Vízilabda: bajban az OSC, szélnek eresztették a csapatot

Vágólapra másolva!
2020.04.09. 16:51
null
Vad Lajosra és játékosaira bizonytalan jövő vár (Fotó: Dömötör Csaba)
A felfüggesztett bajnokságban élen álló és a Bajnokok Ligája-csoportját vezető OSC névadó szponzora nem tudja tovább támogatni a klubot, így szélnek eresztették a csapatot. 

 

Az idény eddigi – és könnyen lehet, hogy ténylegesen – utolsó vízilabdameccsét március 13-án, pénteken játszották a Nyéki uszodában: pár órával azt követően, hogy az A-Híd OSC Újbuda zárt kapus, hőmérőzéssel színesített meccsen 15–9-re legyőzte a ZF-Eger együttesét, a szövetség felfüggesztette a bajnokságot.

Csütörtökön kiderült, hogy az a mérkőzés nemcsak a hazai pólóélet, hanem a jelenlegi formájában ismert OSC hattyúdala is volt.

A csapat névadó szponzora, az A-Híd Zrt. ugyanis bejelentette a stábtagoknak és a játékosoknak, hogy a kialakult gazdasági helyzetre való tekintettel nem tudja tovább támogatni a klubot, ezzel a legnagyobb szponzor esett ki az együttes mögül.

Mivel a klub így nem tudja teljesíteni a vállalt kötelezettségeit, gyakorlatilag szélnek eresztette a csapatot. Azt a csapatot, amely – jobb gólkülönbségének köszönhetően – veretlenül vezeti a középszakasz első fordulója után felfüggesztett bajnokságot, az élen áll az ugyancsak megszakított Bajnokok Ligája B-csoportjában, és már kivívta a helyét a sorozat (a járvány miatt bizonytalanná váló) nyolcas döntőjében.

Természetesen sokkolt minket a bejelentés – mondta Vad Lajos, az OSC vezetőedzője. – Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy vége a történetnek. Nehéz ilyenkor mit mondani, beletettünk másfél év munkát a csapatba, most ért volna be ennek a gyümölcse. Ha valami pozitívumot akarok keresni az egészben, akkor az annyi, hogy veretlenek voltunk ebben az évben…”

Az utóbbi kijelentés azért is nagy szó, mert az OSC játszott az FTC-Telekom és a Pro Recco vendégeként is a Bajnokok Ligájában – a zöld-fehérek 279 nap után kaptak ki egyáltalán bárkitől, míg az olaszok hatéves hazai veretlenségi sorozata szakadt meg az újbudaiak ellen.

És hogy akkor mi történne, ha a hazai szövetség, illetve a LEN úgy döntene, hogy folytatni kellene a klubsorozatokat?

Jó kérdés – felelte Vad Lajos. – Szerintem erre nincs esély, így csak elméleti síkon beszélhetünk erről. Nem tudom, hogy ebben a helyzetben mi történne.”

Amennyiben mégis folytatódna az idény, a játékosokon múlhat, hogy hajlandóak lennének-e a megváltozott körülmények mellett is játszani. Persze vízilabdázni jobb, mint tétlenül ülni, így akár vállalhatják is a szereplést. A csapat több játékosát is megkerestük a kialakult helyzet miatt, azonban egyelőre nem kívántak reagálni.

Aztán hogy a remélhetőleg szeptemberben kezdődő új idényben mi lesz az OSC-vel, az már egy másik történet. Új szponzorok bevonásával – ami lássuk be, nem könnyű feladat a jelen helyzetben – vagy szerényebb költségvetéssel talpon maradhat a klub, és tovább szerepelhet az élvonalban.

A jövőképpel kapcsolatban kerestük a klubvezetőket is, őket azonban nem sikerült elérnünk. A klub hivatalos csatornáin egyelőre szintén nem kommentálta a történteket.

OB I, KÖZÉPSZAKASZ, A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA

M Gy D V L–K Gk P
1. A-Híd OSC Újbuda 1 1 19– 7 +12 3
2. FTC Telekom 1 1 17– 7 +10 3
3. ZF-Eger 1 1 12– 7 +5 3
4. Budapesti Honvéd SE 1 1 10–10 0 1
4. Szolnoki Dózsa 1 1 10–10 0 1
6. PannErgy Miskolci VLC 1 1 7–12 –5 0
7. Metalcom Szentes 1 1 7–17 –10 0
8. UVSE 1 1 7–19 –12 0
BAJNOKOK LIGÁJA, A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. A-HÍD OSC ÚJBUDA 10 7 1 2 135–96 +39 22
2. Pro Recco (olasz) 9 6 2 1 133–85 +48 20
3. FTC-TELEKOM 9 6 2 1 114–85 +29 20
4. Mladost Zagreb (horvát) 10 6 1 3 126–116 +10 19
5. CN Terrassa (spanyol) 10 4 1 5 91–125 –34 13
6. CN Marseille (francia) 10 3 1 6 108–112 –4 10
7. Waspo Hannover (német) 10 2 8 114–140 –26 6
8. Dinamo Tbiliszi (grúz) 10 1 9 92–154 –62 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik