói: Avdija 25/6, Beal 21/9, Porzingis 17/3

 

Dallas Mavericks–Detroit Pistons 111–105

Luka Doncic visszatért. Múlt héten sérült meg, azóta egy meccset kihagyott Luka Doncic, ezen a találkozón viszont úgy tért vissza, hogy jelezte: nem kell aggódni az egészsége miatt. A Dallas szupersztárja 24 pontot dobott az első negyedben, aztán a másodikban sokat pihent, majd a harmadikat megint megnyomta és egymaga 18 egységet szerzett abban a periódusban, az este végére pedig 53 pontig jutott - 12/13 kétpontost és 5/11 triplát jegyzett, ehhez tett hozzá 14/18 büntetőt, 8 lepattanót és 5 gólpasszt, abszolút foghatatlan volt. De minden egyes megmozdulása kellett is az amúgy borzalmas Dallasnak, rajta kívül ugyanis csak Spencer Dinwiddie érte el a tíz pontot, méghozzá úgy, hogy 12 egységéből tízet dobott a negyedik negyedben. Nagyon nehezen oldotta meg a feladatot a vendéglátó, a szorosan megnyert első negyed után a másodikban hátrányba került, a több lábon álló, jobban triplázó, a 29 pontos Bojan Bogdanovic által húzott Pistons vezetett már 11 egységgel is, de Doncic visszarángatta innen csapatát, majd a záró etap végén clutch játékokkal el is döntötte a küzdelmet. 101-98 után volt egy zsákolása, aztán bedobott két büntetőt, majd volt egy nagy kosara, végül 45 másodperccel a vége előtt, 107-105-nél egy támadópattanó után süllyesztett el egy középtávolit félfordulatból, ez volt a döntő dobás - válasz már nem érkezett, a hátralévő időt kimozogta a Mavericks. Túl büszke nem lehet magára a társaság, Doncic extrája kellett a keleti sereghajtó leizmozásához, ráadásul a Pistonsnál megpendítették, hogy a játékvezetéssel akadtak gondok - a végén is hiányoltak három büntetőt, összességében pedig 13-mal több faultot fújtak rájuk, mint a Mavsre, amit nehezményeztek Dwane Casey-ék.

A Mavericks legjobb dobói: Doncic 53/15, Dinwiddie 12, Bullock 9/9
A Pistons legjobb dobói: Bogdanovic 29/12, Bey 18/15, Ivey 14

 

Phoenix Suns–Toronto Raptors 114–106

A negyedik negyed a Sunsé lett. Chris Paul (19 pont, 9 gólpassz, 4/7 tripla), Mikal Bridges (29 pont, 6 gólpassz, 3/4 tripla) és Deandre Ayton (22 pont, 13 lepattanó, ebből 5 támadó) adta meg az alapot a Phoenixnél, a vendéglátó pedig erre a hármasra építve jól is játszott az első félidőben: az első két negyedet megnyerte és kilenc ponttal vezetett a nagyszünetben, nagyon stabil, kiegyensúlyozott játékkal kerekedett a Raptors fölé. A pihenő azonban a Torontónak tett jobbat, a kanadaiak nagyobb energiával jöttek vissza a szünetről, és a harmadik negyedet egy 12-0-val nyitották, amivel a kezükbe vették az irányítást, méghozzá olyannyira, hogy a vezetést is átvették, a negyedik etapot már ők kezdhették kétpontos előnyről. Addigra viszont ismét rendezte sorait a Suns, Bridges hatalmas középtávolikat süllyesztett el (pont úgy, ahogy a régóta hiányzó Devin Booker szokta, Ayton ki is mondta ezt a meccs után), és a hajrában is ő kellett a sikerhez: 99-100 után back-to-back támadásokból dobott ilyen tempót már az utolsó három percbe lépve, aztán másfél percnél Chris Paul vert be egy triplát egy támadópattanó után, végül 51 másodpercnél Deandre Ayton tett vissza szintén egy támadópattanót, ezzel a 9-2-es futással pedig eldőlt a küzdelem. A Toronto itt három kulcsfontosságú támadást rontott el, és két legalább ilyen fontos támadópattanót engedett, ezek jelentették most a különbséget a végig szoros találkozón, a tartalékos Phoenix pedig elégedett lehet az újabb kiharcolt győzelmével, hiszen így a holtversenyes 5-7. helyen áll Nyugaton.

Nick Nurse nem volt elégedetlen. Úgy fogalmazott a Raptors vezetőedzője a találkozó után, hogy csapata kellően keményen és kellően jól kosárlabdázott ezen az estén, a végén viszont nem volt szerencséje - rossz helyre pattantak azok a támadópattanók, és a legrosszabbkor hibáztak dobásokat, ennyin múlt az idegenbeli győzelmük. Alapvetően viszont jól tették a dolgukat, az első félidei gondjaikat két és fél perc alatt lenullázták a harmadik negyed elején, Fred VanVleet 24 ponttal és 9 gólpasszal csillogott, Scottie Barnes ezúttal is sokoldalúnak bizonyult, Precious Achiuwa dupla-duplázott, a kezdőötös összesen 91 pontot termelt, a kispad gyengélkedése pedig már megszokott, nem meglepetés. Egy hajszál hiányzott a végén. így továbbra is a playin-vonal alatt vannak, most Salt Lake Cityben, aztán Houstonban folytatják, és végül Memphisben zárják a hétmeccsesre nyúló idegenbeli túrájukat.

A Suns legjobb dobói: Bridges 29/9, Ayton 22, Paul 19/12
A Raptors legjobb dobói: VanVleet 24/6, Trent Jr. 21/9, Siakam 19/3

 

Portland Trail Blazers–Atlanta Hawks 129–125

Irányítók csatája és szoros végjáték. Trae Young bokasérülés miatt kihagyta a találkozót, de Dejounte Murray gondoskodott arról, hogy így se maradjunk sztárpárharc nélkül a hátvédeknél: a Hawks játékosa kereken 40 pontot dobott 8 lepattanóval és 7 gólpasszal kiegészítve, 5/8 triplát és 9/9 büntetőt küldött a gyűrűbe, ráadásul egyetlen labdát sem adott el - pótolta Youngot és klasszisteljesítményt nyújtott. A túloldalon azonban felvette a kesztyűt Damian Lillard, aki végül 42 pontig jutott 6 gólpasszal, szintén eladott labda nélkül (!), 5/12 triplával és 17/17 büntetővel - szenzációs csatát vívtak ők ketten, ez pedig meg is alapozta a mérkőzést, ami elsősorban miattuk, de pontpárbajt hozott. Hol egyik, hol másik alakulat talált bele kicsit jobban, nagyrészt a Blazers vezetett, de végig szoros volt a küzdelem, egyszer sem alakult ki tíz pontnál nagyobb különbség az este folyamán. A Portland 54%-kal dobott mezőnyből és 19 triplát süllyesztett el, az ebben meglévő hátrányát viszont 17-3-as támadópattanózással és a festékben aratott 50-34-es győzelemmel ellensúlyozta az Atlanta, majd a hajrában tényleg csak a clutch játékok döntöttek a felek között. A Hawks visszajött az utolsó negyedben meglévő tízpontos lemaradásából és Murray öt büntetőjével egy perccel az órán, 119-119-nél kiegyenlített, amire Lillard válaszolt egy betöréssel, majd ismét Murray állhatott a vonalra, ahonnan természetesen nem számított. Már csak fél perc volt hátra, amikor 121-121-nél Anfernee Simons beemelt egy hatalmas triplát, majd az ellentámadásból ugyan tripladobás közben faultolták Bogdan Bogdanovicsot, de a szerb dobógép a három büntetőjéből kettőt is kihagyott - így Jerami Grant két büntetőjével megint egy labdán kívülre kerültek a csapatok, innen pedig már nem tudott visszajönni a Hawks az utolsó húsz másodpercben. A látványos meccs végén tehát a vendéglátó örülhetett, bár egyelőre így is a playin-vonal alatt helyezkedik el.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 42/15, Grant 22/12, Simons 21/15
A Hawks legjobb dobói: Murray 40/15, Bogdanovics 23/12, Collins 16

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik