Hosnyánszky Norbert 2018 végéig biztosan nem szerepel a válogatottban (Fotó: Török Attila)

„Egy héttel ezelőtt Egerben jártam, több játékossal is négyszemközt beszélgettem. Közülük Hosnyánszky Norbert jelezte, hogy a 2018-as évben biztosan nem szeretne játszani a válogatottban, de ha a későbbiekben szükség lesz a játékára, a következő években szívesen egyeztet a folytatásról” –  idézte a waterpolo.hu a napokban fiatal játékosokat tesztelő Märcz Tamást.

A szövetségi kapitány azt is bejelentette, ami sejthető volt, de hivatalosan korábban még nem hangzott el, azaz hogy Gerendás György nem folytatja a munkát a válogatott szakmai stábjában.

„Gerendás Györggyel már eredetileg úgy állapodtunk meg, hogy a világbajnokság végéig segíti a válogatott szakmai munkáját, ami miatt köszönetet mondok neki. Mint korábbi játékosra és volt edzőmre, mindig is példaképként néztem fel, most pedig fontos része volt a világbajnoki ezüstéremnek, rendkívül hasznos és nem utolsó sorban eredményes időszakot töltöttünk együtt” – mondta Märcz, aki azt is kijelentette, senkivel sem pótolják a stábban Gerendást.

Gerendás György a vb-ig segítette Märcz Tamás munkáját (Fotó: Szabó Miklós)

Märcz a fiatal játékosok tesztjéről is beszélt.

„Egy gyorstalpaló keretein belül tesztelhetjük a most meghívott fiatal játékosokat, megnézzük, milyen gyorsan reagálnak, milyen gyorsan találják fel magukat, mennyire érzik komfortosan magukat azonnal a válogatott légkörben mennyire tudnak megfelelni a nem kis kihívásnak” – mondta Märcz.