Vízilabda: Varga Dénes súlyos sérülést szenvedett, meg kellett műteni

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.08. 15:38
null
Varga Dénes megsérült, 3-4 hónapos kihagyás vár rá (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Vízilabda-szövetség a hivatalos honlapján, a waterpolo.hu-n közölte, hogy súlyos térdsérülés miatt meg kellett műteni a válogatott és az FTC csapatkapitányát, Varga Dénest. A zöld-fehérek szakosztályelnöke, Madaras Norbert tájékoztatása szerint a világklasszis pólós felépülése 3-4 hónapot vesz igénybe.

„A magyar férfi vízilabda-válogatott öthetes összetartáson vett részt a Császár uszodában, melynek utolsó két hetére csatlakoztak az FTC játékosai. Sajnálattal közöljük, hogy az egyik edzésnapon Varga Dénes súlyos térdsérülést szenvedett, aminek következtében meg kellett műteni a nemzeti együttes csapatkapitányát. A sérülés várhatóan nem veszélyezteti az eredményes 2021-es olimpiai szereplését. A szövetség nevében kívánok mielőbbi gyógyulást Duminak!” – idézte a waterpolo.hu a szövetség elnökét, Vári Attilát.

„Sajnáljuk a történteket... Varga Dénes sikeres műtéten esett át és előreláthatóan három-négy hónap múlva már teljes értékű edzésmunkát végezhet. Az biztos, hogy a nyári Magyar Kupán még nem számíthatunk csapatkapitányunkra, akit biztosítottunk támogatásunkról. Az FTC mindent megtesz annak érdekében, hogy klasszisunk minél hamarabb egészséges legyen és a csapat rendelkezésére álljon” reagált a történtekre Madaras Norbert, az FTC szakosztályának elnöke.

A beszámoló a sérülés körülményeire nem tér ki. A közlemény szerint: „A szövetség, az FTC és Varga Dénes a továbbiakban a játékos teljes és maradéktalan felépülésére koncentrál, így nem kíván nyilatkozni a témában.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik