A Falcons elvitte Amerika 64 éves „filmhősét” – hihetetlen draftsztorik

Vágólapra másolva!
2018.04.30. 19:20
null
Válasszuk ki az Egyesült Államok egyik legnagyobb hősét, mert miért ne (Fotó: AFP)
Magyar idő szerint péntektől szombatig lezajlott a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) holt szezonjának legfontosabb eseménye, a 2018-as játékosbörze. Az idei draft történelmi volt: az első körben például Tremaine és Terrell Edmunds személyében egy testvérpárt választottak ki, de a Seattle az ötödik körben elvitte azt a Shaquem Griffint, akinek egy születési rendellenesség miatt a bal kézfeje nem fejlődött ki.

 

FELKAVARTA AZ ÁLLÓVIZET A LIGA LÚZERE, ÚJJÁÉPÍTÉS SEATTLE-BEN – A HOLT SZEZON ÖSSZEFOGLALÓJA

Mint ismert, a gyermekkorában a bal kezét elveszítő Shaquem Griffin egész életében gond nélkül gázolta le az elé kerülő akadályokat, a márciusi, indianapolisi újoncfelmérésen mutatott, mindenkit leköröző teljesítményét követően pedig szombat este biztossá vált, hogy 1945 óta ő lesz az első félkezű játékos az NFL-ben, miután a Seattle Seahawks az ötödik körben a 141. választási joggal draftolta. A 22 esztendős linebacker így ikertestvérével, Shaquill Griffinnel egy csapatban válthatja valóra álmait.

A Griffin és az Edmunds testvérek nem mindennapi történetét ismerve alább összeszedtünk néhány olyan draftsztorit a múltból, amely után leginkább a szavunk is elakad.

1. KÉTSZER DRAFTOLTÁK, EGYSZER SEM KÉRT AZ NFL-BŐL

Első történetünk 1946-ban kezdődött… és egy évvel később ért véget! A Washington Redskins ugyanis olyannyira „beleszeretett” Calvin Rossiba, az UCLA futójába, hogy az 1/9-es választásával elvitte. Igen ám, de ezt követően jelezték a fővárosiaknak, hogy Rossi igazából még nem töltött el elegendő évet az egyetemen ahhoz, hogy draftolható legyen, így a Redskins hoppon maradt.

Egy évvel később, az 1947-es börzén viszont már választható volt Rossi, a Washington pedig nem feledkezett meg korábbi „szerelméről”: a vezetőség ezúttal is elvitte az első körben, méghozzá az 1/4-gyel. És hogy mi a történetben az abszolút poén? Hogy a kiválasztása után Cal Rossi közölte a washingtoniakkal, egyáltalán nem áll szándékában az NFL-ben játszani! A futót nem tudták meggyőzni, így végül soha életében nem lépett pályára az NFL-ben.

2. HALOTT EMBERT KIVÁLASZTANI?! AZÉRT EZ KÍNOS…

No, tegyük is hozzá gyorsan, a címben szereplő baki nem az NFL-ben, hanem még a CFL-ben (kanadai futball-liga) történt meg, ráadásul kétszer is.

Az első eset az 1995-ös börzén az Ottawa Rough Riders a negyedik körben egy bizonyos Derrell Robertsont választott ki, akiről némi „keresgélés” után kiderült, hogy már egy évvel az említett esemény előtt elhunyt autóbalesetben.

„Igazából fogalmam sincs, hogyan történhetett ez – ecsetelte a furcsa sztorit Jim Galstrap, az Ottawa trénere a történtek után. – A ligának fogalma sem volt az egészről, amíg nem jeleztük a vezetőknek, és igazából mi sem tudtunk a dologról egy héttel ezelőttig, amikor is hiába kerestük, egyszerűen nem találtuk sehol.”

És ami igazán kemény, hogy egy évvel később, az 1996-os börzén a Montrwal Alouettes eljátszotta ugyanezt: a gárda az ötödik körben kiválasztotta James Egginket, akiről nem sokkal később kiderült, hogy már több hónapja nincs az élők sorában.

3. AMIKOR VÉLETLENÜL MÁST DRAFTOLSZ… ÉS JÓL JÁRSZ!

Ez még 1982-ben történt meg a Buccaneersszel. Az együttes vezetősége két tehetség között vacillált a 17. választási jogánál: a pass rusher Booker Reese és a támadófalember Sean Farrell volt a két kiszemelt, amikor pedig mindkét fiatal elérhető volt a nagy pillanatnál, ment a vita, ki legyen a szerencsés.

„Úgy gondoltuk, mindkettejükre nagy szükségünk van, ám miután átgondoltuk és megvitattuk, Booker Reese mellett döntöttünk” – mesélte a történteket Ken Herock, a történet egyik főszereplője.

„Úgyhogy végül azt mondtam Pat Marcuccillónak, aki a választást intézte: »Figyelj, Pat! Két név van a kalapban. Nem választjuk Farrellt, vigyük el Reese-t.”

Híressé vált a Buccaneers 1982-es draftja (Fotó: performgroup.com)
Híressé vált a Buccaneers 1982-es draftja (Fotó: performgroup.com)


Néhány perc múlva pedig sokak álla leesett, miután kiderült, hogy Marcuccillo az óriási háttérzaj miatt a felé intézett magyarázat javát nem hallotta, s csak a „választjuk Ferrellt” rész jutott el hozzá, ami után benyújtotta a ligának Ferrell nevét Reese-é helyett.

A Buccaneers tehát kiválasztotta 1/17-re a rossz játékost. A sztorinak két slusszpoénja is van: a csapat vezetősége olyannyira biztos volt Reese tudásában, hogy a második körben becseréltek érte, eladták jövőbeli első körüket, így elhozták őt is a 82-es börzén.

A másik pedig, hogy az először, tévedésből elhozott Sean Farrell végül kiváló, elismert sztár lett, aki több mint tíz évig az NFL-ben játszott, az eleinte kinézett, majd később rendkívül drága cserében elhozott Bookernek pedig mindössze három év jutott a profik között – folyamatos drogproblémái miatt a Bucstól már két idény után elküldték, mígnem 1985-ben végleg kibukott az NFL-ből.

4. AZ ELSŐ 1/1-ES A GUMIT VÁLASZTOTTA INKÁBB

Az NFL történetének első draftjára 1936-ban került sor. A liga első 1/1-ese Jay Berwanger, a Chicago futója volt. Berwangert viszont csak a pénz motiválta, az Eagles mérkőzésenkénti 1000 dolláros fizetése nem volt elég számára, a Philly pedig megegyezés híján elcserélte a Bearshez. Berwanger két évre szóló, 25 ezer dolláros elvárása viszont a Chicago számára is sok volt (George Halas, a Bears legendás trénere állítólag nem sokkal kevesebbet ajánlott a kértnél).

Megegyezés híján Berwanger hátat fordított az NFL-nek, néhány évvel később gumigyárat alapított, amely az 1992-es eladásakor már évi 30 millió dolláros nyereséggel működött.

Jay Berwanger számára az NFL nem volt jó üzlet, nem is kért belőle (Fotó: timeincapp.com)
Jay Berwanger számára az NFL nem volt jó üzlet, nem is kért belőle (Fotó: timeincapp.com)


„Üzleti diplomát szereztem, ráadásként a Daily Newsban kaptam egy kis részt is az egyik oldalon, ahová írhattam. Nem mentem el profi NFL-játékosnak, mert nem fizetett eleget. Nemhogy nem eleget, hanem egyáltalán semmit. A középiskolás és jótékonysági klubos összejöveteleken nem kaptam ütéseket, maximum emésztési zavart a sok marhahústól és krumplipürétől”
– magyarázta később a döntését Jay Berwanger.

5. AMIKOR 64 ÉVES FILMSZTÁRT DRAFTOLSZ…

Az említett történet az 1972-es börzén esett meg, amikor még 17 körös volt a draft. Norm Van Brocklin NFL-legenda akkoriban az Atlanta Falcons vezetőedzője volt, a szakember pedig érezhetően unatkozott már az utolsó, 17. körében az eseménynek, így amikor az Atlanta jött a választással, a kamerák pedig a szobát pásztázták, amelyben a stáb tartózkodott a draft közben, Van Brocklin felkiáltott:

„Akarjuk a legkeményebb, legkeményebb vadállatot a draftról?”

Amikor reakcióként mindenki „igennel” felelt Van Brocklin kérdésére, a vezetőedző fogta, felhívta az NFL-t, és bemondta a nevet: John Wayne, a Fort Apache State-ről!

S hogy ki volt az a bizonyos „tehetség”, akire Van Brocklin célzott? Hát az akkor épp 64 esztendős, amerikai filmsztár, John Wayne, akiről sokan nem tudták, de az egyetemen, még a neve megváltoztatása előtt Marion Morrison néven amerikaifutballozott a USC-n. Az a John Wayne, aki az Egyesült Államok valaha élt egyik legnagyobb filmhőse, s aki az ország egyik jelképévé vált szerepei és westernfilmjei után.

Ő volt az amerikaiak példaképe, Van Brocklin pedig úgy érezte, az Atlantának épp egy ilyen hősre van szüksége, hát cselekedett. Az NFL-nél annyira nem díjazták a poént, érvénytelenítették a Falcons választását, s elvették a cetlijét az alakulatnak. Van Brocklin vicces választása viszont bevonult a történelemkönyvekbe.

6. DRAFTOLTÁK… 55 ÉVVEL KÉSŐBB TUDTA MEG!

1944-ben járunk, az akkori drafton a Philadelphia Eagles kiválasztotta Norm Michaelt, a Syracuse Egyetem futóját a 18. körben, ám hiába kereste a fiatal tehetséget, nem talált rá, Michael ugyanis bevonult a seregbe.

Ötvenöt év kellett ahhoz, hogy Michael rájöjjön, hogy annak idején az NFL-ben játszhatott volna: 1999-ben teljesen véletlenül egy újságot olvasott, amelyben az egyik cikkben azokat a fiatalokat sorolták, akiket a profi liga története során a Syracuse Egyetemről kiválasztott – ezen pedig ott volt ő is!

„Miután megláttuk a cikket, a fiam küldött egy levelet az Eaglesnek – mesélte Michael a felfedezése után. – Gondolom, poénból rákérdezett, hogy a szerződésemmel járó bónusz vajon most mennyi lehet… így, 55 esztendő után.”

NFL-DRAFT 2018
1. KÖR
1. Cleveland Browns Baker Mayfield, QB (Oklahoma)
2. New York Giants
Saquon Barkley, RB (Penn State)
3. New York Jets Sam Darnold, QB (USC)
4. Cleveland Browns Denzel Ward, CB (Ohio State)
5. Denver Broncos
Bradley Chubb, DE (North Carolina State)
6. Indianapolis Colts Quenton Nelson, OG (Notre Dame)
7. Buffalo Bills
Josh Allen, QB (Wyoming)
8. Chicago Bears
Roquan Smith, LB (Georgia)
9. San Francisco 49ers
Mike McGlinchey, OT (Notre Dame)
10. Arizona Cardinals
Josh Rosen, QB (UCLA)
11. Miami Dolphins
Minkah Fitzpatrick, S (Alabama)
12. Tampa Bay Buccaneers Vita Vea, DT (Washington)
13. Washington Redskins
Da’Ron Payne, DT (Alabama)
14. New Orleans Saints Marcus Davenport, DE (Texas-San Antonio)
15. Oakland Raiders Kolton Miller, OT (UCLA)
16. Buffalo Bills Tremaine Edmunds, LB (Virginia Tech)
17. Los Angeles Chargers
Derwin James, S (Florida State)
18. Green Bay Packers Jaire Alexander, CB (Louisville)
19. Dallas Cowboys Leighton Vander Esch, LB (Boise State)
20. Detroit Lions
Frank Ragnow, C (Arkansas)
21. Cincinnati Bengals
Billy Price, C (Ohio State)
22. Tennessee Titans Rashaan Evans, LB (Alabama)
23. New England Patriots
Isaiah Wynn, LT (Georgia)
24. Carolina Panthers
D. J. Moore, WR (Maryland)
25. Baltimore Ravens
Hayden Hurst, TE (South Carolina)
26. Atlanta Falcons Calvin Ridley, WR (Alabama)
27. Seattle Seahakws
Rashaad Penny, RB (San Diego State)
28. Pittsburgh Steelers Terrell Edmunds, S (Virginia Tech)
29. Jacksonville Jaguars
Taven Bryan, DT (Florida)
30. Minnesota Vikings
Mike Hughes, CB (UCF)
31. New England Patriots
Sony Michel, RB (Georgia)
32. Baltimore Ravens Lamar Jackson, QB (Louisville)
CSERÉK
1/7.:
A Tampa Bay Buccaneers adta a Buffalo Billsnek az 1/12+2/53+2/56-ért cserébe
1/10.:
Az Oakland Raiders adta az Arizona Cardinalsnak az 1/15+3/79+5/152-ért cserébe
1/14.:A Green Bay Packers adta a New Orleans Saintsnek az 1/27+5/147+2019/1-ért cserébe
1/16.:
A Baltimore Ravens adta a Buffalo Billsnek az 5/154 mellett az 1/22+2/65-ért cserébe
1/18.:A Seattle Seahawks adta a 7/248 mellett a Green Bay Packersnek az 1/27+3/76-ért cserébe
1/22.:A Baltimore Ravens adta a 6/215 mellett a Tennessee Titansnek az 1/25+ 4/125-ért cserébe.
1/32.:A Philadelphia Eagles adta az 5/132 mellett a Baltimore Ravensnek a 2/52+4/125+2019/2-ért cserébe
DRAFT ELŐTTI CSERÉK
1/3.:
Az Indianapolis Colts adta a New York Jetsnek az 1/6.+2/37.+2/49.+2019/2-ért cserébe
1/4.:A Houston Texans adta a Cleveland Brownsnak a 2017-es drafton
1/6.:A New York Jets adta az Indianapolis Coltsnak az 1/3-at érintő cserében
1/12.:A Cincinnati Bengals adta a Buffalo Billsnek a Cordy Glennt érintő cserében
1/21.:A Buffalo Bills adta a Cincinnati Bengalsnak a Cordy Glennt érintő cserében
1/22.:A Kansas City Chiefs adta a Buffalo Billsnek a 2017-es drafton
1/23.:
A Los Angeles Rams adta a New England Patriotsnak a Brandin Cookst érintő cserében
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik