Vízilabda: nem halasztják el az augusztusi bajnoki rajtot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.19. 15:45
null
Nem halasztják el a vízilabda-bajnokság rajtját, csak az FTC–Vasas bajnoki lesz későbbi időpontban (Fotó: Balogh László)
A terveknek megfelelően augusztus 29-én rajtol a férfi vízilabda-bajnokság 2020–2021-es idénye, míg a félbeszakadt Magyar Kupát szeptemberben fejezik be.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke a szervezet Facebook-oldalán látható videóban elmondta, a szerdai elnökségi ülésen úgy döntöttek, hogy a férfi Magyar Kupa elődöntőjét és döntőjét szeptember 9. és 20. között játsszák le.

A sorozat végjátéka múlt héten a Margitszigeten zajlott, amikor kiderült, hogy a címvédő FTC-Telekom Waterpolo négy játékosa is megfertőződött a koronavírussal, ezért a hátralevő küzdelmeket elhalasztották. Azóta az Eger, a Debrecen és az UVSE is jelezte, hogy van fertőzött játékosa.

Vári Attila hozzátette, az ob I a kiírásnak megfelelőn a jövő hétvégén elrajtol, egyedül a Ferencváros és a Vasas összecsapását halasztják el a nyitó fordulóból.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik