144 pontot szórt a Milwaukee, Portlandben nyert az OKC

Vágólapra másolva!
2019.01.05. 10:10
null
Jannis Adetokunbo 20 percet sem játszott, de két lepattanó híján tripla dupláig jutott a Bucksban<br />
A Toronto elleni csúcsrangadóra készülve, a kulcsjátékosok perceire figyelve is gálázott a listavezető Bucks az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, míg az üldöző Indiana hosszabbításban tudta csak legyűrni a Chicagót. A játéknap rangadóját két szupersztárja vezetésével nyerte Portlandben a Thunder, nem hibázott a Clippers, parádézott a Boston, győzni tudott a Heat és a Nets is.

 

Cleveland Cavaliers–Utah Jazz 91–117

A második félidőre felszívta magát a Utah. A nagyszünetig kicsit "lötyögősre" vette a figurát a vendégcsapat, lassan, sok hibával játszott és egypontos hátránnyal mehetett az öltözőbe, Quin Snydernek azonban itt sikerült felráznia övéit és a fordulás után már egy másik Jazzt láthattunk - innentől 69-42-re nyert a gárda és volt már 34 pontos előnyben is. Itt a keményebb, gyorsabb játék mellett azért a kinti dobásoknak is nagy szerepük volt, a harmadik negyedben ezek elkezdtek beesni és végül 14-gyel zárt a társaság 40%-os hatékonysággal úgy, hogy egyénileg senkitől sem kellett extra - végül nyolcan is elérték náluk a tízpontos határt, kiosztottak 28 gólpasszt, nyerték a lepattanózást és a második félidőben már érvényesítették a papírformát. A kötelező győzelem után most utaznak tovább Detroitba.

Ezt már át kell beszélni. Sorozatban nyolcadik vereségét gyűjtötte be a Cavs és ebből négynél mindig megvolt legalább a húszpontos különbség is, ez pedig most már betette a kaput a klubnál - a meccs után hosszú megbeszélést tartottak a játékosokkal a hogyan továbbról, mert bármennyire is jó lenne egy korai draftpick, ez a teljesítmény összességében nem elfogadható. Larry Nance Jr. szerint akaratban nem voltak megfelelőek most a második félidőben, a szívük nem volt benne a meccsben és ezt mindenki tudja is - azt már csak mi tesszük hozzá, hogy játékban ennél sokkal többet nem is tudnak jelen állapotukban...

A Cavaliers legjobb dobói: Burks 17/9, Sexton 13/9, Hood 12/6, Clarkson 12
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 18/9, Crowder 16/9, Rubio 15/9

Miami Heat–Washington Wizards 115–109

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Pozitív mérleg. Szoros meccset játszottak a felek, amelyen nagyrészt azért inkább a Miami vezetett, bár a korai előnyét hamar leadta a hazai csapat és végül tízszer volt egál az állás, illetve tízszer változott a vezető kiléte is. Összességében mégis inkább a floridaiak voltak egy kicsit "felül", a záró etapot kilencpontos fórral indíthatták, majd a szoros végjátékban sem remegtek meg: a Wizards nagyon rohamozott, egy perccel a vége előtt visszajött egyetlen pontra, de itt megkeményítette magát a Heat és clutch védekezésekkel, valamint öt ponttal lezárta a találkozót. Egyénileg kiemelendő az ismét remekül szervező Justise Winslow (13 pont, 10 gólpassz), a palánk alatt villogó Hassan Whiteside (21 pont, 18 lepattanó, 2 blokk), valamint a padról 14 ponttal, 6 gólpasszal és nagyon fontos játékokkal beszálló Dwyane Wade is – jobban dobtak ellenfelüknél, jobban járatták a labdát és a lepattanózást is megnyerték, összességében több lábon állva arattak megérdemelt győzelmet. Ezzel pedig október óta először elmondhatják magukról, hogy 50% feletti mutatóval rendelkeznek: az utóbbi 17 meccsükből 12-t megnyertek és 19-18-as mérleggel a keleti hatodik helyet foglalják el.

Idegenben nem megy. A Wall-Morris páros nélkül megnyerte előző két meccsét hazai pályán a Washington, vendégként azonban nem tudta megismételni ezt a teljesítményt, így zsinórban nyolcadik idegenbeli találkozóját veszítette el. Az elmúlt két összecsapáson látott dinamika és kiegyensúlyozottság most nem volt meg a társaságnál, több volt az egyéni játék és bár Bradley Beal (33 pont, 9 lepattanó, 7 gólpassz), vagy Trevor Ariza (21 pont, 5/12 tripla, 6 gólpassz) nagyon igyekezett, összességében most hiányzott belőlük az igazi átütőerő – a gyenge lepattanózás és a gyenge védekezés már nem is meglepő, de ezúttal csak 43%-kal dobtak és csak 28%-kal tripláztak, 16 ponttal kikaptak a festékben, nem igazán tudtak rohanni, úgyhogy nem tudták érvényesíteni az erényeiket.

A Heat legjobb dobói: Whiteside 21, Richardson 18/6, J. Johnson 17/9
A Wizards legjobb dobói: Beal 33/12, Ariza 21/15, Porter 14

Chicago Bulls–Indiana Pacers 116–119 – hosszabbítás után

Oladipo dobása döntött. A vártnál jobban megizzadt ezen az estén a bombaformában lévő Indiana, az első negyedben rögtön tíz pont feletti hátrányba került a parádésan játszó Chicagóval szemben és egészen a harmadik játékrészig egyáltalán nem is tudott vezetni. Itt aztán már valamelyest fölénybe került a gárda Victor Oladipo (36 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés), Domantas Sabonis (23 pont, 12 lepattanó, 9/13 mezőnyből), valamint Thad Young (16 pont, 8/9 mezőnyből) vezetésével, ám a rendes játékidő utolsó fél percében három triplát is elsüllyesztett a Bulls, így az Indiana ekkor még kiengedte a kezéből a győzelmet. A hosszabbítás aztán még fordulatosabban alakult, de az utolsó szó ezúttal a Pacersé lett: az utolsó percben Oladipo egyenlített egy triplával, a következő támadásból Turner is bevágott egyet kintről, amire Markkanen szintén távolról válaszolt, így tíz másodperccel az órán 116–116 állt az eredményjelzőn. A labda azonban visszakerült Oladipóhoz, aki nem vacakolt és egyetlen másodperccel a vége előtt, a palánk segítségével a gyűrűbe küldte a meccset eldöntő hármast, amire már nem tudtak válaszolni a hazaiak – hatalmas csatában aratta zsinórban hatodik, az utóbbi 15 mérkőzéséből pedig a 13. győzelmét az Indiana.

Pedig több extra is volt a Bullsban. Remek napot fogtak ki a Chicago kulcsemberei és együtt ennyire jól idén talán még nem is játszott a LaVine, Dunn, Markkanen trió. Az irányító 6/9 jó dobással szerzett 16 pontja mellett szenzációsan osztogatott és 17 gólpasszt lövöldözött szét két eladott labdával, Markkanen kintről-bentről hatékonyan dolgozott (27 pont, 9 lepattanó, 4/9 tripla), LaVine pedig szintén tette a dolgát és beszórt 31 pontot, közte 5/9 hármast – ő mentette meg csapatát a negyedik negyed végén, amikor néhány másodperc alatt két triplát is bebombázott. Összességében 50% feletti mezőnymutatóval, 43%-os triplázással és 30 gólpasszal azért nyertek már meccset az NBA történetében, most azonban a Bulls pechjére Oladipo és a Pacers tartani tudta a lépést, a győztes játékot pedig ezúttal a vendégek hozták össze, úgyhogy nekik be kellett érniük a tisztes helytállással és a látványos támadójátékkal.

A Bulls legjobb dobói: LaVine 31/15, Markkanen 27/12, Dunn 16/6
A Pacers legjobb dobói: Oladipo 36/12, Sabonis 23, Young 16

Memphis Grizzlies–Brooklyn Nets 100–109

Továbbra is lendületben van a Nets. Remek játékkal és győzelemmel kezdte idegenbeli túráját a Brooklyn, Kenny Atkinson vezetőedző nagyon dicsérte a meccs után a védekezésüket és a koncentrációjukat, szerinte most ez volt a döntő. Végig odaértek a Grizzlies kinti dobásaira, jól váltottak, jól kommunikáltak egymással, míg támadásban D'Angelo Russell (23 pont, 10 gólpassz), DeMarre Carroll (20 pont, 5/7 tripla), valamint Joe Harris (18 pont, 3/5 tripla, 4 gólpassz) is stabilitást adott nekik – kellően mélyek voltak, a kispadról több remek teljesítményük (és 51 pont) is érkezett, úgyhogy nagyon fontos győzelmet arattak. Persze hibáik voltak, eladtak 20 labdát, de most ez is belefért, mert annyira jól védekeztek és annyira kiegyensúlyozottak tudtak maradni – nem volt komolyabb hullámvölgyük, sőt, a negyedik negyed második felében még ők tudtak rátenni egy lapáttal egy 9-2-es futás képében. Az Atkinson-legénység a nyolcas vereségszériája óta 11-3-as időszakot produkál és ott van a keleti nyolcadik helyen, úgyhogy most nagyon megy a szekér...

Itt már nincs miről beszélni. A legutóbbi fájdalmas vereség után átbeszélték a helyzetet a Grizzliesnél, hogy mitől is zuhantak össze annyira, hogy 14-ből 11 meccset elveszítettek, de ebből a pályán nem igazán látszott most semmi. Mike Conley az akkori 0 ponthoz képest nagyon felszívta magát és 31 egységig jutott, Jaren Jackson Jr. is jól mozgott (19 pont, 2 blokk), Marc Gasol mindenben benne volt (13 pont, 9 lepattanó, 7 gólpassz), Kyle Anderson pedig tripla-duplázott (11 pont, 11 lepattanó, 10 gólpassz), de gyengén dobtak, lassúak voltak és főleg a tripladobással álltak hadilábon: egyrészt csapatszinten összesen ötöt küldtek a gyűrűbe, másrészt megint kaptak 13-at - az utóbbi tíz meccsükön 13,5 hármast átlagolnak ellenük az ellenfelek, ez nagyon komoly gyenge pontjukká vált. Anderson szerint most már nincs mit megbeszélni, ez megtörtént, most már csak ki kell menni a pályára és tettekkel is bizonyítani, amit kell...

A Grizzlies legjobb dobói: Conley 31/9, Jackson Jr. 19, Gasol 13/3
A Nets legjobb dobói: Russell 23/9, Carroll 20/15, Harris 18/9

Minnesota Timberwolves–Orlando Magic 120–103

Ennyit jelent a védekezés. Az első 17 percet végigmozizta a Minnesota, hátul kis túlzással félreálltak a hazai játékosok a vendégek elől, így ennyi idő alatt 19 pontos hátrányt szedtek össze – aztán varázsütésre megváltozott valami, rájöttek, hogy védekezni is kellene és innentől a harmadik negyed derekáig egy 44-12-es (!) etapot produkáltak. A második félidőben már végig kőkeményen védekeztek, megvolt a szükséges energia, a Magic pedig annyira lefagyott, hogy képtelen volt már válaszolni - minden dobásra odaértek Wigginsék, gyorsabbak voltak, jobban akarták ezt a meccset. Így pedig az övék is lett, de azért emeljük ki Anthony Tollivert, aki elindította az említett rohamot néhány nagy játékkal, Karl-Anthony Townst, aki 29 ponttal és 15 lepattanóval zárt, valamint a sérülésből visszatérő Jeff Teague-et, aki azonnal nagyon komoly lökést adott csapatának egy 23 pontos, 10 gólpasszos dupla-duplával - Derrick Rose hiánya és főleg Rob Covington hosszú kiesése nagyon nem jött jól nekik, de ezzel a védekezéssel bármire képesek lehetnek.

Sajnálhatja az Orlando. Evan Fournier szerint ezt a meccset egyszerűen meg kellett volna nyerniük, amikor húsz pont körüli előnyben vannak idegenben, azt onnan nem szabad elrontaniuk - márpedig ők teljesen szétzuhantak egy pillanat alatt, a második negyedet egy 2/14-es dobóteljesítménnyel zárták, majd a harmadikban összesen 7/23-at dobtak úgy, hogy egészen addig 76,4%-kal (!) céloztak. Ahhoz nem voltak elég erősek fejben, hogy ebből a gödörből kimásszanak, így a végeredményt tekintve sima vereséget szenvedtek ahelyett, hogy egy önbizalom-növelő, könnyed győzelemre váltották volna a kezdeti parádés dobóformát és a Minnesota figyelmetlenségét – fájó pofon ez a playoffharc szempontjából, ráadásul ezek után folytatniuk kell hatmeccses idegenbeli túrájukat, méghozzá a Clippers otthonában.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 29/3, Teague 23/9, Wiggins 16
A Magic legjobb dobói: Vucsevics 22/3, Fournier 21/6, Ross 13/9

Boston Celtics–Dallas Mavericks 114–93

A csapatjáték diadala. Kyrie Irving, Marcus Morris és Aron Baynes hiányát sem érezte meg a Celtics, legalábbis nem negatívan, ugyanis rendkívül kiegyensúlyozott csapatjátékot mutatott be a társaság - a megfelelő védekezés mellett támadásban parádés dolgokat mutatott a Stevens-legénység. Egyénileg Al Horford és Gordon Hayward 8-8, Terry Rozier 7 gólpasszt jegyzett, csapatszinten pedig 35 asszisztot osztottak szét a 42 mezőnykosarukra, ami szenzációs arány – ehhez persze az extra kinti dobóforma és a 21 bedobott hármas is kellett, de mindig megtalálták a legjobb megoldást, kiváló ritmusban, önzetlenül kosárlabdáztak. Ebből pedig végül sima győzelem lett, a 11 ponttal megnyert első negyed után ugyan egy kicsit visszavettek, de a harmadik játékrészt megint megnyomták, húsz pont körüli előnyt építettek fel és azt már nem rontották el – nagyon kellett nekik egy ilyen siker a három alapemberük nélkül, következőleg a Brooklynt fogadják.

Csak asszisztált a Dallas. Nem nagyon tudott hozzászólni a találkozóhoz a vendégcsapat, az első negyedben mindjárt eladtak hat labdát, majd utána ugyan volt egy 13-0-s rohamuk, amivel visszakapaszkodtak, de ez abszolút a Boston meccse volt, amikor ültek a hazai dobások, akkor a Mavs nem tudott mit tenni. Egyénileg Luka Doncic (19 pont, 4/8 tripla, 9 lepattanó, 4 gólpassz), Harrison Barnes (20 pont, 4/7 tripla) és DeAndre Jordan (12 pont, 15 lepattanó, 2 blokk) sem hozott rossz számokat, de a kispadjuk szinte teljesen kiürült, összességében pedig 40% alatt maradtak mezőnyből és csak 25%-kal tripláztak, ilyen statisztikákkal nem vehették fel a versenyt a száguldó Bostonnal. Idegenben tehát az igazi fordulat még továbbra is várat magára náluk, márpedig most back-to-back utaznak Philadelphiába...

A Celtics legjobb dobói: Brown 21/6, Tatum 18/12, Smart 17/15
A Mavericks legjobb dobói: Barnes 20/12, Doncic 19/12, Jordan 12

Milwaukee Bucks–Atlanta Hawks 144–112

Felhozó meccs. A ligaelső Milwaukee célja az volt ezen a találkozón, hogy a lehető legkisebb energiabefektetéssel szállítsa a kötelező győzelmet, ugyanis most back-to-back vendégül látja a fő rivális Torontót is, úgyhogy nagyon fontos volt, hogy ne fáradjanak el túlságosan. Ezt szem előtt tartva tökéletesen teljesítették is a tervet Jannisz Adetokunbóék, a gárda ugyanis konkrétan egy negyed alatt úgy kitömte ellenfelét, hogy utána már bőven lehetett pihenni mindenkinek: a nyitó játékrész végén 43-14-re vezettek a hazaiak, innentől pedig már csak "mutatóban" kerültek pályára a kezdők, 19-22 percet játszott az első ötös. A kiütéses győzelem és a pihenés is összejött tehát, Mike Budenholzer stílusosan győzte le korábbi csapatát és egyrészt beállították a szezoncsúcsukat a 144 dobott ponttal, másrészt idén már harmadszor érték el a 140-et, amire még senki se volt képes a szezon során - mindent elmond a találkozóról, hogy nagyrészt a cseresort használva is 46 ponttal vezettek a negyedik negyedben. Persze az igazi feladat még csak most jön...

Ez más szint. Lloyd Pierce, a Hawks vezetőedzője annyit mondott a mérkőzés után, hogy a Milwaukee jelenleg a liga legjobb csapata és ezt ma is bizonyította – az Atlanta egyelőre több lépcsőfokkal ez alatt tart, újjáépülőben van, próbálja beépíteni a fiatalokat, az újoncokat, igyekszik lerakni az új alapokat. Most egyébként ezek az alapkövek sem teljesítettek jól, de mivel néhány perc alatt behozhatatlan hátrányt szedtek össze, igazából nekik is hamar egy tét nélküli edzőmeccsé változott ez az összecsapás – tovább kell lépniük rajta, mert most semmilyen szinten nem volt esélyük, de következőleg, a Miami elleni hazai derbin azért lehet keresnivalójuk.

A Bucks legjobb dobói: Brogdon 19, Middleton 19/12, Adetokunbo 16
A Hawks legjobb dobói: Bembry 19/6, Dedmon 14/12, Young 13/6

Phoenix Suns–Los Angeles Clippers 111–121

Dominált a Clippers. Ezúttal nem adott esélyt ellenfelének a nagyon magas fordulatszámon pörgő Los Angeles és nagyjából másfél negyed alatt el is döntötte a találkozót: már az első játékrészben volt egy 23-6-os vendégroham és Gallinariék összességében 71%-kal céloztak, majd a második etapban már 29 ponttal vezettek, itt nyugodtan hátradőlhettek. A Suns ugyan a "megnyugvást" megpróbálta lesipuskás módon kihasználni és visszajött tíz pont környékére, de mielőtt elhitték volna a hazaiak, hogy lehet még keresnivalójuk, érkezett Lou Williams két triplával, illetve egy 2+1-gyel, ami visszaállította a dolgok addigi rendjét. Összességében nagyon sima győzelmet aratott Doc Rivers alakulata és érdekesség, hogy a szezon első 36 meccsén Marcin Gortat nem került pályára a negyedik negyedben, eddig számára mindig véget ért az este a harmadik játékrésszel - most felküldte őt Rivers a végén is, a center pedig 18 ponttal, illetve 13 lepattanóval hálálta meg a bizalmat.

Korábban kell ébredni. A Philly ellen 22 ponttal égett a Phoenix 16 perc után, a GSW ellen pedig szintén mínusz húsz körülről kellett volna felállni már félidőben és ezúttal is botrányosan kezdett Igor Kokoskov csapata – valamit ezen változtatniuk kell, mert annyira nem jók, hogy előnyt adjanak az ellenfélnek, vagy hogy ennyire puhán kezdjenek. Most ráadásul Deandre Ayton konkrétan eltűnt a pályán, összesen három mezőnykísérlete és öt lepattanója volt, a palánk alatt fel is zabálta őket a Clippers, ami kissé érthetetlen, hiszen a center éppen az utóbbi időszakban kezdett kicsit nagyobb teret nyerni - most fogadják a Charlotte-ot, de elöl-hátul vissza kell találniuk a megfelelő útra, mert megint nagyon rossz irányba haladnak.

A Suns legjobb dobói: Booker 23/3, Warren 20/6, Holmes 16
A Clippers legjobb dobói: Gallinari 21/3, Williams 21/9, Gortat 18

Los Angeles Lakers–New York Knicks 112-119

Kétszer szakadt be a jég a Lakers alatt. A James, Rondo páros mellett Kuzma sem volt ma bevethető, így Luke Walton három hátvéddel (Ball, Hart, Caldwell-Pope), egy kiscsatárral (Ingram) és egy centerrel (McGee) kezdett, ám ez finoman fogalmazva sem működött, az első negyed végén 14 ponttal járt előrébb a Knicks. A különbség később járt 17 pontnál is, innen kellett visszakapaszkodnia a Lakersnek a két középső negyedben, amit meg is tettek: McGee és Zubac felváltva pusztított a palánkok alatt, Lonzo Ball bevert 5 hármast, a padról jövő Stephenson 8 pontja mellett 7 gólpasszt és 2 blokkot osztott ki, a harmadik negyed végén úgy tűnt, hogy nyeregbe került a Lakers. A meccsnek azonban még nem volt vége, a negyedik negyedben ismét összeomlott a hazaiak játéka, a vendégek még találtak extrákat a kispadon, a Lakersnél pedig megint kellett volna egy higgadt vezér - mióta James megsérült, 1-4-gyel állnak, és már csak nyolcadikak Nyugaton.

Félelmetes volt a Knicks kispadja. A kezdőötös sem volt rossz a meccs elején, de később már csak Tim Hardaway Jr. (22 pont, 7/18 mezőnyből) volt használható, a Mudiay-Knox duó 8/28-as dobásmutatót szállított, Vonleh és Kornet pedig a felejthető kategóriát képviselték, így a Lakers fokozatosan ledolgozta hátrányát. Szerencsére azonban a padról nagyszerűen szállt be Enes Kanter (16 pont, 15 lepattanó, 3 blokk), de Burke és Dotson is eljutott tíz pont fölé, a negyedik negyedben pedig Dave Fizdale előrántotta a pad végéről Mario Hezonját, aki ekkor szerezte mind a 10 pontját. A cseresor végül 54 pontot, 23 pattanót, 9 gólpasszt és 4 blokkot jegyzett, segítségükkel a Knicks megszakította nyolcas bukószériáját a Lakers ellen. Hogy mennyire kellett már ez a győzelem, azt jól jelzi, hogy az elmúlt 15 meccsükön ez mindössze a második volt...

A Lakers legjobb dobói: Ingram 21, Caldwell-Pope 19/12, McGee 18.
A Knicks legjobb dobói: Hardaway Jr. 22/9, Kanter 16/3, Burke 16.

Portland Trail Blazers–Oklahoma City Thunder 109–111

Ennyit nem lehet hibázni az OKC ellen. Az első félidőben jobban játszott a Portland, a hazaiaknál Jusuf Nurkic már ekkor 16 pontnál járt, a center végül 22 ponttal, 8 pattanóval és 3 szerzett labdával zárt, rajta nem múlt semmi, ahogyan a masszív dupla-duplát gyártó Aminun sem, de egyébként a padról is sok kisebb jó teljesítmény érkezett. A második félidőben azonban a Thunder magasabb fokozatba kapcsolt elöl-hátul, és négy perccel a vége előtt már 10 ponttal vezetett - ezt nem nagyon tudta lekövetni Lillard (23 pont, 7/19 mezőnyből, 8 gólpassz), CJ McCollum pedig megint nagyon gyengén dobott (4/15). A végén ugyan visszajöttek egy kosárnyi távolságba, de ott Lillard és McCollum is elhibázta a potenciális egyenlítő kosarat, így ötmeccses hazai szériája első részét rögtön bukta a Blazers. Pedig nagyon kellenének a győzelmek, ha a Lakers nem bukdácsolna még náluk is jobban, a playoff-vonalon állnának.

George és Westbrook is csúcsformában. Paul George előző három meccséből kétszer is 36-37 pontot szerzett, most sem állt meg ennél kevesebbnél, öt hármasával széthúzta a pályát és kiharcolt 14 büntetőt, és ma Russell Westbrook is feledtetni látszott az elmúlt meccsek gyenge dobóformáját: 13/28-cal célzott, mellette pedig 9 pattanót és 7 gólpasszt jegyzett mindössze 3 eladott labdával. Kellett is a sztárok jó játéka, mert Steven Adamsnek meggyűlt a baja Nurkic-csal, és a kispadról beszálló Dennis Schröder ezúttal Westbrookot alakította (4/14 mezőnyből). A megmentő Nerlens Noel lett, aki a cseresorból előlépve 14 perc alatt hibátlan dobásokkal jutott el 10 pontig, mellette 5 pattanót, 3 szerzett labdát és 2 blokkot jegyzett, elképesztő energiát tett a parkettre. A második félidőben testületileg kapta össze magát a Thunder, a végjátékban pedig sikerült túlélniük a hazai rohamot - zsinórban harmadik sikerükkel már egyedül állnak Nyugat második pozíciójában.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 23/3, Nurkic 22, Aminu 16/6.
A Thunder legjobb dobói: George 37/15, Westbrook 31, Noel, Schröder 10-10.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik