Sandro Sukno a legutóbbi két idényben nem vízilabdázott, és úgy döntött, már nem is fog (Fotó: AFP)

A világ egyik legjobb vízilabdázója nem sokkal a két évvel ezelőtti vb után tudta meg, hogy súlyos baj van a szívével. Elhagyta a Pro Reccót, és 2018 nyarán szívműtéten esett át az Egyesült Államokban, abban a reményben, hogy visszatérhet a medencébe.

A sikeres műtét után a Jug Dubrovnik szerződtette, a játékos megkezdte a rehabilitációt, de még a teljes idényt ki kellett hagynia. 

Most pedig 28 évesen be kellett látnia, nem vízilabdázhat már versenyszerűen.

„Több orvossal is egyeztettem, és arra jutottunk, hogy az egészségi állapotom nem teszi lehetővé a versenysport folytatását. Senki sem mondta száz százalékra biztosan, hogy nem léphet fel komplikáció, ezért úgy döntöttem, hogy vége” – írta közleményében az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Sukno, aki megköszönte a horvát szövetség és a klub megértését.