A Los Angeles Clippers az NBA tetején

VARGA JÁNOSVARGA JÁNOS
Vágólapra másolva!
2013.01.08. 18:06
null
Chris Paul (jobbra) és a Clippers szinte megállíthatatlan eddig (Fotó: Action Images – archív)
Kéthetente vetünk egy gyors pillantást az NBA-re, megnézzük a csapatok mérlegeit, és azt, hogy hogyan teljesítettek az elmúlt 14 nap alatt  Ezek alapján felállítunk egy pillanatnyi erősorrendet, és röviden értékeljük a gárdák teljesítményét.

 

#1 Los Angeles Clippers (27-8)

Erősnek vártuk a „kisebbik” Los Angeles-i gárdát, azonban az első hely mindenképp meglepetés. Természetesen ebben óriási szerepe van a 17 meccses nyerő szériának, amelynek azóta a Denver véget vetett. A jövő fényesnek ígérkezik: a Clippers az NBA legmélyebb kispadjával rendelkezik (főleg az alacsony posztokon), látványos, gyors, atletikus kosárlabdát játszanak, és nem utolsó sorban nem tépázzák őket sérülések.

#2 San Antonio Spurs (27-9)

Gregg Popovich kezét (agyát) aranyba kellene önteni, látva a már sokszor lesajnált, és öregnek nevezett csapat újbóli szárnyalását, meg kell emelnünk a kalapunkat a mester előtt. A Spurs utolsó kilenc meccséből nyolcat hozott (azaz egy zakó a Knicks ellen volt), ráadásul a védekezés is kezd egyre hatékonyabb lenni.

#3 Oklahoma City Thunder (26-8)

A jelek szerint Harden távozása egyáltalán nem rázta meg a Thundert, sőt változatlan lendülettel bizonyítják, hogy ismét érettek egy döntőzésre. Serge Ibaka élete legjobb szezonját futja, Martin hatékony Harden-pótléknak tűnik, Durant és Westbrook pedig változatlanul megállíthatatlan.

#4 Miami Heat (23–9)

A negyedik helyig kellett várnunk az első keleti szereplőre, ami sokat elmond az NBA idei erőviszonyairól. A Heaten idén talán érezhető némi bajnoki jóllakottság, főleg idegenben kellene összekapniuk magukat (7-6), persze az is lehet, hogy jó veterán módjára ők is az utószezonra tartalékolnak. Bosh és Wade valamivel gyengébb szezont fut a korábbiaknál, azonban James élete legjobbját mutatja. A Heat vezéréről végre minden nyomás lepergett és egyértelműen a liga legjobbjaként viszi a Miamit az idei döntő felé.

#5 Golden State Warriors (22-11)

Vaskos meglepetés a Warriors ötödik helye, azonban érdemes ehhez hozzátenni, hogy a csapat brutális decemberét főleg keleti csapatok legyilkolásával töltötte. A mérleg talán egy kicsit a helyére billen a héten, amikor a Blazers – Heat- Spurs – Nuggets jön szembe. Ettől függetlenül Curry-ék brutális szezont futnak, reméljük a rájátszásig kitart a lendület.

#6 New York Knicks (23-11)

Az első két hónap tündérmeséjét a Knicks szállította, Carmelo Anthony-val az élen. Brutális dobóstatisztika kintről, olajozott játék a csapat részéről. A fordulópont múlt héten érkezett el Amare Stoudemire visszatérésével. Az all-star négyesen vállát hatalmas elvárás nyomorítja, nélküle a Knicks a liga egyik legjobbja volt, a sorozatot pedig folytatni kellene.

#7 Denver Nuggets (20-16)

A mélységet tekintve a Nuggets-nek sem kell a szomszédba mennie, de a teljesítmény kissé hullámzik, minden esetre az eheti hetedik hely meglett a Clips, a Jazz, és a Lakers lemészárlásával.

#8 Houston Rockets (20-14)

Harden érkezése a szezon elején a Rockets-re irányította az NBA-kedvelők figyelmét, amire az ex-Thunder játékos igyekezett alaposan rájátszani. Két brutális bemutatkozó meccs után hullámzó november következett, azonban az utóbbi egy hónapban Harden szépen felvette a Rockets ritmusát, és a jelek szerint Linnel hatékony párost tudnak alkotni (dec 10 óta 11-3 a mérleg). Rekordveszély: Harden zsinórban 12 meccsen dobott legalább 25 pontot. Még egy és eléri Moses Malone franchise-rekordját.

#9 Memphis Grizzlies (21-10)

Fantasztikus szezonrajt (14-3) után egy nagyon gyenge december következett (7-7), mégis a Grizzlies a nyugati 4-5. hely környékén mozog, ahova végül is előzetesen várni lehetett őket. Ez persze nem vigasztalja a csapatot, és a helyzetet csak tovább rontja a Rudy Gay személyét érintő cserepletyka. Nehogy lefelé tartson az út.

#10 Indiana Pacers (20-14)

A Memphis-szel ellentétben egy nagyon gyenge rajtot követően kelt életre a Pacers, mostanra pedig kezdi elérni a tőle várható top4-es keleti csapat címet A legutóbbi 13-ból 10 meccset hoztak, azonban még mindig gyengén teljesítenek pozitív mérlegű csapatok ellen (4-11). Azért azt ne feledjük el, hogy mindezt Danny Granger nélkül kellett véghez vinnük.

#11 Chicago Bulls (18-13)

Ahogy egy Tom Thibodeau által edzett csapattól elvárható, a Bikák estéről-estére becsületes iparos munkát mutatnak be, és ez legtöbbször eredményre is vezet. Nagy kár, hogy az egyetlen említésre méltó momentum Caros Boozer helyenként parádés játéka. Derrick Rose – sikeres – visszatérésére égető szükség van, és nem csak az eredményesség szempontjából.

#12 Atlanta Hawks (20-12)

Az első 30 meccsből 20 meglett. Fordítva vártuk volna. Kis lecsúszás kezdődött a múlt héten, amikor is a Hawks egy ponttal kikapott a Detroittól, és hatalmas előnyt szórakozott el a Celtics ellen.

#13 Portland Trail Blazers (18-15)

Bár erőteljes rebuild van, a mérlegen ez abszolút nem látszik. A Portland belenyúlt a jóba Damian Lillard ledraftolásával, akit egyre biztosabban hívhatunk az idei év legjobb újoncának. Nicholas Batum virágzását éli, és a héten sikerült elkapni a New York – Minnesota – Memphis hármast.

#14 Brooklyn Nets (19-15)

PJ Carlesimo eredményességét egyelőre ne vizsgáljuk. Szépen hangzik az 5-1-es rajt az új edző kezei alatt, azonban az ötből négy áldozat a sereghajtókat erősítette. Minden esetre több pozitív jel van. Talán a Thunder legyőzése elég lesz egynek...

#15 Los Angeles Lakers (15-18)

Steve Nash talán egy kis életet és rendszert vert a finoman szólva is csalódást keltő Lakers-be, de még mindig túl sok a hiba, és a védekezés változatlanul gyenge. Kilátások? Innen már csak felfelé illene menni, de most, hogy a csapat három legfontosabb magasembere (Howard, Gasol, Hill) is egyszerre sérült, sok jóra nem számíthatunk. Végre Sacre is megmutathatja, hogy – talán – máshoz is ért a törülközőpörgetésen kívül. Ettől persze a Lakers-drukkerek nem fogják jobban érezni magukat.

#16 Boston Celtics (16-17)

Nyakig dagonyázva a középszerűségben a Celtics minden idegszálával a kitörésen munkálkodik. A mostani hármas nyerőszéria (Indiana – Atlanta – New York) talán megadja a kellő lendületet.

#17 Minnesota Timberwolves (15–15)

Szeretnénk azt mondani, hogy ennél már csak feljebb lehet, de Kevin Love rásérült már egyszer törött kezére, Rubio pedig hátproblémák miatt képtelen normálisan visszatérni. A Minny-t még az ág is húzza. Nem mondjuk, hogy lehetetlen a rájátszás, de komolyabb összeggel már nem fogadnánk rá.

#18 Milwaukee Bucks (16-18)

Szilveszter óta pofozógépet játszik a Bucks, ami egy Heatet elverő társaságtól nem elvárható. Ellis talán élete legjobb szezonját futja, Larry Sanders helyenként parádésan játszik, viszont még meleg, hogy Scott Skiles felállították a kispad éléről, ami szintén okoz némi felfordulást Milwaukeeban.

#19 Utah Jazz (18-18)

A következő pár hétben számtalan szem szegeződik majd a Jazz-re. Persze nem a kiemelkedő játék miatt, az sajnos most is csak a középszert erősíti, hanem Al Jefferson, vagy Paul Milsap esetleges elcserélése miatt. Ilyen magasemberínség idején akár komoly ellenértéket is kaphatnak.

#20 Philadelphia 76ers (15-20)

Jrue Holiday élete legjobbját hozza, és Spencer Hawes sem lustálkodik. Hol itt a probléma? Hol van Andrew Bynum? Ja igen, sérült. A jelenlegi mérleg ennek tudatában igencsak tisztelendő, de a rájátszásba a Philly így is maximum csak becsúszhat.

#21 Sacramento Kings (13-22)

DeMarcus Cousins elmondhatja magáról, hogy talán ő az egyetlen játékos az NBA történetében, akiről draftolása óta folyamatosan azt pletykálják, hogy hamarosan elcserélik. A kétes dicsőség mellé azért érdemes megemlíteni, hogy a nehéz fejű játékos a liga egyik legjobb magasembere, akire – nehéz természete ellenére – csőstül jönnének az ajánlatok. A Kings-nek így lassan döntésre kell jutnia.

#22 Detroit Pistons (13-23)

Eredményesség az nincs (pár kivétel akar csupán), de a Pistons kétségtelenül tartalmaz pár olyan játékost, aki miatt néha-néha érdemes megnézni egy közvetítést.

#23 Toronto Raptors (12-22)

Némi fény gyúlt Kanadában a Toronto 8-2-es sorozatával, de a hétvégén a Kings és a Thunder gyorsan visszarángatta a Raptors-t a valóságba. .

#24 Dallas Mavericks (13-22)

A tavalyi előtti bajnok lecsúszása sajnos tovább folytatódik. Nowitzkiék legutóbbi 13 meccsükből 11-et buktak, és elnézve a rájuk váró találkozókat jelentős javulásra nem számíthatunk. Érdemes megemlíteni, hogy tele vannak veteránokkal, és jön a cserehatáridő. Égni fognak a vonalak...

#25 Phoenix Suns (12-23)

A kilátástalanságban evickélve a Suns néha mutat életjeleket, azonban sokkal feljebb már nem fognak lépni. Várják az új szezont.

#26 Orlando Magic (12-22)

Így lassan két és fél hónap távlatából egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy melyik csapat lett a Howard-csere nyertese. Egyik sem! A Lakers kálváriáját ismerjük, a Magic pedig olyan szélsebesen robogott az NBA alsó fertályába, hogy szinte követni sem tudtuk. Glen Davis lesérült nélkül 0-8-as mérleget tud felmutatni a gárda, ráadásul a védekezés is csapnivaló.

27# Cleveland Cavaliers (8-28)

Csak Kyrie Irving miatt is érdemes néha megnézni egy-egy Cavs meccset. A fiatal játékos meccsdöntő szituációkban hallatlanul biztos kézzel dob (47%), azonban a csapat védekezése azonban rendre kinyírja a Cleveland esélyeit.

#28 New Orleans Hornets (9-25)

Eric Gordon visszatérése egy kicsit acélosabbá tette a gárdát, de csak annyira, amennyire azt egy rebuild alatti csapattól el lehet várni. Anthony Davis némileg elvárások alatt teljesít, főleg védő oldalon.

#29 Charlotte Bobcats (9-24)

Riadó! A Bobcats zsinórban két meccset is nyert. Idegenben! Ilyet se gyakran hallunk Jordan csapatáról, ettől még sajnos fix helyük van a lottery-ben, és az internetes mémekben.

#30 Washington Wizards (5-28)

A Wizards által bemutatott szenvedésre már szavak sincsenek, pedig tisztán a roster alapján illene – legalább – középszerűt alkotni. John Wall visszatérése úgy kell, mint egy falat kenyér.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik