A Bulls és a GSW otthon bukott, már csak a Jazz veretlen

Vágólapra másolva!
2021.10.29. 10:01
null
Curry 36 pontot dobott a Memphis ellen (Fotó: Getty Images)
A New York egy ponttal nyert Chicagóban, a Memphis pedig hosszabbításban gyűrte le a Warriorst – tovább robog a Washington, győzött a Sixers és a Mavericks is az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.


Philadelphia 76ersDetroit Pistons 110102

Embiidre lehet számítani. A Philly centere a szezon első meccse óta küzd térdfájdalmakkal, de nem üli ki a találkozókat és bár legutóbb nagyon látszott rajta a sérülése, most ismét felszívta magát. A Sixers vezére 30 pontot és 18 lepattanót jegyzett, csapatát pedig fontos győzelemre vezette a nyeretlen Detroittal szemben: a hazaiak már húsz pont feletti előnyben is voltak, de eladott labdákkal, elkényelmesedett játékkal gyakorlatilag az egészet leadták a hajrára, így a már pihenő Embiidnek elő kellett lépnie. A magasember az utolsó két percben bevert 4/4 büntetőt, majd 14 másodperccel a vége előtt egy hatalmas triplával zárta le a meccset, ez jelentette az utolsó szót. Mint mondta, fáj a térde a tavalyi rájátszásban elszenvedett sérülése óta, amire a mostani szezonnyitó rátett egy lapáttal, de nincs kifogás, játszania kell mellette egyébként Harris és Maxey emelhető ki igazán, míg az ex-detroiti Andre Drummond 2 ponttal és 4 lepattanóval ütötte be a hatodik faultját 14 perc alatt...

Kicsivel több tűzerő és sokat javulna a Pistons. A vendégeknél ezúttal is az jelentette a legfőbb problémát, hogy nem volt bennük elég pont, csak a hajrára érték el a százas határt és amíg nem tudnak gördülékenyebben, eredményesebben támadni, addig kevés esélyük lesz meccset nyerni. Ugyan Saddiq Bey jól mozgott és fontos szerepe volt a hajrában bemutatott felzárkózásban (19 pont, 6 lepattanó, 4/9 tripla), de megint hiányoztak az igazán jó playmakerek Jerami Grant erre nem alkalmas, Killiay Hayesnek nincs jó szezonja, az 1/1-es Cade Cunningham bemutatkozására pedig továbbra is várnak...

A 76ers legjobb dobói: Embiid 30/3, Harris 17/3, Maxey 16/6
A Pistons legjobb dobói: Bey 19/12, Grant 14/3, Olynyk 14/3

Washington WizardsAtlanta Hawks 122111

Impresszív Washington. A fővárosiaknál az előző este megsérült Daniel Gafford, valamint a back-to-back miatt pihentetett Spencer Dinwiddie sem lépett pályára, mégis eddigi legjobb teljesítményüket nyújtották támadásban és újabb meggyőző sikert mutattak fel. A hazaiaknál Bradley Beal (27 pont, 8 lepattanó, 8 gólpassz), Kyle Kuzma (21 pont, 8 lepattanó, 3 labdaszerzés), Kentavious Caldwell-Pope (21 pont, 8 lepattanó, 5/7 tripla) és a kezdőbe kerülő Montrezl Harrell (25 pont, 13 lepattanó, 5 gólpassz) is kiváló meccset produkált, négyükre építve nagyon olajozottan működött a rendszer és nagy erényük, hogy mindössze kilenc labdát adtak el, valamint hogy 5143-ra nyerték a lepattanózást is. Érdekesség, hogy egyetlen pontot sem (!) dobtak leindításból, félpályán voltak egészen félelmetesek és főleg a két középső negyedben érvényesítették akaratukat, azokat 13 ponttal nyerték meg, de vezettek már kereken hússzal is, mielőtt a végén kicsit közelebb engedték ellenfelüket. A Washington gyakorlatilag végig kontrollálta az eseményeket és egyértelműen az Atlanta fölé tudott nőni, úgyhogy valószínűtlenül jól kezdi a szezont: 41-re áll, ami a 20142015-ös idény óta nem fordult elő.

Nem talált ellenszert az Atlanta. Nate McMillan, a vendégek vezetőedzője szerint ugyan a negyedik negyedben visszajöttek egyszer öt pontra, de az egész este folyamán hátrányban voltak, csak futottak az eredmény után, nem tudták megcsinálni a maguk védekezését, a Wizards pedig kézben tartotta a találkozót. A Hawksnál Trae Young maradt el igazán a várakozásoktól, az irányító megállt 15 pontnál 17 dobásból és bár szétosztott 13 gólpasszt, de magához képest most sokat hibázott majd hevesen reklamált a szerinte elmaradt faultok miatt, nagyon nem elégedett az új szabállyal és csak három büntetőt harcolt ki. John Collins (28 pont, 12 lepattanó, 14/16 mezőnyből) parádés játéka és a továbbra is remek szezont futó Cam Reddish padról érkező 20 pontja nem volt elég az üdvösséghez, 30 százalék alatt tripláztak és hátul nem volt ellenszerük a Wizards alapembereire, úgyhogy megvan a második vereségük most mennek Philadelphiába, aztán jövő héten hazai pályán visszavághatnak a Washingtonnak.

A Wizards legjobb dobói: Beal 27/3, Harrell 25, Kuzma 21/6, Caldwell-Pope 21/15
A Hawks legjobb dobói: Collins 28, Reddish 20/3, Young 15/3

Chicago BullsNew York Knicks 103104

Kis híján elrontotta a New York. Jobb volt ellenfelénél ezen a meccsen a Knicks, Kemba Walker (21 pont, 5/6 tripla), RJ Barrett (20 pont, 8/15 mezőnyből) és Julius Randle (13 pont, 16 lepattanó, 9 gólpassz) játéka megadta az alapot, Derrick Rose, Taj Gibson, vagy Alec Burks is jól szállt be a kispadról, úgyhogy szinte végig vezettek pár ponttal, a második félidőben pedig már végig 10 pont körüli fórt menedzselhettek. Három perccel a vége előtt 10491 volt az állás, úgy tűnt, hogy végigérnek ezzel az előnnyel, de megremegtek a hajrában: sorozatban hét mezőnykísérletet hagytak ki, így a Chicago 104103-ig zárkózott. Öt másodpercnél Randle büntetőzhetett, de mindkettőt elrontotta, így a Bulls a győzelemért támadhatott, ám a chicagóiak legutóbbi meccsét eldöntő DeMar DeRozan most hibázott - elvállt egy rá jellemző középtávolit, ami azonban most kimaradt, így megúszta a New York. Tom Thibodeau az izgalmas végkifejlet ellenére elégedett volt, mint mondta, még mindig csak csiszolódnak, de mindenki a csapatért dolgozik, ez pedig sokat ér ebben a ligában - elvették a Bulls veretlenségét, 41-gyel pedig holtversenyben vezetik Keletet.

Oda a veretlenség. 40-s mérleggel ment bele ebbe a meccsbe a Chicago és most is volt esélye nyerni, de a hajrában rövidre sikerült a felzárkózás, így inkább az számít, hogy miért is volt arra egyáltalán szükség. Egyrészt összességében csak 43 százalékkal céloztak mezőnyből, másrészt 4937-re elbukták a lepattanózást, a palánk alatt egyértelműen kikaptak, ebből fakadóan 5040-re alulmaradtak a festékben is, ráadásul gyorsindításból sem tudtak annyi pontot szerezni, mint a Knicks. A védekezésük nem volt rossz, ezért is tudtak közel maradni és esélyt adni maguknak a felzárkózásra, de elöl most kevésnek bizonyult az ujjsérüléssel bajlódó LaVine (25 pont, 9/9 büntető), Nik Vucsevics (22 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz), valamint DeRozan (20 pont, 5 gólpassz, 7/18 mezőnyből) teljesítménye rajta kívül csak Carusóban volt még átütőerő, így sokat small-balloztak három hátvéddel, DeRozannel és Vucseviccsel, de ez nem bizonyult sikeres receptnek. A nehéz szériájuk elkezdődött, most fogadják a Jazzt, aztán mennek a Celtics, Sixers pároshoz, majd egészen november utolsó hetéig szinte csak kemény mérkőzésük lesz.

A Bulls legjobb dobói: LaVine 25/6, Vucsevics 22/9, DeRozan 20/3
A Knicks legjobb dobói: Walker 21/15, Barrett 20/3, Randle 13

Houston RocketsUtah Jazz 91122

Simán hozott kötelező. Kérdés nélkül pipálta ki ezt a feladatot a Utah, a toronymagas favoritként érkező vendégek nem adtak érdemi esélyt ellenfelüknek és úgy nyertek 31 ponttal, hogy közben bőven pihenhettek is csak Rudy Gobert (28) és Joe Ingles (26) lépte túl a 25 perces határt, finoman szólva nem kellett megszakadniuk. Az első negyed 3218-as megnyerése után nem nagyon lehetett kérdés, fegyelmezetten tette a dolgát Quin Snyder legénysége, főleg védekezésben állt bele a munkába, ez pedig nagyon könnyed győzelmet ért, 36 pont volt a legnagyobb előnyük. Egyénileg senki nem hozott extrát, heten dobtak náluk kétszámjegyűt, megoszlottak a terhek és már koncentrálhatnak is a következő mérkőzésre Chicagóban ennél azért nehezebb dolguk lesz.

Porter Jr. megsérült, pocsék volt a Houston. A hazaiaknál az utóbbi meccsekkel ellentétben semmilyen pozitívumot nem tudunk kiemelni, sőt, extra negatívum, hogy az egyik húzóembernek szánt Kevin Porter Jr. bokasérülést szenvedett a második negyedben és a fordulás után már nem tért vissza a parkettre. Ő is gyengén játszott addig, az újonc Jalen Green pedig botrányos meccset hozott, 3/16-os mezőnymutatójába 0/8 tripla fért bele, egyáltalán nem tudott segíteni a texasiakon. A 32.6 százalékos mezőnymutató, a 20.5 százalékos triplázás és a 15 gólpassz is jelzi, hogy finoman szólva sem álltak a helyzet magaslatán, így szorossá sem tudták tenni a küzdelmet, következőleg a Lakers otthonában próbálkozhatnak újra.

A Rockets legjobb dobói: Wood 16/6, Sengün 14/3, Green 13
A Jazz legjobb dobói: Bogdanovic 19/6, Gobert 16, Clarkson 16/9

Dallas MavericksSan Antonio Spurs 10499

Nem tudta megőrizni előnyét a Spurs. Nagyon bekezdtek a vendégek, a San Antonio már húsz ponttal is vezetett 233-nál (!) és még az első negyed végére is maradt ebből tíz egység, ám a folytatásban összeomlott a gárda, elfogyott a támadójáték és onnantól a Mavsen múlt, hogy mi lesz a vége. Ugyan Dejounte Murray (23 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz), Jakob Pöltl (14 pont, 13 lepattanó) és Bryn Forbes (15 pont, 5/7 tripla) is igyekezett, de Gregg Popovich vezetőedző arra figyelmeztette játékosait, hogy ők nem sztárok, nekik csapatként kell együtt dolgozniuk. "Nálunk nincs olyan játékos, akinek odaadjuk a labdát és csak úgy pontokat dob. Mindent együtt kell csinálnunk, tökéletesnek lenni az alapvető részletekben, mert nem tudunk olyan könnyedén kosarakat szerezni. Minden rossz döntés a dobásválasztásban, vagy a tranzíciós védekezésben jobban fáj emiatt" értékelt a tréner az újabb, immár sorozatban negyedik vereség után. A meccs vége ugyan szoros lett, de elsősorban a Dallas miatt, a SAS az első negyed után már nem tudott megújulni és támadásban nagyon behorpadt most ráadásul Milwaukee-ba mennek tovább, az sem lesz könnyű menet...

A végére szedte össze magát Doncic és a Mavs. Botrányosan kezdtek a hazaiak, mindenki csak csoszogott, sétálgatott, eladta a labdákat, ezt pedig villámgyorsan megbüntette a Spurs, így azonnal nagy hátrányból kellett felállnia Jason Kidd csapatának. Ez végül sikerült, de ehhez Luka Doncic feljavulása kellett: a szlovén a harmadik negyedben kilenc, majd a negyedikben tíz pontot dobott, az ő teljesítménye volt a kulcs ahhoz, hogy összeszedje magát a gárda támadásban. Kristaps Porzingis hiányát több Maxi Kleberrel ellensúlyozták (12 pont, 10 lepattanó, 4/8 tripla, 6 blokk), Doncic végül 25 ponttal, 5 gólpasszal és 7 eladott labdával zárt, a padról Jalen Brunson szállt be remekül (19 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) és fő fegyverüknek a távoli dobás bizonyult: 18-szor köszöntek be 40 százalékos hatékonysággal, ez nagyon kellett a győzelmükhöz. A negyedik negyed elején tudták végleg átvenni a vezetést, utána egy rohammal meg is tudtak lógni 10 pont körülre és onnantól ezt már be tudták osztani, de ez a mérkőzésük sem volt igazán meggyőző mindenesetre kicsit akadozó játékkal is 31-nél járnak, úgyhogy nagy probléma azért nincs.

A Mavericks legjobb dobói: Doncic 25/9, Brunson 19/9, Finney-Smith 14/9
A Spurs legjobb dobói: Murray 23/9, Forbes 15/15, Pöltl 14, Walker IV 14/6

Golden State WarriorsMemphis Grizzlies 101104 hosszabbítás után

Javított a Memphis. Előző este nagyon gyenge játékkal kapott ki a Grizzlies, most azonban villámgyorsan felszívta magát a társaság és egy végig kiélezett, izgalmas meccsen bizonyította, hogy nem fáradt és hosszabbításban elvette a GSW veretlenségét. Ja Morant villogott (30 pont 50 százalékkal, 7 lepattanó, 5 gólpassz, 4 labdaszerzés), de Desmond Bane (19 pont, 5/11 tripla) is hozott némi tűzerőt, az extra védekezésük pedig az első negyed után atomjaira bontotta a Warriorst. Ez kellett is, ugyanis talán a back-to-back, talán más miatt, de az első játékrészt 3720-ra bukták el és égtek 19 ponttal is, innen jöttek vissza úgy, hogy már a nagyszünet előtt benéztek tíz alá, majd a harmadik játékrészben élessé tették a küzdelmet, végül a negyedik negyed közepén egalizáltak. Itt egy Bane-triplával a vezetést is átvették és közel álltak a győzelemhez, de a rendes játékidő utolsó két percében egyik csapat sem talált a gyűrűbe, maradt a 9898. A hosszabbításban aztán tovább élesedett a védekezésük és összesen három pontot kaptak öt perc alatt, az utolsó szó Moranté lett, Steph Curry válasza kimaradt, így nagy győzelmet arattak - főleg úgy, hogy csapatként alig 40 százalékkal dobtak mezőnyből és 25 százalékkal tripláztak...

Curry önkritikus volt. Túl könnyen indult, aztán kínkeservessé vált ez a mérkőzés a GSW számára és végül kulcspillanatokban sorra hagyták ki a dobásokat ezek egy részét Stephen Curry, aki a végére teljesen elfogyott. A hazaiak vezére egyébként 36 ponttal, 7 lepattanóval és 8 gólpasszal próbált csapata élére állni, de végül csak 7/20 triplával zárt és a negyedik negyedben, valamint a hosszabbításban 0/6 dobást tudott hozzátenni a rendes játékidő végén két triplát is kihagyott, majd a hosszabbítás utolsó percében is ő próbálkozott kintről, már 104101-nél. A meccs után azt mondta, hogy ezt elrontotta, a negyedik negyed végén elemelt dobásai még rendben is lennének, azokat csak egyszerűen kihagyta, de jó helyzetek voltak, a hosszabbításban viszont elerőlködte a lehetőséget és nagyon hármast akart dobni, pedig az nem igazán ment neki már a betörést és a labdajáratást kellett volna választania, emiatt magára vállalja a vereséget. Hozzátehetjük, hogy egyébként a többiekben nem volt túl sok fantázia ezen a meccsen, de tény, hogy leadták a korai nagy előnyt és végül elvesztették a veretlenségüket most viszont jön még sorozatban hét hazai meccsük, legközelebb november 15-én kell utazniuk, akkor Charlotte-ba mennek.

A Warriors legjobb dobói: Curry 36/21, Wiggins 16/3, Lee 14/12
A Grizzlies legjobb dobói: Morant 30/6, Bane 19/15, Jackson Jr. 15/9

NBA
ALAPSZAKASZ

Philadelphia 76ers–Detroit Pistons 110–102
Washington Wizards–Atlanta Hawks 122–111
Chicago Bulls–New York Knicks 103–104
Houston Rockets–Utah Jazz 91–122
Dallas Mavericks–San Antonio Spurs 104–99
Golden State Warriors–Memphis Grizzlies 101–104 – hosszabbítás után

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik