131 pontot dobott a Warriors, melyik csapat állítja meg?

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2015.12.09. 08:53
null
A Golden State Indianapolisban folytatta szárnyalását (Fotó: nba.com)
Az Indiana sem tudta megállítani a Golden State Warriorst, a címvédő 131 pontot dobott és idei 23. mérkőzését is megnyerte az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának ma hajnali játéknapján – a másik rangadón az Oklahoma City feltörölte a padlót a Memphisszel, és őrzi nyugati harmadik helyét. A Cleveland alacsony szerkezetével nem tudott mit kezdeni a Portland, a Brooklyn idei legjobb játékával verte meg a Trevor Arizát hamar elveszítő Houstont, a Kings jól használta ki Rudy Gobert hiányát a Jazz ellen, a Magic pedig pontszegény meccset tudott nyerni Denverben.

Cleveland Cavaliers–Portland Trail Blazers 105–100

Alacsony szerkezettel jött vissza a Cleveland. Az első félidőben újfent borzasztóan játszott a Cavs, az első negyedet nyolc ponttal veszítették el a hazaiak, de a második játékrészben már 18-cal is vezetett a Portland. A nagyszünet előtt azért megkezdte a felzárkózást David Blatt együttese, majd a fordulás után a Dellavedova, Cunningham, JR Smith, James, Love ötös futott ki a pályára, ez pedig nyerő húzás volt – a fáradó Blazers ellen folyamatosan faragták a hátrányukat, majd a záró etapban meg is fordították a meccset. LeBron James 33 pontjából 14-et a negyedik negyedben szerzett és három vereség után győzelemre vezette csapatát.

Elfáradt a Portland. Hat nap alatt a negyedik mérkőzését játszotta le a gárda és a parádés első félidő után érezhető volt, hogy fogy az erő a vendégcsapatból – hiába játszott remekül Lillard (33 pont, 6 gólpassz, 14/27 mezőnyből) és McCollum (24 pont, 10/19), védekezésben elfogyott a Blazers. A fáradtságot jelzi a 19 eladott labda is, ami döntőnek bizonyult (a Cleveland kilencet szórt el) – egyszerűen nem bírta a Cavs tempóját a Portland. Érdekesség egyébként, hogy a hazaiaknál Mozgov hét, Varejao hat percet játszott, így szinte igazi center nélkül hozták le a meccset, de Tristan Thompson is csak 19, sőt Kevin Love is csak 29 percet töltött parketten – ellenben Cunningham bőven fél óra felett kapott.

A Cavaliers legjobb dobói: James 33/3, Love 18, Dellavedova 17/9
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 33/12, McCollum 24/12, Crabbe 14/3

Indiana Pacers–Golden State Warriors 123–131

Verhetetlen a Golden State. Kelet és az egész liga egyik legjobb csapata eddig az Indiana, ám egy pillanatig sem adott esélyt ellenfelének a címvédő Warriors. Az első negyedben egy 22–0-s (!) futással döngölte földbe a hazaiakat Luke Walton együttese, Klay Thompson pedig a nagyszünetig 8/10 (!) triplát süllyesztett el – egészen értelmezhetetlen számok. Thompson végül 39 ponttal és tíz hármassal zárt, a Golden State végig 15-20 pontos előnyben játszott, Steph Curry (29 pont, 7 pattanó, 10 gólpassz) ezúttal „csak" másodhegedűs volt – az utolsó negyedben egy 23–6-os etappal felzárkózott a Pacers, de Curry ekkor előlépett és nem engedte veszélyes közelségbe a hazaiakat. A félelmetes teljesítmény mellett azért történt negatívum is, a hajrában Klay Thompson bokája kiment és bár a röntgen negatív lett, lehet, hogy a következő mérkőzést ki kell hagynia.

Esélytelen volt az Indiana. Nagyon készült erre a meccsre Frank Vogel együttese, de az első negyedben már 44 (!) pontot kapott, félidőre 79-et, a harmadik negyed végére pedig 111-et – hiába nyerte meg nagyon az utolsó játékrészt a hazai csapat, ezzel már csak szorosabbá tudta tenni az eredményt. Paul George azért most is bizonyított (33 pont, 8 pattanó, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés), CJ Miles is hozta magát, de védekezésben nem tudtak mit kezdeni az 55 százalékkal dobó GSW-vel és a Splash Brothersszel – a gárda ezzel sorozatban harmadik vereségét szenvedte el.

A Pacers legjobb dobói: George 33/15, Miles 24/15, G. Hill 12/9, Budinger 12/3
A Warriors legjobb dobói: K. Thompson 39/30, Curry 29/9, Bogut 14

Brooklyn Nets–Houston Rockets 110–105

Idei legjobbját nyújtotta a Brooklyn. 55,6 százalékkal dobott mezőnyből a Nets, simán nyerte a lepattanózást és 54–36-ra győzött a festékből, az első félidőben valósággal lejátszották a Houstont Brook Lopezék. A hazai előny már volt 18 pont is, ám Marcus Thornton vezérletével innen visszakapaszkodott a Rockets és szorossá tette az utolsó negyedet – egyenlíteniük azonban nem sikerült, mert Joe Johsnon egymaga 15 egységet rámolt be a záró etapban. A Netsnél visszakerült a kezdőbe és 19 ponttal jelentkezett Bogdanovic, de Lopez, Young és Johnson húsz pont felett zárt úgy, hogy mezőnyben is nagyon hasznosan teljesítettek – minden Rockets-kosárra válaszoltak a hajrában és megőrizték az előnyt, így idén másodszor győzték le a texasiakat.

Harden lenullázva. A Houston sztárja összesen kilenc dobást vállalt és mindössze tíz ponttal zárta a mérkőzést, de a teljes kezdőcsapat csődöt mondott – igaz, a képhez hozzátartozik, hogy Arizát négy perc után elveszítették hátsérülés miatt. A vezér a padról 32 pontot szállító Thornton, illetve a 22-ig jutó Brewer volt, előbbi egymaga sorozatban 17 (!) egységet rámolt be a negyedik negyedben, ám ez sem volt elég – védekezésben tehetetlennek bizonyultak a vendégek. Mindkét fél 24 eladott labdát produkált, ami azért jelzi a találkozó színvonalát, de a gólpasszokban és dobószázalékban is szezoncsúcsot döntő Nets ezt ellensúlyozni tudta.

A Nets legjobb dobói: Lopez 24, Johnson 22/6, Young 20
A Rockets legjobb dobói: Thornton 32/15, Brewer 22/12, Harden 10/3, Beverley 10/6, Howard 10

Memphis Grizzlies–Oklahoma City Thunder 88–125

Káprázatos OKC. Egészen félelmetes formában játszott a Thunder, Kevin Durant szinte nem tudott hibázni (32 pont, 11/14 mezőnyből, 4/5 tripla), Russell Westbrook pedig csak hét (!) dobást vállalt, de kiosztott 16 gólpasszt – mindezeknek 56 százalékos mezőnymutató és egy közel negyvenpontos siker lett a vége. Már az első félidőben is egyértelmű fölényben voltak a hazaiak, de a harmadik negyedet 39–16-ra nyerte meg a Thunder és a záró etapban sem állt le – úgy verték rommá Duranték egyik fő riválisukat, hogy senki nem játszott 30 percnél többet.

Mi történt a Memphisszel? A szezon elején már feltettük ugyanezt a kérdést, amikor sorra kapta az óriási pofonokat a gárda, de azóta elöl-hátul összekapták magukat és nyerték a meccseiket, még ha nem is teljesen a megszokott stílusban. Ezúttal azonban újfent tehetetlenek voltak, védekezésben mintha pályán sem lettek volna, de támadásban is egyedül Mario Chalmerst (19 pont, 6/8 mezőnyből) lehet dicsérni, a többiek kritikán aluli teljesítményt nyújtottak. Az erődemonstrációval a Thunder megtartotta nyugati harmadik helyét, míg a Grizzlies lecsúszott a hatodikra.

A Grizzlies legjobb dobói: Chalmers 19, Ja. Green 11, Gasol 11
A Thunder legjobb dobói: Durant 32/12, Ibaka 17/3, Westbrook 13/3, Augustin 13/9

Denver Nuggets–Orlando Magic 74–85

Egy tripla, de az a legjobbkor. A két csapat pontszáma is jól mutatja, hogy nem a sziporkázó támadójátékról szólt a mérkőzés, a Denver mindössze 33 százalékkal dobott mezőnyből, a Magic pedig egyetlen hárompontost juttatott a gyűrűbe – azt azonban a legjobbkor, két és fél perccel a vége előtt, döntő pillanatban. Ez a kosár egyébként Evan Fournier egyetlen sikeres dobása volt ezen az estén, de most ez is elégnek bizonyult, hiszen Vucsevics vezérletével 54-34-re nyertek a festékből a hazaiak. A nem túl szép győzelemmel továbbra is remekel az Orlando, hiszen ötmeccses idegenbeli túrájukon 3-1-re állnak Paytonék.

Újra nagyon lent van a Nuggets. Több ilyen mérkőzése is volt már idén Michael Malone csapatának, amikor egyszerűen vállalhatatlan játékot ad elő támadásban, de ez a 74 pont 33 százalékos hatékonysággal bőven beillik a sorba. Ugyan Barton eljutott 23 pontig, de neki is 23 dobásra volt ehhez szüksége és bár az első félidő végén hét ponttal még vezettek a hazaiak, a fordulás után összesen 27 egységet tudtak feltenni a táblára – ezzel a teljesítménnyel természetesen nem volt kérdés a találkozó kimenetele.

A Nuggets legjobb dobói: Barton 23/9, Gallinari 13/3, Hickson 10
A Magic legjobb dobói:
Vucsevics 18, Payton 18, Harris 17

Sacramento Kings–Utah Jazz 114–106

Gobert nagyon hiányzott a palánk alól. A festékben verte meg ellenfelét a Kings, erről a területről 58–30-ra nyertek a hazaiak és folyamatosan szerezték a kosarakat – Cousins összekapta magát, jól játszott Gay és Rondo, valamint a mostanában kezdő, 19 pontos, 10 lepattanós Casspi is. A Sacramento remekül használta ki a Utah gyengeségeit és 55 százalékkal dobott mezőnyből, a hamar megszerzett tíz pont körüli előnyt pedig szinte végig tartotta – 0-2 után egyetlen másodpercig sem vezettek a vendégek.

Hiába a jó triplázás. Ezúttal kintről igyekezett tartani a lépést ellenfelével a Jazz, Haywardék be is rámoltak tizenöt hármast 41 százalékkal, ám közelebbről már nem tudtak hatékonyak lenni – ráadásul Gobert nélkül romokban hevert a védekezésük és a Kings mindenre tudott válaszolni. A negyedik negyed elején jártak a legközelebb a vendégek 86–84-nél, de Marco Belinelli vezérletével egy 7–0-t futott a Sacramento és ismét lerázta magáról ellenfelét, több esélyük pedig nem nyílt az egyenlítésre Hoodéknak.

A Kings legjobb dobói: Cousins 23/3, Gay 23/3, Casspi 19/9
A Jazz legjobb dobói:
Burks 18/6, Hayward 18/9, Hood 17/15

NBA, ALAPSZAKASZ
Cleveland Cavaliers
–Portland Trail Blazers 105–100
Indiana Pacers–Golden State Warriors 123–131
Brooklyn Nets–Houston Rockets 110–105
Memphis Grizzlies–Oklahoma City Thunder 88–125
Denver Nuggets–Orlando Magic 74–85
Sacramento Kings–Utah Jazz 114–106

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik