Vízilabda: Jobb akarok lenni, és az FTC a legerősebb együttes – Zalánki

Roska Emese BoglárkaRoska Emese Boglárka
Vágólapra másolva!
2019.09.07. 09:36
null
Zalánki Gergő szerint a Ferencvárosban minden remek, a jót pedig könnyű megszokni (Fotó: Micheller Szilvia)
Élvezi a munkát a válogatott balkezese, Zalánki Gergő, aki fejlődni akar, és persze minden begyűjthető trófeát megszerezni az FTC-Telekommal.

 

– Hogy bírja a Varga Zsolt-féle terminátorképzőt?
– Vannak nehéz napok… válaszolta Zalánki Gergő, az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatának játékosa, aki a nyáron a Szolnoki Dózsát hagyta ott az előző idényben mindent megnyerő Fradiért. – Azért durva főleg, mert a korai idénykezdés miatt igazából nem volt idő rendesen elvégezni az erőgyűjtést, szóval, most a meccsek mellett végezzük a munkát. Sokszor izomlázam van, de minden tetszik, és motivált vagyok. Alig két hét alatt két kiló izom jött rám.

– Ez nem kevés, hiszen mégsem a nulláról indult.
– Majdnem, hiszen a nyári pihenő alatt szinte semmit sem csináltam, egynapos strandvízilabdázáson vettem részt, de az is inkább mókázásnak számított. Most viszont haladok, hogy visszajöjjön a rendes versenysúly.

SOKAT TEHET HOZZÁ

Varga Zsolt, az FTC-Telekom edzője:
„Az idényrajt előtt nagyjából két hetet tudtunk együtt készülni, Gergőt inkább a korosztályos válogatottból ismerem, amikor Horkai Györgynek segítve naponta dolgoztunk. A tehetséget már akkor is láttam benne, most a profi mentalitását is megmutatta. A közösségbe gyorsan beilleszkedett, hiszen sokakkal játszott együtt korábban. A lövése nyilván rengeteget számít támadásban, nehezebb ellenünk védekezni. Megvannak a fejlődési lehetőségei, fontos lesz, hogy érezze, hol a helye az együttesben. Amint meglesz a csapaton belüli egyensúly, megtalálja a helyét, sokat tesz majd hozzá a játékhoz.”

– Több edzővel dolgozott már, milyen a munka Varga Zsolttal?
– Benedek Tiborra hasonlít, gondolom, ugyanazt az iskolát járták ki. Komoly, nem valami sokat kommunikál velünk, miközben azért odajön hozzám és megkérdezi, hogy vagyok. A Szeged elleni első meccs előtt nyugtatott, ne idegeskedjek, ha véletlenül nem menne úgy a játék, ahogy szeretném, mert erősen dolgozunk, és ennek meglesz az eredménye. A munkából ugyanakkor nem enged: ha mondjuk is, hogy fáradtak vagyunk, végighallgat, viszont az adott adagot akkor is el kell végezni. És ez szimpatikus, tényleg így van értelme.

– A Szegednek végül négy gólt lőtt…
– Azért belül éreztem, hogy álmosan alakult az első félidő, ami annak tudható be, hogy a meccsnapon még konditeremben edzettünk. Három vagy négy lövésemből sem született gól, de Zsolt érezte, hogy több idő kell, így játszottam még, kimostam magamból a savasságot. Elkezdtem élvezni a játékot, a többiekkel poénkodtunk a vízben – már amennyire meccs közben lehet… –, hogy „ez már egész vízilabdás megoldásnak tűnt”. A Szeged egyébként jól helytállt, volt, hogy csak két góllal vezettünk.

– Beilleszkedett már?
– Ezzel nem volt gond, gyorsan otthon éreztem magam. A csapattársak nagy részével már játszottam együtt a válogatottban, ráadásul a létesítmény, a stáb nagyon profi, klasszak a körülmények – a jót nem nehéz megszokni.

– Korábban azt mondta, úgy érzi, az FTC-re van szüksége a fejlődéshez.
– Jobb akarok lenni, és a Ferencváros a legerősebb együttes, itt szerepel a legtöbb válogatott játékos. Varga Dénessel és Vámos Mártonnal klubszinten még nem játszottam együtt, fontos, hogy ez változzon, ki akartam próbálni magam velük. A korábbi csapataimban többnyire egyedül voltam balkezes, ezt hiányosságnak éreztem, így most fejlődhetek, és a válogatottban is még nagyobb lehet az összhang Marcival. Huszonnégy éves vagyok, ez a negyedik klubom – sokan mondhatják, hogy nem vagyok hűséges, de inkább azt látom, hogy mindig próbálok fejlődni, és a váltások is kellenek ehhez.

– Viszont Varga vagy Vámos mellett más lesz a helye a hierarchiában.
– Nem tartok ettől, hiszen a fiatal korom ellenére is bizonyítottam, talán kivívtam már a tiszteletet, és azon leszek, hogy a teljesítményemmel ez így legyen később is.

– Eddig a személyes fejlődéséről beszélgettünk, de a minden sorozatban címvédő Fradiban az eredmények sem mellékesek. Mivel lenne elégedett nagyjából kilenc hónap múlva?
– Tavaly nem voltam részese a csapat sikereinek, ezért szeretném, ha most újra mindent megnyerne a Fradi. Zsolt elmondta, nem megvédeni kell a címeket, hanem ismét megszerezni őket – az én fejemben ez jár, és a többiekében is. Az biztos, hogy nem lesznek motivációs gondok.

VB-CSALÓDOTTSÁG, EB-ELSZÁNTSÁG

Zalánki Gergő a magyar válogatott legjobbjainak egyike volt a negyedik helyet hozó világbajnokságon Kvangdzsuban, az All Star-csapatba is beválasztották.

„Jól sikerült a pihenő, három hetet kaptam, ami egészen hosszúnak számít, feltöltődtem és felfrissültem – mondta Zalánki. – Csalódott voltam a világbajnokság után, mert több volt bennünk, és csak magunkat okolhatjuk, hogy elveszítettük az elődöntőt. De ilyen a sport, mindenki hibázhat. Azon leszünk, hogy az Európa-bajnokságon még jobb hozzáállással megszerezzük az olimpiai kvótát, a hazai közönség előtt pláne jól akarunk szerepelni.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik