Vízilabda: magyar csapatok nemzetközi meccseit is érinti a halasztás

Vágólapra másolva!
2020.03.11. 13:08
Az Európai Úszószövetség (LEN) szerdán arról adott ki tájékoztatót, hogy elhalasztotta a soron következő nemzetközi vízilabda-kupamérkőzéseket, a koronavírus-járvány miatt későbbi időpontban rendez meg több eseményt. A nemzetközi szövetség (FINA) még kivár, munkacsoportot hozott létre.

A Magyar Vízilabda-szövetség tájékoztatása szerint a LEN döntése érinti a férfi Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulóját, amelynek nyolc találkozóját eredetileg április 10-én és 11-én játszották volna le. Abban a fordulóban a címvédő FTC a Dinamo Tbiliszit fogadja, míg az OSC a Marseille, a Szolnoki Dózsa az Olympiakosz Pireusz vendége lesz. A ferencvárosiaknak már így is van egy elmaradt csoportmérkőzésük a BL-ben, méghozzá a Pro Reccóval, miként az Euro-kupában az egriek Brescia elleni elődöntős visszavágóját is elhalasztották.

A női Euroligában a negyeddöntők március 28-án esedékes visszavágóját tolták későbbi időpontra – magyar érdekeltségű csapatként február 8-án a Dunaújváros az első mérkőzésen 11–11-es döntetlent játszott otthon a Dinamo Uralocskával – míg a sorozat április 24–25-re tervezett négyes döntőjét, valamint a LEN-kupa április 17-18-i négyes döntőjét valószínű ugyancsak későbbi időpontban tudják megrendezni.

Az U19-es fiú Európa-bajnokság kvalifikációs versenyeit szintén elhalasztotta a LEN.

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) még kivár, uruguayi elnöke jelentette be, hogy munkacsoportot hoztak létre a koronavírussal kapcsolatos feladatok ellátására; a versenyek felfüggesztéséről egyelőre nincs szó.

Ami biztos: az Olasz Úszószövetség (FIN) közleményben jelezte, hogy a koronavírus-járvány miatt egyebek mellett az olasz vízilabda-bajnokság mérkőzéseit és a vízilabda-válogatottak találkozóit is felfüggesztették további intézkedésig. Ez azt jelenti, hogy a magyar férfiválogatott március 17-re tervezett, Olaszország elleni idegenbeli, és a női válogatott március 24-i, Győrbe tervezett, szintén olaszok elleni világliga-mérkőzése is elmarad.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik