Vízilabda MK: a Vasas, az FTC, az OSC és a Szolnok is csoportgyőztes

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.07.26. 20:03
Szivós Márton az Eger ellen szerezte meg első győzelmét a Honvéddal; a négy csoportot magabiztosan nyerték az esélyesek a férfi vízilabda Magyar Kupában.
Szívós Márton győzelemnek örülhetett az Eger ellen (Fotó: Balogh László) – A HONVÉD–EGER MECCS KÉPGALÉRIÁJÁT A FOTÓRA KATTINTVA TEKINTHETI MEG!
Szívós Márton győzelemnek örülhetett az Eger ellen (Fotó: Balogh László) – A HONVÉD–EGER MECCS KÉPGALÉRIÁJÁT A FOTÓRA KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

A férfi vízilabda Magyar Kupa második játéknapjára megérkezett a várva várt jó idő, és így már egészen más képet festett a nézőtér, mint a borongós szombaton. A pólósok mondjuk, annyira nem rajongtak a tűző napért, például a tatabányai csoport nyitómérkőzése előtt a strandfürdő egyik sarkában az egriek, az átellenesben pedig a honvédosok vertek tanyát, az indokoltnál nagyobb szeparációt pedig legfőképpen az indokolta, hogy ezen a két ponton volt árnyék.

VÉLEMÉNY

LŐRINCZ Bálint,

az Eger szélsője

Jó szakmai stáb és jó csapat jött össze Egerben, de még az út az elején járunk, ez látszott rajtunk és személy szerint rajtam is. Nagyon hosszú volt a kihagyás, de így is jó eredményt értünk el a Honvéd ellen, még akár nyerhettünk is volna. A legfontosabb, hogy látszott rajtunk, igazi csapat vagyunk és egymásért is küzdünk. Kellemetlen ellenfél leszünk, de reálisan nézve a középmezőny első felébe helyezném magunkat az erősorrendben.”

A Honvéd–Eger meccs azért tűnt érdekesnek, mert az öt újoncedző közül kettő találkozott egymással: a piros-fehéreket ugyebár Szivós Márton irányítja a nyártól, az egriek vezetését pedig Petrovai Márton vette át. Hogy milyen csapatuk lesz, az még körvonalazódik, a stílusuk azonban már most egyértelműnek látszik. Egyik edző sem lesz az a parton őrjöngő típus, mindketten higgadtan fogadták a játék képéből egyáltalán nem következő váratlan fordulatokat. Ettől persze hangosan instruálták a csapatukat, a dicséret mellett a hibákra is felhívták a figyelmet, különösen Szivós esetében volt ez látványos, aki a vízből kikászálódó játékosoknak gyakorlatilag eljátszotta, mit kellett volna csinálniuk az előző másodpercekben.

„A higgadtságra azért még készülnöm kell, mert dolgozik bennem az adrenalin – mondta Szivós Márton. – Csak úgy tudunk fejlődni egyénileg és csapatként is, ha a jó dolgokat és a hibákat is elmagyarázom a játékosoknak – lényegében ez a feladatom, ezért vagyok mellettük.”

Egri kollégája is tudatosan döntött úgy, hogy inkább ezt az arcát mutatja a medence partján, persze ha kell, másmilyen is tud lenni.

„Meg kell találni az arany középutat – jelentette ki Petrovai Márton. – Szerencsésnek

mondhatom magamat, mert több éven át foglalkoztam gyerekekkel, és ott megtanultam, hogy a higgadtság mennyire fontos. Ha a játékosok azt látják, hogy feszült vagyok, az rájuk is átragad, akkor már sokkal jobb, ha azt látják, hogy nyugodtan állok a parton.”

A hibákkal és gólokkal jócskán tarkított meccset egyébként a Honvéd nyerte 15–14-re, így Szivós Márton megszerezte pályafutása első győzelmét edzőként (Petrovai Márton egy nappal hamarabb elmondhatta ezt magáról).

A Honvéd már négy góllal is vezetett, amikor érthetetlenül leállt, ezt kihasználva fordított a lelkes Eger, hogy aztán a vége a Honvádnak sikerüljön jobban, de a győzelemhez kellett a Decker Attila által kivédett ötméteres is.

Szivós annyit mondott, hogy az ilyen szenvedős meccsek is kellenek az építkezéshez, míg az egriek ügyvezetője, a találkozót szokás szerint végigkommentáló Szécsi Zoltán sem volt teljesen elégedetlen a látottakkal, és csapata küzdőszellemének örülve ugrott be a kismedencébe, hogy labdázzon egyet a kisfiával. Természetesen ő volt a kapus.

Aztán a Vasas a délutáni mérkőzésen megmutatta, hogy az Eger azért nem veheti fel a versenyt a közvetlen élmezőnnyel: tíz góllal nyert Vad Lajos együttese, amely az FTC, az OSC és a Szolnok társaságában csoportgyőztes lett – ahogyan az várható volt.

AZ NSO TV AZ FTC KÉT VÁLOGATOTT JÁTÉKOSÁVAL, JANSIK SZILÁRDDAL ÉS VOGEL SOMÁVAL KÉSZÍTETT INTERJÚT

A FRADI-TÁBOR TELJESÍTETTE VIGVÁRI VENDEL GYEREKKORI ÁLMÁT

BENU MAGYAR KUPA, FÉRFIAK, 1. FORDULÓ

A-csoport (Szeged)
Szegedi FVCS–Debreceni VSE 9–5 (1–1, 3–1, 4–1, 1–2)
G:
Boros T., Kürti 2-2, Farkas K., Palotás, Somlai, Baj, Tóth Gy., ill. Bodoróczki 2, Macsi P., Pethe, Krasznai.

OSC Újbuda–Metalcom-Szentes 15–6 (6–1, 5–1, 2–1, 2–3)
G: Manhercz K. 4, Csacsovszky E., Várnai, Burián, Salamon F., Tóth M. 2-2, Erdélyi, ill. Fülöp B. 2, Takács J., Hegedűs B., Pellei F., Kovács K.
A végeredmény: 1. OSC 9 (46–14), 2. Szentes 6 (30–33), 3. Szeged 3 (22–36), 4. Debrecen 0 (18–33).

B-csoport (Kaposvár)
Kaposvári VK–BVSC-Zugló 14–14 (4–2, 4–3, 4–4, 2–5)
G:
Mijic 3, ifj. Berta J., Tóth-Gili, Tóth Á., Langiewicz 2-2, Vindisch, Dobos D., Horváth Á., ill. Mészáros Cs. 5, Pásztor, Mészáros M. 2-2, Kovács P. Czigány K., Nagy M., Gyárfás T., Ágh.

Szolnoki Dózsa–UVSE-Hunguest Hotels 17–9 (4–2, 6–1, 5–3, 2–3)
G:
Konarik 4, Drasovics, F. Filipovics 3-3, Kovács Gergő, Nagy Ádám, Schmölcz 2-2, Szeghalmi, ill. Kardos A., Vámosi, Molnár E. 2-2, Bencz, Börzsei, Szieben

BVSC–UVSE 12–9 (4–1, 1–2, 3–4, 4–2)
G: Pásztor 4, Sugár 3, Irmes P. 2, Csapó M., Nagy M., Gyárfás T., ill. Bencz, Szieben, Molnár E. 2-2, Szentes, Hegedűs Cs., Belényesi

Szolnok–Kaposvár 22–4 (6–2, 7–1, 3–0, 6–1). G: Angyal 5, D. Pijetlovics 4, Szeghalmi 3, Kovács Gergő, Teleki, Drasovics 2-2, Nagy Ádám, Konarik, Schmölcz, F. Filipovics, ill. ifj. Berta J. 2, Tóth-Gili, Mijic.
A végeredmény: 1. Szolnok 9 (46–20), 2. BVSC 4 (33–32), 3. UVSE 3 (31–39), 4. Kaposvár 1 (28–47)

C-csoport (Hajós uszoda)
Pécsi VSK-Mecsek Füszért–KSI SE 10–9 (3–0, 3–5, 3–2, 1–2). G: Csaba M. 3, Sólyom, Rakonjac 2-2, Kolozsi, Palatinus, Reisz, ill. Tóth Bence, Pető A. 2-2, Hajdu A., Dubinák Sz., Bihácsi, Nagy Ákos, Szépfalvi.

FTC-Telekom–PannErgy-Miskolci VLC 17–4 (5–1, 4–0, 4–1, 4–2). G: Constantin-Bicari 3, Jansik Sz., Német T., Vámos, Kállay, Vigvári Vendel, Fundulisz 2-2, Mezei, Nyíri B., ill. Magyar M. 2, Biros B., Sisán.
A végeredmény: 1. FTC 9 (64–16), 2. Miskolc 4 (33–39), 3. Pécs 4 (28–47), 4. KSI 0 (25–48).

D-csoport (Tatabánya)
Budapesti Honvéd SE–ZF-Eger 15–14 (5–4, 4–3, 2–4, 4–3)
G:
Hosnyánszky 5, Kiss B., Chilkó, Decker Á. 2-2, Illés S., Manhercz Á., Kevi, Szirányi, ill. Baksa B. 5, Kovács Gábor 3, Lőrincz B. 2, Sántavy, Rádli, Tymcyna, Murisics

A-Híd VasasPlaket–Tatabányai Vízmű SE 15–3 (5–0, 4–1, 3–1, 3–1)
G:
Bóbis B. 4, Bedő, Vadovics V., Simon H., Drasko Brguljan 2-2, Bátori, Schélley-Rauscher, Randjelovics, ill. Keresztúri, Nagy N. Z., Komáromi.

Vasas–Eger 14–4 (3–0, 3–1, 5–1, 3–2)
G:
Vadovics V. 4, Bátori, Sipos Balázs, Randjelovics 2-2, Bedő, Korbács, Simon H., Drasko Brguljan, ill. Telegdy, Lőrincz B., Kovács Gábor, Baksa B.

Honvéd–Tatabánya 20–3 (3–0, 6–1, 6–0, 5–2). G: Ekler 5, Fejős, Hosnyánszky, Molnár G. 3-3, Decker Á., Kevi 2-2, Víg L., Szirányi, ill. Blank, Polovic, Tanczer.
A végeredmény: 1. Vasas 9 (38–13), 2. Honvéd 6 (41–26), 3. Eger 3 (34–38), 4. Tatabánya 0 (15–51)

A csapatok előre meghatározott forgatási tábla szerint folytatják a következő, hétvégi fordulóban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik