A Heat ismét leblokkolt, már csak egy siker kell a Spursnek

Vágólapra másolva!
2014.06.13. 09:10
null
LeBron Jamesék ismét leblokkoltak (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) nagydöntőjének negyedik összecsapása ugyanazt hozta, mint a harmadik: a hazai pályán játszó Miami teljesen szétesett az első félidőben, sőt a másodikban már momentuma sem volt, míg az újra extrát nyújtó Kawhi Leonardra támaszkodó San Antonio ismét nagy különbségű sikert aratott. Tim Duncan két örökranglistán is az első helyre lépett, és magyar idő szerint hétfőre virradóra hazai pályán megszerezheti ötödik bajnoki címét a Spurs.

Megint az első félidő és a támadójáték. Nagyon hamar kiderült, hogy a Heatnek nem igazán sikerült változtatnia a játékán: bár ők szerezték a találkozó első pontjait, a Spurs az előző összecsapáshoz hasonlóan azonnal beindult, 13–2-es futást rendeztek Parkerék, majd az első negyedben összeszedett 9 pontos előnyüket a másodikban 19-re növelték. A Heat teljesen leblokkolt, az ismét szenzációs passzjátékot bemutató San Antonio a második félidő egyik időszakában már 25 ponttal is vezetett, és mind a 13 pályára lépő játékosa szerzett pontot.

A Heat hátvédjeinek csődje. A Miami legendája, Dwyane Wade szerzett 4 labdát, ugyanakkor ez az egyetlen pozitívum, amit fel lehet jegyezni róla. Nagyon fáradtan mozgott, támadóoldalon sikerült összehoznia egy 3/13-as mezőnymutatót, gyakorlatilag semmit nem tudott hozzátenni a Heat játékához. Mario Chalmers szokás szerint rettentő gyenge volt, Tony Parker ismét bohócot csinált belőle – ezt a két betlit nem tudta ellensúlyozni sem LeBron James jó játéka (28 pont, 10/17 mezőnyből, 8 pattanó), sem a Ray Allen, Norris Cole cserehátvédsor jó teljesítménye. Wade gyengélkedése mellett újra nagyon kijött, hogy nincs igazi irányítója a csapatnak, és a labda folyamatosan megállt támadásban – miközben a túloldalon 25 gólpasszt osztottak ki, Tony Parker és Patty Mills pedig 33 pontot termelt be.

Kawhi Leonard újra sziporkázott. A Spurs kiscsatára 20 pontot szerzett 50 százalék feletti mezőnymutatóval és 5/6-os büntetőzéssel, 3 gólpasszt is kiosztott, védekezésben pedig a legnagyobbakat idézte. 14 lepattanó, 3 blokk és 3 labdaszerzés került a neve mellé. Boris Diaw-t is érdemes megemlíteni, a francia magasember szép csendben kis híján tripla-duplázott (8 pont, 9 lepattanó, 9 gólpassz).

Tim Duncan már most a csúcson van. Bár az ötödik bajnoki cím még nincs meg, ennek ellenére a San Antonio történetének legnagyobb játékosa két komoly mutatóban lépett fel az örökranglisták első helyére. Egyrészt 10 pontjával és 11 pattanójával pályafutása 158. playoff dupla-dupláját érte el, amivel megelőzte Magic Johnsont, másrészt mostantól az övé a playoffban pályán töltött legtöbb perc – ezzel Kareem Abdul-Jabbart utasította maga mögé.

NBA, PLAYOFF 2014
DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS

Miami Heat–San Antonio Spurs 86–107
A Heat legjobb dobói: James 28/12, Bosh 12, J. Jones 11/9.
A Spurs legjobb dobói: Leonard 20/3, Parker 19, Mills 14/12.

A négy győzelemig tartó párharc állása: 3–1, a Spurs javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik