A Heat is legyőzte a Warriorst, a Chicago is nyert Brooklynban

Vágólapra másolva!
2022.11.02. 07:50
null
A miami Jimmy Butler akcióban a Golden State ellen (Fotó: Getty Images)
A Phoenix a Minnesota ellen sem hibázott, az OKC pedig sorozatban a negyedik győzelmét húzta be az NBA-alapszakasz legutóbbi játéknapján.

 

Brooklyn Nets–Chicago Bulls 99–108

Az utolsó negyed LaVine-é volt. Hullámzó mérkőzés végén a záró etap döntött a Chicago javára, ugyanis az addig összesen kilenc pontot szerző Zach LaVine a semmiből elkapta a fonalat: egymaga 6/10 dobást küldött a gyűrűbe és 20 pontot szerzett a negyedik felvonásban, a Bulls pedig egy nagy rohammal a maga javára fordította a küzdelmet. A meccset alapvetően a vendégek kezdték jobban, de aztán jött Kevin Durant, percek alatt beszórt 14 pontot egymaga, amelynek köszönhetően a Nets vette a kezébe az irányítást, és innentől leginkább a hazaiak vezettek – az utolsó negyedet is ők kezdték előnyből, sőt még 88–84-nél is ők jártak előrébb. A hátralévő időben viszont jött a LaVine-show és a chicagói henger, a back-to-back második felén pályára lépő Brooklynból elöl-hátul elfogyott az energia, és a Chicago így egy 24–11-es etappal zárta le a találkozót - ami egy 15-2-vel indult, 90-99 után már egyértelmű volt a helyzet. LaVine (29 pont, 5 gólpassz, 5/11 tripla) mellett nagy egyéni extrákat nem tudunk kiemelni, igazából gyengébben dobtak ellenfelüknél, viszont 11–4-re nyerték a támadópattanózást, és 10–17-re az eladott labdák csatáját, ezek jelentették a kulcsfaktorokat – meg a végén az, hogy LaVine ellenállhatatlan üzemmódba kapcsolt...

Csak Durant maradt állva. A botrányos szezonkezdetet produkáló Nets előző este ugyan végre nyerni tudott, de emiatt fáradtabban lépett pályára, Ben Simmons és Seth Curry ezúttal sem állt rendelkezésre, ráadásul pár órával a találkozó előtt kirúgták Steve Nash vezetőedzőt – ami elég váratlanul érte a játékosokat, Durant például azt mondta, hogy a tv-ből tudta meg a hírt, amikor felkelt a délutáni ejtőzéséből. Végül aztán csak ő nőtt fel a feladathoz, 32 ponttal, 9 lepattanóval és 6 gólpasszal zárt, 9/17-et dobott mezőnyből, és 12/12-t a vonalról, mindezt a hat eladott labda sem tette tönkre, de rajta kívül maximum Royce O'Neale 4/6 triplája pozitívum. Különösen drámai volt Kyrie Irving szétesése, aki nem harcolt ki büntetőt, 0/6-tal triplázott és 2/6-tal duplázott, így összesen négy pontot tudott hozzátenni, ami nem férhetett bele – sokáig elvitte őket Durant és a kiegészítők egy-egy villanása, de a negyedik negyedben LaVine egymaga túldobta őket 20–19-re, addigra el is fáradtak, illetve kellett is volna még valaki, akire számíthatnak. A beugró vezetőedző, Jacque Vaughn szerint sem a back-to-back, sem az edzőváltás nem lehet magyarázat erre a teljesítményre – más kérdés, hogy a játékosok aligha figyelnek oda arra, amit mond, hiszen már be is lengették Ime Udoka érkezését...

A Nets legjobb dobói: Durant 32/6, O'Neale 20/12, Claxton 10, Watanabe 10/6
A Bulls legjobb dobói: LaVine 29/15, DeRozan 20/3, Dosunmu 17/3

 

Miami Heat–Golden State Warriors 116–109

Fordulatos meccs végén Heat-győzelem. Két csalódott, de sokra tartott csapat találkozott ezen a mérkőzésen, mindkettő rossz formában érkezett, de ezt a hazai pályán játszó Miami tudta először levetkőzni: a floridaiak 33–24-re nyerték az első negyedet, jó ritmusban támadtak, ültek a játékaik. A második negyed fordulatot hozott, Moses Moody belenyúlt Tyler Herro szemébe, aki átmenetileg elvesztette a látását, így 10 játékperc után kivált a meccsből és nem is tért már vissza, a GSW pedig elkezdett rohamozni – a második-harmadik negyedet összesen 17 ponttal nyerte meg a társaság, ezzel a kezébe vette az irányítást. Az utolsó játékrészre azonban megint felszívta magát a Miami, 100-100-nál egyenlített, majd az utolsó két percet 7–0-ra nyerte meg 109–109-ről – Jimmy Butler egy clutch 2+1-es játékot hajtott végre, aztán faultolta Curryt tripladobás közben, amit elsőre befújtak a játékvezetők, de Erik Spoelstra challenge-e után megváltoztatták az ítéletet: szerintük csak a dobás után „pacsiztak”, amit elengedtek, így visszavonták a fújást. Itt oda-vissza jött még két-két hiba a csapatoktól, végül 10 másodperccel az órán megint jött Butler, és egy duplával lezárta a küzdelmet, majd a végeredményt Gabe Vincent ziccere állította be. Butler (23 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz) és Bam Adebayo (19 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés) remek játéka mellett Kyle Lowry 13 ponttal és 9 gólpasszal segített be, a kieső Herrót pedig a a padról Max Strus (24 pont, 4/10 tripla) és Duncan Robinson (17 pont, 5/8 tripla) pótolta – jót tett az önbizalmuknak ez a siker, most pedig visszavághatnak a Sacramentónak is.

Idegenben nem megy. A GSW nem tudott kijönni a hullámvölgyéből, sorozatban harmadik meccsét veszítette el, és már 0, 4-re áll vendégként, egyszerűen nem tud nyerni saját csarnokától távol. Pedig Steph Curry a kisebb sérülése ellenére ott volt a parketten, sőt rögtön tripla-duplázott (23 pont, 13 lepattanó, 13 gólpassz, 4/10 tripla), Klay Thompson is visszatért és 19 pontot dobott, de Andrew Wiggins (21-4-5 két blokkal és 4/7 triplával) is kitett magáért - csapatszinten valamivel jobban dobtak a Heatnél, 18 triplát süllyesztettek el és 31 gólpasszt osztottak szét. Azonban egyrészt eladtak 20 labdát, amelyből 28 pontot kaptak, másrészt vereséget szenvedtek a festékben, harmadrészt pedig továbbra sem tudnak úrrá lenni a védekezésükön: hattal több faultot ütöttek, 20/20 büntetőt „adtak” a Miaminak, és egyáltalán nem tudták lelassítani, levédekezni ellenfelüket, amely így nagyon hasonló számokat produkált. A végén a clutch játékok sem nekik jöttek ki jól, hiába a korábbi tízpontos előny, de a címvédő a játékvezetéssel sem volt elégedett: Jordan Poole-ra háromszor fújtak borítást, pedig Steve Kerr szerint pontosan ugyanígy, ugyanezt csinálja az egész liga, a hajrában pedig mínusz háromnál Currytől vettek el három büntetőt, ami sorsdöntőnek bizonyult. Draymond Green viszont azt tette hozzá, hogy még mindig nem volt meg az az energiájuk, ami szükséges, ezen kell dolgozniuk úgy, hogy már csak 3,5-re állnak.

A Heat legjobb dobói: Strus 24/12, Butler 23/6, Adebayo 19
A Warriors legjobb dobói: Curry 23/12, Wiggins 21/12, Thompson 19/12

 

Oklahoma City Thunder–Orlando Magic 116–108

Megoldotta az OKC. Sorozatban három győzelem után egyértelmű esélyese volt ennek a mérkőzésnek a Thunder, de sokáig úgy tűnt, hogy a Magic tud érvényesülni: a vendégek tartották a lépést, sőt három ponttal vezettek a nagyszünetben, majd egy 9–0-s futással kezdték a harmadik negyedet, és már 15 ponttal is meglógtak. Az OKC viszont még időben ébredt, már a harmadik játékrész végén eltüntette a hátránya jelentős részét, aztán a záró etapot 31–20-ra húzta be, és ott már egyértelmű fölényben volt – Shai Gilgeous-Alexander pedig tarthatatlannak bizonyult, 3/3 mezőnydobással és 7/8 büntetővel 13 pontot jegyzett csak ekkor. SGA összesen 34 egységet termelt 6 gólpasszal, 3 labdaszerzéssel és 2 blokkal, a végén pedig megkapta az MVP-kántálást a közönségtől – új kedvenc született Oklahoma Cityben, az előző hét legjobbjának választott hátvéd egyelőre bőven 30 pont felett átlagol. Mellette Alekszej Pokusevszki (16 pont, 9 lepattanó, 2 labdaszerzés, 3 blokk) is villogott, Tre Mann nagyszerűen szállt be, a visszatérő Josh Giddey pedig 10 gólpasszt osztott szét – sorozatban negyedszer nyertek, és a 2020–2021-es szezon eleje óta először rendelkeznek pozitív mérleggel.

Nem tud nyerni a Magic. Csak a szokásos forgatókönyvet írhatjuk le az Orlandóról ismét: alapvetően jó játék, minden esélyük megvan a győzelemre, vezetnek, de kulcsfontosságú hibákat vétenek, és a legfontosabb időszakban szétszedi őket az ellenfél. Emiatt állnak csak 1, 7-re, pedig a vereségeik szinte mindegyike ugyanígy alakult: most is vezettek 15 ponttal, de végül 25 (!) labdát adtak el, folyamatosan ajándékokat osztogattak az OKC-nek, amely végül köszönte szépen és élt a lehetőséggel. Wendell Carter Jr. 30 ponttal beállította a karriercsúcsát és leszedett 12 lepattanót is, Franz Wagner 20 ponttal és 7 gólpasszal jelentkezett, Bol Bol 4 blokkal egészítette ki a 13 pontos, 12 lepattanós dupla-dupláját, Paolo Banchero pedig 15-8-at szállított – ez mind ment a kukába, persze reálian nézve a klubvezetés aligha bánja a(z ilyen) vereségeket...

A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 34, Pokusevszki 16/6, Dort 14/9
A Magic legjobb dobói: Carter Jr. 30/6, F. Wagner 20/3, Banchero 15

 

Phoenix Suns–Minnesota Timberwolves 116–107

Automatikus. Ez már a tavalyi Suns, amely hol jól, hol kevésbé jól játszva, de sorra nyeri a meccseit, most éppen sorozatban az ötödiket, amellyel már 6-1-re javította a mérlegét. Ehhez ezúttal nem volt szükség Deandre Aytonra, nem volt szükség jó Devin Bookerre (18 pont 18 dobásból), nem volt szükség komolyabb kispadra (6 játékos 27 pontot dobott onnan), de így is szinte végig kontrollálták a találkozót. A nagyszünetben hét ponttal vezettek, az utolsó negyedet pedig közte tizenegyről kezdhették meg, de voltak már 18 pontos fórban is – ugyan a Wolves egyszer feljött 87–85-re, de a legfontosabb pillanatokban megrázta magát a Phoenix, és akkor válaszolt, amikor kellett. Chris Paul (15 pont, 8 lepattanó, 12 gólpassz) szabta a ritmust, és ezúttal Cam Johnson volt a legélesebb fegyver: ő 7/11 triplával dobált össze 29 pontot, élt a Wolves-védekezés által adott lehetőségekkel. Nem simázták le a Minnesotát, de egyértelműen jobbak voltak, és nem is remegtek meg, képesek voltak mindezt győzelemre váltani – ezzel vezetik Nyugatot és a 11,9-es netratingjük is elég impozáns.

Még mindig tanul a Wolves. Ez volt a Minnesota idei nyolcadik meccse, de Chris Finch vezetőedző szerint továbbra is csak tanulják, hogy mit kell csinálniuk Rudy Gobert-rel a pályán, főleg védekezésben. A francia center viszont most támadásban tűnt el, egyetlen mezőnykísérletet vállalt, azt is elrontotta, egyáltalán nem használták az ellenfél térfelén, gyakorlatilag csak a lepattanózása miatt tudott hasznos lenni – hátul továbbra is túlsegítenek körülötte, kicsit még a „Towns-szoftver” dolgozik a társakban, pedig Gobert más koordinátarendszer, ha a gyűrű védéséről van szó. Towns dobott 24 pontot (10 lepattanó, 7 gólpassz), ahogy Anthony Edwards is (5/10 tripla), de a meccs jelentős részében „alul voltak”, csak átmeneti időszakokra tudtak feljavulni, de reális győzelmi esélyük nem igazán volt – lassan azért hozzá kellene szokni az új helyzethez, következőleg a Bucks ellen semmivel sem lesz könnyebb dolguk.

A Suns legjobb dobói: Johnson 29/21, Bridges 19/3, Booker 18/6
A TImberwolves legjobb dobói: Towns 24/9, Edwards 24/15, Reid 13/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Brooklyn Nets–Chicago Bulls 99–108
Miami Heat–Golden State Warriors 116–109
Oklahoma City Thunder–Orlando Magic 116–108
Phoenix Suns–Minnesota Timberwolves 116–107

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik