Vízilabda: Szeretném, ha látszódna, mit akarunk játszani – Märcz

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2018.02.12. 09:29
null
Märcz Tamás szerint összeállt a válogatott gerince (Fotó: Földi D. Attila)
Märcz Tamás szövetségi kapitány fokozatos előrelépést vár a férfi vízilabda-válogatottól az Európa-kupa kecskeméti selejtezőtornáján.

A tavalyi vizes világbajnokság óta nem volt példa arra, hogy egy teljes hetet együtt tölthetett volna a férfi vízilabda-válogatott. Hétfőn végre beköszöntött ez az időszak, Märcz Tamás szövetségi kapitány legnagyobb örömére. A kapitány tizennyolc játékost hívott meg a válogatottba, amely hétfőn és kedden Budapesten készül, majd szerdán a már tizenöt főre szűkített keret utazik el Kecskemétre, az Európa-kupa selejtezőtornájára. A névsort végigböngészve nagy meglepetést nem találunk, a kapitány nem sokat változtatott a legutóbbi két világliga-mérkőzéshez képest.

„Összességében elégedett voltam azokkal a játékosokkal, akik a világligában szerepeltek, úgy láttam, erre a gerincre támaszkodhat a válogatott. A mostani tizennyolcas kereten kívül azért van négy-öt olyan játékos, aki még behívható lehet, de a jövőben nagyjából ez lehet a szűkebb keret – mondta Märcz Tamás, aki a selejtezőtornára az eddigiektől eltérően nem tizenhárom, hanem tizenöt fős keretet nevezhet. – Nagyon hasznosnak tartom a döntést, egyrészt a játékosok sem lesznek annyira kimerültek a negyedik meccs után, másrészt amikor csapatot keresgélünk, fontos, hogy lesz lehetőségünk több felállást is kipróbálni. Egészen biztosan cserélgetni is fogom a játékosokat mérkőzésről mérkőzésre."

Az Európa-kupa hazai selejtezőtornáján sorrendben a grúz, a román, a spanyol és a francia válogatott lesz a magyar csapat ellenfele csütörtöktől vasárnapig. Kétségtelen, hogy a világligában egy hónapja 9–8-ra legyőzött spanyolok jelentik a legnagyobb erőpróbát, de könnyelműség lenne legyinteni a többi csapat láttán.

„Nem lebecsülve a grúzokat, úgy gondolom, ők a leggyengébbek az ötösből. Kezdésnek ideális lesz ellenük játszani, még akkor is, ha őket ismerjük a legkevésbé. A román csapattal tavaly találkoztunk a BENU-kupán, így vannak tapasztalataink róluk. Képesek kellemetlen perceket okozni, ami elmondható a francia csapatról is, amellyel a világbajnokságon találkoztunk. Új edzőjük van, a montenegrói Nenad Vukanics veretes játékosmúlttal rendelkezik, és egészen biztosan frissességet hoz a franciák játékába. A legnehezebb mégiscsak a spanyolok elleni meccs lesz, egy hónapja láttuk, hogy nagyon stabil csapatuk van, ellenük nem könnyű a pontszerzés sem, nemhogy a győzelem, de természetesen mind a négy meccsen az lesz a cél."

Na meg a továbbjutás, főleg, hogy a csoport első három helyezettje kvalifikál a sorozat hatos döntőjébe.

„Mivel több idő áll a rendelkezésünkre, mint az előző két világliga-meccs előtt, biztos vagyok benne, hogy taktikailag jobban felépítjük a játékunkat. Fokozatos előrelépést várok, szeretném, ha a második-harmadik mérkőzésre már látszódna, mit is akarunk játszani. Természetesen elvárom a továbbjutást, lehetőleg az első helyen, erről valószínűleg a spanyolok elleni mérkőzés dönt. Itthon játszunk, ez mindenképpen előnyt jelent, bízom benne, hogy szép számú közönség előtt szállunk vízbe, a lelátóról is érkezik majd segítség. A játékosok biztosan motiváltak lesznek, így elérhető a csoportelsőség.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Decker Attila (Honvéd), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Bedő Krisztián, Kovács Gergő (Eger), Bátori Bence, Jansik Dávid, Mezei Tamás, Zalánki Gergő (Szolnok), Erdélyi Balázs, Salamon Ferenc (OSC), Jansik Szilárd, Német Toni, Manhercz Krisztián, Vámos Márton (FTC), Török Béla (BVSC), Vadovics Viktor (Miskolc)

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-KUPA
SELEJTEZŐ, KECSKEMÉT

Csütörtök, 20.00: Magyarország–Grúzia (Tv: M4 Sport)
Péntek, 20.00: Magyarország–Románia (Tv: M4 Sport)
Szombat, 20.00: Magyarország–Spanyolország (Tv: M4 Sport)
Vasárnap, 11.30: Magyarország–Franciaország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik