Vízilabda: gólzápor Kanada ellen, ünnepelték az Eb-győzteseket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.15. 19:49
null
A közönség nagy ünneplésben részesítette az Eb-aranyérmeseket – no meg a Kanada elleni siker sem tett rosszat a hangulatnak (Fotó: Reviczky Zsolt)
Először játszott hazai környezetben a belgrádi Európa-bajnoki aranyérem megszerzése óta a magyar női vízilabda-válogatott, amely a Hajós uszodában 18–14-re győzte le Kanadát az ünneplő közönség előtt.

Az első negyedben üldözőverseny volt a medencében, a „fogót” a mieink játszották, akik háromszor is egyenlítettek, majd Antal Dóra góljával átvették a vezetést. A második negyedben tulajdonképpen eldőlt a meccs: hat magyar gólra csak egy kanadai válasz érkezett, így félidőben 10–4-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző.

A nagy különbségű vezetés altatóként működött, mert Kanada gyorsan közelebb jött, egymás után három gólt elérve – a harmadik negyedet három góllal, 5–2-re nyerték meg az észak-amerikaiak.

Az utolsó negyedben aztán végképp csúcsra járt a góltermelés, tizenegyszer találtak a csapatok a kapukba – hatszor a mieink, ötször a kanadaiak, más meccsen a 6–5 végeredménynek is jó. Az uszoda mintegy ezres nézőközönsége látványos, szórakoztató mérkőzést kapott – és végül 18–14-es magyar győzelmet ünnepelhetett. A mezőny legeredményesebbje az öt gólt szerző Keszthelyi Rita és Bujka Barbara volt.

NŐI VÍZILABDA
MAGYARORSZÁG–KANADA 18–14 (4–3, 6–1, 2–5, 6–5)
Hajós uszoda, 900
néző. V: Molnár P., Deslierres (kanadai)
Magyarország: Kasó – Antal 1, KESZTHELYI 5, Csabai, BUJKA 5, Szücs G., Kisteleki H. 1. Csere: Gangl (kapus), TAKÁCS O. 2, Tóth I. 2, Czigány D. 2, Illés A., Garda. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
Kanada: Gaudreault – M. Eggens 3, Alogbo 1, Robinson 1, Wright 3, Perreault, Monton 1. Csere: Colterjohn (kapus), Jelizarova 1, Bekhazi 2, Crevier 1, McKee 1, C. Eggens, Fournier. Szövetségi kapitány: David Paradello
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 13/7
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
MESTERMÉRLEG
Bíró Attila:
– Nem szerettem volna gálahangulatot, nyerni akartunk. Szerencsére sikerült, és azért a kanadai válogatott nem rossz, sőt erős, masszív csapat. Látható volt, a harmadik negyedben kiengedtünk három percre és egyből négy gólt hoztak rajtunk. Abszolút elégedett vagyok, mert magabiztos győzelmet mutat az eredmény, de meg fogjuk beszélni a hibákat, nem szabad elmenni egy-két alapvető hiba mellett. Ez most belefért, később az olimpián nem így lesz. Már az Eb előtti világligameccseken is telt ház volt, ez a magyar válogatott, illetve a női vízilabda megérdemli.
David Paradello: – Remek meccset játszottunk, a második negyedben azonban a magyarok nagyon erősek voltak, akkor tudtak elhúzni. Utána igyekeztünk visszajönni és ezt az egy negyedet leszámítva rendben is volt a játékunk, hasznos volt számunkra a találkozó az olimpiai selejtező előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik