A Clippers már sok volt a Mavsnek, Kawhi Leonardék nyertek Dallasban

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.11.27. 08:43
null
Kawhi Leonard kosárra dob, Paul George (13) és Ivica Zubac (40) figyeli (Fotó: ESPN Twitter)
Remekelt a Leonard, George, Williams trió, a Los Angeles-i védekezés pedig megfogta Luka Doncicot az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) hajnali rangadóján – közben Denverben Gary Harris újabb sztárt vett le a pályáról, és simán hozta a kötelezőt a Nuggets.

 

Dallas Mavericks–Los Angeles Clippers 99–114

Hamar kézbe vette a Clippers. Érezhetően készült erre a mérkőzésre a Los Angeles és meg akarta mutatni, hogy az utóbbi találkozók Dallas-hype-ja ellenére még mindig ők a favoritok, így az első negyedben magukhoz is ragadták a kezdeményezést – borzasztó kemény védekezésben részesítették Luka Doncicot, folyamatosan váltogatták rajta az embert, eközben pedig a túloldalon Paul George egymaga 17 pontot rámolt be ebben a játékrészben. Vezettek is 34–27-re, a második negyedben pedig még jobban „beütött" a védekezésük, itt már húsz pont alatt tartották a Mavst és a nagyszünetre 16 egységnyi fórt építettek ki. A fordulás után már „csak” menedzselniük kellett ezt a különbséget és mivel hátul végig parádésan dolgoztak, így ez sikerült is, a liga legjobb támadójátékát száz pont alá szorították, illetve negatív szezoncsúcsot jelentő 38 százalékos mezőnymutatóba hajszolták bele – közben George 26 ponttal és karriercsúcsot beállító hat labdaszerzéssel zárt 29 perc alatt, Kawhi Leonard is remekelt (28 pont, 11/21 mezőnyből, 8 lepattanó, 4 gólpassz, 28 perc), a padról pedig Lou Williams (21 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz, 4/7 tripla) is sokat tett hozzá. Összességében nagyon meggyőző volt most a Clippers és az eddigi gyenge idegenbeli mérleg után egy fontos rangadót nyert meg vendégként – zsinórban hatodik győzelmével továbbra is harmadik Nyugaton, 2.5 meccsre a ligaelső Lakerstől.

Vissza a realitás talajára. Az utóbbi mérkőzéseken döbbenetesen jól játszott a Dallas és Luka Doncic is, most viszont egyrészt nem fogtak ki jó napot, másrészt a Clippers védekezése is nagyon komolyra sikerült - a szlovén MVP-jelölt 4/14-et dobott mezőnyből 0/8 triplával, 6 gólpasszára jutott 7 eladott labda és bár büntetőkkel (14/16) eljutott 22 pontig, de egyáltalán nem tudott dominálni. Kristaps Porzingisnek sem ment igazán és a többiek sem tudták kisegíteni a vezért, úgyhogy a 20 eladott labda mellett pocsék dobóteljesítménnyel kaptak ki, ráadásul a második negyed eleje miatt a kispadot is komoly kritika érheti – Rick Carlisle egyszerre ültette le az öt kezdőt ötpontos hátrányban, majd mire visszaküldte őket, már 16 volt közte. Baj persze nincs, így is ott vannak a holtversenyes negyedik-hatodik helyen Nyugaton, most pedig ugyan elmennek egy hárommeccses túrára, de utána ismét zsinórban öt hazai találkozójuk következik.

A Mavericks legjobb dobói: Doncic 22, Porzingis 15/9, Curry 13/9
A Clippers legjobb dobói: Leonard 28/3, George 26/12, Williams 21/12

Denver Nuggets–Washington Wizards 117–104

A második negyedben döntötte el a Nuggets. Kötelező volt a győzelem a hazaiak számára ezen a találkozón és a kicsit „barátságosabb” első negyed után a másodikban a lovak közé is csaptak: Jerami Grant egymaga 15 pontot szórt ebben a játékrészben, a denveri védekezés még jobban működött, támadásban pedig kicsit felpörgették a tempót és villámgyorsan 15-17 pontos különbséget alakítottak ki. Ezt pedig megtartották a végéig, különösebb gond és hullámvölgy nélkül lejátszották a második félidőt, így magabiztos teljesítménnyel hozták a kötelezőt – kiemelendő Nikola Jokics szezoncsúcsnak számító 20 lepattanója, a kispad extrája, vagy Will Barton sokoldalú játéka (17 pont, 8 lepattanó, 8 gólpassz), de a mérkőzés legjobbja egyértelműen Gary Harris volt. Az abszolút védőspecialistává előlépő hátvéd ugyanis idén egyszer már megfogta James Hardent, leradírozta a pályáról Devin Bookert, majd most a szűk 30 pontot átlagoló Bradley Bealt vette ki a játékból és tartotta messze-messze negatív szezoncsúcsot jelentő 14 egységen és 6/15-ös mezőnymutatón – a többiek is Harrist dicsérték, szerintük ő alapozta meg ezt a győzelmet. A Nuggets mindenesetre zsinórban hatodik sikerével továbbra is nyugati második és a Lakers hibáira vár, hogy esetleg a vezetést is átvehesse.

Semmi meglepő. A Washingtonnal kapcsolatban csak Beal gyenge napja az, ami esetleg váratlan, egyébként semmi olyan nem történt a meccsen, amire ne lehetett volna számítani – egy ligaelit védekezés ellen az ő „laza” támadójátékuk sem tudott igazán érvényesülni, ők maguk pedig nem tudták átlépni saját árnyékukat hátul. Az említett második negyedet követően nem is volt érdemi esélyük a bravúrra, voltak 20 pontos hátrányban is, pocsékul dobtak kintről, gyengén céloztak közelről, a lepattanózást pedig 67-44-re bukták el úgy, hogy rohanni sem tudtak, azt is elvette tőlük a Nuggets. Ez a vereség persze bőven benne volt, most mennek tovább Phoenixbe, ott sem lesz könnyű dolguk.

A Nuggets legjobb dobói: Grant 20/3, Barton 17/6, Murray 16
A Wizards legjobb dobói: McRae 21/9, Beal 14/6, Wagner 14/3, Bertans 14/9

NBA, ALAPSZAKASZ
Dallas Mavericks–Los Angeles Clippers 99–114
Denver Nuggets–Washington Wizards 117–104

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik