A Bucks Utahban, a 76ers Denverben, a Heat a Lakers otthonában kapott ki

2019.11.09. 10:41
null
D'Angelo Russell 52 pontja is kevés volt a Golden State-nek (Fotó: USA Today)
Nem a keleti élcsapatok domináltak az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) ma hajnali játéknapján, a Bostont üldöző trió minden tagja kikapott nyugati ellenfele csarnokában - a Lakers a Heat elleni sikerrel továbbra is ligaelső. Damian Lillard 60 pontos egyéni és franchise-rekordja sem volt elég a kiegyensúlyozottabb Brooklyn ellen, ahogyan D'Angelo Russell 52 pontja is kevésnek bizonyult a Timberwolves otthonában. A Toronto könnyű sikert aratott New Orleansban, a Pacers már 50 százalék felett áll, a Dallas váratlan pofont kapott Kristaps Porzingis előző csapatától, a Knickstől, a Cavs, Magic páros önbizalom-növelő sikert aratott, a Kings pedig Atlantában kezdte meg a felzárkózást.



A mérkőzések videós összefoglalói ezen a linken megtekinthetők!

Orlando Magic–Memphis Grizzlies 118–86

Ott ütött a Magic, ahol az nagyon fájt.
Eddig egy dologban volt igazán jó a Memphis ebben a szezonban, mégpedig a festékben szerzett pontokban, amelyben konkrétan vezette a ligát – nos, az Orlando éppen ebben a szegmensben verte rommá ellenfelét. Ennek fő letéteményese a nagyot játszó Nik Vucsevics (23 pont, 16 lepattanó, 6 gólpassz) mellett a gyűrűt szenzációsan védő Jonathan Isaac volt, aki 22 pontja és 8 lepattanója mellett 4 blokkot osztott ki, pluszban rengeteg dobást változtatott meg és olyan jelenléte volt a palánk alatt, hogy azt még az ellenfél vezetőedzője is kiemelte – ez volt a kulcsfaktor, a hazaiak az 57-36-ra megnyert lepattanózás mellett 62–34-re győztek a festékből. A Magicnél a két magasember mellett azért Evan Fournier (19 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) is dicsérhető, de Gordon és Augustin is tíz pont fölé jutott, úgyhogy a gárda a gyenge triplázás ellenére idei messze legjobb támadójátékával szerezte meg harmadik győzelmét.

Így is az utolsó negyed döntött. A fentebb taglalt helyzet ellenére csak a mérkőzés utolsó játékrészében dőlt el a küzdelem, itt ugyanis teljes csőd volt a Memphis – ezt a negyedet 34-8-ra (!) nyerte meg az Orlando, a vendégek 3/23-at dobtak mezőnyből ekkor, ami minden addigi erőfeszítésüket feleslegessé tette. A legutóbb meccsnyerőnek bizonyuló Morant-Brooks hátvédpár ezúttal összesen 11 pontot szerzett 7/20-as mezőnymutatóval, nyolc gólpasszukra jutott hat eladott labda és bár ezt ideig-óráig még lehetett ellensúlyozni máshol, de a végtelenségig nem, az utolsó negyedben kidurrant a lufi. Nagy baj persze nincs, most jön a Dallas elleni meccs, lehet javítani.

A Magic legjobb dobói: Vucsevics 23/3, Isaac 22/3, Fournier 19/6
A Grizzlies legjobb dobói: Valanciunas 15/6, Jackson 14, Clarke 13/3

Washington Wizards–Cleveland Cavaliers 100–113

Idegenben is megy. Első sikerét könyvelhette el idén a Cleveland vendégként, méghozzá teljesen megérdemelten, John Beilein csapata egyszerűen jobban játszott ellenfelénél. A mérkőzés a hullámzásról szólt, de ez csak annyit jelentett, hogy a Cavs előnyének mértéke hullámzott, de Kevin Love-ék egyszer sem voltak hátrányban, sőt, vezettek már 21 ponttal is az egyik rohamuk után – eldönteni azonban nem tudták a meccset, ahhoz túl gyengén tripláztak, a Wizardsban pedig volt azért egy-két futás, amellyel közelebb jött. A győzelmet azonban nem engedték ki a kezükből a vendégek, akiknél heten is kétszámjegyű pontterméssel jelentkeztek és akik elöl-hátul sokkal agresszívebbnek bizonyultak – a végén 91–90 után jött a döntő ütés, onnantól már végig a Cavs irányított, úgyhogy remek csapatmunkával vitte el a győzelmet Washingtonból.

Ugyanaz a lemez. „Nem védekeztünk, ennyi történt” – értékelte a meccsen látottakat Bradley Beal, a hazaiak vezére és nem tudunk vitatkozni vele, a kérdés csak az, hogy miért történik ez meg a fővárosiakkal minden mérkőzésen – ezért állnak csak 2-6-tal, mert minden este ugyanígy nem akarnak védekezni. Tegyük hozzá, hogy az azért érdekes, hogy ők hazai pályán összesen hat büntetőt dobhattak, míg a vendégek 29-et, Scott Brooks ezt ki is emelte, mint véleményes faktort, de ez nem változtat azon, hogy Bealéken úgy mentek át a támadásban azért nem foghatatlan Cavs-játékosok, ahogy akartak. Náluk Thomas Bryant (23 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) és az újonc Rui Hachimura (21 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz, 10/13 mezőnyből) dicsérhető, de ez most sem volt elég a győzelmükhöz, valamin változtatniuk kell, ha meccseket akarnak nyerni.

A Wizards legjobb dobói: Bryant 23, Hachimura 21, Beal 20/9
A Cavaliers legjobb dobói: Thompson 21, Love 16, Sexton 16/6

Indiana Pacers–Detroit Pistons 112–106

50% felett. A 0–3-as rajt óta 5–1-ben van az Indy, ezzel a győzelemmel pedig a szezon során először pozitív mérleget mondhat magáénak, ami főleg úgy nagy dolog, hogy most is hiányzott a kezdőből Myles Turner és Jeremy Lamb, a Turner helyett eddig remeklő Goga Bitadze, Victor Oladipóról pedig már ne is szóljunk. Emellett Malcolm Brogdon gyengébb estéjét is elbírták, mert egyrészt nagyon hatékony csapatvédekezést mutattak be, másrészt jól játszott Domantas Sabonis (17 pont, 14 lepattanó, 6 gólpassz), harmadrészt találtak egy váratlan extrát TJ McConnell részéről – a csereirányító a negyedik negyedet gyakorlatilag végigjátszotta és 17 ponttal, 5 lepattanóval, valamint 9 gólpasszal zárta az estét. Pedig a Pacers idén már kétszer is kikapott a Pistonstól, majd most az első negyedben belecsúszott egy 15 pontos hátrányba, úgyhogy volt honnan visszajönni, de megtette ezt a társaság, a két középső játékrészt 21 egységgel megnyerte, a záró etapban pedig sikerült visszavernie a detroiti rohamokat – most nagyon egyben vannak, így fogadhatják az Orlandót.

Drummondtól ez már nem elég. A Griffin-Jackson-Rose triót továbbra is nélkülöző vendégeket eddig Andre Drummond próbálta vinni a hátán, a Pacers elleni első két győzelem során 25 pontot és 20,5 lepattanót átlagolt, most viszont Sabonisék többé-kevésbé kordában tudták tartani – 15 ponttal, 13 lepattanóval és 8 gólpasszal zárt, de még mindig jobb volt az Indynek az, ha osztogatott, mint hogy ha pusztított volna a festékben. Ráadásul amikor az első félidőben faultgondokkal lekergették a pályáról a centert, ott rögtön jött egy 14-2-es Pacers-futás, úgyhogy bár Luke Kennard 29 pontja szép, de most is Drummond játéka volt a kulcs – a vereség után 4-6-tal folytathatják, következőleg a Minnesotát fogadják.

A Pacers legjobb dobói: Sabonis 17, Warren 17, McConnell 17
A Pistons legjobb dobói: Kennard 29/12, Galloway 19/9, Drummond 15

Atlanta Hawks–Sacramento Kings 109–121

A Kings valóban megindult felfelé. Borzalmas játékkal, Marvin Bagley sérülésével indult a Sacramento szezonja, de szépen lassan összeállt a csapat játéka, ennek pedig most a Hawks látta kárát: az első félidőben állva hagyta ellenfelét Luke Walton gárdája, az itt megszerzett 16 pontos előnyt pedig jól menedzselve aratott egyértelmű győzelmet. A csapatot meghatározó négyes mindegyike jól játszott, De'Aaron Fox 17 ponttal és 9 gólpasszal, Hield és Bogdanovics összesen 8 hármassal és pontos dobásokkal, Harrison Barnes sokoldalúságával tett hozzá - és erre jöttek az extrák (Corey Joseph, Nemanja Bjelica és Trevor Ariza is remekelt). A harmadik negyedben azért időnként nyomozták az Atlanta támadásait, de összességében mindig volt mihez nyúlni, legtöbbször a majdnem 60 (!) százalékos triplázásukhoz.

Ehhez még nem elég mély a Hawks. Az eltiltott John Collins nélkül kissé megborult a kezdőötös játéka, ugyan Trae Young (30 pont, 12 gólpassz, 5 szerzett labda) és Jabari Parker (25 pont, 8 lepattanó) nagyon igyekezett, de védekezésben nem találta a kinti dobások ellenszerét az Atlanta. Hamar kiderült, hogy ma csak túldobni tudják a Sactót, amit meg is próbáltak, a padról jövő Kevin Huerter 17 pontja azonban reménytelenül kevésnek bizonyult a nagyon hosszú paddal rendelkező ellenféllel szemben – az említett három játékoson kívül senki nem tudott eljutni 10 pontig. A második félidőben azért mindent megpróbáltak, 93–94-re fel is zárkóztak, de ők nem tudtak előkapni a padról egy Bogdan Bogdanovicsot, az ellenfelük pedig igen - a szerb hátvéd gyorsan bevert két triplát, társai hozzátettek még hármat, gyorsan lehűtve a hazai kedélyeket. A Hawks így 3–5-tel áll, és most ötmeccses nyugati túrára indul.

A Hawks legjobb dobói: Young 30/9, Parker 25/3, Huerter 17/12.
A Kings legjobb dobói: Hield 22/9, Bogdanovics 20/15, Fox 17.

Minnesota Timberwolves–Golden State Warriors 125–119 – h.u.

Russell parádéja kis híján lenyomta a Wolvest.
A sérülését kikúráló hátvéd gyorsan felvette a ritmust és a gárda egyetlen hadra fogható All-Starjaként a sereg élére is állt: a rendes játékidőben 45, összesen 52 pontot szórt be a Wolvesnak, erre az extrára építve pedig Alec Burks és Eric Paschall segítsége majdnem elég lett. Fontos még megemlíteni a Cauley-Stein, Spellman és Chriss alkotta magasember-sort is, akik valamennyire tudták tartani az ellenfél lepattanózását és faultgondokba kergették Townst – a Warriors az első félidő kiegyenlített játéka után alapvetően végig kézben tartotta az eseményeket, ám a rendes játékidő végén elég volt néhány baki, és a Minny kiegyenlített. A végén még Russellnek volt egy triplakísérlete, ami kimaradt, a ráadásban pedig végig hátrányban kosaraztak – az utolsó percben Russell még 120–119-re felhozta az övéit, de az utolsó szó Wigginsé volt...

Andrew Wiggins idén eddig felnő a feladathoz. A sokat és okkal kritizált dobóhátvéd eddig nagyszerű szezont fut és a nagy játékokkal sem adós, ami egy franchise player dolga – ma is így volt, az egyébként jól, de kevesebbet játszó Karl-Anthony Towns (20 pont, 14 lepattanó) és az eleve sérült Jeff Teague nélkül rá hárult a meccs megnyerése. Végül 40 ponttal (17/33 mezőnyből, 7 gólpassz, 5 lepattanó, 3 blokk!) zárt, elöl-hátul biztos pontnak bizonyult, ráadásul a rendes játékidőben ő dobta az egyenlítő kosarat, a hosszabbítás vége előtt fél perccel pedig a végül győztes triplát is. Mellette érdemes kiemelni a hátul óriásit melózó Robert Covingtont (17 pont, 11 lepattanó, 5 szerzett labda, 3 blokk), illetve a padról beszálló, összesen 28 pontot szállító Layman-Okogie duót is – most egy nap pihenő, és jön a Denver, ott azért a többieknek is elő kell majd lépnie.

A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 40/6, Towns 20/6, Covington 17/6.
A Warriors legjobb dobói: Russell 52/21, Burks 18/6, Paschall 12.

New Orleans Pelicans–Toronto Raptors 104–122

Pirrhuszi győzelem. Az első negyedben kicsit talán lazán állt a meccshez a címvédő, 30–30-cal mehettek rövid pihenőre, a második játékrészben viszont pillanatok alatt eldöntötték a meccset, futottak egy 15–0-t, a végül megszerzett 22 pontos előny már bőven elég volt a célbaéréshez. Pláne, hogy Pascal Siakam (44 pont, 10 pattanó, 4 gólpassz) a tavalyi Kawhi Leonardöt, OG Anunoby pedig a tavalyi Siakamot alakította (21 pont, 7 pattanó, 4 gólpassz), erre a párosra pedig semmilyen válasszal nem készült a New Orleans. A vendégek simán elbírták, hogy a Danny Green posztját megöröklő Fred VanVleet rosszul dobjon (3/15 mezőnyből), mert cserébe kiosztott 11 gólpasszt, illetve a padról jött Nick Powell 18 egysége. Teljes lehetne az öröm, azonban ez a siker nagyon sokba került a bajnoknak, mert Kyle Lowry eltörte a bal hüvelykujját, Serge Ibaka pedig súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett, valószínűleg hosszú hetekre kidőltek...

Ezzel a védekezéssel nem lehet. Nagyon szép, hogy Brandon Ingram 27 pontig jutott, Jrue Holiday 16 pontot, 6–6 gólpasszt és lepattanót jegyzett, és a padról is érkeztek jó teljesítmények, de nyolc meccs alatt háromszor kaptak egy negyed alatt 40, illetve egy félidő alatt 70 pontot – Alvin Gentry vezetőedző is ezt emelte ki, hogy ilyenekkel nem lehet túlélni ebben a ligában. A meccs előtt 124.3 pontot kaptak átlagban, ami a liga legrosszabb mutatója, ma is nagyon közel voltak ehhez – a Holiday-Ball páros még csak-csak elmegy a periméteren, de a palánk alatt óriási lyukak tátonganak, és ezt nem lehet Zion Williamson hiányára fogni, ráadásul Ball újra a Lakers-es időket idézően szenved támadásban, ma Gentry ki is ültette a negyedik negyedben, annyira nem érezte a meccs ritmusát.

A Hornets legjobb dobói: Ingram 27/9, Holiday 16/3, Alexander-Walker 13/9, Jackson 13/6.
A Raptors legjobb dobói: Siakam 44/15, Anunoby 21/15, Powell 18/6.

Dallas Mavericks–New York Knicks 102–106

Ez kellemetlen hideg zuhany. Először találkozott volt csapatával Kristaps Porzingis, és a lett magas ember emlékeztette is a New Yorkot, hogy mire képes: 11/22-es mezőnnyel szórt be 28 pontot, ültek a hármasai, lekapott 9 pattanót és kiosztott 5 blokkot is, összteljesítményébe csak az rondított bele, hogy a végére kipontozódott. Új párja, Luka Doncic még rajta is túltett, 38 pontot szórt szintén ötven százalékos hatékonysággal, és bár neki ment annyira a hárompontos, összerittyentett egy újabb tripla-duplát (14 lepattanó, 10 gólpassz). Az egyensúly azonban nem volt meg a Dallas játékában, Porzingis egyáltalán nem adott gólpasszt, csak a gyűrűt nézte, Doncic dobásai és gólpasszai pedig szépen mutatnak, de nyolc labdát eladott, kissé túlvállalta magát. A többieknek kevesebb tér jutott, a kezdőötös többi tagja összesen hét mezőnydobást vállalt, a cseresorból pedig Tim Hardaway Jr. eljutott ugyan 14 pontig, de nem volt hatékony, a többi kispadosnak pedig szintén alig jutott labda. 92–92-nél Porzingis dobott egy homály triplát, a Knicks futott egy 9–0-t - Porzingis két buta faulttal kipontozódott, Doncic pedig a végén egy borzalmas dobáskiválasztással nullázta le teljesítményét.

A kivétel erősíti a szabályt. 1–7-es mérleggel, mind az öt idegenbeli meccsét elveszítve érkezett Dallasba a Knicks, minden adott volt, hogy Porzingisnak legyen egy jó élménye, de Marcus Morris és Julius Randle máshogy gondolta. A nyáron érkező csatárpáros remekelt támadásban, védekezésben pedig jól sült el a Knicks alacsony szerkezete, hiszen valódi center nélkül is 39 lepattanót szedett le a kezdőötös, amihez a padról érkező Bobby Portis adott 12-t, végig nagyon stabilan álltak hátul, és sikerült elvenniük a Dallas betörés-kiosztás játékait. A negyedik negyed kulcspillanataiban aztán Morris és Randle harcolt ki faultokat Porzingisen, aki utóbbival kipontozódott, ez volt a döntő ütés – mindenképp említsük meg Frank Ntilikinát, aki ezúttal bizonyított kezdő hátvédként, védekezésben egészen zseniális dolgokat mutatott (14 pont, 6 pattanó, 4 gólpassz, 4 szerzett labda, 3 blokk).

A Mavericks legjobb dobói: Doncic 38/9, Porzingis 28/12, Hardaway Jr. 14/9.
A Knicks legjobb dobói: Morris 29/12, Randle 21/6, Ntilikina 14/12, Portis 14/3.

Utah Jazz–Milwaukee Bucks 103–100

Megint Bogdanovic a hős. A horvát kiscsatár óriási igazolás volt nyáron a Jazznél, már sokadik alkalommal húzza ki őket a csávából – ma 33 ponttal, közte a nyerő, buzzer hármassal tette le a névjegyét. Kellett is az extra, mert Donovan Mitchell ma nem volt az igazi (8/22 mezőnyből, 6 gólpasszra 8 eladott labda), és bár Mike Conley ezúttal jól célzott (5/9 hármas), a Bucks alapvetően szétszedte a támadójátékukat, Goberthez szinte nem is jutott el labda. A meccs elején még nyeregben volt a Utah, lerohanták a Milwaukee-t, az első félidőt követően 55–37 állt az eredményjelzőn, Middletonék azonban nem véletlenül magasabban jegyzettebbek, a végére egál meccset csináltak – ekkor érkezett Bogdanovic, aki az egész meccsen nem sok hasznot hozó, de remek gólpasszt adó Joe Ingles átadását kosárra váltotta. A Utah ezzel 5–0-ra áll hazai pályán, összességében 6–3-ra, most a Warriorshoz mennek.

A sírból is majdnem visszahozta a Bucks. Alaposan égett az első félidőben Antetokounmpo és csapata, elöl-hátul borzalmasak voltak, a nagyszünetben azonban mintha kicserélték volna őket – tekertek egyet a védekezésen, elöl elkezdtek beesni a kosarak, a hátrány nagy részét el is tüntették a harmadik negyedben. Teljesen azonban nem tudták átvenni az irányítást, mert bár a kezdőötös jól muzsikált, Antetokounmpo 30 pontja mellett 13 pattanót kapott le, Middleton és Bledsoe pedig jól egészítette ki az MVP játékát, a cseresorból egyedül Sterling Brown emelhető ki, miközben a Lopez-ikreket nem nagyon lehetett pályán tartani, alapvetően small-ballozni kényszerültek. A végén aztán elég volt egy figyelmetlenség (ekkor Jannisz már nem volt a pályán, nem sokkal korábban kipontozódott), így 6–3-ra módosult a mérlegük – OKC-ben javíthatnak.

A Jazz legjobb dobói: Bogdanovic 33/15, Conley 20/15, Mitchell 19/6.
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 30/6, Middleton 26/15, Bledsoe 22/3.

Denver Nuggets–Philadelphia 76ers 100–97

A végén hiányzott Ben Simmons. A vállsérüléssel kidőlő irányító helyén Raul Neto jól játszott, bevert három triplát, ezzel a hirtelen jött spacinggel pedig jól éltek a többiek, 13/26 hármas esett be – az első félidőben totálisan meglepték a Denvert, 36–57 állt az eredményjelzőn. Embiid azonban már ekkor is faultgondokkal küzdött, csak 29 percet tölthetett a pályán, végül megállt 19 pontnál és 15 pattanónál, ráadásul nyolc labdát adott el, ezt pedig már nem bírta el a Philly. A negyedik negyedben a Nuggets talált még egy olyan fokozatot, amivel nem tudtak mit kezdeni, így a végére egylabdás meccs lett, ahol szerencséjük sem volt - egy tulajdonképpen kivédekezett támadás végén Jokics előkészítetlen tempója beesett, erre pedig már nem tudtak válaszolni 1.2 másodperccel az órán, Embiid egy támadóhibával zárta le a meccset.

Valószínűleg a Denvernél sem értik, ez hogy lett meg. A Denver csak tapogatózott az első félidőben, sőt a harmadik negyedben is, hogy mivel lehetne megfogni a sok lábon álló, kintről-bentről veszélyes ellenfelet, ráadásul a támadójátékuk sem működött. A negyedik negyed elején 21 pontos hátrányban álltak, ám ekkor előlépett Nikola Jokics (26 pont, ebből 16 a negyedik negyedben, 10 lepattanó, 6 gólpassz, 2–2 szerzett labda és blokk) és Jamal Murray (22 pont, 11 gólpassz, 6 lepattanó, 2 blokk), és elkezdte végezni a dolgát – a Nuggets játékának két alappillérére aztán épült a többi, összeállt a védekezés, a végén pedig Jokics elöl-hátul villant, hiszen a fent említett támadóhibát is ő harcolta ki Embiiden. A Nuggets 6–2-vel áll, most Minnesotába látogatnak.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 26/9, Murray 22/3, Barton 20/6.
A 76ers legjobb dobói: Embiid 19/6, Neto 13/9, Harris 13.

Portland Trail Blazers–Brooklyn Nets 115–119

Felcserélődtek a szerepek. A korábbi meccseken az volt a forgatókönyv a Nets meccsein, hogy Kyrie Irving dobófesztiválokat rendezett, cserébe pedig a Brooklyn kikapott. Irving most is becsülettel vállalt (12/27 mezőnyből, 33 pont), de jobban belevonta a társakat is, 6 gólpasszára pedig egy eladott labda jutott. A kezdőben azonban nem nagyon akadt társa, Jarrett Allen inkább hátul villogott (12 pont, 9 pattanó, 5 blokk), Harris átlagosan játszott, míg LeVert és Prince egy 3/19-es mezőnymutatót rakott össze. Itt lépett elő a Nets szupercseréje, Spencer Dinwiddie nem sokat kérdezett, beszórt 34 pontot közte hat hármassal, adott 4 gólpasszt is, erre az extrára pedig már nem volt válasza a Portlandnek. A végig szorosan alakuló találkozón aztán a több lábon állás kifizetődött, a Nets ezzel a sikerrel elérte az 50 százalékos platót.

A franchise- és egyéni rekord sem volt elég. Damian Lillard alakította ma Irvinget, kerek 60 pontot szórt be parádés hatékonysággal (19/33 mezőnyből, 7/16 tripla, 15/15 büntető), sőt még 5 gólpasszra is jutott ereje, rekordokat döntött, ám nem nagyon akadtak társai. Hassan Whiteside erejét felemésztette a védekezés (10 pont, 15 pattanó, 5 blokk), CJ McCollum játékára kár szót vesztegetni (4/19 mezőnyből) – ha nincs Anfernee Simons nem jó, de elfogadható játéka, a meccs sokkal hamarabb eldőlt volna. Így az utolsó percig maradt esélye a Portlandnek, de a fordításhoz még valaki kellett volna. Ez a valaki lehetett volna a nehéz helyzetekben már bizonyított Rodney Hood, aki azonban ekkor már nem lehetett a pályán hátsérülés miatt – legközelebb jön az Atlanta, ott lehet javítani.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 60/21, Simons 15/6, McCollum, Little 8-8.
A Nets legjobb dobói: Dinwiddie 34/18, Irving 33/12, Harris 14/6.

Los Angeles Lakers–Miami Heat 95–80

A sztárok és a csapatvédekezés. Eddig erről szól a Lakers szezonja, és ma is Lebron Jamesen (25 pont, 6 gólpassz) és Anthony Davisen (26 pont, 8 pattanó, 7 gólpassz, 2 szerzett labda, 3 blokk) múlt a gárda előrejátéka – a többiek vagy keveset vállaltak (Bradley, McGee, Caruso), vagy pontatlanok voltak (Kuzma, Green, Caldwell-Pope, Cook), így szükség is volt a nagy páros szakértelmére, hogy meccsben maradjanak. A negyedik negyed is szorosan alakult, a Miami gyorsan eltüntette a párpontos hátrányt, ám ekkor a vendégek zsinórban 13 dobást hibáztak el, amiben vastagon benne volt a Los Angeles védekezése is, miközben a túloldalon James kétszer sem irgalmazott a triplavonalon túlról. A Lakers a szezonnyitó veresége után zsinórban hetedszer győzött, és a liga legjobb mérlegével rendelkezik.

Ez még sok volt a Heatnek.
A fáradt Miami zónavédekezéssel próbálkozott megviccelni a Lakerst, ami csak felemásan jött be, mert bár kevés pontot kaptak, de a hazaiak 40 mezőnykosarát 30 gólpassz előzte meg, alkalmazkodni tudtak. A Los Angeles védekezése ellenben feladta a leckét, a két veterán, Jimmy Butler (7/16 mezőnyből, 6 lepattanó, 3 gólpassz) és Goran Dragic (7/16 mezőnyből, 7 gólpassz, 6 lepattanó) ugyan tudta, mit kell tennie, de a fiatalabb, tapasztalatlanabb társaik túl sokszor zavarba jöttek, ez pedig nem fért bele. Tragédia nincs, és bár a negyedik negyedes leolvadás azért nem volt szép, de a Miami így is 6–3-mal áll, befejezte a túráját és most szusszanhat egy hosszabbat.

A Lakers legjobb dobói: Davis 26, James 25/12, Bradley 9/3, McGee 9.
A Heat legjobb dobói: Butler 22, Dragic 19/9, Adebayo 10.

NBA, ALAPSZAKASZ
Minnesota Timberwolves–Golden State Warriors 125–119 – h. u.
Indiana Pacers–Detroit Pistons 112–106
Orlando Magic–Memphis Grizzlies 118–86
Washington Wizards–Cleveland Caveliers 100–113
Atlanta Hawks–Sacramento Kings 109–121
New Orleans Pelicans–Toronto Raptors 104–122
Dallas Mavericks–New York Knicks 102–106
Denver Nuggets–Philadelphia 76ers 100–97
Utah Jazz–Milwaukee Bucks 103–100
Portland Trail Blazers–Brooklyn Nets 115–119
Los Angeles Lakers–Miami Heat 95–80

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek