Vízilabda: közönségtalálkozót tartott a férfiválogatott – képek

I.ROSKA EMESE BOGLÁRKAI.ROSKA EMESE BOGLÁRKA
Vágólapra másolva!
2020.02.09. 22:08
Két héttel az Európa-bajnoki siker után találkozott szurkolóival az aranyérmes férfi vízilabda-válogatott, amely két órán keresztül élvezte a közönség rajongását.
A GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG (Fotók: Török Attila)
A GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG (Fotók: Török Attila)

Rég szerzett olyan értékes – olimpiai részvételt érő – aranyérmet a magyar férfi vízilabda-válogatott, mint két héttel ezelőtt, hiszen ugyan 2018-ban világkupát, míg 2019-ben Európa-kupát nyert, azért a hazai Európa-bajnokságon veretlenül aratott győzelem különleges. Illett megadni az ünneplés módját, s mint kiderült, Märcz Tamás szövetségi kapitány volt az ötletgazdája annak, hogy a csapat közönségtalálkozó keretében töltsön időt a szurkolóival.

„Meglepett, hogy ennyien jöttek, hiszen viszonylag sok idő telt el az Európa-bajnokság óta – mondta a Duna Aréna tanácstermében tartott eseményről a kapus Vogel Soma. Folyamatosan érkeztek az emberek, nem is gondoltam volna, hogy mondhatni, ismert lettem, és ilyen sokan kimondottan nekem szurkoltak, tőlem akartak képet, aláírást.”

A 22 éves kapus a döntő hőse lett azzal, hogy megfogta Álvaro Granados ötméteresét, akkor a sikerben, most a szeretetben fürdött.

„Sok kedves szót kaptam – folytatta Vogel. – Egy úriember már korábban is írt nekem, szeretett volna közös képet, ám nemcsak én adtam neki, ő is hozott egy szépen bekeretezett fotót, amelyet ő készített rólam az Európa-bajnokságon. Már fel is akasztottam a falra!”

Az úriemberrel valószínűleg madarat lehet fogatni…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik