Vízilabda: emléktáblát avattak Gyarmati Dezső tiszteletére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.16. 20:45
null
Gyarmati Dezső szoboravatása Hódmezővásárhelyen (Fotó: Koncz György)
Gyarmati Dezső születésének 90. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak kedden a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó nevét viselő sportuszoda bejáratánál Hódmezővásárhelyen.


Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester elmondta, az úszásnak és a vízilabdának jelentős tradíciói vannak Hódmezővásárhelyen, művelésüknek méltó helyszínt biztosít a sportuszoda. Az intézményt az önkormányzat – a kormány támogatásával – folyamatosan fejleszti, 2016-ban ifjúsági úszó Európa-bajnokságot is rendeztek benne.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke avatóbeszédében úgy fogalmazott, hogy Gyarmati Dezső barátsága meghatározta az életét. A politikus felidézte, hogy 1990-ben, az országgyűlési választásokat követő napon Gyarmati Dezső – aki az MDF képviselőjeként szintén mandátumot szerzett – meglátogatta az irodájában, és egy dobozban ajándékot adott át neki, azzal, hogy csak néhány perc múlva bontsa ki, nehogy visszakérje. Az 1956-os melbourne-i olimpia aranyérme volt az, amelyet Lezsák Sándor később az uszodában az emlékezők között körbe is adott.

Hesz Máté, a Magyar Vízilabda-szövetség főtitkára, Gyarmati Dezső unokája elmondta, nagyapja gyakran járt Hódmezővásárhelyre, ahol mindig szeretettel fogadták, emlékét pedig törődéssel, odafigyeléssel őrzik.

Az uszoda bejárata mellett elhelyezett domborművön kívül az épületben felavatták a sportoló emlékfalát is, ahol relikviákat – érmeket, kupákat, okleveleket, fotókat, kitüntetéseket – állítottak ki.

Gyarmati Dezső játékosként öt olimpián szerepelt, Helsinkiben, Melbourne-ben és Tokióban arany-, Londonban ezüst-, Rómában pedig bronzérmet szerzett. Szakvezetőként szintén a csúcsra jutott, amikor 1976-ban győzelemre vezette a nemzeti csapatot a montreali játékokon, emellett világbajnokságot és kétszer Európa-bajnokságot is nyert a válogatottal.

Sportvezetőként 1992-től a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) alelnöke, 1996-tól társelnöke volt, míg politikusként 1990 és 1994 között az MDF országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett, majd 2003-ban a Fidesz kulturális tagozatában a sportszekció elnöke lett.

Gyarmati Dezső 85 esztendős korában, 2013-ban hunyt el.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik